Lakner Zoltán Szorongások, félelmek, fortyogó feszültségek

Nem a migránsoktól tartunk, hanem attól, hogy nem tudunk megélni

Szorongások és félelmek Magyarországon címmel tett közzé nagyszabású tanulmányt a Policy Solutions (PS) elemzőintézet, a Friedrich Ebert Alapítvány támogatásával és a Závecz Research módszertani közreműködésével. Bíró-Nagy András politológus, a PS igazgatója azt mondja, a járvány és a gazdasági válság idején tapasztalható legfontosabb változás, hogy a hazai aggodalomlista élére ugrottak a megélhetés nehézségével kapcsolatos félelmek. A kutatóval arról is beszélgettünk, hogyan hat ez a politikai életre, s miként lehetne végre egyszer nem politikai gyúanyagként használni az elégedetlenségeket, de netán meg is oldani a szorongást okozó problémákat.

Miért éppen a szorongások és félelmek vizsgálata visz közelebb a magyar társadalom megértéséhez?

Egy évvel a járvány kezdete után és egy évvel a választás előtt érdemes megvizsgálni, milyen lelkiállapotban van a magyar társadalom, hogyan élte meg a helyzetet mentálisan, mit gondolnak az emberek, mennyire segítettek rajtuk, miként látják a válságkezelést, saját anyagi helyzetüket, társas kapcsolataikat. E témák egy részét egy korábbi kutatásunk dolgozta fel (amelyről a Jelen idei 17. számában írtunk elemzést – a szerk.). Ebben a mostani kutatásban igyekeztünk a koronavírussal kapcsolatos hétköznapi tapasztalatokon túlnyúlni, és arra is választ kapni, hogy a jövőre vonatkozóan milyen személyes aggodalmak jellemzik a társadalmat, s mit gondolnak Magyarország és Európa jövőbeli sorsáról, valamint a globális kihívásokról, illetve arról, hogy ezek szerintük mennyire érintik őket.

Mi változott a járvány és a gazdasági válság hatására az amúgy is jócskán traumatizált magyar társadalomban?

Sokszor olyan mesterségesen felkorbácsolt félelmekről szól a közélet, amelyek nem az emberek hétköznapi érzéseiből fakadnak. Ezt a kutatást pontosan azért csináltuk meg, hogy lássuk, egyévnyi járványhelyzet után mennyire érdekli a magyarokat például a migránsokkal való riogatás, vagy a kormányzati kommunikáció középpontjában álló más témák. A felmérés világosan mutatja, hogy a Covid és a véleményem szerint elhibázott válságkezelés együttesen azt okozta, hogy az egzisztenciális, materiális problémák minden eddiginél magasabb szintre kerültek a problémák listáján 2021 tavaszára. A megélhetés költségei miatti szorongás a legfontosabb most már hónapok óta, ezzel szoros összefüggésben az alacsony fizetések következnek a második helyen. A 2019 nyarán publikált felmérésünkben ez a problémakör csak a hatodik helyen szerepelt, a járvány során folyamatosan „jött fel” az élre. A megélhetés miatti aggodalom ma sokkal szélesebb körben szétterjedt a magyar társadalomban, mint azt a legtöbb politikus feltételezi.

A jövőre vonatkozó aggodalom nyilván összefügg azzal is, ki hogyan éli meg magát a mostani válságot.

Tízből négyen mondják azt, hogy az elmúlt egy évben rosszabb lett a háztartásuk anyagi helyzete. Ezzel szemben azoknak az aránya, akik a helyzetük javulását érzékelik, mindössze 1-2 százalék. Ez összességében drámai romlást jelent a magyar társadalom széles rétegeinek anyagi helyzetében, illetve az anyagi helyzet megítélésében. Ráadásul azok a rétegek jönnek ki rosszul a válságból, akik eleve rosszabb helyzetben voltak. Ez indokolja azt, hogy a problémák listáján az egyenlőtlenségek növekedése is az első ötben található.

Történnek-e olyan lépések, amelyek ezt a romlást észlelő negyven százalékot megnyugtathatnák?

