Lakner Zoltán Közszolgálat Youtube-on

5 perc szünet Radnai Péterrel

Tíz beszélgetést láthatnak a nézők a magyar televíziózás alapítóival és műfajteremtőivel a Spektrum Magyarország Youtube-csatornáján. Az első influenszerek címet viselő sorozat kitalálója és az interjúk készítője Radnai Péter újságíró, egykori híradós, számos kereskedelmi televíziós műsor producere, jelenleg a Spektrumot is tulajdonló AMC Networks International kreatív producere. Arról kérdeztük, miért fontos számára, hogy a hazai televíziózás történelmének kulcsfigurái elmondják mindazt, amit csakis ők tudnak, láttak és éltek meg a pályájuk során.

Milyen érzés volt, amikor a vele készült interjú során Vitray Tamás letolt egy kis pontatlanságért?

Abban a pillanatban nyilván nem esett jól, de aztán Vitray maga hozta szóba a CNN pályázatán díjazott riportomat, így a lelki békém hamar helyrebillent. Persze kivághattam volna ezt a részt az anyagból, de azt gondoltam, engem inkább épít, ha a szakmám egyik legnagyobb figurája partnernek tekint, aminek a része az is, hogy letol egy apróságért.

A 2000-es évek derekán Alföldi Róbertnek beszélgetett a közszolgálati televízióban a Nemzet Színészeivel, ahogy fogalmazott, az energiájuk, életerejük titka érdekelte, ezt akarta megtanulni tőlük. Téged is vezet valami hasonló belső késztetés?

Érdekes, hogy éppen ez a párhuzam jutott eszedbe, az a bizonyos Alföldi-féle beszélgetéssorozat ugyanis az én műsorom volt. Kállai Ferenctől Körmendi Jánosig fantasztikus emberek szólaltak meg benne. Alföldi Róbertet is én kértem fel kérdezőnek, mert tudtam, hogy az idős színészek nagyon szeretnek vele beszélgetni, máshogy viszonyulnak hozzá, mint egy profi riporterhez. Ma is büszke vagyok arra a munkára, örülök, ha emlékeznek rá. Sok energiám ment rá akkoriban, hogy kijárjam a forgatás lehetőségét. Bármilyen furcsának tűnjön is, nehéz volt rá pénzt szerezni.

Akkor a régi és az új beszélgetésekre vonatkozóan is kérdezem, hogy mi motivált az elkészítésükben?

Hiszek abban, hogy azoknak az embereknek, akik a maguk területén értékeset alkottak és érdekesek a nagyközönség számára, nyomot kell hagyniuk. Lehetőséget kell teremteni számukra, hogy elmondhassák a történeteiket. A színészinterjúkat is szívesen folytatnám. Ma is van egy hosszú listám színészekről, akikkel beszélgetni kellene, mert előbb-utóbb már nem lehet velük beszélgetni.

Akkor ez nem nosztalgiázás, hanem inkább az életművek háttértörténete?

Nem szeretném azt sugározni, hogy akkor minden jó volt. Abban a korszakban is készültek rossz, vagy ma már nem élvezhető műsorok, ahogy maga a korszak szintén hordozott nagyon sok rosszat is. De az is része a kultúrtörténetünknek. Valószínűleg nem néznék ma annyian a Leg, leg, leg-et, mint az X-faktort, azonban a korról sokat elmond egy műsor, amelyben az volt a rekordkísérlet, hogy hányan tudnak beszuszakolódni egy Trabantba. Nem csak a régmúlt idők történelmi nagyságainak történetei érdekesek, hanem a közelmúlt hétköznapi embereinek sztorijai is. A legtöbben ezekhez tudnak kapcsolódni, ezen keresztül gondolkodnak a múltról, és az országról, ahol élnek.

Ha a színészbeszélgetések feltételeit egykor nehéz volt megteremteni, akkor mire volt szükség most a televíziósokkal készült interjúk leforgatásához?

Legfőképpen arra, hogy például Bánó András, vagy a régi és a mostani beszélgetések egyik mentora, Román Péter biztasson, hogy végre vágjak bele. Tavaly nyáron felvettünk két próbabeszélgetést, nagyon eltérő személyiségekkel, Feledy Péterrel és Gát Györggyel. Ezek nyomán lehetőséget kaptam a Spektrum vezetőjétől, Málnay B. Leventétől és az AMC online üzletág felelősétől, Szaniszló Csabától, hogy a csapatommal leforgassam a teljes sorozatot. Szaniszló Csabától jött az ötlet, hogy az újítás gondolata kösse össze a beszélgetéseket, hiszen interjúalanyaim kísérleteztek, kockáztattak, új utakra léptek, műfajokat honosítottak meg.

Az interjúkban tényleg sok szó esik formátumbeli újításokról, képernyős mesterfogásokról. Amikor 1990-ben bekerültél a Magyar Televízióba, akkor ezeket neked már megtanították?

A moszkvai IMO-n végeztem nemzetközi újságírás szakon, de azt hiszem, az ilyen szakmai fogásokat csak a gyakorlatban lehet elsajátítani. Tizenkilenc évesen a Híradó stábjába kerültem, majd az Orosz József-féle kísérleti híradóban, utána a Bánó András által alapított Esti Egyenlegben rengeteget tanultam. Én még voltam riporton Vajek Jutkával, Radics Péterrel, Práger Györggyel, és testközelből láttam, hogyan csinál zseniális élő adást az Öböl-háború kitörésekor Betlen János. Nekem ez volt az iskolám.

