A társadalomnak az az érdeke, hogy jöjjön létre a nyájimmunitás, mert akkor megszűnik a járvány. A közösség szempontjából ezért az az ideális, ha mindenki be van oltva. Az egyén viszont gondolhatja azt, hogy a saját életéről ő akar dönteni. Előírhatja-e az állam a polgárainak azt, hogy beoltassák magukat a koronavírus elleni vakcinával?

A vakcinával kapcsolatos etikai-jogi gondolkodás nem új keletű. Az utóbbi évtizedekben számos helyen megjelentek az oltásellenes mozgalmak, érveiket nem egyszer téves tudományos közlésekre alapozva. Például Andrew Wakefield azon cikkére, amely összefüggést tételezett fel a védőoltások és az autizmus között. Bár a tudományos folyóirat később visszavonta ezt a közleményt, ahogy a szerző orvosi engedélyét is bevonták, mégis, ez az első, téves közlés nehezen törölhető ki az emberek fejéből. Hiába cáfolták minden fórumon a cikk állításait, mindmáig sokan hivatkoznak rá. Ezért sem mindegy, hogy milyen lesz az első koronavírus-vakcina, mert ez dönti el, hogy az emberek milyen módon viszonyulnak majd ehhez a megelőzési eszközhöz. Ha nem hatásos, vagy komoly mellékhatásokkal bír, nagyon nehéz lenne utólag korrigálni. Annak ellenére, hogy mindenki igyekszik az időt lerövidíteni, a politikai nyomásra születő gyorsítás sosem szerencsés.

Magyarországon az oltásellenes mozgalomnak nincs sok híve, de a készülő vakcinákkal szemben érezhető a bizalmatlanság. Ez a szkepszis nyilván különbözik attól, amikor oltásellenesek sok százmillió esetre épülő, tudományosan ellenőrzött eredményeket nem fogadnak el. Most sokan azt mondják: nem bízunk abban a szerben, amit rohamtempóban állítanak elő, nem is teljesen transzparens módon, és Szijjártó Péter reklámozza.

Ezért lesz kulcsfontosságú az, hogy egy független szakmai szervezet, politikai ráhatás nélkül, transzparens módon vizsgálja be a rendelkezésre álló oltószereket. Mivel az egész világnak az az érdeke, hogy a készítmény minél előbb elkészüljön, valóban érzékelhető egyfajta nyomás a kutatókon, ami viszont az embereket elbizonytalanítja. Márcsak azért is meg kell ismerni a különbözô módon létrehozott védôoltásokat, hogy a kezelôorvos megfelelô módon tudjon dönteni arról, hogy melyik alkalmas az adott páciens számára.

Van-e egyáltalán joga arra az egyénnek, hogy megtagadja az oltás beadását?

Nem hiszem azt, hogy kötelező lesz ez a védőoltás. A gyártási kapacitás szűkössége miatt a hozzáférés eleve csak fokozatos lehet. Az elvi kérdés inkább az, hogy kik kapják meg először az oltást. Az egyik logika szerint azokat kell elsőként megvédeni, akik mások gyógyításáért, gondozásáért felelnek. Magyarországon – erről beszél az Orvosi Kamara is – szakemberhiány van. Hiába szereztünk be orvosi eszközöket, ha kevés az egészségügyi dolgozó. Ebből az következne, hogy velük kezdik a beoltást. Egy másik elv szerint a legsérülékenyebb csoportokkal, tehát az idősekkel kellene kezdeni, de amellett is lehet érvelni, hogy a diákok és a tanárok legyenek az elsők.

És mit mond erről a bioetika?

Egy új technológia esetében az első kérdés mindig a biztonság kérdése kell, hogy legyen. Először meg kell ismerni a konkrét készítmény hatásmechanizmusát, utána lehet arra rátérni, milyen sorrendben és kik közt kellene azt szétosztani. A készítmény előállításának mikéntje a páciensek tájékoztatása szempontjából is fontos. Bár szerintem nem lesz kötelező ez az oltás, de azt lehetségesnek tartom, hogy utazás esetén vagy bizonyos munkakörökben előnyt jelent majd a védettség.

