Szabó Tímea: Megfigyelnek

A Párbeszéd társelnöke rejtélyes villanyszerelőkről és az ellenzék helyzetéről

Állítása szerint hónapok óta megfigyelik Szabó Tímeát. Úgy véli, meg akarják félemlíteni. „Ez tényleg az ötvenes évek, fekete autókkal” – mondja a Városháza-ügyben elrendelt házkutatással kapcsolatban. Az ellenzéki politikus meg van győződve arról, hogy a Kövér Lászlóról megjelent leleplezések mögött nem az ellenzék áll, hanem Orbán Viktor. Így üzent a házelnöknek. A rendszer paranoid, a vezetők már egymást figyelik meg - jelentette ki a Párbeszéd társelnöke, akitől azt is megkérdeztük, hogy ha valóban diktatúrában élünk, akkor az ellenzék mit keres a Parlamentben.

Gansperger Gyula, aki főszereplője a Városháza-ügy hangfelvételeinek, miközben CIA-és múlttal vádolja, egyben „kurva kemény csajnak” nevezi önt. Valóban ilyen kemény?

Igen, ehhez kell keménység, még akkor is, ha a CIA-ügynöközés nem csak hazugság, de totális kommunikációs kapufa is. A Fidesz ezzel valamiféle wonder womant csinál belőlem, és olyan képességekkel ruház fel, amelyekkel sajnos nem rendelkezem. Viszont ez az egész a mi választóinkat nem érdekli, ahogy még a bizonytalanokat sem. A Fidesz szavazói pedig eddig is utáltak, méghozzá ennél sokkal kevésbé fajsúlyos vádak miatt is, úgyhogy ennél jobban már nem fognak utálni. Ezek a fideszes propagandisták olyanok, mint a tehetségtelen birkózók, felmennek a szőnyegre, izzadnak és küszködnek, de nem találnak rajtam fogást. Én nem járok drogos melegpartikra, nem is loptam, ezért inkább kitalálnak rólam valami nem létezőt. És ha valaki már járt Afganisztánban, ahogy én dolgoztam is ott, akkor a fideszes fiúk fejében ő nyilván CIA-ügynök, ami ugyanolyan képtelenség, mintha azt állítanám, hogy Balog Zoltán meg Stasi-ügynök volt, csak mert az első felesége német.

Nem érzi úgy, hogy ezek a vádak és a rendkívül súlyos parlamenti bírságok azt a célt szolgálják, hogy félelemérzetet tartsanak fönn az ellenzéki képviselőkben, hogy óvatosabbá váljanak, kontrollálják magukat, s ezáltal lassan elveszítsék ellenzéki jellegüket?

De igen, ez nyilvánvalóan így van, ez a célja Kövér László tízmilliós bírságainak is. De én ennél keményebb dolgokhoz is kénytelen voltam és vagyok hozzászokni, s ezek, kiváltképp kétgyermekes családanyaként, nem hogy eltántorítanak, hanem még elszántabbá, még keményebbé tesznek. Egy dolgot nem tudnak: megfélemlíteni. Nem tudom véletlennek tekinteni például, hogy most már hónapok óta a házam előtt bizonyos emberek hol reggel hatkor, hol este tízkor különböző autókban várakoznak, és ha reggel elindulok a munkába, akkor ők is elindulnak utánam. Az ilyen eszközökkel pontosan azt célozzák, hogy ne aludjunk nyugodtan. De üzenem a Fidesznek: én jól alszom, nekem, velük ellentétben, nincs titkolni valóm.

Azt állítja, hogy megfigyelik?

Meggyőződésem, hogy igen. Kaptam olyan jelzést is, hogy magánnyomozókat bérelnek föl, hogy dolgozzanak rám, de nehéz azt gondolni, hogy ebből a hatóságok nem veszik ki a részüket. Persze a szakszolgálatokat bevetni rendkívül kockázatos, hiszen képviselőket nem lehet csak úgy megfigyelni. Ha ezt alapos indok és bírói engedély nélkül teszi bárki, azért börtön jár. Mindenesetre ezzel az egésszel meg kell tanulni együtt élni, de ez nem mindig könnyű. Ha például ismeretlenek találkozóra hívnak, nem megyek el, nehogy valami bűnöző legyen, akivel aztán lefotóznak. Itt most minden eszközt bevetnek ellenünk, nagyon észnél kell lenni.

Mondjuk, nem kell magánnyomozó azok után, hogy a házelnök maga ad ideológiai hátteret a szolgálatoknak ahhoz, hogy ki a haza ellensége.

