Tóth Ákos Meg vagytok ti őrülve?

Beszélgetés Csordás Anettel és Jámbor Andrással

Adott két közismert és sikeres civil: Csordás Anett, a Lépjünk, hogy léphessenek mozgalom alapítója, aki társaival sikerrel küzdött meg az otthonápolás elismertetéséért, illetve Jámbor András, a Mérce volt alapító-főszerkesztője. Ők ketten – a DK-s Manhelter Dániellel együtt – elindulnak az ellenzéki előválasztáson. Sokan nem értik, hogy miért „indultak egymásra”, de a beszélgetés során nem csak erről kérdeztük őket.

 

Miért pont most, a 2022-es választás az, amikor a civilek úgy érzik, itt az ideje a politikai szerepvállalásuknak?

Jámbor András: Egyrészt azért, mert van előválasztás, vagyis van belépési pont a politikába. Másrészt e most következő választás kapcsán sokan érzik a „most vagy soha” pillanatot. Négy éve még nem lehetett elképzelni, hogy emberek sokasága fölszámolja az egzisztenciáját, s belépjen a politikába, mert nem tűnt reálisnak a győzelem, de most egyre többen tartják annak.

Csordás Anett: Politikailag a 2018-as év volt számomra vízválasztó: egyrészt sokakkal együtt hatalmas kudarcként éltem meg a kétharmados Fidesz-győzelmet, ugyanakkor ez az év azt bizonyította be a számomra, hogy összefogással még ilyen helyzetben is lehet változást elérni. Az otthonápolási mozgalom, amelynek vezetője voltam, egyedülálló módon, kívülről kényszerítette rá a kormányt arra, hogy új szociális juttatást vezessen be. Azóta a helyzet még rosszabb, a keretek egyre szűkülnek, megérett az idő arra, hogy döntést hozzak: a saját kis buborékomban megpróbálok nyugodtan élni, vagy az ápolási mozgalom tanulságait és erejét figyelembe véve, magasabb szinten képviselem a bennem bízó emberek érdekeit.

A civilség és a politika nem egymást kizáró fogalmak?

J. A.: Én ezzel a civilséggel nem igazán tudok mit kezdeni. Szerintem mindazoknak, akik most itt a körzetben elindulunk, Anettnek, a DK-s Manhalter Dánielnek és nekem is van valamilyen szinten civil kötődésünk, de egyrészt abban a pillanatban, ahogy vállaltuk az előválasztáson való indulást, politikusokká váltunk, miközben magam 2009 óta foglalkozom politikával. Dolgoztam pártnál, szerveztem tüntetéseket, csak aztán rájöttem, hogy lehet persze tüntetéseket szervezni, csak azok nem túl izgalmasak, mert hazamegyünk, és vége van. Akkor azt hittem, intézményeket kell létrehozni a politikában. Az egyik ilyen lett a Mérce, amely újság ugyan, de politikai intézmény is egyben, vagyis, aki hatni akar a közállapotokra, az politikus is. Anett ebben az értelemben szerintem eddig is politikus volt.

Cs. A.: Igen, mindenki politizál, aki beleszól az őt érintő kérdésekbe. De ez nem ugyanaz, mint a nagypolitikában való részvétel. Civil vagyok, tíz évig vezettem egy érdekképviseleti szülői szervezetet és számos civil kampányban aktívan részt vettem. Most váltok, pontosabban: szintet lépek. Az Országgyűlésre úgy tekintek, mint az érdekképviselet legmagasabb szintjére. Rendszerszintű változást, csak a különböző tudást, energiát hozó civilek és pártok összefogása, szövetsége hozhat.

De mi a különlegesség, amit csak ők tudnak a politikába hozni?

