A 2000-es években különleges zenei csemegének szántad a gipsy stílust, a jiddis kultúrát és a klezmer világát szintézisbe hozó Klezmer Karma lemezedet. Miben kellett újragondolni a régi anyagot a Zsidó Művészeti Napok felkérésére?

A Klezmer Karma az egyik olyan lemezem, amit a legjobban szeretek. A Liszt Ferenc Kamarazenekarral vettük fel annak idején, fantasztikus siker lett. Tizenvalahány év után más felállásban, a saját zenekarommal, a Roby Lakatos ­Ensemble-lal játsszuk el a lemez anyagát, természetesen új elemeket is belecsempészve. A klezmeren belül ázsiai, arab, flamenco, balkáni motívumok vegyülnek orosz, román, magyar cigányzenével. A koncert vendégeként a csodálatos hangú Radics Gigire esett a választásunk, aki először fog énekelni ilyesfajta zenét. Michel Legrand ­filmzenéjét a Yentlből, a Hegedűs a háztetőn szvitjét is beletettem a programba.

Zenei világpolgárként járod a világot, sorra tüntetnek ki a legrangosabb zenei, művészeti díjakkal Svájctól Olaszországon át Spanyolországig. Ehhez képest kevés visszhangja van itthon a külföldi elismeréseidnek.

Valóban, elmondhatom magamról, hogy minden évben más országtól kapok rangos elismerést. Tavalyelőtt Svájcban, a Meiringeni Zenei Fesztiválon kaptam meg a hegedűművészeknek járó Aranyvonó díjat. Tavaly Cremonában a Mondo Musica Awards kitüntetésben részesültem. Idén pedig a Spanyol Kulturális Minisztérium nemzetközi zeneművészeti díját hoztam haza Madridból, a Reina Sofía Múzeumban rendezett gálakoncertről. Ez az elismerés annál is értékesebb, mivel a spanyoloknál nem igazán van különösebb kultúrája a vonós hangszereknek. Sokat muzsikálok Spanyolországban, ősszel egy nagyobb turnéra is készülök a Madrid Solist zenekarral.

A nemzetközi zenevilág krémje a 80-as években a csodájára járt a virtuóz hegedűjátékodnak ­Brüsszel első romkocsmájában, a Les Ateliers de la Grande Ile-ben. Hogyan lett Yehudi Menuhin az első mentorod?

Menuhin a nyolcvanadik születésnapját egy nagy koncerttel ünnepelte Brüsszelben. Zenész körökben hallott a Les Ateliers-ről, a koncert után meglátogatott minket, hajnali négyig maradt. Aztán minden hónapban visszajárt, a belga királyi család vacsorameghívásai után. Vodkázgatott, megevett még egy borscs levest. Egyszer felvetette: „Figyelj, Roby, rengeteget utazom, a világ minden részén ismernek téged muzsikus körökben. Találjunk ki valamit, hogy végre a nagyközönség is megismerjen! Három koncertet szervezett nekem, Brüsszelben, Párizsban, Londonban. Ennek hatására szerződtetett a Columbia Artists Management New Yorkból, majd a Deutsche Grammophon. ­Menuhinnak köszönhetem tehát azt, hogy elindult a karrierem. A mai napig a Menuhin Alapítvány nagykövete vagyok, a saját alapítványommal ­karöltve fiatal cigány zenei tehetségek felkutatását végezzük Kelet-Európában.

Az unortodox cigány fúziós zene szülőatyjaként világsikerré emelted a mulatós zene szintjén megrekedt cigányzenét. Azt a hajdani fiatalembert mi motiválta abban, hogy radikálisan újragondolja a hagyományt?

Éppen akkoriban, a 80-as évek közepén lealkonyulóban volt a kávéházi cigányzene. Abból az ötletből indultam ki, hogyan lehet színpadra vinni az addig kávézás, teázás, süteményezés közben, valahonnan hátulról hallgatott zenét. Ahhoz, hogy két órán keresztül végighallgassanak egy ­koncertet, reformálni kellett mind a stílust, mind a hangszerek összetételét. Különféle zenei stílusokat vontam be a tradicionális kávéházi cigány zenébe a jazztől a flamencóig, a manouche-tól a Django Reinhardt-i stílusig bezárólag, megfordítottam a ritmust, s amit addig hagyományosan gyors tempóban játszottak, azt lelassítottam, és fordítva. Manapság már jegyzett stílus a világ minden részén a Lakatoszene, sokan muzsikálják Ázsiától Nyugat-Európáig.