Ez ügyben nem a makrogazdasági adatok mutatják majd a helyes megfejtést, bármilyen magasra ugorhat is a gazdasági növekedés a második negyedévben az előző évi alacsony bázishoz képest. A legtöbb várakozás arról szól, hogy esetleg a 2022-es választás idejére elérheti a magyar gazdaság teljesítménye a 2019-es szintet. Az elmúlt tizenkét év választásai közül Orbán Viktor most először lesz abban a helyzetben, hogy nem egy gazdaságilag neki kedvező helyzetben vághat neki a kampánynak. Most lesz az emberek mögött két rossz év. Ennek nem csak a járvány és a válság az oka, hanem a kormányzati válságkezelés is, amely igazából csak a multinacionális cégeknek és a Fideszhez lojális oligarcháknak segített – szemben a kis- és középvállalkozásokkal, valamint a munkavállalókkal. Az elmúlt egy év intézkedései ahhoz járulnak hozzá, hogy az egyes állampolgárok szintjén a válság elhúzódhat ahhoz képest, mint amit a makro adatok rövidtávon sugallni fognak. Számomra az is kérdés, szociális értelemben elértük-e már a mélypontot idén márciusban, amikor a felmérésünk készült, vagy a közhangulatban, a megélhetési szorongásban tartós marad a mélypont.

 

De vajon nem az történik majd, hogy ha a mélypontról elmozdulnak a háztartások, akkor igyekeznek gyorsan maguk mögött hagyni ezt az időszakot, s nem a rossz emlékek alapján hoznak döntés a választáson, hanem a javulásnak örülve?

Valóban kérdés, hogy a „kiszabadulás” eufóriája felülírja-e azokat a tapasztalatokat, amelyek húsba vágóan érintettek milliókat. A mi adataink szerint ugyanis, egyetlen példát hozva, az állásvesztés is jóval szélesebb kört érint, mint amit a KSH adataiból látunk, nem szólva a jövedelemcsökkenésről, és arról, hányan kényszerültek hirtelen átstrukturálni az életüket, amit megrázkódtatásként éltek meg. Eközben pedig az államtól nem sok segítséget kaptak. Kérdés tehát, hatni fog-e majd ez a választói döntésre. Kutatásunk eredményeiből azt látom, hogy a kormány szénája nem áll most jól e tekintetben, a bizonytalanok valóságérzékelése az ellenzéki szavazókéhoz áll közelebb.

A növekvő egyenlőtlenségek tapasztalata fásultsághoz is vezethet, politikai cselekvéssé alakítható elégedetlenség helyett.

Másfél évvel ezelőtt, még a válság előtti hangulatban az első verziót tartottam volna valószínűbbnek, most azonban inkább a másodikra, tehát az elégedetlenségek politikai aktivitássá alakulására hajlok. Van a felszín alatt egyfajta fortyogó feszültség az egyenlőtlenségek és az igazságtalanságok miatt, mert a mostani helyzetben még nyilvánvalóbbá vált, mennyire egyenlőtlenül oszlanak el a javak és a terhek a társadalomban. Ezért azt is gondolom, hogy a járvány és a válságkezelés önmagában nem engedi azt, hogy ne ezekről a kérdésekről legyen szó a politikában.

Ez azt jelenti, hogy a Fidesz ideológiai fogáskeresései – „genderezés”, melegek elleni támadások, a migránsozás visszahozására tett kísérletek – nem működnek most, mert az emberek zömét egyszerűen más érdekli?

Igen, gondolhatják azt, hogy most nem ezek a fontos kérdések. Mi a kutatásainkban azt láttuk, hogy a migránsozás, Sorosozás témái szinte teljesen elveszítették húzóerejüket. A migráció ma a sereghajtók között szerepel a társadalmi problémalistán: tizennégy témára kérdeztünk rá, ezek közül a fontossági sorrendben a tizenegyedik helyen szerepel. Azt is hozzá kell tenni, hogy a kormány nekifogott egy LMBTQ-ellenes narratíva megépítésének, ami ma sokkal magasabban lenne a napirenden, ha nem üt be a Szájer-ügy tavaly decemberben. Ez megakasztotta a lengyel mintára kibontakozó kormányzati kampányt. A téma nem tűnik el teljesen, de Szájer miatt jelentősen vesztett az erejéből, s nem hiszem, hogy ki tudná takarni a szociális válsággal összefüggő félelmeket.