Cs. A.: Én azt a tudást viszem magammal, hogy tudom, miként kell az emberek problémáit ügyekké formálni. A részvételiséget viszem magammal. Az elmúlt tizenvalahány évben közösséget építettem, s ennek során kiemelt fontosságú volt, hogy minél több emberrel beszélgessek, hogy különböző ügyekért dolgozzunk, s kitaláljuk, azokat miként lehet a leghatékonyabban érvényesíteni különböző taktikákkal. És bár sikerült már egyszer áttörnünk a NER betonfalát, de most ez már egyre nehezebb. Pikó András esetében látszott, hogy a mögötte álló C8 – Civilek a Józsefvárosért Egyesület és a pártok együttműködése micsoda erőt jelent, együtt sokkal nagyobb tömeget tudtak megmozgatni.

J. A.: Az egyik legfontosabb ok abban, hogy az indulás mellett döntöttem, az volt, hogy van köröttem egy olyan balos közeg, amely most tud belépni a politikába. Persze ebből a Szikra, bár azóta nagyobb szervezet lett, már együtt volt Pikó András és Baranyi Krisztina kampányában is. Szerintem ezeket az embereket én be tudom hozni e mostani választásba, holott olyanokról beszélek, akik most jellemzően nem tudnak pártot találni maguknak.

Ha már Pikót említik: miért van az, hogy az úgymond „civil polgármester” kívülről politikusabbnak tűnik, mint a pártokból érkező kollégái? Ugyanez elmondható Baranyi Krisztináról is.

Cs. A.: Ők abban erősek, hogy magukról az ügyekről beszélnek, és a megoldásukra törekszenek.

J. A.: Én alapvetően nem értek egyet azzal, hogy úgymond ügyek vannak. Társadalmi csoportok vannak különböző érdekellentétekkel, és a politika művészete az, hogy miként lehet olyan döntéseket hozni, amelyek nem további konfliktusokat gerjesztenek az ügyek mentén. Vegyük példának a hajléktalanságot: ha a szociálpolitikai szerkezeten nem lehet végig vinni egy teljesn intézkedéssort, amely a devizahitelezés problémájától a szociális hálóig át az utcai létig bezárólag mindent érint, akkor életünk végéig azért fogunk küzdeni, hogy ne legyenek hajléktalanok az utcákon. Sikert csak teljes társadalompolitikai vízióval lehet elérni.

CS. A.: Nyilvánvalóan Baranyi Krisztina és Pikó András is egy-egy program mentén dolgoznak és vannak vízióik, de konkrét ügyeket visznek végig, kézzelfogható eredményeket produkálnak.

Anettet a Momentum támogatja. Lesz más párt is?

Cs. A.: A C8 - Civilek Józsefvárosért Egyesület jelöltje vagyok és a Momentum támogat, miután végigmentem a jelöltállítási folyamatukon. Bízom benne, hogy más pártok is támogatni fognak, a Mindenki Magyarországa Mozgalom is engem ajánl ebben a választókörzetben.

J. A.: Én a Szikra jelöltje vagyok, s a Párbeszéd frakciójába fogok beülni, ha nyerek, ezt már az indulásom napján nyilvánosságra hoztam. Bízom abban is, hogy Karácsony Gergely is elindul a miniszterelnök-jelölti versenyben, s az ő kampányát is támogathatom.

Az, hogy a civilek előre tudtak törni tavaly, az önkormányzati választásokon, és erre most is van esélyük, mennyire következménye a pártokból való kiábrándulásnak?

J. A.: Nyilván lehetne most olyan elemzéseket említeni, hogy Magyarországon hagyományosan alacsony a párttagok száma…

…lehetne, de épp ön említette, hogy olyanok veszik körbe, akik egyébként nem találnak pártot maguknak.

