Mozgósítással lehet csak trolltalanítani az előválasztáson

László Róbert: Aki állva maradt, lesz szíves kampányolni

| 2021.08.13. 06:32

Olvasási idő kb. 15 perc

Játsszunk el a gondolattal, hogy Kubatov Gábor teljes gőzzel szervezi a fideszes aktivistákat azért, hogy részt vegyenek az ellenzéki előválasztáson, és leadják a szavazatukat Dobrev Klárára. A Fidesznek van olyan aktivistabázisa, amely bármikor és szinte bármire bevethető. Ehhez nem kell százezres tömeget mozgatni, tízezres, de akár már néhány ezres fideszes aktivistatömeg is jelentősen befolyásolhatja a miniszterelnök-jelölti választás kimenetelét. És miért Dobrev? Mert ő „Gyurcsányné”. Ha beindulna egy ilyen fideszes akció az előválasztáson, lehet-e ellene védekezni?

Már hosszú évekkel ezelőtt is, akkor, amikor az előválasztás ötlete először merült fel, az volt a legfőbb aggály, hogy a fideszes trollokat hogyan lehet kiszűrni. A rövid válasz az, hogy sehogy. Ez a probléma létezik. Valószínűleg korábban ez volt az egyik oka, hogy senki nem akart ebbe érdemben belevágni.

Ez volt a fő oka?

Ez volt az egyik ok. 2018 előtt ez csak az ötlet szintjén merült fel, de a pártok nem álltak bele. Még a nulladik feltétel sem teljesült, történetesen az, hogy a komolyan vehető ellenzéki pártok hajlandók lettek volna kooperálni. Enélkül felesleges is lett volna az előválasztás kivitelezésének problémáiról beszélni. De értelmiségi diskurzus volt, és az egyik legfőbb aggály a fideszes trollokkal függött össze. Sok más probléma megoldódott. Például a már említett együttműködési hajlandóság, amibe azóta majdnem az összes komolyan vehető ellenzéki párt beleállt. A fideszes aktivisták beavatkozását megelőzni képes megoldás azonban nem született, nem is születhetett meg. Igaz, erre találták ki az értéknyilatkozatot, amit a szavazás előtt a résztvevőknek alá kell írni.

Ez a trollokat nem zavarja. Szerintem még az ötös számú párttagkönyv tulajdonosa is aláírná, ha ezzel Orbán 2022-es újabb győzelméhez járulhat hozzá.

Igen, legfeljebb néhány embert foghat ez vissza, az elkötelezett híveket aligha.

Sokan mondják, hogy az értéknyilatkozat erős szűrő. Nem írja alá akárki. Ráadásul a kisebb városokban, településeken ismerik az emberek a Fidesz-aktivistákat, azonnal kiderülne, ha tömegesen jelennének meg az ellenzéki előválasztáson. A trollok sem szívesen kockáztatnák meg, hogy kvázi lebukjanak. Én meg azt kérdezem: miért ne?

Én sem érzem, hogy ez komoly visszatartó erővel bírna; sok az olyan elkötelezett Fidesz-szavazó, akinek, ha felülről azt mondják, hogy „így tudsz segíteni”, akkor semmiféle lelkiismereti problémát nem okoz aláírni egy ilyen nyilatkozatot. A nagyobb cél ugyanis az, hogy Orbán Viktor hatalomban maradjon. Miért is ne támogatnák valamelyik ellenzéki miniszterelnök-jelöltet egy előválasztásban, ha azzal hozzásegítik Orbánt egy könnyebben legyőzhető kihívóhoz? Felmerült még az is, hogy a szavazók járuljanak hozzá egy kisebb összeggel ahhoz, hogy ez az előválasztás megvalósuljon. Ezt az ötletet végül elvetették, nem véletlenül: a trollokat nem riasztotta volna el, vélhetően kifizették volna helyettük, rengeteg ellenzéki érzelmű szavazó viszont emiatt maradt volna távol. Az érdemi válasz a problémára nem technikai, hanem politikai: minél nagyobb a részvétel, minél több az ellenzéki szavazó, annál nehezebb kívülről megzavarni a folyamatot.

Nem könnyű feladvány ez. A közvélemény-kutatások szerint elég szoros küzdelem várható, ami azt jelenti, hogy még nagy részvétel esetén is jelentős befolyást érhetnek el az előválasztásba bekapcsolódó fideszes aktivisták.