Ez így van. Én attól tartok ugyanakkor, hogy amikor ellenzéki ügynökökről vízionálnak a kormány tagjai, vannak köztük olyanok, akik tényleg elhiszik, amit mondanak. A diktatúrák sajátja a paranoia is. Mivel az én életem tiszta, rólam is csak azt tudták kitalálni, hogy a CIA ügynöke vagyok.

Azért a Városháza-ügyben a főváros kommunikációja sem volt tiszta, máskülönben nagyon hamar elejét lehetett volna venni ennek az egész mizériának. Miért nem lehetett a kezdetektől azt mondani, hogy igen, megnéztük, érdemes-e eladni az épületet, aztán elvetettük az ötletet?

Ne tévesszük össze, hogy vannak valós, fideszes bűncselekmények. Völner Pál lopása, Simonka György, Boldog István, Mengyi Roland százmilliós botrányai olyan ügyek, amelyekben még Polt Péter is 6-8 év börtönbüntetést kért a kormánypárti képviselőkre, és vannak ezzel szemben nem létező, kreált dolgok.

De miért kellett sunyizni a kommunikációval?

Nem volt semmilyen sunyizás, Karácsony Gergely az első pillanattól azt mondta, hogy nincs szándékukban eladni a Városházát, és ez igaz. Bocsánat, de hol élünk már, hogy nulla szerződés, nulla tranzakció, nulla bűncselekmény mellett mégis házkutatást tart a rendőrség, a gyerekszobában lévő játékokat feltúrva a főpolgármester-helyettes lakásában? Ráadásul úgy, hogy a fideszes propagandasajtó előbb tud a házkutatásról, mint hogy a rendőrség megérkezett volna a helyszínre. Ezek a nem létező ügyek mind-mind arra szolgálnak, hogy Orbán, Rogán, Varga Judit, Szijjártó és a többiek eltereljék a saját maguk által elkövetett milliárdos lopásokról és más, súlyos bűncselekményeikről a figyelmet. A Pegasus-ügy felderítésében, amiben minden már európai országban vizsgálat folyik, nem volt ilyen serény a kormány. Vicc, hogy Varga Judit a magánéletéről szóló hírre százszor olyan vehemensen reagál, mint a Pegasus- vagy a Völner-ügyekre együtt. Nekem egyébként a fővárosétól eltérő a kommunikációs stratégiám, ha rólam azt terjesztik, hogy ügynök vagyok, még aznap reagálok, s hülyét csinálok a nevetséges vádakból. De a kettő nyilván nem összehasonlítható, én sokkal könnyebb helyzetben vagyok, nem vezetek egy kétmilliós várost, nem irányítok egy közel ezer fős apparátust. A rólam szóló nagy leleplezés egyik fő eleme az volt, hogy úgymond „ide” jártam a Mókus utcai általános iskolába, amiből csak az derül ki, hogy a felvételt valószínűleg Óbudán rögzítették, máskülönben miért az ide szót használta volna az illető, továbbá azt, hogy valószínűleg ő is a Mókusba vagy egy közeli iskolába járt.

Csakhogy azok, akik a háza előtt szobroznak, nem a Mókus őrs tagjai. Nem kellett volna erőteljesebben fölszólalniuk Kövér Lászlóval szemben?

A pártok feljelentést tettek, s a következő parlamenti ülésen elmondtuk, hogy itt egy nagyon súlyos bűncselekmény történt, a házelnök gyakorlatilag egy alkotmányos puccs elkövetésére, a többpártrendszer felszámolására szólította fel a szakszolgálatokat. Nem véletlen, hogy amikor az ezért járó börtönbüntetésről beszéltem, Kövér László olyan dühös lett, hogy még a bajusza is beleremegett.

Visszatérve a Városháza-ügyre és egy kicsit az ügynöközésre is, nem becsülik alá annak jelentőségét, hogy ez miként hat vidéken?

Én azt gondolom, hogy a valóság bemutatásával ezt lehet kezelni. Nem mi élünk álságos, kettős életet, nem mi csúszkálunk ereszen, nem mi mondjuk, hogy az anya nő, az apa férfi, miközben meleg orgiákra járunk. Nem mi hentergünk drogos, jachtos bulikon prostituáltakkal, miközben a keresztény erkölcsről papolunk. Nem mi védelmezünk konkrét bűnözőket, mint amilyen Völner Pál, akinek az ügyét annyival tudja le Orbán Viktor, hogy lemondott az államtitkárságról, de ő azért személy szerint még fönntartja az ártatlanság vélelmét. Ez mind-mind a Fidesz. Teljesen hülyének nézik a választókat. Orbán szó szerint egy bűnszervezetet működtet, amit már csak a legdurvább putyini eszközökkel és hazugságokkal, mások hazug lejáratásával és utolsó pillanatos lopásokkal lehet fenntartani.

