Szabó Brigitta Válságkezelés helyett megszorít a kormány

Surányi György: Nem a munkahelyeket kell megvédeni, hanem azokat, akik elveszítették a munkájukat

A válság kezdetén minimális pluszforrást fordított a kormány közvetlen válságkezelésre, az egészségügyi dolgozók egyszeri jutalmazását, a lélegeztető-gépek vásárlását, az egészségügyi pluszkiadásokat költségvetésen belüli átcsoportosításokkal, elvonásokkal és az általános tartalék terhére próbálta megoldani. Surányi György egyetemi tanár, volt jegybankelnök szerint a válságkezelő csomag kezdetben a GDP legfeljebb 1-2 százalékának megfelelő többletet mozgósított, ami nemhogy aktív keresletösztönzést és válságkezelést nem tett lehetővé, de inkább megszorító jellegű költségvetést körvonalazott. Ezzel párosul az elhibázott bértámogatási rendszer. Félrevezetők a foglalkoztatási statisztikák, ezek miatt nem igazak a jövedelmekről szóló adatok sem, így elfedik a társadalmi és szociális feszültségeket.

Milyen állapotban érte a koronavírus-válság a magyar gazdaságot?

A megelőző három-négy évben szükségtelen prociklikus gazdaságpolitikát tapasztalhattunk, a költségvetés, a jövedelmi és a monetáris politika is túlkeresletet teremtett, ami a jó konjunktúra miatt indokolatlan volt. A gazdaságpolitikának élénkíteni akkor szükséges, amikor valamilyen külső vagy belső sokk éri a gazdaságot és rendelkezésre állnak a megfelelő – munka, tőke és deviza – tartalékok. Kedvező külső és belső körülmények közt minimálisan is semleges gazdaságpolitikát kell folytatni azért, hogy a viharban elérhető tartalék álljon rendelkezésre.

Mi mutatta, hogy a gazdaság túlfűtött, hogy a 4-5 százalékos GDP-növekedés nem a természetes folyamatok eredménye?

Például az, hogy miközben a gazdaság közel kétszer gyorsabban növekedett a saját potenciális üteménél, a külső egyensúly folyamatosan romlott. A fizetési mérleg 2016-ban még hat százalékos többletet, tavaly már egy százalékos hiányt mutatott. A túlfűtöttséget mutatta az infláció is. Míg 2017 elején még negatív volt a fogyasztói árindex, ami szintén káros, 2020 elejére, folyamatos növekedéssel, négy százalék fölé emelkedett. Vagyis, anélkül, hogy a világgazdaságból bármilyen negatív hatás vagy ársokk begyűrűzött volna Magyarországra, a belső folyamatok hajtották fel az árindexet. E mögött természetesen ott van az is, hogy a nominális és a reálbérek növekedési üteme 2018-2019-ben is közel kétszámjegyű maradt, ami keresleti és költség oldalról is erősítette az inflációt. A forintárfolyam tudatos leértékelése is egyensúlyt kikezdő hatású.

Akkor mégsem érte annyira jó állapotban a válság a gazdaságot, ahogy azt a kormány és számos közgazdász mondja?

Nem mondanám, hogy gyenge helyzetben volt a magyar gazdaság, bár a túlfűtöttség miatt a költségvetési és a monetáris politika mozgástere korlátozottabb volt a kívánatosnál. Az államadósság – a magánnyugdíj elvételét is tekintetbe véve – semmit nem csökkent tíz év alatt, kamatcsökkentésre nem nyílt tér, hiszen itt voltak a leglazábbak a monetáris kondíciók Európában. S noha a külső adósság jelentősen és örvendetesen csökkent, a fizetési mérleg már hiányt mutatott és a devizatartalék is elégtelen volt. Ezért a válság aktív enyhítésére rendelkezésre álló források a lehetségesnél kisebbek voltak. Ez tükröződött abban, hogy a válság elején a költségvetés hiányát előbb három százalékon belül, majd 3,8 százalékon kívánták tartani. Emellett a gazdasági visszaesést is először négy százalék növekedésről kettő, később 3,8 százalék visszaesésre csökkentették.

És ebből mi következik?

