Nem tudom eldönteni, miként viszonyul az ön munkája Vecsei Miklóséhoz, hiszen őt is a miniszterelnök nevezte ki, ő is miniszterelnöki megbízott, ön pedig romaügyi kormánybiztos. E kettő hasonló tevékenységnek tűnik.

A miniszterelnöki biztos tevékenysége általában egy-egy feladatra koncentrál, míg a kormánybiztos több ágazatot is érintő ügyeket fog össze és felügyel. Vecsei Miklósnak a felzárkózó településeken megvalósuló intézkedéseket kell összehangolnia és felügyelnie.

Akkor az ő feladata csak a programban résztvevő 300 településre korlátozódik?

Igen. Én pedig a roma közösséggel, a roma civil közösséggel való párbeszédet és egyeztetési mec­hanizmusokat koordinálom, a kormányzati intézkedések társadalmasításán dolgozom, s igyekszem a civil roma támogatások hatékonyságát növelni. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne egyeztetnénk miniszterelnöki biztos úrral. A cél közös.

Ha már roma pénzek: mi a véleménye arról, hogy Farkas Flórián esetében az igazságszolgáltatás mintha nem működne elég hatékonyan? Nem kellemetlen a kormánynak, hogy még mindig pozícióban van?

A roma ügyek a kormányzaton belül többszereplősek. Van miniszterelnöki biztos a már említett Vecsei Miklós személyében. Van helyettes államtitkárságunk, a Belügyminisztérium együttesen koordinálja a felzárkózáspolitikát. Most már személyemben kormánybiztos is van. Ez is azt mutatja, hogy a kormány komolyan veszi a társadalmi felzárkóztatást, amire nagy hangsúlyt fektet. Nem gondolnám, hogy csak Farkas Flóriánról szólna a roma politika.

Mégis, mi lehet a titka, hogy még mindig nem veszítette el a miniszterelnök bizalmát?

Nincs benne titok. Van egy szerepköre, azt kell megvizsgálni, ezt miképp tölti be. Mi abban vagyunk motiváltak, hogy a ránk bízott feladatokat végrehajtsuk a hátrányos helyzetűek felzárkózását illetően.

Csak hogy jobban értsem az ön feladatkörét: Vecsei Miklósnál például elakadt az a folyamat, amely arra törekedett, hogy az alapfokú képzésben a gyerekek minél jobban megismerjék, hogy a magyar történelem része a roma közösség. Ez például olyan téma, amelyet ön már hatékonyabban tud képviselni?

A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság által elvégzett intézkedéseknek egy magasabb hatáskörrel való felruházását is jelenti az én szerepköröm. Ami pedig a történelemkönyveket illeti: a roma történelem oktatása mára tényszerűen megvalósult, már Balog Zoltán miniszter úr idejétől. Az természetes folyamat, hogy időközönként a tananyagokat felül kell vizsgálni.

Épp ez a folyamat akadt el.

Hozzáértő szakértők dolgoznak rajta.

De a Nemzeti Alaptanterv új fejezetéhez nem igazították hozzá a tankönyveket a szakértők javaslatai alapján. Vagyis a folyamat elakadt.

Nyilván úgy ítélték meg, hogy nem szükséges most ehhez hozzányúlni. De a folyamat nem akadt el.

Már Langerné Victor Katalinhoz, a társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkárhoz tartozik ez a terület: rálát az ott folyó munkára?

A felzárkózáspolitika szereplőinek együttműködése megvan. A helyettes államtitkár asszonnyal tíz éve dolgozunk együtt. Örömmel látok bármiféle olyan szakmai javaslatot, amely a roma történelem, a roma hagyomány még magasabb szintű oktatását célozza. Számomra fontos a roma nyelv oktatása is.

A tankönyv szövegmódosítási kérelmének egyik fejezete éppen az volt, hogy az indiai szanszkrit milyen rokonságban áll a roma nyelvekkel. De a szakértői javaslatokat végül nem vették figyelembe.

Ennél fontosabb, hogy a cigányság történelmi útja, az anyaország, a vándorlás, szerepel az oktatásban. Egy folyamatban lévő munka felett korai lenne pálcát törni.

Mennyire elégedett a társadalmi felzárkózás folyamatával, az esélyteremtéssel akár az oktatás, akár az egészségügy terén?

Húsz éve dolgozom a felzárkózás területén, tíz éve a szakpolitika aktív részeseként a programok 90 százalékához van közöm. De elfogultság nélkül mondhatom, amit 2010-től szükségesnek láttunk bevezetni, az a munka beérett. Ezt igazolják a pozitív mutatók.

