Szerencsejáték Orbán homofób népszavazása

Sokkal szűkebbé vált a kormány európai mozgástere az elmúlt három évben

Lakner Zoltán | 2021.08.02. 15:55

Olvasási idő kb. 16 perc

Öt év elteltével a kormány ismét népszavazási kezdeményezéssel állt elő. Mire számíthat a kormány a mostani kezdeményezés eredményeként?

Hogy egészen őszinte legyek, nagyon csodálkozom ezen az egészen. Túlságosan közel vagyunk a következő választásokhoz, és egy olyan ügyet választottak, amiről most tartanak nemzeti konzultációt, és tavaly novemberben már alaptörvény-módosítást is végrehajtottak.

Egy számukra sikeresnek vélt témáról még egy bőrt le akarnak húzni vagy egy választás előtt két-három hónappal tartott népszavazással előre le akarják győzni az ellenfelet?

Az elsődleges cél biztosan a politikai mozgósítás és a nyilvánosság leuralása. Van egy első ciklusbeli mítoszuk, ugyan nem népszavazás, de egy hasonlóan kommunikációs csodafegyvernek tekintett dolog, a rezsicsökkentés. Az akkor arra volt elég, hogy nagyjából a 2006-os szinten stabilizálja a Fidesz népszerűségét. Az új választási rendszerben ez persze kétharmadot ért. Egy másik hasonló akció a 2016-os népszavazás volt, ami azonban kellő távolságban volt a 2018-as választásoktól, és érvénytelensége ellenére átütő siker volt abból a szempontból, hogy nagyon sok, 3,3 millió ember szavazott rájuk. Most abból a szempontból teljesen más a helyzet, hogy az ellenzék nagyjából akkora szavazótáborral rendelkezik, mint a Fidesz, és a korábbiakkal ellentétben nem megosztott. A Fidesz mintha azt a kockázatos stratégiát választaná, hogy olyan kampányt kezd, ami mozgósítani fogja az ellenzéki szavazókat is, mivel azonban a kormány hatalmas erőforrásfölényben van, a saját szavazótábora mozgósítása, egyúttal a nyilvánosság kitöltése az általa kezdeményezett témákkal elég lehet ahhoz, hogy több Fidesz-szavazó menjen el ebben polgárháborús hangulatban szavazni 2022-ben. Számomra ez tűnik a legracionálisabb magyarázatnak. Egyébként nyilvánvalóan végtelenül cinikus, irracionális és szerintem minden jobbérzésű embert felháborító kampánnyal törekszik erre a kormány.

A kormányzati homofóbia régóta épülő téma, ám a népszavazás hirtelen elhatározásnak tűnik.

A kormány régóta készül arra, hogy ismét irányítása alá vonja a nyilvános politikai vitákat. A járvány előtt kész programjuk volt arról, hogy miről szóljon a következő év magyar politikája, például a „börtönbizniszről”, csak elsodorta az egészet a Covid. Aztán amikor ők azt gondolták, hogy vége van a járványnak, elkezdtek megint témákat előszedni. Volt sorosozás elég szépen, a civil téma is előjött, meg a homofób tematika, összekötve Brüsszellel. Alig várták, hogy lecsengjen a második, majd a harmadik hullám, hogy megint előjöhessenek valami erőteljes dologgal, amivel sikerül a magyar nyilvánosságot uralni. Ehhez képest a kormány az elmúlt hetekben egyáltalán nem szerepelt jól. Rosszul sikerült a Fudan-ügy, amit az ellenzék kifejezetten jól használt, majd a harmadik oltás és a kínai oltások kapcsán a kormány számára kellemetlen dolgok derültek ki. A gazdaság állapota sem megnyugtató, ha megpróbálják megcsinálni azt a pénzosztásra alapuló kampányt, amit beharangoztak, akkor nagyon nehezen fog menni az egyelőre ijesztően erősödő infláció letörése. Mindez előrevetítette, hogy ősztől a kormánynak kedvezőtlen irányba fordulhat a politikai nyilvánosság, amihez még jön az a lehetőség, hogy az ellenzék sikeresen jön ki az előválasztásból. Szerintem ezek lehettek az okai annak, hogy Orbán úgy érezte, kezd kicsúszni a kezéből a kontroll.

2015-2016-ban gazdasági konjunktúrához társult az ideológiai hadviselés és a népszavazási kampány. 2021-2022-ben nem üthet vissza, hogy a még mindig félig-meddig válságos helyzetben nincs jobb dolga, mint a melegekkel foglalkozni?