J. A.: Igen, ilyenek, de szerintem van egy iszonyatos nyomás az embereken, jelesül az, hogy itt a 2022-es választás, és ha most nem nyer az ellenzék, akkor itt kő kövön nem marad, s már így is alig van valami. Az értékeink, a gondolataink el fognak tűnni. Az én ismeretségi körömben nagyon sok ember vallja azt, sokkal többen, mint az előző parlamenti választás előtt, hogy ha még egyszer nyer a Fidesz, akkor elköltöznek. Közülük sokan segítenek, mert úgy vélik, valamit tudnak tenni a változás érdekében, szórólapoznak, kopogtatnak, nem csak otthon ülnek és a körmüket rágva várják a választás eredményét. A politikai nyomás hozza ezt ki az emberekből. És az összefogás elhozta a változás esélyét.

Anett, ha jól tudom, ön is fontolgatta, hogy elköltözik.

Cs. A.: Megfordult a fejemben, hogy elköltözöm külföldre, a lányomhoz, de aztán beláttam, hogy itt van dolgom, nem a gyerekek után kell mennünk, hanem olyanná kell tennünk az országot, hogy értelme legyen hazajönniük. Én érzékeltem a csalódást és a bizalmatlanságot a pártok iránt. De ezt most mintha fölülírná annak az igénye, hogy igenis, le kell váltani a NER-t, és ha ehhez az kell, akkor össze kell fogni azokkal is, akikkel úgy egyébként nem biztos, hogy szívesen dolgoznánk együtt. Most sokkal nagyobb a tét, fontosabb a közös cél, és én az érdekérvényesítő munkában megtanultam azt, hogy mindig a következő lépést kell nézni. Ha 2022-ben nem váltjuk le a Fideszt, annak olyan beláthatatlan következményei lesznek, amelyeket egész egyszerűen nem hagyhatunk megtörténni: például megszűnhetnek az önkormányzatok. Ennek előkészítő lépéseit látjuk akkor, amikor súlyos milliókat vonnak el tőlük és korlátozzák a jogköreiket. Ugyanakkor nem tagadom, azt is nagyon fontosnak tartom, hogy a velünk együttműködő pártok is átessenek egyfajta belső tisztuláson, mert az ellenzéki pártokban is ülnek olyanok, akiket el kell távolítani a nagypolitikából. Nagyon fontosnak tartom, hogy elinduljon egy kultúraváltási folyamat, enélkül nem tudjuk megszólítani a választók bizonytalan részét. Ha belegondolunk abba, hogy mi folyik a parlamentben, szinte senki nem azzal foglalkozik, amivel kellene, a választóik érdekeinek képviseletével.

J. A.: Én egyáltalán nem értek egyet ezzel a kultúraváltási koncepcióval, bár lehet, hogy csak a kifejezéssel van bajom. A politika kultúrája ugyanis pontosan olyan, mint az országban zajló folyamatok. Nem azért beszél Jakab Péter csúnyán, vagy Szabó Tímea nem azért hangosabb másoknál, mintha kulturálatlanok volnának, hanem azért, mert vannak olyan társadalmi problémák, amelyeket meg kell jeleníteniük és a jelenlegi magyar politikában erre csak így van lehetőségük. Az Országgyűlést a Fidesz kiüresítette, egyetlen ellenzéki törvényjavaslatot nem fogadnak be, s ebben a helyzetben ez megfelelő eszköz arra, hogy a bent ülők megpróbálják fölhívni a figyelmet arra, hogy baj van. Mert iszonyatosan nagy baj van. S ha elkezdjük a politikai kultúrát külön kiemelni, s azt mondani, hogy ki mennyire és hogyan legyen kulturált, akkor az messzire vezetne. Mondjuk azt egy kilakoltatásnál üvöltöző emberre, hogy a politikai kultúrája nem megfelelő?

Cs. A.: A kilakoltatás ellen küzdők élőlánccal tiltakoznak, polgári engedetlenséggel harcolnak az elfogadhatatlan ellen, tehát sok módja van a tiltakozásnak. Az otthonápolási kampányban nem emeltük fel a hangunkat, mégis magunk mellé tudtuk állítani a közvéleményt, és olyan erős nyomást tudtunk gyakorolni a döntéshozóra, hogy kénytelen volt lépni.

