Szabó Brigitta Kovách Imre: Széles társadalmi rétegek várnak arra, hogy végre tartsák őket valakinek

Orbán Viktor rendszerével, a NER-rel szemben eddig senkinek sem sikerült valódi alternatívát kínálnia. A tudatosan szervezett hatalomgyakorlás sikeressége az emberek stabilitási igényeinek kielégítésében, a relatív biztonságérzet megteremtésében rejlik, így aztán nincsenek olyan szervezett hangok, amelyek destabilizálnák a rendszert. A mostani előválasztás kiszámíthatatlansága azonban rámutatott, sok minden elindult a mélyben, ami már itt van, érzékelhető, de az azonosításához, a kimondásához, a megvilágításához még nincs elég tudás. Kovách Imre szociológussal beszélgettünk.

A NER-rendszeréről úgy tudjuk, a döntések nem véletlenszerűek, hanem következetesek és egymásra épülők. Történt-e változás ebből a szempontból a koronavírus-járvány kitörése óta? Változtattak a vonalvezetésen, ami mentén működnek? Más megfontolások alapján születtek-e a döntések?

Bár az intézkedések sokakat érintettek, sokszor akár rögtönzöttek is voltak, haragot váltottak ki, de a rendszer egészének működését nem befolyásolták, alapvető változások nem történtek.

Vagyis a megoldások, a segítségek, a támogatások elsősorban megint azoknak szóltak, akiknek addig is?

Valójában 2015 után a legalsó társadalmi csoportok kivételével mindenki kapott valamit, mindenkinek jobb lett kicsit. Hogy mennyit és mennyivel, azon belül persze nagyok a különbségek. A NER-rendszerének soha le nem írt alapfilozófiája szerint a kinyilvánított, de legalábbis felismerhető társadalmi, gazdasági, politikai vezérfonalak megvalósításához stabilitás kell. Ezt úgy csinálják, hogy egyrészt a rendszernek vannak haszonélvezői, akik elsősorban a felső-középosztályból és más középrétegekből kerülnek ki, s közéjük tartoznak olyan ellenzéki érzületű emberek is, akik egyébként változást akarnak. Másrészt, a társadalom alsó csoportjaival szemben úgy működnek, hogy elérik azt, hogy az elégedetlenségük ne kapjon olyan hangot, ami destabilizálná a rendszert. A Covid-korszakot ugyanez az elv uralja.

Ha a kormányzat biztosítja a stabilitást, amit megszokott tőle a társadalom, akkor gyakorlatilag bármi történhet belföldön vagy a világban, akkor sem csökken a támogatottsága? Minden mindegy, csak mert elégedettségből és számításból vagy a félelemből és kiszolgáltatottságból csönd van?

Ez az, amire mindketten tavasszal fogunk biztos választ kapni. Hozzátéve, hogy nagyon sok olyan ember lett elégedetlen, akire egyáltalán nem gondolnak a NER működtetéséért felelős politikusok, de nem számol a felbukkanásukkal az sem, aki a média vagy a tudomány oldaláról próbálja feltérképezni a társadalmat. Nem véletlen, hogy a közvélemény-kutatók nem nagyon tudtak mit kezdeni az előválasztás során tapasztalt folyamatokkal. Szerintem sok minden elindult a mélyben, ami itt van, érzékelhető, de az azonosításához, a kimondásához, a megvilágításához még nincs elég tudásunk.

Ön egy korábbi interjúban azt mondta, hogy egy választáson a jelenlegi kormánnyal szemben annak van esélye, aki alternatívát kínál azoknak a vidéki és városi embereknek, akik nem jól vannak megszólítva, vagy nem a helyükön vannak kezelve.

Egészen pontosan úgy gondolom, hogy a társadalom alsó egyharmadának valamilyen mértékű aktivizálása nélkül nem lehet nagy politikai átrendeződést végrehajtani. Önmagában ez persze nem elég a változáshoz, de nélkülük biztosan nem fog menni. Ez a társadalmi halmaz jelen van persze a nagyobb városokban is, de még inkább vidéken.

Az előválasztáson megszólították őket?

Nem tudom, nem tapasztaltam.

De van számukra életképes alternatíva a Fidesszel szemben?

