Szabó Brigitta Király Júlia: Most talán még tehetek valamit

Király Júlia az előválasztások idején úgy döntött, hogy kiáll a számára leginkább támogatható kormányfőjelölt-jelölt mellett. Nem a hódmezővásárhelyi polgármester volt a legesélyesebb, mégis győzött. Az MNB egykori alelnöke tagja lett a Márki-Zay Péter szűk tanácsadói csapatának, részt vesz az ellenzéki program kidolgozásában is. Erről azt mondja: szemben Orbán Viktorral, aki mindig az adott napot akarja megnyerni, az ellenzék az ország jövőjében gondolkodik, ezért a programja az oktatásra, az egészségügyre, a szegénységre, a családokra, a lakhatásra, a klímaváltozásra koncentrál.

Akció

Jézusmária, győztünk!

Igen, ezt Beke Kata mondta, 1990-ben, az MDF választási győzelmének estéjén. Könyvet is írt, ugyanezzel a címmel.

Ön pedig azt nyilatkozta, hogy ilyen ijedelem most már nem fordulhat elő, az ellenzék felkészülten várja az eredményt. Biztos ebben?

A közös program elkészült, mindenki elfogadta. A legfontosabb kérdésekben döntés született, amelyekben nem, azokról folyamatosak az egyeztetések. A háttéranyagok befejezésére január 16. volt a határ­idő, ezek 95 százaléka megvan. Elindult a kampány, a helyi képviselőjelöltek felkészítése. A médiában elkezdtek megjelenni a közös álláspontot közvetítő nyilatkozatok. Tavaly október vége óta dolgoztak a pártok programírói és Márki-Zay Péter tanácsadói, hogy összehangolják és aktualizálják azt a közös programot, amely az előválasztás előtt készült. Azzal, hogy megjelent egy új szereplő, asztalra kerültek régi kérdések is, illetve arra is reagálni kellett, ami tavaly ősz óta az országban történt. Szakmai és politikai viták folytak, de a végső döntést mindig a politikának kell meghoznia. Ugyanakkor az összefogás érdekében a Jobbik például elfogadta, hogy az európai uniós csatlakozás pozitív érték, Márki-Zay Péter pedig elfogadta, hogy csökkenteni kell az alapvető élelmiszerek áfá-ját.

Ön eddig csakis szakmai kérdésekben szólalt meg a nyilvánosságban. Miért érezte úgy, hogy most kiáll egy politikus mellett?

Amikor tavaly kiderült, hogy megvalósulhat az ellenzéki összefogás, úgy éreztem, végre van esély. Azt gondoltam, ez az utolsó esélyem arra, hogy még az aktív életemben tegyek valamit az országért. Lehet, hogy ez az utolsó esély, hogy a magyar családoknak, a magyar embereknek, a magyar nemzetnek élhető, emberi országuk legyen. Amikor az előválasztások alatt felléptem Márki-Zay Péter mellett, a barátaimnak írtam egy levelet, amelyben elmondtam, mi történik velem. A végére azt írtam: patetikus üdvözlettel. Ez nem jelenti azt, hogy bennem ne lennének meg ugyanazok a kételyek, rossz érzések, amelyek a kortársaimban vagy az értelmiségi környezetem számos tagjában megvannak. Mert megvannak. Csak közben azt gondolom, és ezt egy Ady-idézet formájában bele is írtam a levélbe, hogy: „Vagy bolondok vagyunk, s elveszünk egy szálig,/ Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.” Hát igen. Patetikus. De végül is apám lánya vagyok. Viszont nem voltam, nem vagyok és nem is leszek politikus. Ezúton is üzenem mindenkinek, hogy nem leszek pénzügyminiszter vagy MNB elnök sem.

Miért nem?

Számos negyvenes, harmincas tanítványom írt az elmúlt két hónapban, hogy Juli, ha kell, hazajövünk, ha nyertek és beleállunk. Majd ők megcsinálják. Mi meg addig is adjuk az arcunkat, kiállunk. Tessék, ide lőjetek!

És lőnek. Egészen Belgiumig nyúltak ön után, amiért kiállt Márki-Zay Péter mellett. Számított rá?

