Lakner Zoltán Újra jöhetnek az uzsorások

Bass László / Sokan már most is csak egy szelet kenyeret esznek

Újra jöhetnek az uzsorások

Fotó: Bazánth Ivola

Már meg is kezdődött az uzsorázás visszatérése azokban a legszegényebb régiókban, ahol Bass László szociológus rendszeresen végez terepkutatásokat, annak a jeleként, hogy az egyre súlyosbodó megélhetési problémák még az ilyen gyűlölt és kockázatos pénzszerzési formákat is felértékelik. A szegénységgel és a szegényekkel foglalkozó társadalomkutató szerint ismét sokakat sodor majd kilátástalan helyzetbe a kormányzati megszorítás, a jövedelmi különbségek szempontját nélkülöző rezsiár-változtatás és a közmunka-lehetőségek szűkítése.

Legutóbb a koronavírus-járvány kellős közepén beszélgettünk, amikor azt mondta el, hogy egyre kevesebben dolgozhatnak a közfoglalkoztatásban, illetve, hogy egyre magasabbak az élelmiszerárak, ami sokak jövedelmét önmagában felemészti. Mintha a szavai a mát előlegezték volna meg, mégis, először azt kérdezem, hogy a köztes időszakban a kormány választási költekezése vajon elérte-e valamilyen mértékben a legszegényebbeket?

Ott kezdeném, hogy ha másfél évvel ezelőtt beszélgettünk, akkor a járvány kapcsán bizonyára szóba került, hogy most már végképp nagyon nagy baj lesz. Ehhez képest most azt is mondhatjuk, hogy hiába próbálkozunk mindenféle prognózisokkal, s hiába romlottak a szegénységi mutatók az elmúlt másfél évben, nem tört ki éhséglázadás.

Ami azonban távolról sem jelenti azt, hogy mindenki elégedett.

Én is inkább arra szeretnék utalni, hogy a járványidőszak csak az első állomása volt annak a folyamatnak, ami a konjunktúra végét jelzi. Még a kormányzati kommunikációban is a hét szűk esztendőről hallunk, ami elsősorban azoknak az embereknek a szempontjából nagyon fájdalmas és ijesztő, akik már most is a megélhetési feltételeik peremén vannak. Ami a választási osztogatást illeti, az nyilvánvalóan nem a legszegényebb társadalmi csoportokat célozta. Még a tizenharmadik havi nyugdíj sem, mert a szegények közül sokaknak nincs is nyugdíjuk, csak az időskorúak járadékának nevezett segélyhez jutnak hozzá.

Ez annak ellenére is igaz, hogy a legszegényebbek közül nagyok sokan szavaztak a kormánypártra áprilisban?

Nekem az a tapasztalatom, hogy a szegények esetében valójában nem az a kormányzati stratégia, hogy adni kell nekik valamit. Merthogy mindig a választási krumplit szokták emlegetni. Lehet, hogy ennek is van valamekkora hatása, de nem ez a lényeg. A szegénységben élő társadalmi csoportok esetében a dolog éppen fordítva működik, a félelem az, ami lojalitásra bírja ezeket az embereket. Az a kétségbeesett aggodalom, hogy mi lesz, ha elveszítik azt a minimális lehetőséget is, a közmunkát, esetleg a segélyt, a tűzifát, amit eddig kaptak a helyi hatalomtól, a polgármestertől. Amikor valaki nagyon kiszolgáltatott helyzetben van, nagyon szegény, akkor bármire hajlandó azért, hogy a minimális biztonságot nehogy elveszítse. Tehát nem is adni kell nekik, elég csak megijeszteni az embereket.

Hogyan változik a helyzet azoktól az intézkedésektől, amelyeket a kormány július folyamán jelentett be? Például, bár a legszegényebbeket eddig sem érte el a rezsicsökkentésnek nevezett politikai termék, de ha most a tűzifáért indít rohamot mindenki, aki megteheti, még nehezebb helyzetbe kerülhetnek azok, akik eddig is csak fával tudtak fűteni?

Először is, egy ilyen helyzetben az ember úgy tud spórolni, ha csökkenti a fogyasztását. Gondolhatnánk, hogy a kormány átlagfogyasztást alapul vevő rezsiintézkedése szociálisan érzékeny, hiszen akinek kevesebbje van, az biztosan kevesebbet is fogyaszt. Ez azonban nincs feltétlenül így, mert aki szegényebb, az feltehetően nem vásárolt az elmúlt években modern, energiatakarékos háztartási eszközöket, ennek következtében egyáltalán nem biztos, hogy kevesebbet fogyaszt, főként, ha sokan is élnek együtt, részben szintén spórolásból. És mivel ők aztán tényleg nem a jacuzzit fűtik, hanem az alapvető funkciókra használják az áramot, nem is nagyon van lehetőségük takarékoskodni az energiával. És akkor a fűtésről, amire a kérdés eredetileg vonatkozott, még nem is szóltunk. A tűzifa árának inflációja jó ideje kiemelkedően magas, tehát akinek kevés a pénze, annak a számára ma már az sem elérhető megoldás, hogy a megemelt gázár helyett begyújt egy vaskályhába. Ilyenkor persze a központi vagy a helyi hatalom adhat tűzifa-segélyt, erre volt is példa az elmúlt években, de azt is tapasztaltuk ennek kapcsán, hogy a szociális szempontok csak részben kaptak szerepet. A természetbeni segélyek tovább erősítették a feudális jellegű hatalomgyakorlást a legrosszabbul élők felett. 

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!