Szerintem még egyetlen párt sem kínált egyértelmű alternatívát. Az ellenzéki összefogás gondosan vigyázott arra, hogy semmifajta olyan kormányprogramot ne hozzon nyilvánosságra, amit egy elemző értelmezni tudna ennek a társadalmi csoportnak a szempontjából. Amik hatásvadász szándékkal elhangzottak, mint például az elszámoltatás, azokat kampányszövegnek fogom fel, politikailag is bemérhető haragvásoknak, elégedetlenségeknek, amelyek vélhetőleg megvoltak eddig is, csak a dolgok összeállása miatt most jobban nyilvánosságra kerültek. Egyébként 2010-ben a Fidesz sem kínált alternatívát, ellenben élni tudott a kormányváltó hangulattal, amikor a választók új rendszert akartak. Amivel a Fidesz előállt, a NER, az egy 2010 utáni termék. Ezzel együtt, egy bal felé húzó koalíciónak szerintem most azért mondania kellene valami karakteresebbet a társadalmi egyenlőtlenségekkel kapcsolatban, még ha az nem könnyű feladvány is.

Ahhoz képest, amit 2010-ben örökölt a Fidesz, most mennyiben más a társadalom összetétele, például mennyivel nagyobbak a jövedelmi különbségek, a leszakadások? Milyen állapotban lévő társadalom az, amelynek majd megoldásokat kell kínálnia egy új kormányzatnak, vagy akár a mostaninak?

A 2010-es hatalomátvételt egy nagyon erős válság előzte meg.

Most is válság van.

A 2008-as egyetemlegesen sújtott, általánosabban hatott, a mostani meg sok kisebb csoportot különbözőféleképp tett elégedetlenné a kormánnyal szemben. Most még nem tudjuk azt sem, hogy annak a pénzosztásnak, ami eddig történt és a jövőre beígért a kormány, milyen politikai következményei lesznek. Elvileg azt lehetne mondani, hogy aki egy csomó pénzt kap, az a kormányra fog szavazni. Csakhogy ez korántsem biztos, mert aztán jönnek azok a hangok, hogy én keveset kaptam, ő sokat, a szomszéd jobban járt. Társadalmi pozíciótól erősen függ, hogy ezekből a jókból ki hogyan veszi ki a részét. Erre is mondom, hogy töredezettebb, ugyanakkor hangosabb, jobban hangot kapó az elégedetlenség a kormánnyal szemben. A szembenállás, az elégedetlenség kifejezésének tíz év alatt sok olyan formája keletkezett, ami mássá teszi a mostani nekifeszüléseket. De azt nem látom, hogy mindezek egy ellenzéki programmá szerveződtek volna. Ha nem is tudományosan megalapozott vélekedés, de a tapasztalataim azt mondják, hogy a dolgok kiszámíthatatlanságát a kormány oldalán is tudják. Tudják, hogy helyzet van, és valamit csinálni kell.

És a társadalom azon a rétegének, ami lefelé mobil, tehát ha bármi történik, akkor inkább romlik a helyzete, mint javul…

… inkább oda van rögzítve a társadalom aljára, mindenfajta eszközzel, lejjebb már nem csúszhat.

… szóval az ő helyzete hogyan változott a Covid alatt? A lakosság nagyjából harmadáról beszélünk.

Valami oda is lecsorgott a gazdasági növekedésből. A Covid-válság előtt náluk is jelentkezett némi fogyasztásnövekedés, de ennek a társadalmi rétegnek a távolsága a koronavírus-válság alatt nem változott semmit a többiekétől, vagy még inkább még romolhatott is.

Esetükben mi az a gazdaságpolitikai döntés vagy kulcsszó, ami hathat arra, hogy kire szavaznak? Mi kézzelfogható és szavazateldöntő? Az infláció esetleg ilyen?

Ez a politikusok ügye.

Mi az, ami kimozdíthatja őket a bebetonozott, fásult helyzetükből?

Nem biztos, hogy fásult a helyzetük. Inkább csak nem nagyon kap hangot az elégedetlenségük. Nem nagyon szeretnék ötleteket adni. Azt látni kell, hogy esetükben a kormányzat van előnyben, hiszen nála van a pénz, a közmunkaprogram, a helyi hatalom. Minden, ami számít, a kormányhoz közeli, vagy a rendszer fenntartásában érdekelt társadalmi csoportok irányítása alatt van. Közben persze sokan vannak, akik nagyon hálásak lennének, ha végre valaki megszólítaná őket. Kevés az adat arról, hogy az egyes településeken élő társadalmi csoportok hová orientálódnak, de nagyjából az látszik, hogy a legjobban iskolázott falusiak inkább a kormányt fogadják el, a szakmunkások és a középiskolát végzettek között van a legtöbb Jobbik-támogató, s a hagyományos baloldali pártok a rosszabb helyzetűek között népszerűbbek. Utóbbi társadalmi csoportokban nagy tartaléka lenne az egyesült ellenzéknek.

Őket mivel lehet megszólítani?