Voltam már kereszttűzben, még az MNB alelnökeként. Azok után pedig, amit Simor Andrással tettek, nem voltak illúzióim, hogy mi minden fog történni. Az viszont, hogy lemondtam a KBC igazgatósági tagságáról, nem a bankról és nem rólam szól. Hanem ennek az országnak a kormányáról, amelyik bokros teendői között is tudott időt szakítani magának arra, hogy fölhívja egy nemzetközi bankcsoport itteni leánybanki vezetőjének a figyelmét arra, hogy szerintük az előválasztási szereplés nem hangolható össze egy nemzetközi bankcsoport igazgatóságában betöltött tisztséggel. Attól eltekintve, hogy ez nem igaz, én akkor azt gondoltam, nem kell ennek a bankcsoportnak is belekeverednie a magyar politikába. Ezért aztán lemondtam. Áprilisban egyébként is lejárt volna az ottani, nyolcéves megbízatásom. Csodaszép leveleket kaptam tőlük, azt kell mondjam, jó érzés volt megélni a saját temetésemet.

Hát, azért nekem furcsa, hogy nem azt mondták egy nemzetközi pénzintézetben, hogy ugyan, mi nem foglalkozunk fenyegetésekkel, maradj.

Szerintem megkönnyebbültek. Pláne, hogy mondtam nekik, nem lehet tudni, hogy ezek után még milyen lépések várhatók ellenem. Bár, ha jól tudom, eddig összesen egyetlen, lejáratásnak szánt videó került fel rólam a netre. Igaz, az aktív, igen drága fideszes marketingkampánynak köszönhetően azt több mint 500 ezren látták. Büszke is vagyok rá.

Lejáratódott?

A következő információkat hozzák az emberek tudomására: az apám komcsi volt. Igaz? Igaz. Az egyik nagyapám is komcsi volt. Igaz? Ez is igaz. A másik meg falusi református lelkész, de az mindegy. Továbbá, vannak komcsi barátaim. Vannak. Köztük van Apró Piroska. Igaz. Benéztem a 2008-as válságot. Így történt. Egy egész könyvet írtam a „tornádó oldalszeléről”, megjelenésekor beszélgettünk is róla. Elhangzott a „devizahitelesek ellensége” eposzi jelző is, de az már történelem, megszoktam, noha még senki nem tudta megmutatni, mivel segítettem elő a devizaeladósodást. Az ellenkezőjére számtalan írásos bizonyíték van. De mindegy. Ennyi. Nem hiszem, hogy emiatt bárki is megváltoztatja a szavazatát. És persze, úgy mellékesen, Soros-ügynök vagyok. És olyat is olvastam magamról, hogy Surányi Györggyel együtt én adtam el Magyarország aranykészletét. Ugyan abban az időben nem dolgoztam a Magyar Nemzeti Bankban, de Surányival messzemenően egyetértettem ebben.

Ha már jegybank, mit szól ahhoz, hogy az infláció elleni küzdelem úgymond hatékony eszközeként befagyasztják egyes élelmiszerek árát?

Az amerikai médiában december óta folyik vita az árkontrollról. Ezek szerint ez nem kerülte el Nagy Márton volt MNB-alelnök, most miniszterelnöki főtanácsadó figyelmét sem. Decemberben a The ­Guardian­ közölt egy szerkesztőségi cikket, amelyben Isabel Weber professzor arról ír, hogy amikor a megfigyelhető infláció egyik oka az, hogy a termelési láncok szétszakadása és a megugró kereslet miatt bizonyos termékeken (például autók, gyógyszerek, oltások) erős profitnövekedés van, akkor nem zárható ki, hogy hatásos lehet az árkontroll. Azonban Amerikában sem a második világháború utáni, sem az 1971-es Nixon-féle árszabályozás nem volt sikeres.

A mostani magyarországi árrögzítés kiötlői nem állítják, hogy az élelmiszer-termelési láncban olyan extraprofitok keletkeztek volna, amiket most sürgősen le kell szívni. Még a rendelet kidolgozói is tudják, hogy ez badarság. Az élelmiszerlánc számos szereplője – kistermelők, szállítók, forgalmazók, elsősorban a kis üzletek, azaz kisvállalatok tucatjai – fog emiatt csődközeli helyzetbe jutni, kisvállalkozó családok sokasága lehetetlenül el. Az elmúlt 50 évben alkalmazott ilyen típusú árszabályozás esetén ezt figyelték meg olyan országokban, mint Venezuela, Ecuador vagy éppen Argentína. Az árak nem állnak meg – a kisemberek pedig tönkremennek. Az ilyen típusú intézkedés az inflációt sem csökkentette, a helyettesítő termékek ára sokkal nagyobb mértékben nőtt, és egy idő után hiány is keletkezett. A szocializmusban az ilyen típusú bejelentést úgy hívták a pártközpontban, hogy „hangulatjavító intézkedés”, és általában pártkongresszusok előtt került rá sor. Ez csak politika.