Ne felejtsük el, hogy kétfordulós a rendszer, legalábbis a miniszterelnök-jelölti küzdelemben. A friss kutatások szerint most többé-kevésbé fej-fej mellett halad Jakab Péter, Karácsony Gergely és Dobrev Klára. Ez persze szeptember közepéig még változhat. Meg hát abban is alig van még tapasztalat, hogy egy előválasztáson – ami nagyon más, mint egy választás – ténylegesen részt vesz-e és úgy szavaz-e a válaszadó, ahogy a kutatónak mondta. A kérdésre visszatérve: a kétfordulós rendszer valamelyest alkalmas arra, hogy kifejezésre juttassa a másodlagos preferenciákat. Azért fontos ez, mert ha csak egyetlen forduló lenne, hat jelölt esetén akár 20-30 százalékos eredménnyel is az első helyen végezhet a győztes, és ez felerősítheti a rosszhiszeműen leadott szavazatok súlyát. A második fordulóban viszont csak hárman maradnak, sőt jó esély van rá, hogy egyikük majd visszalép, így 3-4 kiesett jelölt szavazói dönthetik majd el, hogy az állva maradt kettő közül kit látnának szívesebben. Ha nem fej-fej melletti küzdelem alakul ki, ebbe már jóval nehezebb kívülről bezavarni.

Van-olyan veszély, hogy ha az egyik jelölt csak kis különbséggel győz, akkor az esetleges fideszes trollkodás gyanúja megbontja az ellenzéki egységet? Vagy a pártok már eléggé elkötelezettek, és akárki jön is ki győztesként, beállnak mögé?

Bárhol, bármilyen helyzetben alakul ki szoros eredmény, nincs az a vesztes fél, amelyik ne találna érvet arra, hogy vitassa a végeredményt. Fél Amerika nem fogadta el például sem George W. Bush 2000-es, sem Donald Trump 2016-os győzelmét. Mégis, ha nem lesz nyilvánvaló a rosszhiszemű beavatkozás, nem hiszem, hogy bármely szereplő erre hivatkozva kérdőjelezné meg a végeredményt. Most úgy tűnik, minden nehézség ellenére a pártok elkötelezettek az előválasztás eredményes lebonyolításában. Közös érdekük, hogy kiálljanak az előválasztás szervezői, informatikai rendszere és a teljes procedúra mögött, és egységes erővel induljanak neki a kampánynak. Ha lesznek is kisebb-nagyobb értelmezési viták, súrlódások, azokat az azt követő hónapokban el fogjuk felejteni, a jövő évi kampányban nem lesz jelentőségük.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában.

A törpe minoritás óriása

Révész Sándor

Mi már a haladár Adytól vélünk tudni Magyarország „ázsiai állapotairól”, holott ezt a szóképet a régen elfelejtett „ókonzervatív fekete báró”, Sennyei Pál vitte bele a köztudatba. Amikor a 48-as és a 67-es alapon állók harcáról szólt a politikai élet, egy maroknyi konzervatív arisztokrata 47-es alapon képzelte el Magyarország modernizálását. A lehetetlen küldetés donkihótéi közül magasodott ki Sennyei Pál.

Elolvasom

A gyűlöletkeltő propaganda ellenére nőtt az LMBTQ emberek elfogadása

Petike Áron

Egyre többen merik felvállalni meleg és transznemű identitásukat Magyarországon, és velük kapcsolatban a társadalmi elfogadottság is növekvőben van a Medián tavaly decemberben végzett felmérése szerint. A 2022. áprilisi népszavazási kampány meleg- és transzellenes propagandája, valamint a kormány manipulatív kérdéseire leadott több mint három és fél millió támogató válasz (nem szavazat) ellenére a magyar társadalom jelentős része számára a melegek társadalmi jelenléte és elfogadása a hétköznapok részévé vált.

Elolvasom

Isteni San Diego

Hegyi Iván

Szép telei voltak Tóth Zoltánnak a 2010-es években. A San Diego Sockers 2011 februárjában visszavonultatta 1-es számú mezét, majd 2014 januárjában beválasztották az Indoor Soccer Hall of Fame-be. Kaliforniai klubja szerint ő volt „az amerikai teremfutball legjobb kapusa”. Itthon egyszer játszott a válogatottban és 33 első osztályú mérkőzésen az Újpest csapatában – nagypályán –, majd 1979 augusztusában, alig huszonhárom évesen, a szabad világba szökött.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Tátrai Annamária: Szerintem a közmunka is megbélyegző

Tóth Ákos

Hatalmas vállalkozás eredményeit tette közzé Tátrai Annamária statisztikus, szociológus a Tárki által jegyzett Társadalmi Riport 2022 című kötetben. A tanulmányában megrajzolta Magyarország szegénységi térképét, s becsléseket tett a szegénységben, illetve a súlyos anyagi nélkülözésben élők arányára az egyes járásokban. Úgy tűnik mintha a kormány lemondott volna a legszegényebb településeken élőkről. A kutatóval beszélgettünk.

Elolvasom
Keresés