Mi érdekli a kormánypárti és ellenzéki blokkokon kívül álló bizonytalanokat?

Ez nagyon lényeges kérdés, hiszen látunk két hasonló erejű tábort, egyébként eléggé hasonló problématérképpel, és vannak a bizonytalanok, akiket sem az ellenzék egyik fő témája, a demokrácia állapota, sem a kormányoldal egyik fő témája, a migráció nem érdekel különösebben. A magyar társadalom 20-30 százalékát kitevő bizonytalanoknak nem több mint 5 százaléka választotta ezeket fontos témának. Náluk is a megélhetés témái állnak élen. Igazi, vagyis nem politikailag kreált válság idején ugyanis sokkal inkább az igazi problémák foglalkoztatják az embereket.

Azt mondta, a kormánypárti és az ellenzéki oldal, valamint a bizonytalanok is sok mindenben hasonlítanak szorongásaikban. Miben igen és miben nem?

A megélhetés miatti aggodalmak minden csoportban kimagaslanak a többi közül. Emellett az egészségügy, a társadalmi egyenlőtlenségek és a nyugdíjak kérdései azok, amelyek konszenzusos félelemnek tekinthetők. Utána jön a szórás. Az ellenzékiek körében a korrupció húzótémának számít, és ez a bizonytalanokat is érdekli, miközben ez a probléma sereghajtó a fideszesek körében. Nyilvánvalóan ellentétesen vélekednek a fideszesek és az ellenzékiek a demokrácia állapotáról is. Ami viszont meglepő lehet, hogy a fideszesek körében is fontosnak számít a klímakérdés, hasonlóan az ellenzékiekhez és bizonytalanokhoz. Emlékezetes, hogy a zöld ügyek iránti növekvő érdeklődést a kormány megpróbálta utolérni 2020 elején, közvetlenül a pandémia kitörése előtt. Szerintem reális várakozás, hogy amikor a járvány visszaszorul, a klímaügyek jelentősége tovább növekszik. A globális folyamatokkal kapcsolatos félelmek körében is dobogós a klímaválság. Az első helyen, érthető módon, az újabb pandémia lehetőségét találjuk, a második helyen pedig egy újabb gazdasági válságtól való félelem áll. De a harmadik nem a migráció, hanem a klímaválság miatti félelem. Itt nem is annyira politikai törésvonalat látunk, hanem iskolázottságit: a legmagasabb végzettségűeket foglalkoztatja a legjobban a klímakérdés, illetve a fiatalokat is jobban érdekli az idősebbeknél.

Más esetekben viszont mintha nem volna „kellő mértékű” a félelem, egyes csoportok nem is tudnak arról, milyen tényezők befolyásolhatják a jövőjüket.

Valóban aggasztó, hogy például a robotizációval kapcsolatban nem érzékelik a közelgő változást az alacsony iskolai végzettségűek, holott éppen az általuk rendszerint betöltött munkaköröket érinti a leginkább. Az idősek sem aggódnak a személyes adatok feltörhetősége miatt, pedig ők az egyik legsebezhetőbb csoport ezen a téren. Az egész társadalom lebecsüli e folyamatok jelentőségét, de talán a potenciálisan legérintettebbek a legkevésbé tájékozottak, ami aggodalomra ad okot. Tájékoztatásuk a politikai elit felelőssége is lenne.

Mindez alátámasztani látszik azt a benyomást, hogy kevéssé látunk túl a napi gondjainkon, hiányzik az ezeken túli perspektíva.

Inkább úgy fogalmaznék, hogy azokban a témákban látunk túl leginkább a napi gondokon, amelyeket már a napi politika is megzenésített, mint amilyen a migráció. De például a brazíliai, ausztrál és kaliforniai erdőtüzekről vagy az antarktiszi jégtáblák olvadásáról szóló hírek is bekerültek a hazai médiába 2019-2020-ban, és erősödött is ettől a klímatudatosság. A globális gazdasági válságok begyűrűzése szintén beégett tapasztalata az elmúlt tíz évnek.

