Ónody-Molnár Dóra Mindkét oldal védi a saját korrupt szereplőit

A kormány bűnbakképzésre használja a vele szemben kritikus civil szervezeteket, amelynek járulékos eleme a félelemkeltés is – mondja Martin József Péter, a Transparency International Magyarország (TI) ügyvezetője, a Budapesti Corvinus Egyetem külsős adjunktusa, akivel az átláthatóságról, a kormányzati korrupcióról beszélgettünk, valamint arról, hogy azt miért szemlélik közönnyel a tömegek. (Az interjúban szó esik a névtelen adományozás lehetőségének megszüntetését célzó jogszabályról, ezt azóta a kormány visszavonta.)

A kormány újra rászállt a civilekre, s az átláthatósággal indokolja azt az új rendeletet, amely szerint a támogatók neve nem anonim többé. Vagyis: megszűnik a névtelen adományozás. Időközben Orbán Balázs államtitkár egy Facebook-posztban jelentette be, hogy módosítják az eredeti rendeletet és az ötszázezer forint alatt adományozók névtelenek maradhatnak. Szolgálja-e ez a rendelet az átláthatóságot?

Nem nagyon lehet már növelni a civil szervezetek egy részének átláthatóságát. Egy másik részének lehetne. De speciel azokét, amelyeket a kormány állandóan célkeresztbe állít, nem lehet tovább fokozni. Mi, a TI részéről minden évben publikáljuk az összes intézményi donorunk és az összes céges támogatónk nevét. Sokkal átláthatóbbak vagyunk, mint ahogy azt a törvény előírja, elég felütni a rendkívül részletes közhasznúsági jelentésünket. A kormány magyarázata álságos, a valós cél kettős lehet. Egyrészt az, hogy elijessze a kisadományozókat, másrészt pedig, hogy valamilyen módon bűnbakot képezzen a társadalomban. Nem új fejlemény, hogy a civil szervezetekről el akarják terjeszteni, hogy valami gond van velük.

Lehet hozadéka is ennek a rendeletnek? Hallottam a kormányzati érvek között azt is, hogy bizonyos összegek tisztára mosása ne történhessen meg a civileknek való adományozáson keresztül.

Fontos, hogy lesz-e ötszázezer forintos határ vagy sem. A hivatkozott Facebook-bejegyzés ugyanis még nem módosítás. A jogszabályban egyelőre az áll, hogy a párezer forintos támogatást adó nevét is fel kell tüntetni. Ez teljes mértékben elfogadhatatlan, szembe megy az alapvető szabadságjogokkal. Ha lesz ötszázezres határ, az rendben van. Más kérdés, hogy nagyon kevés az évi ötszázezer forint feletti egyéni adományozó, ha van egyáltalán. Nekünk pillanatnyilag nincs ilyen egyéni adományozónk. A legnagyobb támogatónk – projektalapon – az Európai Unió. Ezek a pénzek nem is adományok, hanem pályázatok, amelyeket, ha megnyerjük, megvalósítunk. A bevételeink közül nagyjából 10 százalék az egyéni kisadományozók aránya.

Talán nem is az olyan szervezetek, mint a TI, a Társaság a Szabadságjogokért vagy a Magyar Helsinki Bizottság vannak most a célkeresztben. Nekem az a benyomásom, hogy a független, csak az olvasók adományaira támaszkodó sajtó van most kipécézve.

Lehet. Fontos cél, hogy folyamatosan manipulálni lehessen a közvéleményt a kormánykritikus szervezetekkel és sajtóval kapcsolatban. Továbbmegyek: azt gondolom, nem feltétlenül az a rendelet célja, hogy végrehajtsák. Már az időközben az Európai Bíróság előtt védhetetlennek bizonyult civiltörvény célja sem ez volt, hiszen senki nem ellenőrizte, hogy például az érintett szervezetek minden kommunikációs anyagukra rátették-e a „külföldről finanszírozott szervezet” címkét. Egyfajta pszeudo-jogalkotásnak vagyunk tanúi.

A megfélemlítéssel célt érnek: a TI nemrég publikált Globális Korrupciós Barométere szerint a magyarok közel fele fél jelenteni, ha korrupciót észlel.

Jelentős a félelem a társadalomban. Sokan vélik úgy, hogy olyan országban élünk, ahol a hatalomhoz közel álló korrupt elkövetőknek kevesebb félnivalójuk van, mint a korrupciót feltáróknak. Ezért lehet sokak számára kockázatos a kapcsolat a korrupció-ellenes szervezetekkel. A bűnbakképzés az elsődleges cél, a félelemkeltés már járulékos haszon.