Ráadásul nagyon célzott. Azt a választói kört próbálják vele elérni, amely a legrosszabb anyagi helyzetben van.

És nagyon nagy kérdés, hogy oda egyáltalán elér-e. Szerintem az árcsökkenés olyan minimális mértékű lesz, hogy éppen ők észre sem fogják venni. Az októberi árak, amelyben maximalizálják a kiválasztott élelmiszereket, számos esetben magasabbak voltak, mint a mostaniak. Politikai oldalról viszont mégis lehet hozadéka: az emberek azt látják, hogy a miniszterelnök az ingujját feltűrve naponta küzd az „infláció rémével”. Ha pedig azt tapasztalják, hogy változatlanul sokat kell költeniük élelmiszerre, akkor – és ne legyen kétségünk, a kormányzati kommunikáció erre rá fog erősíteni – majd a boltosokat, a bankokat, az áruházakat fogják okolni, az „árrendőrség” majd kiszáll, a népellenség árdrágítókat láncra verve elviszik, a miniszterelnök pedig tovább harcol a népért.

Ön hogyan magyarázná el érthetően az előbb említett célcsoportnak, vagy azoknak, akiket magával visz a kormányzati kommunikáció, hogy nem a megfelelő eszközt választotta a kabinet?

Egy klasszikus politikai lépésről van szó, ahol nem működik a közgazdasági magyarázat. Hiába is mondjuk, hogy gondolkozzon a kereslet meg a kínálat összefüggéseiről, hogy miért üres polc, és miért drágul a helyettesítő termék. Ő csak azt fogja látni, hogy Orbán küzd, az árak meg nem csökkennek a korábban említett szereplők miatt. Aki viszont történelmileg megtapasztalta, hogy a teljes árkontroll következménye a teljes hiány, azoknak nem kell ezt magyarázni. Az egésznek köze nincs az infláció csökkentéséhez. Az a szomorú, hogy ezt a kormányfő főtanácsadója, Nagy Márton pontosan tudja – de lelkiismeretlenül hazudik, szakmáját feledve.

Ugyanekkor milliárdokat szór ki az év elején a kormány a lakosságnak.

A miniszterelnök „komoly” közgazdasági ismeretekről tett tanúbizonyságot, amikor közölte, hogy az infláció ellen küzdenek azzal, hogy emelik a béreket és a nyugdíjakat. Közgazdaságilag ugyanis épp ellenkező a helyzet, valójában ez inkább szítja az inflációt azzal, hogy növeli az inflációs várakozásokat. Aztán azt mondta, hogy az infláció elleni küzdelemben rögzítik a kamatokat. Csakhogy az MNB pont azért emelné a kamatokat, mert küzdeni szeretne az infláció ellen. Tényleg be kellene, hogy kerüljön a nemzeti alaptantervbe az alapvető közgazdasági és pénzügyi ismeretek tantárgy. A mostani árrögzítés éppen olyan, mint a rezsicsökkentés. Csak látszólag szól arról, ami. Milyen jól lehet most mondani, hogy a világban az egekben van a gázár, az európai családok megélhetése drágul, bezzeg nálunk nem. Az már mellékes a propaganda számára, hogy a legszegényebb családok (alsó tized) közel 40 százaléka nem gázzal fűt, a rezsicsökkentés valódi hozadéka pedig az, hogy egy leendő kormánynak a teljes magyar elosztóhálózatot, a villamos-, a gáz- és a vízi közműhálózatot is föl kell újítania, mert az romokban hever. A rezsicsökkentés következtében senki nem fektetett be egy fillért sem a fejlesztésükbe.

Mit kínál az ellenzék az infláció csökkentésére?