A korábbi népszavazás előtörténete is sajátos volt abból a szempontból, hogy 2015-ben a magyar állam látványosan csődöt mondott a menekültválság kezelésében. Ha az ellenzék erre jó politikai választ ad, lett volna esélye rá, hogy ezt az ügyet a kormány leszerepléseként mutassa be. Ezzel szemben a kormány végül egy valódi problémát át tudod keretezni a civilizációk harcává. Ez az, amit én nem látok ebben a mostani ügyben. Létezik persze az amerikai politikából importált homofób diskurzus, de én nem gondolom, hogy ez könnyen lefordítható a magyar emberek hétköznapi tapasztalataira. Nyilván van rá esély, hogy valamennyire megtapadjon. De azért ez alapvetően más, mint a 2016-os helyzet. Ez az egyik dolog, ami miatt ennyire irracionálisnak tűnik, amit a kormány csinál. El tudom képzelni, hogy a nagy mese arról, hogy van Brüsszel és a meleg propaganda az egyik oldalon, míg a másik oldalon ott vannak ők, a magyar kormány és a „normális” értékek, az emberek egy része számára megragadó történet lehet. De egyáltalán nem magától értetődő, hogy ez összességében bővíteni és nem szűkíteni fogja a kormány szavazótáborát. Merthogy sokan meg azt fogják gondolni, hogy ez őrültség.

A menekültekkel ellentétben a melegek itt élnek a magyar társadalomban, és közülük sokan olyan helyzetben vannak, hogy képesek visszaszólni a támadásokra. Ettől kezdve a kampány rizikósnak tűnik a kormány számára.

Ez az egész egy szerencsejáték a részükről. Van egy olyan fideszes mítosz, hogy Orbán Viktor egy zseni, ezt az ellenzék nagy része is hajlamos elhinni, és azt mondani, Orbán Viktor nem hibázott, csak másra racionalizált. Ugyanez a logika működött a járványkezelésnél is, ahol nagyon sokan szerették volna elfogadni, hogy az Orbán-kormány jól kezelte a válságot, és sajnos a második és harmadik hullám kellett ahhoz, hogy akár ellenzékiek is felfogják, amit a kormány csinál, az nem volt rendjén, és valószínűleg nem volt rendjén már az első hullám idején sem.

Tehát még csak hatalompolitikai racionalitás sem vezette a kormány cselekedeteit, ehelyett rengeteg kapkodás, esetlegesség volt benne?

Igen, sokan túlracionalizálták azt, ami történt, sőt maga a kormány is túlracionalizálta. Ez vezetett a második és harmadik hullám katasztrófájához, hogy a kormány félreértette a saját helyzetét. Ezt csak arra hozom példának, hogy egy nagyon kockázatos népszavazás elindítása egyáltalán nem szokatlan tőlük, és benne van a pakliban, hogy esetleg durván félreszámoltak valamit.

Ha már félrekalkulálásról van szó, évek óta tart egy kínosan lassú ráébredési folyamat az EU-ban, hogy mi folyik Magyarországon. Ezt most már uniós pénzeink is bánják, s a népszavazási kezdeményezés olaj lehet a tűzre. Mire számíthat a kormány?

Ez az európai szembesülési folyamat nagyon-nagyon régen elindult. Csak sokáig arra játszhatott a magyar kormány, hogy a baloldali pártok támadásaival szemben az Európai Néppárt megvédi őket. Ez sokáig így is volt, de közben fokozatosan erősödtek a Néppárton belül a Fidesz-kritikus hangok.

A végső érv mindig az volt, hogy a Fidesz úgyis megnyeri a választást, hoz egy csomó mandátumot a Néppártnak, egyébként is, mit lehet csinálni Orbánnal, ha a magyarok újra és újra többséget adnak neki?

Igen, és ez az igazság, hogy valóban nem az EU dolga, hogy a mi küzdelmeinket lefolytassa. A Néppárton belül nagyon sokan és sokáig megbízható szövetségesnek tekintették a Fideszt, amit szerintem a Fidesz megdöbbentő mértékben elrontott, azaz úgy politizált, hogy erodálta ezeket a lojalitásokat. 2018-ban, a Sargentini-jelentés környékén viszont egyértelmű volt, hogy már a németek is elengedték ezt a szövetséget. És utána a Fidesz még mindig tovább folytatta azt a politikát, amivel szisztematikusan rombolta a Brüsszelben addig kiépített szövetségeit. Ennek a következményeivel egy ponton szembesülve elkezdtek arra játszani, hogy rendben, akkor csinálnak egy szélsőjobboldali szövetségi rendszert. De az sem magától értetődő, hogy a homofób politika segíti a bekerülésüket ebbe a szövetségi rendszerbe. Az iszlámellenes retorika sokkal hatékonyabb volt ebből a szempontból. Ebben sem egyértelmű tehát, hogy a Fidesz eléri a célját, miközben kezdünk ott tartani, hogy Magyarországnak anyagi károkat okoz a kormány politikája. Ha elég sokáig elhiteti magáról egy ország, hogy nála ellopják a közös pénzt és megbízhatatlan a vezetőjük, akkor ez nagyon rossz tárgyalási pozícióhoz vezet. Magyarország szempontjából ez igazából azért is félelmetes, mert az Európai Uniót magát is rombolja.