Indokolható, hogy bizonyos összeghatár felett látszódjanak az adományozók?

Ha ezt az ötszázezres határt bevezetik, azzal szerintem nincs gond. Mi azt ellenezzük, hogy a kisadományozók adatait kiadjuk. Biztos vagyok benne különben, hogy ez nem is állná ki a törvényesség próbáját. Ha mégsem kerülne bele a jogszabályba az ötszázezres határ, akkor felsőbb jogi fórumokhoz fordulunk, itthon és külföldön egyaránt.

A Politico értesülései szerint az Európai Bizottság nem fogadja el a 7,2 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásra benyújtott magyar helyreállítási tervet, mert elégedetlen a kormány korrupcióellenes intézkedéseivel. Beszéljünk feltételes módban erről a hírről: ha elutasítják a magyar tervet, akkor az már a korrupció-ellenes mechanizmus működését jelenti?

Nem, ez egy másik vonalon zajló vita a Bizottság és a magyar kormány között. A jogállamisági vagy korrupció elleni mechanizmus még nem működik, mert vizsgálja az Európai Bíróság, és a Bizottság egyelőre kivár az alkalmazásával.

A Politico három dolgot emel ki, amely szerepel a Bizottság bírálatában: az ügyészségi fellépés megerősítését, a közérdekű információkhoz való hozzáférés javítását és a bírói függetlenség erősítését.

Mi is véleményeztük a kormány helyreállítási tervének antikorrupciós részét, és hasonló következtetésekre jutottunk. Bár a kormány számos célt helyesen határozott meg, de teljesen téves a helyzetértékelése, és ezért a célokhoz vezető eszközök egyszerűen nem alkalmasak arra, hogy csökkentsék a korrupciót. Beszédes, hogy a bírósági függetlenség előmozdítására a terv első verziójában kommunikációs és ismeretterjesztő megoldásokat javasoltak. Ez végül kikerült a javított helyreállítási tervből, de az nem, hogy az ügyészség vádemelési hatékonyságát, már-már megmosolyogtató módon, informatikai kérdésnek tartják. Mintha az informatikai megoldások hiánya akadályozná az ügyészséget a korrupció üldözésében. A közbeszerzéseket taglaló résznél sem vetnek számot a problémákkal. Mik ezek? A testre szabott közbeszerzések és a jogorvoslati rendszer anomáliái például. Ezeknek a közbeszerzéseknek tudható be Mészáros Lőrincnek a gazdaságtörténetben páratlan gazdagodása. Azt gondolják, ha sokszor mondják és sok konferenciát szerveznek arról, hogy jól működik a közbeszerzés, a bíróságok függetlenek, az ügyészség pedig teszi a dolgát, akkor majd mindenki ezt fogja hinni. A Helyreállítási Tervet ez a szemlélet hatja át.

Akkor a TI-nek nem lesz meglepő, ha a Bizottság tényleg visszadobja ezt a dokumentumot.

Egyszer már visszadobták, most a második körnél tartunk.

És azt se felejtsük, hogy a kormány önként mondott le 3300 milliárd forintnyi kedvezményes hitelről. Az egyetemi szférának a modellváltásért cserébe belengetett 1200 milliárd is innen érkezett volna.

Elvileg 2023 nyaráig még lehívhatják, de egyelőre valóban lemondtak erről a kedvezményes hitelről.

Az a határozottság, ahogy a Bizottság föllép, újdonságnak hat. Korábban is voltak olyan momentumok, amikor hatékonyabban lehetett volna ellenőrizni az uniós források felhasználását.

Óvatosságra intenék mindenkit az elhamarkodott konklúziók levonásától. Ez egy folyamat, és kétségtelen, hogy retorikai szinten egyre élesebb a szembenállás, de az, hogy végeredményben ez mit jelent majd, továbbra is kérdéses. Fontos az ellenőrzés és az, hogy a Bizottság kövesse a pénzek útját, de úgy 60 ezer projektről beszélünk egy költségvetési ciklusban, mindegyiket nyomon követni nyilvánvalóan lehetetlen. Sokat elmond, hogy az OLAF rendre Magyarországon találja a legtöbb szabálytalanságot, a 2016 és 2020 közötti időszakra vonatkozón Romániával együtt vezetjük ezt a dicstelen listát. De ez csak töredéke az uniós projekteknek. Ráadásul az utólagos visszafizetésnek a magyar adófizetők számára van kockázata. Az Elios-ügyben például a korrupt kormányközeli szereplők helyett is az adófizetők álltak helyt. Az előzetes pénzmegvonástól eddig tartózkodott a Bizottság, és ez ügyben most sem látok igazi fordulatot, bár ez akármikor megváltozhat.

