Kormos Lili Inkább nőkre jellemző a megkésett indulás

Tóth Réka Ágnes pályakezdésről, múzsákról, a közös alkotás lehetőségeiről

A Stúdió K és a Thália Színház rendezőasszisztenseként kezdte, aztán bábelőadások dramaturgja lett, nemrég doktorált, a Könyvhétre pedig megjelent Ultraibolya című első verseskötete. Tóth Réka Ágnes szerint a maga 35 évével kései pályakezdőnek számít, már ami a költészetet illeti, de nem bánja, hogy így alakult.

Akció

Még nem jelent meg a köteted, de már dolgoztál rajta, mikor egy beszélgetés során a saját, kései pályakezdésedet emlegetted. Amit egyfelől érteni vélek, másfelől viszont dramaturgként is szövegekkel dolgozol, verseket, dalbetéteket írsz előadásokhoz, szóval azért mégsem a nulláról kezdted.

Az, hogy 35 évesen jelent meg az első kötetem, kései pályakezdésnek számít, annál is inkább, mert ha körülnézek, az elsőkötetes írók mind 20-25 év körüliek. A színházi munkáim ebből a szempontból nem sokat számítottak az irodalmi közegben, senki se tudta, ki vagyok, hiába küldözgettem a verseimet a folyóiratoknak. Úgy éreztem, létezik egyfajta elvárás, hogyha valaki elkezd publikálni, akkor előbb-utóbb jelenjen meg könyve is.

Nekem például jelentek meg verseim időről-időre bizonyos lapokban, az első talán épp a Ligetben, de valahogy sosem forszíroztam igazán. Nem jártam líra műhelyekre, táborokba, irodalmi bulikba. Megjelent egy versem, örültem neki, aztán dolgoztam tovább a színházban. Költőnek viszont alapvetően az számít, akinek a rendszeres publikációkon túl megjelent már a kötete is, és most a bőrömön érzem, hogy mennyire más az, hogy most itt vannak egyben, összerendezve a verseim. Hogy miért fontos ez. Visszatérve az elejéhez, izgalmas lenne, ha többet beszélnénk ezekről a kései pályakezdésekről, Puskás Panni, Czakó Zsófi, Halász Rita, mind harminc fölött jelentették meg az első kötetüket. Ahogy az is egy érdekes szempont, hogy inkább nőkre jellemző ez a fajta megkésett indulás. Ami engem alapvetően nem zavar, azt sem gondolom, hogy hátrány lenne, de ettől még ez a fura teljesítménykényszer létezik, hogy mindenki harmincéves kora előtt akar nagy dolgokat elérni.

Mert van a csodagyerek, aki alig hároméves és már hexameterekben beszél, és van, aki olyan látványosan idősen kezdi a pályáját, hogy rácsodálkozik a közönség. Ebből születik ez a furcsa nyomás szerintem, hogy aki nem teszi le az asztalra az első kötetét, kiállítását, bármijét 25 éves koráig, az lemaradt, elkésett.

Ebből a szempontból a díjazási rendszer sem túl hatékony. Egy csomó irodalmi díj, ösztöndíj, úgy van kiírva, hogy csak harminc-harmincöt év alattiak jelentkezhetnek, illetve harminc év felettieket eleve feltűnően ritkán válogatnak be még a rövidlistákra is (mint idén a Petri-díjnál), ami kimondva-kimondatlanul azt az elvárást sugalmazza, hogy még a húszas éveidben össze kell hoznod a pályakezdésed nagy teljesítményeit.

Más irodalmi díjaknál viszont bizonyos kor alatt fel sem merül a neved.

Igen, a nagyobb díjaknál zömmel az idősebb szerzőket találod meg, és pont a középgeneráció, a harmincöt év felettiek nincsenek sem elismerve, sem motiválva, mintha ott vákuumba kerülnél hirtelen.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!