Tulajdonképpen mi az oka annak, hogy Orbán politikája szélsőjobboldalivá vált? Mégiscsak egy ország miniszterelnöke, óriási manőverezési tere lenne még akkor is, ha egy puha autokráciát vinne, de közben néhány alapszabályt betart az európai közegben.

Hadd mondjak egy nagyon liberális dolgot: a hatalom korrumpál, az abszolút hatalom abszolút mértékben korrumpál. Nem lehet büntetlenül folyamatosan alkotmányozó többséggel, korlátlan befolyással rendelkezni. Ilyen hatalmat nem lehet gyakorolni anélkül, hogy ez ne rombolná az ember tisztánlátását, morális érzékét és a politikai ítélőképességét.

Ez csak az utóbbi évek terméke?

Sokféleképpen lehet látni a Fideszt. Konzervatív barátaim azt gondolják, 1998-2002 között még mennyire más volt, de azért lehetne amellett érvelni, hogy bizonyos értelemben a Fidesz mindig is radikális párt volt. Politikusai a rendszerváltástól kezdve szerették az olyan típusú szembenállásokat, amelyekben az ellenfeleikkel szemben nagyon élesen elhatárolva határozták meg magukat. Majd aztán a Fidesz 2010-től rendszerváltó, új rezsimet alapító, forradalmi erőként definiálta magát, és ezt nagyon sokan hajlamosak voltak nem eléggé komolyan venni, azt gondolni erről, hogy ez csak retorika. De nem csak az volt. Minden, amit a Fidesz csinált, arra irányult, hogy a status quót radikálisan átalakítsa, függetlenül attól, hogy tartalmilag mit akar éppen tenni. Ez a fajta radikalizmus a korlátlan hatalom mellett eleve nagyon veszélyes. Majd aztán a Simicska-botrány és a netadó-tüntetések utáni mélypont nagyon élesen tovább radikalizálta a Fideszt. Elindította egy olyan politika felé, ami minőségileg rosszabb, mint amit előtte láttunk. Ma már gyakran elfelejtjük, hogy Magyarországon még nem is volt érzékelhető a menekültválság, amikor a Fidesz már a xenofób kampányt erőltette. Ez az a pont, ahol szerintem a Fidesznek, mint szélsőjobboldali pártnak a története elkezdődik.

Mi lehet a népszavazási kampány hatása az ellenzék előválasztási, illetve választási kampányára? Keresztbe metszheti a népszavazás az előválasztást, elviheti a fókuszt a kormány témái felé, vagy éppenséggel mobilizálhatja az ellenzéki szavazókat?

Mindannyian találkozunk a Fidesz kampányával, amelyben emojis plakátokkal próbálják magyarázni az üzeneteiket. Én erről hajlamos vagyok azt gondolni, hogy azért kellett emojikat tenni az üzenetek mellé, mert az emojik nélkül nem lenne teljesen triviális, mit akar a kormány. Annyira a valóságtól elrugaszkodott, értelmetlen dolgok ezek, hogy ha nincs ott egy szomorú fej vagy egy felháborodott arc, akkor esetleg a választók számára ez nem jelentene semmit. Azt is gondolom, hogy ma már az ellenzéki szavazók annyira a Fidesz ellen akarnak szavazni, hogy csak nagyon kevéssé érdekli őket, milyen ellenzéki pártok, ellenzéki programok vannak. A választás népszavazás lesz az Orbán-rendszerről, amit alig tud befolyásolni bármilyen kormányzati kampány vagy ellenzéki ügyetlenkedés. Egy ilyen helyzetben, ha a Fidesz kampányol, akkor azzal kampányol saját maga ellen is. Lehet az ellenzék megosztására játszani, de például a népszavazással a Jobbik kapott egy lehetőséget arra, hogy a homofób törvény megszavazása után visszakorrigáljon: Jakab Péter azt mondja, már hoztunk egy törvényt, miért is van akkor a népszavazás? A Jobbik vissza tud menni egy közös ellenzéki állásponthoz, anélkül, hogy el kellene szakadnia a saját korábbi üzeneteitől. A népszavazás bojkottja szintén megkönnyítené a Jobbik dolgát, nem kellene aktívan a Fidesz ellen politizálnia ebben az ügyben, elég csak azt mondani, milyen felháborító, hogy már megint ezzel kell foglalkozni. És ez megkönnyítené az egész ellenzék dolgát is.

A bojkottnak az ellenzéki erőforrás-gazdálkodás szempontjából is lehet értelme, mert akkor nem kell az előválasztás után egy népszavazási kampány közbeiktatásával ráfordulnia a választási kampányra.