Most folyik az unió jövőjéről egy konferenciasorozat. Ez is felmerül reformirányként?

A jogállamiság ügye folyamatosan napirenden van. Azt, hogy az EU tavaly úgy döntött, hogy a jogállamiságot összeköti az uniós pénzek folyósításával, lehet történelmi lépésnek tekinteni. Csak az a kérdés, hogy ez milyen időtávon érvényesül majd. Ezzel kapcsolatban van egy intézmények közötti szkander is. Az Európai Parlament októberig adott haladékot a Bizottságnak, ha addig nem indítja el ezt a mechanizmust, akkor az EP beperli a Bizottságot. Az unió bonyolult rendszer, a döntési mechanizmusok is sokrétűek és nem feltétlenül alkalmasak arra, hogy a Bizottság gyorsan és hatékonyan lépjen közbe. Ha a Bíróság zöldutat is ad és a Bizottság elindítja a mechanizmust, annak a folyamata is legalább fél év, de inkább 8-9 hónap. Tágabb perspektívából azt mondanám, hogy két szinten zajlik a cselekmény az EU és a magyar kormány között: az értékek és az érdekek szintjén. Az értékek szintjén azt lehet mondani, hogy a kormány elszigetelődött Európában. Ennyire rossz imázsa a fejlett világban magyar kormánynak az elmúlt körülbelül 40 évben nem volt. A szélsőjobbot leszámítva egységfront van az EU-ban a magyar kormány ellen. Ám ennél jóval bonyolultabb az az érdekháló, amelyben mindez történik. Ott úgy tűnik, nincs elszigeteltség, s az érdekek, eddig legalábbis, abba az irányba mutattak, hogy a magyar kormányt érdemi szankciók, amik az autokratikus rendszert megrendíthetik, ne sújtsák.

Nehéz is beavatkozni, mert a magyar nép harmadjára választotta meg ezt a kormányt.

Ez fontos érv, nyugati politikusok, diplomaták sokszor hangsúlyozzák, hogy a kormánypárt háromszor szerzett meghatározó többséget a választáson. De más okai is lehetnek az óvatosságnak. Felmérések azt mutatják, hogy a külföldi tőke jelentős része alapvetően inkább azt a gazdasági és politikai stabilitást értékeli, amit ez a rendszer biztosít is neki, mintsem zavarná őket a jogállamiság szisztematikus megsértése. Voltak persze, akiket elüldöztek, de az itt maradt vállalatok jelentős része megbékélt a rendszerrel, ennek is betudható, hogy 2019-ben idehaza a beruházási ráta üzleti összetevője a második legmagasabb volt az EU-ban.

Megéri jóban lenni a kormánnyal: a járvány előtt tíz nagyvállalatnak ítéltek meg pénzt, összesen 23,4 milliárd forintot, munkahelyteremtési támogatás címen. Emellett beruházási hozzájárulásokkal, adókedvezményekkel segíti a nagyvállalati szektort az állam. Ebben a sajátos, magyar kapitalizmusban nem a verseny dönti el, hogy egy cég meg tudja-e tartani a munkahelyeit, hanem az állammal való mutyi.

Sokszor bizony ez a helyzet.. Miként a saját, korábbi közérdekű adatigénylésünkből is kiderült: a jelenlegi kormány sokkal nagyobb összegekkel támogatja a multinacionális cégeket, mint a korábbiak, amelyek szavakban multibarátabbak voltak. A kormány és a multik viszonya 2012-ben volt mélyponton, akkor a kormány felismerte, hogy ez nem jó neki. Bevezették a stratégiai megállapodások rendszerét, ami keretet biztosít a nem nyilvános és átláthatatlan egyedi alkuknak. Ezért persze nem érdemes a cégeket hibáztatni, féldemokráciákban és autokráciákban is működnek multinacionális nagyvállaltok.

Fordulópontot hozhat egyszer majd az, hogy a magyaroknak lesz elegük? A TI Globális Korrupciós Barométere szerint a magyarok 69 százaléka súlyos problémának tartja a korrupciót. Egy másik adat: a magyarok 54 százaléka szerint a kormány politikáját – a közjó szolgálata helyett – néhány nagy szereplő érdekei határozzák meg.