J. A.: Én az elmúlt 12 évben temérdek kilakoltatáson vettem részt, nagyon sok élőláncot közvetítettem, nyilván nem arra gondolok, hogy a középosztálybeli aktivisták kiabálnak, hanem arra, hogy az a szerencsétlen, akinek a hajlékát épp erővel veszik a feje fölül, nem tud mást tenni, mint hogy kiabál és sír.

Cs. A.: Más kiáltás, ha valakinek elveszik az otthonát és más, ha bent kiabál a Parlamentben a képviselő.

J. A.: De ugyanaz a hang. Az országgyűlési képviselőnek az a feladata, hogy elvigye ezt a hangot a parlamentbe. És hogy egy parlamenten kívüli politikusról is essék szó, az MSZP alelnöke, Komjáthi Imre, ha fölemeli a hangját, akkor azt azért teszi, mert azok a dolgozói élethelyzetek, amelyeket képvisel, üvöltésért kiáltanak. Nem baj az, ha az emberek üvöltenek. Ez természetes folyamat, ez a magyar politikai állapotok következménye.

Cs. A: Ha folyamatosan üvöltözünk, elvész annak a súlya, ha az ember egyszer csak fölemeli a hangját.

Ha beülnek a parlamentbe, akkor azzal kötelmek is járnak, és gyakran olyan dolgot is meg kell szavazni, amit egyébként nem szívesen tennének.

Cs. A.: Nem vagyok párttag, független vagyok és maradok, szövetséget kötöttem a Momentummal. Nyilván olyan pártot választottam, amelynek az értékrendje közel áll az enyémhez. Pikó Andrással is hasonló történt: megmaradt a függetlensége azután is, hogy beült a Momentum-frakcióba.

J. A.: De a helyzet az, hogy nem leszünk függetlenek. A hat párt jelöltjei leszünk. A kormányzáshoz pedig szükséges a frakciófegyelem, ez elengedhetetlen. Képviselőként nagyjából négy szempontnak kell megfelelnem. Egyrészt a saját elveimnek, másrészt annak a közösségnek, amely segít nekem, harmadrészt a kormányváltó tömegnek, amely, remélem, bejuttat a parlamentbe, s azt várja el tőlem, hogy megszavazzam a kormányprogramot és a költségvetést, máskülönben, ha ez megbomlik, Orbán Viktor pillanatokon belül visszatér a hatalomba. Végül a negyedik szempont a választókerületem képviselete. Ha például az új kormány is kiállna a Diákváros helyett a kínai egyetem mellett, amit elképzelhetetlennek tartok, akkor ezt a választókerületemet képviselve nyilvánvalóan nem szavazom meg.

Cs. A.: A jelenlegi országgyűlés darálóként működik. Sokszor egyszerre szavaznak meg egy rakás törvényt, amelyet átolvasni sincs ideje a képviselőknek. Szavazógépek, bábok ülnek a Parlamentben. Hiszem, hogy győzelem esetén tőlünk többet vár majd a koalíció. Remélem, hogy egy-egy törvényjavaslatot lesz időnk megvitatni.

Biztos, hogy nagyobb lenne a mozgásterük képviselőként, mint a civil keretek között?

Cs. A.: Civil társaimmal nagyon sokat kell dolgoznunk azért, és nem is mindig sikerül, hogy beadja valaki a törvényjavaslatunkat. Ugyanazon értékek mentén, a szolidaritás elvét szem előtt tartva, az egyenlő hozzáférés elérése érdekében fogok dolgozni az országgyűlésben is, ahol mindezeket hatékonyabban tudom érvényre juttatni, törvénnyé alakítani.

J. A.: Amikor elkezdtük a Mércét megcsinálni, majd a semmiből csak olvasói támogatással országos szintűvé emelni, azzal létrehoztunk egy intézményt. Amikor eljöttem a Mércétől, azt gondoltam, további intézményeket kell létrehozni. Azt nem gondoltam egyébként, hogy el fogok indulni, más baloldali embereket akartam erre rábeszélni, de nem sikerült.