A megkülönböztetés nem sértené a szabadságjogokat?

Egy pandémia esetén a védettség tömeges oltás esetén valósulhat meg. Ebből az is következik, hogy a járvány esetén az egyéni autonómia a feltétlenül szükséges mértékben, korlátozható. Az elmúlt időszakban megszoktuk, hogy az egészségügy területén egyre több dologban szabadon választhatunk, eldönthetjük, hogy milyen ellátást akarunk igénybe venni, és mit nem. A járvány azonban mindig is különleges helyzet volt. Donna Dickenson egyik könyvének címével azt is mondhatjuk, hogy a „me health” helyett a „we health” kerül ilyenkor előtérbe. Ha nem oltatja be magát kellő számú ember, akkor a társadalom nem szerez védettséget, és nem tud úgy működni, ahogy szeretne. A közösségnek szüksége van a kritikus mennyiségű immunitásra. Ugyanakkor a COVID-19 egyik sajátossága, hogy igen gyakran felülírja azokat a tudományos megállapításokat, amelyek addig elfogadottnak tűntek. Még abban sem látunk tisztán, hogy újra lehet-e fertőződni ezzel a vírussal, és ha igen, mennyi időre érvényes a védettség. Márpedig ez érinti az immunitás kérdését, tehát azt, hogy azok, akik átestek a betegségen, tekinthetők-e olyannak, mint akik már nem fertőznek, vagy ezt csak az oltás garantálja majd. Ezért lenne nagyon fontos a folyamatos és nagyszámú tesztelés, ami eddig nem volt része a magyar járványügy intézkedéseknek.

És ennek mi az oka? A politikai logikából az következne, hogy a kormány megállás nélkül teszteljen, hiszen akkor kiderülhetne, hogy sokkal többen fertőződtek már meg, mint amennyien most a statisztikában szerepelnek. Ezzel mérsékelhetné azt a nyomást, hogy újabb és újabb szigorító intézkedéseket hozzon, amit láthatóan szeretne elkerülni. Ráadásul a saját felelőségét is más megvilágításba helyezhetné, ha a szörnyűséges kórházi állapotok nem 150 ezer, hanem egymillió fertőzött miatt állnának elő.

Valóban, ezek az adatok nagyon riasztó képet mutatnak. A tesztelés hiánya feltehetően megint csak arra vezethető vissza, hogy az elmúlt években nagyon sok szakember és kutató vándorolt el. Nem elegendő a kapacitás. Ráadásul többször kellene tesztelni. Tudom, hogy most mindenki abban reménykedik, hogy itt lesz hamar a védőoltás és véget ér a járvány, de sajnos nem tudjuk, hogy ez mikor következik be, és addig is olyan járványkezelést kellene megvalósítani, amely a lehető legbiztonságosabb, és fenntartja az egészségügyi rendszer működőképességét. Ennek egyik eszköze a nyomon követés…

…ami a magyar járványkezelésből teljesen hiányzik.

Igen, mert ehhez nagyfokú politikai bizalom is kell. Az emberek védik a személyes szférájukat, és tudni akarják, hogy csak a járvány kezelése érdekében adnak fel időlegesen bizonyos dolgokat, és a hatalom nem lép ezen tovább. Úgy tűnik, ez a fajta bizalom kevéssé van meg a mi társadalmunkban. Ezért tapasztalunk kizárólag felülről lefelé rendelkező járványügyet, sokszor ellentmondó kommunikációval, ami sosem tudja elérni azt az eredményt, mint amikor az emberek aktívan bevonódnak a transzparens védekezésbe. Pedig erre mutatkozik hajlandóság, lenne szándék, ami abból is kitűnik, hogy sokan azért maradnak otthon, azért mennek home office-ba, az egész életüket azért korlátozzák, hogy lehetőleg ne terheljék az egészségügyi rendszert.