Sokféleképpen próbálják megragadni az előválasztáson győztes Márki-Zay Péter politikáját, nevezik populistának, elitellenesnek, illetve az is nyilvánvaló, hogy az ő révén a korrupcióellenesség az ellenzék és a parlamenti választás kampány legfőbb témájává emelkedhet. A jelenség megértésében Dr. Sarah Engler, a világ egyik vezető, demokráciakutató intézetének, a svájci Aarui Demokrácia Központ kutatója, a Zürichi Egyetem vendégprofesszora volt segítségünkre, akit Labanino Rafael politológus, a Konstanzi Egyetem tudományos munkatársa kérdezett. Dr. Engler feltárta, hogy az elitellenes, antikorrupciós stratégia a közép-kelet-európai pártrendszerekben a 2000-es évek eleje óta állandóan jelen van. De az ilyen retorikát követő pártok nem feltétlenül populisták, sőt a legtöbbjük kifejezetten mérsékelt, s a politikai centrumban helyezkedik el.

Tanulmányaiban többször megkülönbözteti a populista pártokat az elitellenesektől. Mi a különbség közöttük?

A populizmus világszerte ismert szakértője, Cas Mudde, holland politológus nyomán úgy fogalmazhatunk, hogy a populisták mindig a népet állítják szembe a romlott elittel, és egy egységes népakaratra hivatkoznak. Ezzel szemben az elitellenesség nem feltétlenül populista. Megfér mellette a társadalom pluralista felfogása, amit egy populista tagad.

Az elitellenesség akkor egy olyan „vékony” ideológia, mint ahogyan a populizmust is leírják?

Nem is nevezném ideológiának. Az elitellenesség inkább retorika, amit új pártok használnak arra, hogy a régi, intézményesült pártoktól megkülönböztessék magukat. Ezzel minden más párttól világosan el tudják határolni magukat. Az elitellenes stratégiát egyaránt alkalmazzák baloldali, liberális és jobboldali pártok is, de a populistákkal szemben, sok ilyen párt kifejezetten centrista, mérsékelt. De persze vannak centrista populisták is.

Az egész közép-kelet-európai régióban állandó jellemzője a pártrendszereknek ez a stratégia?

Igen, a 2000-es évek elejétől minden kelet-közép-európai EU-tagállamban találunk rá példát, és folyamatosan jelen van.

Hogyan fejlődnek ezek a pártok?

A centrista, mérsékelt elitellenesség mindig új pártok stratégiája, és akkor változik meg, ha ezek egy-két választás múlva kormányra kerülnek. Tehát általában azzal indulnak, hogy az egész politikai osztály korrupt, és a mi fő célunk a korrupció letörése, ahogy azonban kormányra kerülnek és maguk is a pártrendszer részévé válnak, változtatniuk kell a stratégiájukon.

Mi történik velük, amikor kormányra kerülnek?

Nagyon könnyen kerülnek általában kormányra, mivel az elitellenes és korrupcióellenes retorika mellett mérsékeltek, ezért gyakran ők jelentik a mérleg nyelvét a nagy politikai blokkok között. Sok elitellenes párt azonban nem éli túl ezt a váltást, felbomlik vagy nem jut be többé a törvényhozásba. Amelyek azonban túlélik a kormányzást, nagyon különböző irányba fejlődnek tovább.

Vannak általános mintázatai annak, hogy milyen irányba mennek tovább?

Egyesek közülük radikalizálódnak, például szélsőjobboldali irányban, mert így tudják folytatni eredeti, protestpárti stratégiájukat. Mások ellenben megpróbálják mérsékelt pártként elhelyezni magukat a pártrendszerben, valahol a bal-jobb ideológiai skálán. Ehhez viszont fel kell adniuk az elitellenességre és korrupcióellenességre kihegyezett retorikájukat. Talán két példa van arra, hogy radikalizálódás nélkül fenntartható az elitellenes stratégia. Egy lett párt volt erre képes és talán részben a most választási vereséget szenvedő cseh miniszterelnök, Andrej Babiš és pártja, az ANO. Ő egész sokáig képes volt fenntartani az elitellenes stratégiáját, aztán rájátszott persze az euroszkeptikus és nacionalista érzelmekre, de pártja nem vált szélsőjobboldalivá. Ám ezek a kivételek.

Mi dönti el a túlélést ezeknek a pártoknak az esetében?

Egy biztos, azok az elitellenes pártok, amelyeknek heterogén a szavazótáboruk, nehezebben tudják stabilizálni magukat. A megalakulástól az első választásokig lehet alapvető ideológiai választás nélkül folytatni ezt a stratégiát (ha ellenzékben maradnak, akkor talán kicsit tovább is). A gyakorlatban ez általában úgy hangzik, hogy nem fontos a jobb- és baloldal, haladjuk meg a jobb és baloldali megosztottságot. Azokat a pártokat tehát, amelyeknek sokszínű a választói bázisuk, nehéz választás elé állítja, amikor kénytelenek átkeretezni a retorikájukat, amikor új stratégiát kell választaniuk a stabilizálódáshoz és a pártendszerben való intézményesüléshez. Azoknak a pártoknak azonban, amelyeknek már ebben az első fázisban karakteresen bal- vagy jobboldali szavazótáboruk van, sokkal könnyebben megy ez a váltás. Példa erre Robert Fico, aki többször volt miniszterelnök Szlovákiában és a mai napig az ország meghatározó politikusa. Smer (Irány) Szociáldemokrácia nevű pártjával ő is elitellenes diskurzust folytatott, de alapvetően a szlovákiai baloldali szavazótáborra épített mindig is. Ő is beszélt ugyan a jobb- és baloldal meghaladásáról, de a baloldalról jött, és világosan jelezte is, hogy pártja azért baloldali, s pártjának szavazótábora mindig is többségében baloldali volt. Neki tehát sokkal könnyebben ment az átmenet az elitellenes protestpártból a pártrendszert meghatározó, legfőbb baloldali párttá.

Milyen utat járhat be egy heterogén szavazótáború elitellenes párt?

Nagyon jó példa a szlovén Gregor Viran Listája (később Civil Lista), amely a 2011-es szlovén parlamenti választásokon a szavazatok 8,37 százalékát szerezte meg, a 90 mandátumból pedig 8-at. A párt szavazói egyrészt szociálliberális, másrészt a gazdasági liberális szavazók közül kerültek ki, akik a szlovén politikát meghatározó legfőbb törésvonal ellentétes oldalain helyezkednek el. Viran nagyon népszerű volt, egy felmérés szerint a választók többsége őt látta volna szívesen miniszterelnökként. A párt a 2014 májusi európai parlamenti választásokon már csak 1,2 százalékot szerzett és a 2014. júliusi parlamenti választásokon csupán a szavazók 0,68 százaléka választotta. Egy másik példa erre a lengyel Palikot Mozgalma, amely szociálliberális, gazdasági liberális és baloldali politikusokat fogott össze, de maga az alapító Janusz Palikot a mérsékelt jobboldali Civil Platformból érkezett. A párt a 2011-es választáson a szavazatok 10 százalékával a harmadik legnagyobb erő volt a lengyel parlamentben, a szejmben. Aztán a részben posztkommunista baloldali pártokkal kötött együttműködést és választási szövetséget. 2015-ben közös listán indultak és nem jutottak be a szejmbe. A 2013-ban Twój Ruchként (A Te Mozgalmad vagy Te Jössz!) néven újjáalapított párt ma része a baloldali pártok koalíciójának.