Haraszti Miklós: A demokráciához vezető válság közepén járunk

Tapétaellenzék helyett társadalomszervezés

Lakner Zoltán | 2022.04.22. 09:14

Címkék:

újrakezdés

Olvasási idő kb. 17 perc

Hat év telt el azóta, hogy Haraszti Miklós, az egykori demokratikus ellenzék egyik meghatározó alakja, volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő azt javasolta, az ellenzék követeljen arányos választási rendszert, s ha nem születik róla közösen elfogadott törvény, bojkottálja a parlamenti választást. Az egységes kiállás elmaradása esetére újabb kétharmadot prognosztizált. Azóta már egy újabb kétharmad is bekövetkezett, ennek nyomán arról beszélgettünk, mit kellene, illetve mit lenne érdemes tenniük az Orbán-rendszer ellenzőinek.

Miért éppen az arányos választási rendszer állt 2016-os bojkottjavaslatának fókuszában?

A felvetés az 1989-es rendszerváltás végzetes hibáját lett volna hivatott kijavítani, amely mindvégig csehovi fegyverként függött a díszletben. A választási törvény többségi jellegzetességeire és a kétharmados törvények rendszerére gondolok, valamint arra, hogy az alkotmány minden egyéb biztosíték nélkül kétharmados többséggel módosítható.

Tulajdonképpen az altatta el a demokrácia híveit, hogy húsz évig nem sült el ez a bizonyos csehovi puska?

Akkor vettük észre, hogy baj van a darabbal, és leáll a politikai forgószínpad, amikor ezt a fegyvert használni kezdték. Pedig figyelmeztető jelek korábban is voltak.

Minek tulajdonítja, hogy nem fogadta el senki a javaslatát?

Dehogynem, például ezen alapult Gulyás Márton Közös Ország Mozgalma. 2017-ben az „Agórán” összehozta az ellenzéki pártokat, és tokkal-vonóval meg is alkottak egy kiváló, maradandó érvényű választási törvényt. De nem számoltunk azzal, hogy a bojkotthoz még annál is erősebb összefogás kell, mint egy „sima” választási együttműködéshez.

A parlamenten kívül maradás felvállalásához vagy ahhoz, hogy az ezzel való fenyegetést egységesen képviseljék?

Mindkettőhöz. A pártok együttműködése alapesetben a célzott jelölt­állítás valamilyen módját jelenti, mesterségesen előállítva egy kétpártrendszer-jellegű helyzetet. Ez is tíz évbe telt Karácsony Gergely 2011-es javaslata után. Holott ez az, amit könnyebb megtenni, hiszen ez a rendszerbe illeszkedő megoldás, ellentétben a bojkottal, ami az ebből való kilépést jelenti.

Azóta, hogy ezt a javaslatot megtette, két újabb kétharmadot szerzett a Fidesz. Ez azt jelenti, hogy még mindig befelé megyünk az alagútban?

A tartós megerősödéshez minden demokráciának keresztül kell mennie azon a válságon, amikor felismerik, hogy a szabadság belülről, úgymond demokratikus úton is elveszíthető. Ha ezt sikerül külső segítség nélkül megvédeni, annak eredménye beépül a demokrácia immunrendszerébe. Ezt élte meg például Szlovákia Mečiar legyűrésével. A nyugati demokráciák is mind megélték a maguk belső válságait, az amerikai polgárháborútól kezdve a Napóleonok kalandjaiig lehet hozni a példákat, egészen mondjuk a spanyol és a portugál demokráciák kialakulásáig. Természetesen nincs tökéletes demokrácia. De ahol ezt a válságot egyszer önerőből végigvívták, később sokkal nehezebben alakul ki monolit berendezkedés.

Nálunk ez a belső válság hiányzott 2010 előtt?

Inkább azt mondanám, hogy mi ezt a válságot most éljük. Csak ezt nehéz felismerni éppen e válság szinte polgárháborús ködében.

Miközben a bojkottra és az arányos választási rendszerre vonatkozó javaslata ezt a válságot igyekezett katalizálni, nem volt az elképzelés túlságosan steril? Hogyan lehetne minden más témát kizárni?

Így igaz, az archimédeszi világemelő csak íróasztalon működik. De a célkitűzést nem kell feladni: csak egy közösen elfogadott választójogi rendszer hoz tartós demokráciát.

Az adott pártokat és személyiségeket ismerve ön mit gondol, be kell ülnie a mai ellenzéknek a parlamentbe, vagy ha beül, fel szabad vennie a parlamenti tisztségeket?

Attól függ, miért ülnek vagy nem ülnek be. Mi lehet a cél? Ezerszer bebizonyosodott, hogy autokrácia ellenében csakis a polgári engedetlenség és a politikai összefogás együttese működik. A meghamisított parlamentarizmussal szemben a civil erőhöz kell fordulni – ez az a módja a demokrácia helyrebillentésének, amit elméletben Thoreau fejtett ki, aztán a gyakorlatban Gandhi, Martin Luther King, a mi tájékunkon a Miloševićet megdöntő tiltakozáshullám, majd Ukrajna két színes forradalma, ­Szlovákiában a Mečiar elleni fellépés vitt végbe.