Ezek nagyon magas számok. Több mint kétharmada az embereknek nem is általában a korrupciót, hanem a kormányzati korrupciót tartja súlyos problémának. Ugyanakkor nagy a szórás ezekben a válaszokban a magországok és az uniós periféria között: az északi államokban csak az emberek 10-20 százaléka gondolja, hogy a kormányzati korrupció probléma, míg Bulgáriában, Horvátországban 80-90 százalék. Magyarországon van tehát egyfajta tudásuk és véleményük az embereknek arról, mennyire korrupt országban élnek. Ugyanakkor ez nem fordul át abba az irányba, hogy egyértelmű igény lenne a tisztább viszonyokra. Egy 2020-as Eurobarométer kutatás szerint nálunk a legnagyobb a korrupció toleranciaindexe, a magyarok 62 százaléka véli úgy, hogy a korrupció tolerálható. Vagyis: egyszerre van jelen a tudás a korrupcióról, valamint a beletörődés. Ennek sok oka van. Meg kellene törni a rossz hagyományokat. Az egyik a „megoldjuk okosba” évszázados játéka, a másik, hogy akik közel vannak a tűzhöz, azoknak mindent szabad. Mindkét attitűd mélyen gyökerezik a társadalomban. Ráadásul, a magyar társadalom szélsőségesen megosztott, még a korrupcióban is. Hosszú ideje azt látjuk, hogy mindkét oldal védi a saját korrupt szereplőit. A kormányoldalon ezt csúcsra járatják, de az ellenzéki oldalon is vannak nyugtalanító jelek. Gondoljunk például Hadházy Ákos és Tóth Csaba zuglói előválasztási küzdelmére, ahol a korrupció elleni harc szimbólumaként ismert Hadházy ellen egy pártot leszámítva ellenzéki egységfront látszik. Ha mindkét oldal csak a másik korrupcióját állítja pellengérre, az végső soron össznépi felmentést ad a korrupció miatt viselt felelősség alól. A megosztottságot támasztja alá egy tavalyi, a Társadalomtudományi Kutatóközponttal együtt végzett elemzésünk, amely szerint az állami korrupció megítélése a pártszimpátiától függ.

Egy, a Társadalmi Riport tavalyi számában megjelent tanulmányában felveti, hogy a tolerancia összefüggésben lehet azzal, hogy a gazdaság teljesítménye elfedte a visszaélések káros hatásait. Az elmúlt években GDP-arányosan egy Marshall-segélynyi pénz ömlött ide az unióból. De ezt felelőtlenül herdálta el a kormány: régiós összehasonlításban versenyképességben és a hosszabb távú növekedési trendeket illetően is rosszul állunk. De az emberek nem nézegetnek ilyen mutatókat, hanem az az érzésük van, hogy most kicsit mindenkinek jobb, és ez így is van. Elképzelhetőnek tartja, hogy másként fognak a Mészáros Lőrinc villájába beemelt széfhez viszonyulni az emberek, ha rosszabbul megy majd a szekér?

Létezik ilyen összefüggés. A korrupcióval kapcsolatos apátiának a fentiek mellett valóban van olyan oka is, hogy az érzékelt gazdasági helyzet a koronavírus okozta válságig kedvező volt. A GKI és az Eurobarométer bizalmi indexei a járvány előtt csúcsokat döntöttek, amúgy most is gyors ütemben kapaszkodnak vissza a járvány előtti szintre. A pandémia előtti években jelentős volt a reálbéremelkedés, persze igaz, főleg a tehetősebb rétegek számára. Ez a percepció éles ellentétben áll azzal, hogy minden olyan tényezőt illetően, amely az ország tartós és széles tömegeket magával ragadó fejlődését mozdítaná elő egy versenyképesebb gazdaság kialakulásával, rendkívül rosszul állunk. Az oktatás bukdácsol az egyészségügy régóta a tönk szélén van, és a termelékenység és az innováció is elmarad a régiós átlagtól. A legalapvetőbb probléma, hogy az intézményi környezet szélsőségesen torz és alapvetően a haverok és a klientúra gyarapodását szolgálja. Az unióban szélsőségesen központosított mintázatot mutató korrupció már az évtized közepére a rendszer részévé vált, a haveri közpénzszórás most, a járvány alatt újabb szintet lépett. Mindezek dacára a rövid távú makromutatók eddig a stabilitás képzetét keltették. Most azonban azt látjuk, hogy a növekvő infláció és a választási ígérgetések miatt elszálló költségvetési hiány veszélyes elegyet alkot. Bár az egyenlet itt is többismeretlenes, például függ az uniós pénzek beáramlásától, de a gazdasági helyzet destabilizálódása és a válság miatt talajt vesztett rétegek lecsúszása alááshatja a rendszer legitimációs bázisát.

Tisztelt Olvasónk!

Ön az elmúlt percekben a Jelen cikkét olvasta. Köszönjük érdeklődését!
Ha tetszett, olvassa el a többi cikkünket is, amelyek előfizetéssel érhetők el.