Az infláció kisebb része külföldről származik, a magas energiaárak és az ellátási láncok akadozása miatt. A nagyobb része viszont a hazai gazdaságpolitika következménye, amit az is bizonyít, hogy már jóval a pandémia előtt kezdődött, még 2018-ban. A mesterségesen alacsonyan tartott kamatokkal, a leértékelődést támogató monetáris politikával, a prociklikus költségvetési politikával már akkor beindították az inflációs spirált, ami a pandémia alatt a fentiek és az eszetlenné vált kormányzati túlköltekezés hatására felpörgött, és a várakozásokkal ellentétben sem csökken, tavaly decemberben ugyanúgy 7,4 százalék volt, mint egy hónappal korábban. Egyrészt szükség lesz monetáris lépésekre, további kamatemelésre, a költségvetési kiadások visszafogására, amit egyébként már az Orbán-kormány is elkezdett azzal, hogy közel 700 milliárd forint állami beruházást állított le.

Milyen állapotban kapja meg a következő kormány a költségvetést?

Azt teljes mélységében csak a leendő pénzügyminiszter fogja látni az első munkanapján, az átadás/átvétel után. Most csupán elképzeléseink vannak. Ezen az éven keresztül lehet talán evickélni, de ehhez szükség lesz arra, hogy hozzájussunk a függőben lévő uniós forrásokhoz.

Egyetlen olyan dokumentumot sem írt még alá 2021-2027-re a kormány az EU-val, amelynek alapján pénzt kaphatna.

Decemberben beadták a partnerségi megállapodás tervezetét, remélhetőleg bizonyos módosításokat követően, áprilisig erre meg fog érkezni az uniós jóváhagyás. Az új kormánynak az ebből származó pénzek mellett mindent el kell követnie, hogy a felfüggesztett Európai Helyreállítási Tervből járó és részben már saját forrásból előre elköltött 6 milliárd eurót le tudja hívni, és meg kell fontolnia a 10 milliárd eurónyi, kedvezményes európai hitel felvételét is. Ezért is lényeges, hogy amikor májusban bemegy a pénzügyminiszter a Parlamentbe, ott legyen a zsebében az ellenzék egyeztetett elképzelése, hogy mely programokra milyen pályázatokat szeretne kiírni. Az tényleg elakadást okozna, ha akkor kezdene gondolkozni a kormány, hogy mit szeretne csinálni, hova akarja tenni a pénzt.

Dobrev Klára sokszor elmondta az előválasztási kampányban, hogy szerinte több ezermilliárd forintot át lehet csoportosítani az ellenzék céljaira. Át lehet?

Szerintem Dobrev Klára kiváló közgazdasági szakember és pontosan tudja, hogy a költségvetési kiadások felét nem lehet megspórolni vagy átcsoportosítani. Még azt sem egyszerű, ami evidensnek tűnik. Mindenki elmondja, hogy le kell állítani Paks II-tőt és a Belgrád-Budapest vasútvonal építését. Tudjuk, hogy mennyit költött eddig erre a kormány, hol tart a beruházás, egyáltalán mekkora összeg van beállítva a jövő évi költségvetésbe? Mennyibe kerül a szerződés vagy a hitel felmondása? Vagy itt a következő, hogy a kormány ne költözzön a Várba. Jó, de akkor mit csináljunk például azzal az épülettel, amely majdnem kész a Pénzügyminisztérium számára? Valamennyi nagyberuházás esetén számos hasonló kérdés felmerül. A már majdnem kész stadiont sem biztos, hogy érdemes leállítani – bár a fenntartási költségeket figyelembe véve, lehet, hogy megéri. De azért vannak jelentős átcsoportosítási és spórolási lehetőségek. Csak éppen nem többezer milliárd.

És akkor abban most már egyetértés van az ellenzékben, hogy az átcsoportosítás mindössze korlátozott lehetőség?

Igen. Az új kormány nem az első 100 napra fókuszál, hanem a teljes ciklusra. Hosszú távon gondolkodik. Orbán Viktor mindig a „mai napot” akarja megnyerni, csak a mára néz, az új kormány az ország jövőjében gondolkodik, a hosszú távú problémákra, az oktatásra, az egészségügyre, a szegénységre, a családokra, a lakhatásra, a klímaváltozásra koncentrál. És ami nagyon fontos: az új kormány nem a saját vagyonát akarja növelni, hanem az ország hosszú távú jólétét akarja biztosítani. A mai rendszer, a NER világa az intézményesített korrupció rendszere, ami fenntarthatatlan, bukásra ítélt.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.