Putyin és Orbán ellenforradalma ezért töri le a függetlenség, az autonómia, a pluralizmus, a tájékozódás minden fogódzóját. A parlament már csak jól fizető fekete lyuk, a pártok már a rendszer részei, a civil társadalom teljes eltaposása van napirenden. A hagyományos médiának annyi, még a Tilos rádió is tilos. Ilyen körülmények között még küzdelmesebb, mégis az egyetlen út marad az, amelyen a pártok közül eddig csak a Momentum látszik elindulni. Donáth Anna szerint ezután a rendszeren kívül kell megteremteni a rendszer alternatíváját. Én az ezt bejelentő szimbólumnak tekintem, hogy a nyitó ülésen nem akarnak esküt tenni, örülök annak, hogy Hadházy javaslatára a Momentum tényleg így cselekszik.

De mit jelent ez a gyakorlatban? Mit kell csinálni a rendszeren kívül?

Azt semmiképpen sem, hogy az ellenzék továbbra is parlamenti tapétaként tapadjon a rendszerhez. Ez még akkor sem stratégia, ha ezt egymással együttműködve, vagy akár kevesebb párttá összeolvadva tennék. A rendszerbe visszaépülő pártokat az út szélén kell hagyni, nem szabad tőlük függővé tenni a megújulási mozgalmat. Nagyszerű civil mozgalmak születnek Magyarországon, valójában már ma is ők visznek a hátukon mindent: társadalomépítő és szakmai munkát, előválasztást, kampányt. De eddig függővé tették magukat attól az ellenzéktől, amely viszont a Fidesz által diktált parlamenti napirendtől tette függővé magát.

Ezzel szemben, tartson akármilyen hosszú ideig is, támogatni kell az elégedetlenség és az engedetlenség magatartásformáit, célzott módon meg kell tagadni az illiberalizmus jogrendjét, és e köré építeni a politikai együttműködést. Az ilyen stratégiát követni próbáló politikai erők még messze vannak a kritikus tömegtől, de ígéretes, hogy ezek éppen az új erők. Például Hadházy Ákos, Szél ­Bernadett és Szabó Szabolcs már sikeresen gyakorolta, miként lehet a parlamenti mandátumot a rendszeren kívüli építkezés szolgálatába állítani. Másokkal ellentétben továbbra is nagyon fontosnak tartom a korrupció feltárását, amelyre például szintén országos mozgalom építhető fel. Hiszen végül minden ilyen rendszer megdöntésében főszerep jutott a politikusi családi gazdagodás, az arany vécékefék miatti felháborodásnak.

Értem, hogy mindez pontosan meg nem határozható ideig tart, de milyen belátható perspektívát rajzolhatunk fel magunknak?

Csak a mókuskerék pörög könnyedén. Amelybe már vissza is jelentkezett három párt, a DK, a Jobbik és az LMP, és „vezető szerepet” kívánnak maguknak. A mostani választási vereségnek szerintem négy oka volt. Két állandó, ezek közül az egyik a médiahelyzet, a másik a múlt erőinek jelenléte az összefogásban. Ez utóbbi sajnos nem a propaganda állítása. Azokat a választókat, akik annak idején Gyurcsány elől menekültek ­Orbánhoz, megbénította és ezután is visszafogja az „előre menjünk, ne hátra” jelszó súlyos féligazsága. Emellett a vereségnek volt két nem állandó oka is, az osztogatás és a háború, illetve az arra adott orbáni válasz.

Most arra céloz, hogy a helyzetfüggő okok elmúlnak, az állandó okok közül pedig arra kell koncentrálni, amin az ellenzék maga is tud változtatni?

Amíg a múlt szimbolikus erői jelen vannak az összefogásban, ismétlődni fog a kudarc. Az új erőt már csak ezért is a parlamenten kívül kell felépíteni, amit persze lehet támogatni parlamenti eszközökkel is, de a civil ellenállási stratégián belül építkezve. Az illiberalizmus lényege az olyan szabályok megalkotása, amelyeket betartva az ellenzék nem győzhet. Amíg az ellenzéki pártok e szabályokon belül maradnak, addig sosem fognak nyerni.

De hogyan lehet építkezni egy olyan társadalomban, amelynek a rendszer megszünteti az autonómiáit és elveszi tőle az alternatív tájékozódási források lehetőségét?

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában.
Ez is érdekelheti még

Orbán Viktor történelmi bűne lenne az uniós pénzek elvesztése

Tóth Ákos

Kizárólag Orbán Viktor és az általa működtetett rendszer hibája az, ha Magyarország elesik akár egyetlen, neki járó eurótól is – mondja lapunknak Cseh Katalin, aki szerint van esély annak elérésére, hogy a jövőben az eddigieknél nagyobb arányban érkezzenek közvetlen források Brüsszelből a településekhez, civil szervezetekhez. A Momentum EP-képviselőjével az ellenzék helyzetéről és a Momentum jövőjéről is beszélgettünk.

Elolvasom

Hogyan emeljük a benzinárat 33 százalékkal, politikai kockázat nélkül?

Vető Balázs

2021. november 15. óta volt érvényben Magyarországon az üzemanyag árakat maximalizáló szabály. Bár többször szűkült a jogosultak köre, de a magyar autósok többsége 480 forintért juthatott hozzá a benzinhez vagy a gázolajhoz. Mármint, ha éppen lehetett kapni. 2022 utolsó negyedévében egyre gyakrabban hallhattunk arról, hogy a kutak jelentős részén nem lehet hatósági áras üzemanyagot kapni. December első napjainak egyik vezető híre pedig már az volt, hogy szinte sehol nincs nemhogy hatósági áras üzemanyag, de semmilyen más típus sem. A legtöbb szakértő szerint a hiányt az árszabályozás okozza. Hogyan lehet ezt a helyzetet megoldani úgy, hogy az Orbán-kormány felelőssége fel se merüljön?

Elolvasom
Keresés