5 perc szünet

Molnár Piroska: Zsupsz, fejest ugrottam

Szentgyörgyi Rita | 2021.09.26. 17:25

Címkék:

5 perc szünet

Olvasási idő kb. 4 perc

Carpnak lényegében egy hosszú monológja van a darabban, amelyben felfedi az igazságot a városalapítók cseppet sem hősies tetteiről. Milyen típusnak látod őt?

Carp komolyan veszi azt, amire vállalkozott, vagyis azt, hogy képviselő. Ha olyan dolog kerül a szeme elé, amit meg kell osztani a képviselőtársaival, akkor legyen az akármilyen szomorú vagy leleplező, kötelességből megteszi, és felvállalja a felelősséget. Nem hajlandó semmit a szőnyeg alá söpörni, eltitkolni, amit a hivatalánál fogva elvállalt a közösség érdekében.

Színészileg letisztultan, eszköztelenül ábrázolod ezt a velejéig tisztességes embert.

Egy idős hölgynek, pont olyannak, amilyen én vagyok. Az életkoromnak megfelelően játszom el. Carp megszokta, hogy mindig nyílt és őszinte, ha feltár valami visszásságot. Nem megy bele semmilyen sumákolásba, maszatolásba. A tárgyaláson egy másik képviselő azt ajánlja neki, hogy ne kezdjük kiborítani a bilit, először csak óvatosan tapogatózzunk, próbáljuk meg eltussolni az ügyet.

Carp tántoríthatatlanul kitart amellett, hogy napvilágra kell hozni az igazságot, felvállalni a kollektív bűnösséget, bocsánatot kérni. Ezért aztán kiközösítik.

Mindig könnyebb eltávolítani valakit, mint felvállalni a nagy ügyeket, pláne egy ilyen léptékű történelmi tévedést, amit évtizedek óta nagy nemzeti ünnepükként tartanak számon. És egyszer csak kiderül, hogy valami egészen más történt. Carp nem a kisujjából szopta mindezt, hanem komoly kutatómunkát végzett, dokumentált iratokkal tudja alátámasztani az állításait.

Akár az itthoni, akár a külföldi példákat nézve: kivételnek számítanak az ilyen típusú, az igazsághoz minden áron ragaszkodó politikusok, tisztségviselők.

Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy pont azok, akik vállalták, hogy az adott közösség, vagyis a köz ügyeivel foglalkoznak és azért küzdenek, hogy minden jobb legyen az adott közösség életében, szeretik eltussolni a dolgokat. Rossz hangulatot kelt az emberben, ha hasonló eseteket lát.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában.

A szétválás lett az ellenzéki csodafegyver az összefogás helyett

Lakner Zoltán

Tíz hónappal a katasztrofális választási vereséget követően az ellenzéki pártok igyekeznek azt a benyomást kelteni, hogy hamarosan készen állnak a tizenhárom hónap múlva esedékes újabb megmérettetésekre. Az előző parlamenti ciklust meghatározó együttműködési törekvésekkel szemben most az önállóság hangsúlyozása áll a középpontban, az eggyel korábbi, 2014-2018 közötti periódushoz hasonlóan. Az eredmények mindegyik esetben ismertek, s mostanra egy minden korábbinál szűkebb ellenzéki szavazói közeg várja pártjaitól a játszmaváltó fordulatot.

Elolvasom

Léggömbfrász – Blinken nem megy Pekingbe

Krajczár Gyula

A nemzetközi közvélemény feszülten várta, hogy öt év szünet után ismét amerikai külügyminiszter utazik Pekingbe. Hát nem utazik. Montana felett ugyanis nagy magasságban haladó, kínaiként és feltételezhetően hírszerzési célúként azonosított ballont, léggömböt fedeztek fel, s Anthony Blinken útját lemondták, illetve elhalasztották. A kínai fél gyorsan reagált, elismerte, hogy az övék a léggömb, de eltévedt meteorológiai célú eszköznek nevezték.

Elolvasom

Vig Dávid: A kormány bírósági csomagja még rosszabb állapotot teremt

Tóth Ákos

A kormány közzétette azokat a javaslatokat, amelyekkel az Európai Unió által meghatározott feltételeknek kíván eleget tenni az igazságszolgáltatás területén. Az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Intézet azt állítja, hogy ez a csomag messze nem tesz eleget az EU elvárásainak, pedig azok világosan kijelölik azt az utat, amelyen vissza lehet térni a független igazságszolgálatáshoz. Vig Dáviddal, az Amnesty International Magyarország igazgatójával beszélgettünk.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

EU-Ukrajna csúcstalálkozó: örömóda helyett légiriadó

Fóti Tamás

Az EU-Ukrajna kétnapos csúcstalálkozó nem a kijevi reményekkel ért véget: a zárónyilatkozat homályos ígérete a csatlakozási tárgyalások kezdetéről csalódást kelt az ukrán politikusokban és a közvéleményben. Ugyanakkor az uniós vezetők a szolidaritás jegyében további konkrét támogatásokat jelentettek be.

Elolvasom

Grósz Károly, az elfeledett utód

Lakner Zoltán

A Grósz Károlyról szóló könyvén dolgozó Medgyesi Konstantin történész, a szegedi Móra Ferenc Múzeum kutatója és a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa e munka leágazásaként külön könyvben tárja az olvasók elé Kádár János 1988-as menesztésének és Grósz hatalomra kerülésének hátterét. Apagyilkosság című kötetét az Open Books adta ki tavaly év végén, mi pedig arról beszélgettünk vele, miben állt Kádár és Grósz politikusi képessége, s miért csúszott ki mégis a kezükből a hatalom.

Elolvasom
Keresés