Csupán pénzzel, nem. Egy szocialista típusúnak ígérkező pénzosztás ígérete nem lesz elég. A Jobbiktól a liberálisokig a teljes ellenzék többnyire elfelejti, hogy a választókra hatásnak van kulturális és identitásrésze is.

A megoldás tehát valójában sokkal egyszerűbb, mint amit gondolnak a pártok? Nem ígérgetni kell, hanem emberszámba venni azokat, akik nincsenek abba véve? Gondolja, hogy nem tudják a pártok, hogy az embereknek lelkük is van?

Erről majd beszélgessünk január-márciusban. Akkor már tényleg kampány lesz. Hogy most mit vagdosnak egymás fejéhez, annak semmi köze a politikai alternatívához. Felborítani azt a fajta forrásleosztást, amit megszoktak a társadalmi csoportok, a tömegbázis szempontjából nagyon sok csatát és veszélyt hoz magával. Nem tudok olyan reális gazdasági növekedést elképzelni, ami lehetővé teszi, hogy a NER rendszerében befagyasztott társadalmi egyenlőtlenségeket úgy lehessen megváltoztatni, hogy ne kelljen hozzá valakitől elvenni. Vagyis, aki bizonyos társadalmi csoportoknak többet akar adni, azt csak más társadalmi csoportoktól tudja elvenni. Lehet egy aktív segélypolitikával kezdeni, csak akkor, mi lesz a másik kétharmaddal és annak a politikai várható elégedetlenségével?

Mi lesz?

Nem tudom, az nem az én dolgom. Azt viszont tudom, hogy nagyon széles rétegek várnak arra, hogy végre valakinek tartsák őket, legyen világos és elfogadott helyük, akár a helyi, akár a teljes magyar társadalomban. Létezik egy kimondatlan vidék- város válság, amire a NER-nek van válasza. Azt mondja, feltámasztjuk a paraszti kultúrát, ott az egyház, ami biztonságot ad, tele vagyunk ünnepekkel, érezzétek jól magatokat. Ezzel szemben kellene megtalálni egy másik eszközrendszert, mert szerintem az egyébként nagyon hatékony, az emberek valós mentális igényeire nagyon sok szempontból reagáló kulturális identitáspolitika nem teljesen oldja meg a problémákat. A vidékiek racionálisak, legalább annyira ismerik az érdekeiket, mint a városiak, s nem kevésbé érzékenyek a méltóságukra sem. Az a kép, hogy ők a gátjai annak, hogy előrébb jusson vagy nyugatosabb legyen az ország, tarthatatlan. Olyan szakadékot hoz létre, amit nagyon könnyű kihasználni. Nem csak a racionalitás, hanem a méltóság és az önérzet dolgában is lenne tennivaló vidéken. Nem hiszem, hogy ez tavaszig összeáll.

Ráadásul számolni kell azzal is, hogy egy kistelepülésen szinte mindegy, hogy milyen a polgármester politikai beállítottsága, mert ott az embert nézik, aki ott járt iskolába, ott alapított családot, mindenkit ismer és mindenki ismeri. Budapestről nem lehet rálátni a vidékre, pláne, hogy teljesen torz a kép arról, hogy mi is történik ott

A magyar társadalom nagyobbik része él a falvakban és a kisvárosokban. Egy politikailag meghatározó tömegről van szó. Másféleképpen kell hozzányúlni, nem csupán pénzügyi, de kulturális, mentális, érzelmi téren is. A vidéki ember nem feltétlenül keresi és szereti a konfliktust. Ráadásul a rendszerváltoztatással sincs jó tapasztalata, abból ugyanis a széles néprétegek nem kaptak semmit. Nem biztos, hogy a konfliktusban, meg világátváltásban gondolkozik az átlag vidéki, inkább olyanban, ami nem borítja fel a konszolidáltságot, az élete kereteit.

Vagyis a radikális változtatás nehezen találhat utat a vidékiekhez?

A NER sikertelepülésein a helyiek számára nagyon sok fontos eredmény született. Ráadásul a kisebb településeken nem feszülnek olyan indulatok, mint amik országosan vannak például Mészáros Lőrinc felé. Nem biztos, hogy a konfliktusos politika egy vidéki közösségben is nyerő, mert ha nem is tudja, akkor ösztönösen is érzi a vidéki ember, hogy annak mekkora rizikói lehetnek a számára.

Névjegy

Kovách Imre
szociológus

  • kutatóprofesszor, az MTA doktora, egyetemi tanár
  • kutatási területe a vidék- és településszociológia, a társadalmi rétegződés és integráció, az elitek, a fejlesztés-és projekt szociológia, a hatalmi viszonyok.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.