Ez valóban racionálisnak tűnne. De van egy másik lehetőség, hogy megpróbálják a saját népszavazási kérdéseiket belekeverni a kormány népszavazási kezdeményezésébe, legalábbis Karácsony Gergely ezzel próbálkozik. Ennek is lehet racionalitása. E mellett az szól, hogy mivel van egy több hónapos hézag az előválasztás és a választások között, és pontosan azért, mert az ellenzék erőforrás-szempontból gyengébb, nem magától értetődő, hogy képes fenntartani azt a mozgósítottsági szintet, amire szüksége lesz a parlamenti választáson. Innen nézve egy népszavazási kampány, ami arról szól, hogy vannak a ti cinikus, hazug, mellébeszélő ügyeitek, és vannak a valódi problémák, előnyös lehet az ellenzék számára.

Kérdés, hogy a kormány indulatkampánya és az ellenzék valós ügyei, amelyek racionálisabb megközelítést igényelnek, ugyanolyan mértékben képesek-e felfűteni a szavazótáborokat?

Én nem vagyok benne biztos, hogy e kétfajta üzenet érzelmi hőfoka olyan nagyon különbözne. Bár sokan úgy gondolják, százötven oldalas policy paperekkel nem lehet a Fideszt megverni, ez nem teljesen magától értetődő. Az emberek mára akár azt is gondolhatják, bárcsak végre unalmas lenne a politika. Erre példa a legutóbbi amerikai elnökválasztási kampány: Biden nem éppen egy magával ragadó szónok, viszont a választási kampányban ki tudta alakítani magáról azt a benyomást, hogy képes az empátiára, könnyen megtalálja a hangot emberekkel, rájuk tud hangolódni, ért az egyszerű emberek nyelvén. Az unalmasságra, a nem túl magával ragadó személyiség erejére fel lehetett építeni egy sikeres kampányt az extravagáns, hisztérikus, a politikát ide-oda rángató Trump figurájával szemben.

Ellenzéki ígéret lehetne tehát, hogy a politika nem türemkedik majd be állandóan az életünkbe, és végre egy kicsit unatkozhatunk?

Igen, és hogy milyen jó lesz, ha néha nem alakítanak át valamit egyik pillanatról a másikra. Nem az lesz, hogy egyik nap megtudjuk, hogy a kormány akar valamit, amit nem lehet megtenni, mert jogszabály tiltja, mire másnap éjszaka benyújtanak egy törvényt. Annak az ígéretnek, hogy ez a fajta agresszivitás megszűnik, lehet pozitív értéke. Egy erről szóló vízió, közpolitikai program lehet hatásos választási eszköz, mert sokan érzik, hogy valami másra van szükség.

Az interjú a Jelen podcast július 22-i adásának szerkesztett változata.

Még több olvasnivaló a témában.

Lelátó

Tamás Ervin 

„Ezek az emberek valószínűleg még nem élveztek egyetlen futballmeccset sem, sosem azért mennek ki a stadionokba, hogy jól érezzék magukat, hanem hogy nézzék, mit lehet feljelenteni” – vélekedett a miniszter”.

Elolvasom

A mai napig őrizzük a könyvtárban a CEU szellemiségét

Tóth Bea

Ha diplomát adó képzést nem is végezhet, a magyarországi küldetését nem adta föl a CEU. Egyre többen keresik föl az intézmény magyarországi könyvtárát a kutatásaikhoz, ami nem is csoda, hiszen számos hasonló intézmény zárt be a rezsiemelések miatt.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Kortársaink öröksége – gondolatkísérlet nekrológra

Lakner Zoltán

Sokan és sokféleképpen emlékeztek meg a 74 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklósról és a 89 éves korában elhunyt Mécs Imréről. Személyiségük, életútjuk sokszínűsége indokolja is ezt a sokféleséget. A két eltérő pályát összeköti a demokratikus rendszerváltás, meg az, hogy mindketten megélték a harmadik köztársaság összeroskadását és elpusztítását, még ha ennek kapcsán különböző következtetésekre jutottak is. Ami azonban végső soron közös bennük, az az önkény elutasítása és az emberi méltóság mindenek elé helyezése. Ez az írás szerény adalék Tamás Gáspár Miklós és Mécs Imre közéleti örökségének megfogalmazásához.

Elolvasom

Egy választás anatómiája

Szekeres Imre

Sokan sokféleképp értelmezik a jászberényi időközi választáson történteket, ahol az ellenzék tönkreverte a Fideszt. Szekeres Imre egyike volt a Közösen Jászberényért Egyesület kampánycsapatának. A Jelennek küldött cikkében leírja, mi vezetett ehhez a győzelemhez.

Elolvasom
Keresés