Azon kívül, hogy az interjúalanyaid újítók voltak, még mi kötötte össze őket? A kíváncsiság, a határok átlépése?

Van egy szomorúbb közös elem, mégpedig az, hogy idő előtt abba kellett hagyniuk a hivatásukat. Többüknek már 50-55 éves kora körül véget ért a televíziós szakmai élete. Van, aki ezt könnyebben viseli, mások sokkal nehezebben. De persze igaz az is, hogy közös pont bennük a kíváncsiság, hiszen eleve ezért kerültek ebbe a szakmába. Nyelveket beszéltek, ami akkoriban kivételesnek számított, érdekelte őket a világ, utazni akartak. Nem arról szólt a televíziós személyiségük, hogy szépek, vagy érdekes helyen van tetoválásuk. Ma is vannak tehetséges emberek a televíziózásban, de a tévében szereplők tömegéhez képest kisebb arányban. Számomra mindig imponáló, ha valaki a szakmája szerelmese, és ezek az emberek mind azok voltak.

A szakmabeli változásoknak van köze ahhoz, hogy mostanában nem sűrűn készítesz műsorokat?

Azért most is tévézek, de tényleg jóval kevésbé intenzíven, mint korábban. Meg lehetne találni a helyét a hazai médiapalettán az olyan jellegű műsoroknak, amelyeket például én készítek, csak ahova a leginkább valók, ott most nem erre van igény.

Arra utalsz, hogy akár Az első influenszerek, akár a korábbi, Tabukról tabuk nélkül sorozat egy megveszekedetten közszolgálati attitűddel rendelkező újságíró műsorai?

Így van, én ezt vállalom. Ilyen típusú produkció volt egyébként a Dunáról szóló sorozatunk is, amelynek Nick Thorpe az arca, és hasonló terveink vannak idénre is a Spektrumon. Egyébként igényes szórakoztató műsoroknak is helyük lehet a közszolgálati csatornán. Ez szakmai kérdés: jó műsort kell csinálni. Az a tíz ember, akikkel most interjút készítettem, erre mindig nagyon adtak, igyekszem őket követni ebben. Szinetár Miklós beszél arról, hogy manapság a tévében állandóan ordítanak a műsorvezetők. A közszolgálati csatorna lehetne egy olyan hely, ahol nem kell ordítani. Lehet néha ott is olyan műsor, amely harsányabb, de ordításban is csak az lesz sikeres, aki tud ordítani.

Egyetlen nő, Endrei Judit szerepel az alanyok között. Beszél is arról, hogy néhány kivételtől, illetve a kifejezetten nekik szánt munkaköröktől eltekintve a nőket gyakran hátrébb sorolták a korabeli televízióban.

Amikor én beléptem a tévébe, ez már kicsit másképp működött. A Híradóban főműsoridőben képernyőn volt Bayer Ilona és Berecz Anna, szerkesztőként dolgozott Rangos Katalin, hogy csak néhány példát említsek. A sorozatban több nőnek lenne helye, de volt, aki nem kívánt nyilatkozni, és volt, akivel a Covid közepette nem tudtuk megszervezni az interjút.

Még egy fontos őstévés-típus kibontakozik az interjúkból: a csapatépítő. Ilyen például Bánó András, Vitray, vagy éppen a TV Híradó alapítója, Matúz Józsefné, akit Bánó többször megemlít.

Matúzné politikai kinevezett lehetett, 1957-ben hogyan is lehetett volna másképp, de a visszatekintések alapján valóban értett ahhoz, amit csinált. Létrehozta az állandó tudósítói párosokat, a rovatrendszert, fokozatosan kiépített egy működőképes struktúrát, és harminc éven át működtette. Ha élne, helye lenne ebben a sorozatban. Amúgy is törekedtem arra, hogy a politikával különböző viszonyban lévő emberekkel, illetve eltérő politikai véleményt képviselő tévésekkel egyaránt készüljenek interjúk.

Rendben van, hogy a mesterek átadták a tudást az utánuk jövőknek, de honnan tudta Matúzné vagy Vitray, hogyan kell televíziót csinálni?

Talán ez az ösztönös tehetség. Vitray persze már látott külföldön tévéműsorokat, tanulmányozta ezeket, ahogy később sokan, én is. De amikor az első interjújakor felállt a sámlira, hogy felérje a mikrofonnal az amerikai kosárlabdázót, és ezt önironikusan szóvá is tette élő adásban, azt biztosan nem tanította neki senki. Lehet, hogy akik elkezdték a tévézést egyszerűen csak szerették, amit csináltak, hiszen értelme sem lett volna másként.

Névjegy

Radnai Péter
újságíró

  • 1993-ban végzett a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (IMO) nemzetközi újságíró szakon
  • 1995-től a Magyar Televízió moszkvai tudósítója
  • 1995-ben elnyerte a CNN International díját az Év legjobb színes anyaga kategóriában
  • 2000-től az RTL több népszerű műsorának főszerkesztője
  • 2002-től a TV2-n futó több műsor producere, főszerkesztője
  • 2004-től a Playboy magazin magyar kiadásának főszerkesztője
  • 2012-ben a Ringier digitális televíziós produkciókért felelős vezetője
  • 2013-tól a Chello Central Europe produkciós igazgatója, majd a cégcsoportot felvásároló AMC Networks International kreatív igazgatója, majd producere 

Tisztelt Olvasónk!

Ön az elmúlt percekben a Jelen cikkét olvasta. Köszönjük érdeklődését!
Ha tetszett, olvassa el a többi cikkünket is, amelyek előfizetéssel érhetők el.