Láng Zsuzsa Sárik Péter: A slágerfeldolgozás érzékeny műfaj

Néhány nappal ezelőtt ért véget a Sárik Péter Trió – lassan hagyományosnak mondható – erdélyi koncertkörútja, amelynek valamennyi állomásán fergeteges volt a hangulat. Arról, hogy miként szerveződik egy ilyen turné és melyik városokban jártak, Sárik Pétert kérdeztük.

Tényleg olyan, mintha hazamennétek?

Valóban nagyon szeretnek minket Erdélyben, lassan húsz éve, hogy minden nyáron meglátogatjuk az ottani közönségünket, és az utóbbi időben Falusi Mariann is egyre többször tart velünk. Idén pedig éppen elkaptuk azt az időszakot, amikor elsöprő sikert arattunk szinte minden helyszínen. Több mint egy éves várakozás után az emberek végre megkapták azt, amire olyan régen vágytak, és azért „csak” tizenegy koncertet tartottunk, mert haza kellett jönnünk a budapesti fellépések miatt, amúgy bőven belefért volna még három-négy állomás. Mindig jó hangulatúak az ottani koncertjeink, de idén, a Covid miatti bezártság után kitörő lelkesedéssel fogadtak minket. Volt olyan helyszín, ahol például két- háromszáz embert vártak, de több mint ezren jöttek el.

Valószínűleg a rajongás kölcsönös, mert ti sem hagynátok ki egyetlen lehetőséget sem...

Olyan ez, mint a függőség: ha valaki egyszer rákap az ízére, nem akarja elengedni többé. Elmesélem az utolsó koncertünk után történteket Gyergyóremetén: az éjszaka közepén indultunk haza a busszal, éhesek és szomjasak voltunk, de nemigen volt esélyünk arra, hogy nyitva találjunk valami étterem-félét vagy vendéglőt. Mint mindenütt, ott is van kedvenc helyünk, gondoltuk, megnézzük – hátha... Ott van az országút mellett, jól láttuk, hogy a konyhában már nem ég a villany, de az éttermi részben még igen. Kerítettek nekünk hideg előételeket, kenyeret. Ott volt még egy hegedős, egy harmonikás, úgyhogy öt perc múlva már Mariannal együtt énekelték a nótákat, mi pedig roptuk a táncot velük. Ilyesmi, ugye nehezen képzelhető el itthon, vagy a világ bármely más pontján, de Erdélyben még csak ritkaságnak sem számít.

Tizenegy koncert – tizenegy város?

Egymás után, szünet nélkül. Idén vadonatúj műsorral mentünk, olyannyira friss volt az anyag, hogy másfél héttel a turné kezdete előtt fejeztük be a stúdiófelvételeket. Ez a Jazzkívánságműsor magyarul című előadásunk második lemeze, ahol a közönség kívánságait teljesítjük: beküldik, milyen számot szeretnének a mi feldolgozásunkban hallani, és együtt kiválasztjuk közülük a legjobban működőket, és ezekből készül a lemez. Csak magyar slágerek feldolgozásait játszottuk, a lemezbemutató koncertünk szeptember 10-én lesz Budapesten, a MOM Kulturális Központban. Erről a műsorról azért elmondanám, hogy ez egy kicsit becsapós produkció, mert amellett, hogy ismert slágereket játszunk, elég keményen belemegyünk a jazz-be. Akár Neoton-ba, R go-ba, Bikinibe van csomagolva, annyira, hogy akik nem rajonganak a jazz-ért, észre sem veszik, hogy jazz-koncerten vannak. Ők csak a slágerekre figyelnek, az improvizációk pedig őket is elragadják. Akik viszont a jazz-t szeretik, azok elviselik a slágerhatást, és élvezik az imprót.

Mit szólnak az eredeti szerzők, akiknek a zenéjét feldolgozzátok?

Őrzöm a legkedvesebb Presser-sms-t, mindössze három szó. Nemigen tűri a nyomdafestéket, de azért kimondom: „ez kurva jó”. Ezt írta, amikor feldolgoztuk a Nem adom fel-t. Az a tapasztalatunk, hogy a szerzők szeretik az átdolgozásainkat. Mindannyian tudják, hogy szeretettel és alázattal nyúlunk a számaikhoz. Fontosnak tartom, hogy csak olyat csináljunk, amivel valamivel több lesz, maibb lesz, mint volt. Meggyőződésem, hogy ezek a dalok megérdemlik, hogy futhassanak még egy kört. Nem egy közülük harminc-negyven éves, és a mai fiatalok már nem ismerik, az elvakult jazz-hívők pedig soha életükben nem hallották, pedig lehet még egy virágzásuk. Ha ehhez hozzá tudunk járulni, az tök jó, a szerzők pedig megértik, sőt örülnek nekik. Már az elején, amikor még jogos lehetne a bizalmatlanság, hiszen lássuk be, szörnyű feldolgozások is vannak a világban, és ez a műfaj nagyon érzékeny dolog, pontosan tudják, hogy mi abból indulunk ki: mindig az eredeti a tökéletes. Még ha Falusi Mariann sokkal jobban énekel egy számot, mint az eredeti előadó, akkor is az eredeti előadóval szerették meg az emberek. Mindig kell beletennünk valami csavart, ami értelmet ad a feldolgozásnak.

A Sárik Trió zenei repertoárja elég nagyívű: a magyar slágerektől Bartókig minden műfajt átfog.

Végül is Bartók ugyancsak magyar slágerekkel dolgozott... Szerencsés vagyok, mert sikerült megtalálnom, ha csak a szűk triót nézzük, azt a két embert, Fonay Tibort és Gálfi Attilát, akik ugyanolyan nyitottak, mint én, és ez azért jó, mert mi tényleg szeretjük azt, amit játszunk. Nem anyagi érdekből vagy sikerorientáltságtól vezérelve tombolunk, és nem esik le a gyűrű az ujjunkról, ha eljátsszuk az R go-tól a Bombázót, amitől jó néhány jazz-zenésznek kinyílna a bicskája a zsebében, és az életben nem lenne hajlandó eljátszani „ezt a gagyit”, de mi nem így gondolkozunk. Ami Bartókot illeti, az a másik véglet, mert olyan mértékű feladat – most éppen A Kékszakállú herceg vára feldolgozása készült el –, hogy majdnem belehaltam az iszonyatos mennyiségű munkába. Viszont azért csodálatos, mert amíg készül, az ember egy egész másik világban találja magát. Nagy szerencsénk van az iszonyatosan jó szólistákkal is, Falusi Mariann mellett Berki Tamás, Szőke Nikoletta és még sorolhatnám, hány nagyszerű művész lép fel velünk, hiszen mindig az volt a vágyam, hogy a szűk trió-formáció társuljon egy csomó másik emberrel, és mindig együtt csináljunk – mindig mást.

A közönségetek sem hagyományos jazz-publikum.

A koncertjeink hangulata inkább pop- vagy rockkoncertekre emlékeztet, ordítva éneklés jellemzik, nagy könnyek és nagy nevetések kíséretében. Mert az az igazság, hogy ezek a magyar slágerek annyira beépültek mindannyiunkba, hiszen mindenkinek van egy emléke, első randi vagy első szakítás, osztálykirándulás, és amikor ezek előjönnek, akkor olykor nálunk is eltörik a mécses. Egyébként is, az elmúlt tizennégy hónap annyira kikészítette az embereket, annyi félelem és fájdalom összegyűlt bennük, a koncerten három-négyszeres erővel adták ki magukból az érzéseiket, ezért is volt ilyen frenetikus a turné. Majdnem olyan volt, mint egy terápia.

 

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.