Vagy az elmúlt száznak.

Persze, de most a saját életünk távlatairól beszélek. A zöld politikára visszatérve, a klímaváltozás problémáira reagált a magyar politika, szinte mindenki bezöldült, ami visszahat a társadalmi tudatosságra is.

Másokkal összevetve mennyire speciális az, hogy egy társadalmat ennyire meghatároznak a félelmei és szorongásai?

Korábban készített európai összehasonlító kutatásunkból az derült ki, hogy elsősorban az egykori vasfüggönytől keletre jellemző a megélhetéssel kapcsolatos napi félelmek ennyire erős jelenléte a közgondolkodásban. A skandináv országokban és másutt is nyugatabbra gyakran posztmateriális ügyeket is találunk az élbolyban, például a klímakérdések a legfontosabb témák közé tartoztak már néhány évvel ezelőtt is.

Mi a helyzet a dél-európai országokkal?

Görögországban, Spanyolországban, Portugáliában hagyományosan meghatározó téma a munkanélküliség. Ezen belül is drámaian magas volt az előző válság következményeként a fiatalok munkanélkülisége: Spanyolországban az ifjúsági munkanélküliség rátája 50-60 százalékra futott fel, még 2013-2014-ben is. De az általános munkanélküliségi arány is 25 százalék körül volt. Ebből szociális válság következett, melynek hatására szinte a földből nőttek ki a radikálisabb baloldali mozgalmak, felborítva a hagyományos pártrendszert, több helyütt kormányra is jutva.

Másféle válaszokkal is próbálkoztak, mint például a jelenlegi baloldali spanyol kormány az alapjövedelem bevezetésével.

Ehhez hozzátenném, hogy az uniós pénzeket is másként költik el. Csak egyetlen példát mondanék: a spanyolok az európai helyreállítási alapból nekik jutó pénz hat százalékát az ápolási-gondozási és a szociális szolgáltatások fejlesztésére kívánják fordítani. Ennek a jelentőségét akkor érthetjük meg, ha azt is tudjuk, hogy Spanyolország – az előző válság és válságkezelés súlyos következményei miatt a dél-európai országoknak jutó egyfajta kompenzáció részeként – majdnem tízszer annyi pénzt kap a helyreállítási alapból, mint Magyarország, holott a népességszám csak ötszörös szorzót indokolna. Tehát ennek a hatalmas összegnek a hat százalékát költenék a következő öt évben a gondoskodási ágazatra és a benne dolgozókra. Azaz nem csak térkőben és szökőkútban gondolkodnak. De ilyen, betonon kívüli beruházást jelent a digitalizáció fejlesztése, vagy a zöld iparba történő beruházás is. Itt pedig azt is megjegyezném, hogy egy következő kormánynak Magyarországon is lenne lehetősége az uniós pénzek progresszívebb elköltésére, éppen azért, mert az Orbán-kormány eredeti terveit nem hagyták jóvá Brüsszelben. Emiatt az elkölthető keret közel hatvan százaléka egyelőre a kasszában maradt, és 2023 őszéig lehívható. Ez pénzügyi mozgásteret nyithat az új kormány számára – amennyiben lesz új kormány.

Ezzel most arra a szokatlan lehetőségre céloz, hogy a szorongások és félelmek okát jelentő szociális problémákat egyszer akár meg is oldhatnánk.

Meggyőződésem, hogy a társadalmi problémákat azért kell kutatások révén ilyen mélységben megismerni, hogy aztán jól kialakított közpolitikákkal ezeket a problémákat megszüntethessük, ahelyett, hogy mesterségesen gerjesztett, felpumpált problémákkal foglalkoznánk. Az elmúlt tíz, sőt az elmúlt harminc év politikájából is van mit meghaladni, nagyon sok adóssága van a magyar politikának, főként szociális területen.

Az interjú a Jelen podcast május 28-i adásának szerkesztett változata.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmeradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.