Kovách Imre: Széles társadalmi rétegek várnak arra, hogy végre tartsák őket valakinek

| 2021.10.25. 06:55

Olvasási idő kb. 12 perc

A NER-rendszeréről úgy tudjuk, a döntések nem véletlenszerűek, hanem következetesek és egymásra épülők. Történt-e változás ebből a szempontból a koronavírus-járvány kitörése óta? Változtattak a vonalvezetésen, ami mentén működnek? Más megfontolások alapján születtek-e a döntések?

Bár az intézkedések sokakat érintettek, sokszor akár rögtönzöttek is voltak, haragot váltottak ki, de a rendszer egészének működését nem befolyásolták, alapvető változások nem történtek.

Vagyis a megoldások, a segítségek, a támogatások elsősorban megint azoknak szóltak, akiknek addig is?

Valójában 2015 után a legalsó társadalmi csoportok kivételével mindenki kapott valamit, mindenkinek jobb lett kicsit. Hogy mennyit és mennyivel, azon belül persze nagyok a különbségek. A NER-rendszerének soha le nem írt alapfilozófiája szerint a kinyilvánított, de legalábbis felismerhető társadalmi, gazdasági, politikai vezérfonalak megvalósításához stabilitás kell. Ezt úgy csinálják, hogy egyrészt a rendszernek vannak haszonélvezői, akik elsősorban a felső-középosztályból és más középrétegekből kerülnek ki, s közéjük tartoznak olyan ellenzéki érzületű emberek is, akik egyébként változást akarnak. Másrészt, a társadalom alsó csoportjaival szemben úgy működnek, hogy elérik azt, hogy az elégedetlenségük ne kapjon olyan hangot, ami destabilizálná a rendszert. A Covid-korszakot ugyanez az elv uralja.

Ha a kormányzat biztosítja a stabilitást, amit megszokott tőle a társadalom, akkor gyakorlatilag bármi történhet belföldön vagy a világban, akkor sem csökken a támogatottsága? Minden mindegy, csak mert elégedettségből és számításból vagy a félelemből és kiszolgáltatottságból csönd van?

Ez az, amire mindketten tavasszal fogunk biztos választ kapni. Hozzátéve, hogy nagyon sok olyan ember lett elégedetlen, akire egyáltalán nem gondolnak a NER működtetéséért felelős politikusok, de nem számol a felbukkanásukkal az sem, aki a média vagy a tudomány oldaláról próbálja feltérképezni a társadalmat. Nem véletlen, hogy a közvélemény-kutatók nem nagyon tudtak mit kezdeni az előválasztás során tapasztalt folyamatokkal. Szerintem sok minden elindult a mélyben, ami itt van, érzékelhető, de az azonosításához, a kimondásához, a megvilágításához még nincs elég tudásunk.

Ön egy korábbi interjúban azt mondta, hogy egy választáson a jelenlegi kormánnyal szemben annak van esélye, aki alternatívát kínál azoknak a vidéki és városi embereknek, akik nem jól vannak megszólítva, vagy nem a helyükön vannak kezelve.

Egészen pontosan úgy gondolom, hogy a társadalom alsó egyharmadának valamilyen mértékű aktivizálása nélkül nem lehet nagy politikai átrendeződést végrehajtani. Önmagában ez persze nem elég a változáshoz, de nélkülük biztosan nem fog menni. Ez a társadalmi halmaz jelen van persze a nagyobb városokban is, de még inkább vidéken.

Az előválasztáson megszólították őket?

Nem tudom, nem tapasztaltam.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában.
Ez is érdekelheti még

Orbán Viktor történelmi bűne lenne az uniós pénzek elvesztése

Tóth Ákos

Kizárólag Orbán Viktor és az általa működtetett rendszer hibája az, ha Magyarország elesik akár egyetlen, neki járó eurótól is – mondja lapunknak Cseh Katalin, aki szerint van esély annak elérésére, hogy a jövőben az eddigieknél nagyobb arányban érkezzenek közvetlen források Brüsszelből a településekhez, civil szervezetekhez. A Momentum EP-képviselőjével az ellenzék helyzetéről és a Momentum jövőjéről is beszélgettünk.

Elolvasom

Hogyan emeljük a benzinárat 33 százalékkal, politikai kockázat nélkül?

Vető Balázs

2021. november 15. óta volt érvényben Magyarországon az üzemanyag árakat maximalizáló szabály. Bár többször szűkült a jogosultak köre, de a magyar autósok többsége 480 forintért juthatott hozzá a benzinhez vagy a gázolajhoz. Mármint, ha éppen lehetett kapni. 2022 utolsó negyedévében egyre gyakrabban hallhattunk arról, hogy a kutak jelentős részén nem lehet hatósági áras üzemanyagot kapni. December első napjainak egyik vezető híre pedig már az volt, hogy szinte sehol nincs nemhogy hatósági áras üzemanyag, de semmilyen más típus sem. A legtöbb szakértő szerint a hiányt az árszabályozás okozza. Hogyan lehet ezt a helyzetet megoldani úgy, hogy az Orbán-kormány felelőssége fel se merüljön?

Elolvasom
Keresés