A vörösiszap-ügyben, ha jól emlékszünk, nem nagyon adtak az ártatlanság vélelmére. Orbán Viktor a Parlamentben kifejezte, hogy vigyék el az általa gyanúsítottakat, s lám, így is lett.

Ez pontosan így volt. És még egyszer: a nem létező Városháza-ügyben kiment a főpolgármester-helyetteshez házkutatást tartani a rendőrség úgy, hogy még a spájzban levő száraztésztába is beletúrtak. Mit kerestek, tényleg? A Városháza kulcsát? Ez tényleg az ötvenes évek, fekete autókkal. Meg rejtélyes villanyszerelők, akik pont az ablakom alatt, az utcában egyedüliként, csak nálunk szereltek föl valamit a villanyoszlopra. Ezzel nekünk meg kell tanulni együtt élni. De arra én is bepöccenek, amikor már a tizenhárom éves fiam szól, hogy anya, megint jött utánunk az autó, de ahogy látta, hogy hazaértünk, visszafordult az utca végében. Ezért valakik fizetni fognak még.

Nem tart attól, hogy most meglehet, Varga Judit igazságügyi minisztert is hasonló inzultus éri, ahogy azt a magát az Ördög Ügyvédjének nevező Facebook-oldal ismeretlen kezelője megígérte, s akkor már az ellenzéket is hasonló módszerek bevetésével lehet vádolni?

Nem tudom, van-e, lesz-e Varga-ügy. De abban bizonyos vagyok, hogy nem minden ellenzéki leleplezés, amiről elsőre azt gondolják. Naiv, aki azt hiszi, hogy Kövér Lászlóról teljesen véletlenül jelent meg egy hónapon belül három botrányos ügy, a titkos erdélyi házról, a kabinetfőnöke visszaéléseiről, továbbá a szakszolgálatok vezetői előtt tartott beszédéről. Kövér eddig szent tehén volt a Fideszben, tíz év alatt egyetlen ilyen hír sem jelent meg róla, majd hirtelen, az államfőjelölés előtt egy hónappal, három is. Bármennyire szeretném is azt mondani, hogy minden esetben az ellenzék vagy a sajtó magától volt ennyire ügyes, ez nem mindig így van. Az történt, hogy Orbán Viktor nem akarta, hogy Kövér köztársasági elnök legyen, csak ezt nem akarta vele közvetlenül közölni. Így üzent neki. Az időzítés szándékos, utána be is jelentették Novákot. Mint minden diktatúra, a NER is paranoid, már egymást figyelik meg, egymást szedik le. A rendszer recseg-ropog, a szemünk előtt omlik össze. Rengetegen jönnek hozzánk is, volt fideszes vagy Fidesz-közeli vállalkozók, hogy kitálalják a viselt ügyeiket. Azoknak, akik eddig kényszerből lojálisak voltak, mára már elegük van. Érzik a változás szelét, egyre többen csiripelnek.

Nem érzi úgy, hogy a diktatúra kifejezés túl erős, ezért hitelteleníti a mondandót? Itt az ellenzéki vezetőket nem zárják mondvacsinált okokból börtönbe, például.

Lehet finomítani persze, hogy a diktatúrába vezető úton tartunk, vagy versengő autokratikus rendszerben élünk, de itt már nagyon vékony a mezsgye. Épp azokat a teljes putyini diktatúra felé tartó biztos lépéseket teszi most meg Orbán Viktor, amelyek ahhoz vezetnek, hogy egy fél év múlva talán különféle kreált indokokkal börtönbe visznek ellenzéki képviselőket. Az egyetlen védelmet itt még az Unió jelenti, nem véletlen, hogy Orbán tolja az országot a kilépés felé.

De akkor miért kell hitelesíteni ezt a rendszert a parlamenti jelenléttel?

A parlament a nyilvánosságnak egy nagyon fontos elérési lehetősége.

De ha a választópolgár azt látja, hogy az ellenzék azt hirdeti, hogy a kormány átlép a vörös vonalon, de eközben elég jól elvan a parlamentben, akkor az fölvetheti benne a hitelességi kérdést.

Nem vagyunk el olyan jól, a megfigyelések is jelzik, hogy állandó fenyegetettség alatt élünk. Engem például megérintett Gyurcsány Ferenc egy minapi posztja, amelyben azt írta, hogy a most ötéves gyereke a propagandaplakátokról tanulta meg a nevét. A hatalom szó szerint köz­ellenséget csinál belőlünk, és a gyűlölethadjárat egy ponton elfajulhat odáig, hogy egy őrült egyszer csak kést ránt az utcán, mert elhiszi azokat a hazugságokat, amiket rólunk terjesztenek. Erre nekem nem lehet más válaszom, mint hogy élet-halál harcot vívok azért, hogy ez ne maradjon így. A Fidesz is élet-halál harcot vív, csak mi egy tisztességes országért, ők meg azért, hogy ne menjenek börtönbe, ezért maffia­módszerekkel dolgoznak.