Mondjon egy jó programot.

140 jó programot tudok mondani az elmúlt tíz évből! De nézzük: A „Nő az esély” projektben 1026, többségében roma származású nő foglalkoztatása valósult meg. Példaértékű, hiszen ebben a projektben az állam közvetlenül generált munkahelyteremtő hatást azáltal, hogy az adott térség szociális ellátórendszerének betöltetlen álláshelyeire többségében roma származású nőket képzett ki. Kilencven százalékuk a mai napig is dolgozik a rendszerben, megállták a helyüket. Említhetem az ösztöndíj-rendszerünket is, amelyben tízezer diáknak adunk ösztöndíjat, aminek a mértéke a tanulmányi eredménytől függ. A komplex telepprogram 97, nem városi rangú önkormányzatot érint, ahol túl a lakhatási körülmények javításán, humánfejlesztés is történik, amelynek a legvége a foglalkoztatás.

Nyíregyházán is zajlik egy ilyen telepfelszámolási projekt, s a valóban borzalmas lakóhelyi állapotokat felszámolták ugyan, de az ott élőket átköltöztették egy másik szegregátumba. Ilyenformán a szegregátum létszáma megnőtt, és ezzel együtt pedig a helyi szegregált iskolában is nőtt a tanulói létszám.

Legyen az városi- vagy kistelepülési projekt, a szakpolitika szándéka az, hogy az egyén képes legyen elérni, hogy a lakhatási helyzete javuljon. Nem dózerban gondolkodunk, s nem hisszük, hogy pusztán a lakhatás körülményeinek javítása megoldja a problémát. Az egyének fejlesztése lépcsőzetes folyamat.

De az sem elhanyagolható, hogy a szegregátum csak nagyobbá válik.

Az a fontos, hogy a nélkülözhetetlen szolgáltatások elérhetők legyenek a lakóközösségben vagy a lakókörnyezetben. Azért dolgozunk, hogy mindenhol minőségi lakhatás legyen annak érdekében, hogy az érintett a munkaerőpiacon hatékonyan tudjon elhelyezkedni. A cél az, hogy az átmeneti időszakban is lakhatást biztosítsunk, majd aztán a foglalkoztatás eredményeképpen – kiegészítve a családtámogatási rendszer lehetőségeivel – saját tulajdonhoz jusson mindenki.

Tehát az ön szerint nem lényeges, hogy ez egy telepen történik vagy integrált körülmények között.

A hangsúly az egyénen van. Az, hogy bárki, aki ebben az országban él, ugyanolyan eséllyel és lehetőséggel rendelkezzen.

Mi a helyzet az oktatással, ahol szakemberek szerint 2008 óta egyre mélyül a szegregáció?

Az oktatástámogató rendszerünk már születéstől kíséri a gyermekeket, akár a roma szakkollégiumig. A roma és nem roma gyerekek nem hétéves korukban találkoznak egymással először, köszönhetően a Biztos Kezdet gyerekházaknak és a kötelező óvodának. A kiindulási pont az, hogy a szabad iskola­választás joga mindenkit illessen meg. A kérdés, hogyan él az egyén a szabad iskolaválasztás lehetőségével.

Illetve az, hogy az iskola, amelyet szabadon lehet választani, felvesz-e roma gyereket vagy sem. Például az egyházi iskoláknak van olyan lehetőségük, hogy ha nem akarják fölvenni, akkor ezt megtehessék.

Az egyházak példaértékű munkát végeznek az oktatás és a felzárkózás terén is. A felzárkózást, a hátrányos helyzetű emberek élethelyzetének kezelését komplex módon kell kezelni. A 2011-es felzárkózási stratégia ennek a hiányát hivatott helyrehozni. De, ahogy ön is jelezte, ez a probléma nem 2010-ben kezdődött, hanem előtte. Tehát a szegregációs helyzetek a 2010 előtti folyamatoknak is következményük.

De ez a folyamat 2010-től fölgyorsult, s az egyházi iskolák térnyerésével mélyül a szegregáció.

Ezt semmiféle adat nem támasztja alá. Sőt, a központosító kormányzati intézkedések épp a különbségek fölszámolását szolgálják.

2015-ben a Hajdú-Bihar megyei Komádiban a református iskola azzal a céllal nyitott iskolát, hogy az államiból elszipkázza a jobb helyzetű gyerekeket. Ehhez kormányhivatali engedély kellett. Még Langerné Victor Katalin is felemelte a szavát ellene, de ez senkit nem érdekelt, az iskola megkapta az engedélyt.

Nem szerencsés egy-egy példát kiragadni, és azokból általános következtetéseket levonni.