Akkor fáradtságra hivatkozott.

J. A.: Iszonyatosan fáradt voltam.

Kipihente magát a városházi munkával?

J. A.: Nem, a fáradtság a motivációval és a feladattal együtt csökken. Azért indulok el az előválasztáson, mert van egy baloldali közeg, amelynek célja a dolgozói jogok képviselete, s ha sztrájk van, oda akarunk állni az emberek mellé, s ehhez kell a mozgósítási képesség. És olyan ügyeket akarok képviselni, amelyek számomra kiemelten fontosak: a Dunaferrnél a napokban csak késve fizették ki a dolgozókat, de én például nem láttam, hogy ebből politikai vihar lett volna. És nagyon más, ha Jámbor András áll tiltakozik a gyárkapunál, mintha ezt képviselőként teszem meg. A képviselőség pedig pénzzel és más erőforrásokkal jár, amelyeket én, a fizetésem egy nagy részével együtt, erre a célra szeretnék visszaforgatni.

Sokak véleménye, hogy önök meg vannak őrülve, egymásra indulnak, s a nevető harmadik lesz a befutó.

J. A.: Azért ezt nagyjából egyszerre találtuk ki, és Anett már a bejelentésem előtt tudta, hogy elindulok.

Cs. A.: Én azért nem voltam biztos ebben.

J. A.: Még a bejelentésed előtt közöltem ezt a szándékomat a C8-at képviselő Molnár Györggyel és Pikó Andrással is. Legfeljebb nem vettétek komolyan. Én gyerekkorom óta ebben a kerületben élek, 2009-ben itt kezdtem el politikai kampánnyal foglalkozni, a 2011-es hajléktalan-népszavazáson Kocsis Máté ellen kampányoltam, a barátnőmmel a Kocsis Máté-féle irodafoglaláson ismerkedtem meg, Kocsis beperelt rágalmazásért, ami miatt rabosítottak, szóval engem minden ide köt. Nem tudok máshol indulni. Ráadásul 2022-ben minden szavazat számít majd, és az a közeg, amelyet én pluszként behozok ebbe a választásba, fontos a kormányváltáshoz.

Cs. A.: Én is híve vagyok az előválasztásnak, a versengésnek, és az indulásunk szerintem jó példa. Az már kevésbé szerencsés, hogy van jó néhány olyan választókerület, ahol nincs olyan jelölt, mint mi. És igen, nagyon kell majd figyelnünk arra, hogy ne egy harmadik jelölt fusson be velünk szemben. Szerintem András ugyanazokat tudja megszólítani, akiket már a Pikó-kampány is aktivizált, bár egy részük elkötelezett a C8 irányába, amelynek viszont én vagyok a jelöltje. A nagy kérdés, hogy kit tudunk még mobilizálni azok közül, akiket az önkormányzati választáson nem sikerült.

J. A.: Igen, igaz, a Szikra mozgalom valóban segített Pikó András kampányában, azóta pedig sokan csatlakoztak és csatlakoznak hozzá most is. Az aktivistáink az őket körülvevő közegből jönnek. Fiatal emberekről, huszonévesekről beszélünk, akik egyébként nem foglalkoznak aktívan a politikával.

Cs. A.: Bízom abban, hogy kettőnk vetélkedéséből kerül ki a győztes, mindketten új energiákat vihetünk a parlamentbe.

J. A.: Ha a választók a DK-s jelöltet támogatják, akkor elfogadjuk ezt a döntést. De ez hosszú kampány lesz, bőven van idő, a választók nem az utolsó héten döntik majd el, hogy kire szavaznak.

Tisztelt Olvasónk!

Ön az elmúlt percekben a Jelen cikkét olvasta. Köszönjük érdeklődését!
Ha tetszett, olvassa el a többi cikkünket is, amelyek előfizetéssel érhetők el.