És akkor az ellenzéki képviselők hogyan fogadják, ha a miniszterelnök-jelöltjük, Márki-Zay Péter azt feltételezi, hogy árulók vannak a soraikban?

Nincsenek árulók köztünk, Márki-Zay Péter mögött egységes az ellenzék, amelynek ő a vezetője. Soha senkinek nem jutott eszébe lecserélni őt, hiába hirdeti ezt a propaganda. Mi, ez a hat párt, 2018 decembere, a rabszolgatörvény óta szokjuk egymást, azóta csiszolódunk. Szó szerint nap mint nap tégláról téglára építjük az együttműködést, ami mára nagyon szoros kötelékké alakult. Ez az elején még iszonyú törékeny volt, nagyon más irányokból jöttünk. Emlékszem, amikor először ültünk le, hogyan nézett egymásra például Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter.

Azóta ez megváltozott…

…és ebben rengeteg munka van. Márki-Zay Péter ebbe most került bele, és tizedannyi idő alatt kell felzárkóznia ehhez. De mi ebben minden segítséget megadunk neki. Fejben már régóta mindenki tudja, hogy az előválasztás és a teljes együttműködés az út vége, ezt a Párbeszéd már régóta hirdeti, de a megvalósításhoz kellett ez a hosszú és sziszifuszi, kitartást igénylő folyamat. Nem várhatjuk el egy kívülről jött miniszterelnök-jelölttől, hogy ebbe azonnal szocializálódjon.

De már csak néhány hónap van hátra a választásokig.

Meg fogjuk csinálni, már ott vagyunk. Persze lesznek különbségek, lesznek viták, mert ez egy színes ellenzék, de pont ez adja az erejét is, és pont ettől képviseli a társadalom nagy részét. Mi a Párbeszéddel ebbe a bal- és zöld értékeket visszük. De az ellenzék nem a Fidesz, nálunk lehetnek demokratikus viták, ettől nem kell megijedni.

Lesz árnyékkormány?

Nem, nem osztogatunk pozíciókat előre.

De az inkább a kormányzás képességét bizonyítaná a választók felé.

Nem hiszem, hogy 11 év nem kormányzás után azt kell bizonyítani, hogy az ellenzék ezzel szemben tud kormányozni, itt sokkal inkább a milliárdos propagandagépezettel kell megküzdeni. Nem rakétatudomány jobban csinálni, mint Orbán. Nagyon egyszerű példával azt mondom, hogy a lopás helyett mi egészségügyi diagnosztikai berendezéseket veszünk, hogy ne nálunk haljanak meg a legtöbben rákban azért, mert későn veszik észre. Vagy pótoljuk a most már ötezer hiányzó tanárt, mert néhány év, és szó szerint nem lesz az országban biológiaoktatás. Ehhez politikai akarat kell. Orbán Viktorban nem volt meg ez a politikai akarat, mert őt ez az egész, hogy miként élnek az emberek, nem érdekelte, nem érdekli.

De a kormány teleszórja pénzzel az embereket.

Valóban elképesztő az osztogatás, de ez, ahogy azt Márki-Zay Péter is mondja, a félelem jele. Amíg 2018-ban például volt reálbér-emelkedés, 2021-ben ez nulla százalék. A rekordinfláció elvitt mindent, ezt a hiányt nem lehet egyszeri osztogatással pótolni. A brutál áremelkedést mindenki érzi a boltokban, a vacsoraasztalon. Mi nem utolsó pillanatos alamizsnát osztogatunk, hanem egész évben tisztességes megélhetést biztosítunk. És akkor a rettenetes megszorító csomagot még nem is említettem, jellemző, hogy az ilyen ügyeket a két ünnep közöttre időzíti a kormány, hogy minél kevesebb figyelmet kapjon.

De azért az ellenzék még nem játszotta ki az ebben rejlő kommunikációs lehetőségeket.

Nem véletlenül, mert karácsony idején ezekre nem igazán figyelnek az emberek.

Ehhez képest akkor nem tűnik nyerőnek, hogy épp most, mindenféle feltűnés nélkül jelentgetik be a közös programpontokat.

Mindenképpen szeretnénk bemutatni, hogy az egyes területeken, az oktatásban, az egészségügyben, a gazdaságban milyen elképzeléseink vannak. Ez egy jogos választói igény is, aminek eleget teszünk.

Tehát mostantól összehangolt, egységes, erőteljes kampány lesz?

Igen.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.