Ha a válság előtt erre az évre négy százalékos növekedéssel számolt a kormány, most viszont négy százalékos csökkenéssel, az azt jelenti, hogy az eredeti tervekhez képest 8 százalék az eltérés. Mivel a kormányzat a költségvetésben a nemzeti össztermék 40-45 százalékát központosítja adókból és most 8 százalékkal kisebb lesz a GDP, mint azt várták, akkor az azt jelenti, hogy nagyjából 3,5 százalékkal nő a költségvetési hiány. Vagyis automatikusan, csak a bevételek kiesése okán is, az államháztartási hiány 5 százalék közelébe kell, hogy emelkedjen, szemben a megcélzott 3,8 százalékkal. Ha tehát a tervhez ragaszkodnak, akkor az nem aktív válságkezelést, hanem egyértelmű költségvetési megszorítást okozott volna.

Emiatt mondta tavasszal, hogy a kormány Európa egyik legszűkmarkúbb válságkezelő csomagját állította össze?

Ezért, és mert lényegében a válság közvetlen kezelésére, ami az egészségügyi kiadásokat jelenti, beleértve a lélegeztetőgépek beszerzését, az egészségügyi dolgozók egyszeri jutalmát, nagyjából semmilyen plusz forrást nem állítottak be a költségvetésbe. A bejelentett korrigált csomag is a GDP legfeljebb 1-2 százalékát mozgósította a válság enyhítésére. Ez nemhogy aktív keresletösztönzést, válságkezelést nem tesz lehetővé, de alapvetően egy megszorító költségvetést körvonalazott.

Pedig minden szakember azt mondja, hogy pénzt kell juttatni az embereknek, a vállalkozásoknak.

Nyilvánvaló, hogy ha az emberek elveszítik a munkájukat, bevétel nélkül maradnak, miközben Magyarország a fejlett országok legszűkmarkúbb munkanélküliségi támogatási rendszerét működteti, akkor előbb-utóbb jelentős társadalmi, szociális veszteségekkel kell szembenézni és a gazdaság is még jobban sérül.

Önnek konkrét javaslatai voltak arra, hogy milyen megoldásokkal lehetne enyhíteni és átvészelni a válságot. Az erről szóló írásában hangsúlyozta, hogy pénzt kizárólag célzottan szabad adni. Meg is mondta, pontosan hova, hogyan és mennyit. Átment az üzenete?

Komoly vita alakult ki az írásomról. Ma már világos, hogy egy olyan mértékű költségvetési hiány, ami gyakorlatilag semmilyen lökést nem ad a gazdaságnak, nem tartható. Ennek következtében a nyár végére a várható költségvetési hiánycél a GDP 7-9 százalékára ugrott. Vagyis, a visszaesés által generált hiánytöbbleten felül plusz 4-4,5 százalékos deficitet vetítenek előre. Ha ezt jól és hatékonyan használja fel a gazdaságpolitika, akkor az olyan kereslet-többletet eredményez, ami érdemben fékezi a visszaesést mind a GDP-ben, mind a személyes jövedelmekben. Egyelőre úgy tűnik, hogy a pénz nem olyan helyekre és nem olyan társadalmi csoportoknak jut, akik azt rövidtávon el is költenék, vagyis keresletet teremtenének. A pénz jelentékeny részét olyan rétegek, csoportok, vállalkozások felé áramoltatják, akik köszönik, eddig is jól voltak, igazából nincs szükségük erre a jövedelemre. Úgy látszik, hatékonytalan a deficittöbblet felhasználása. A visszaesést kevéssé mérsékli, ugyanakkor nem stabilizálja százezrek jövedelemhelyzetét, s nem enyhíti a jövedelem-visszaeséseket.

Van még idő érdemben megváltoztatni a válságkezelést?

A válság második hullámát éljük, a megszorító lépések további visszaesést fognak kiváltani, ennek következtében még most sem lenne késő változtatni a gazdaságpolitikai irányon. Ugyanakkor van egy alapvető probléma. A kormány úgy gondolja, hogy az ő feladata a munkahelyteremtés, illetve azok megvédése. Ez tévedés. A kormány feladata, hogy jogbiztonságot, pénzügyi egyensúlyt, stabilitást, kiszámíthatóságot, kedvező adórendszert, s olyan oktatási és egészségügyi hátteret teremtsen, ami előfeltétele a magasan képzett versenyképes munkakínálatnak. A kormány feladata, hogy mérsékelje a súlyos jövedelem-különbségeket. Ha az előbbieket jól kezeli, a gazdaság szereplői létre fogják hozni azokat a munkahelyeket, amelyek a teljes foglalkoztatást biztosítják. Ehhez képest egész Európában, és ebben nem kivétel a magyar kormány sem, a bértámogatást helyezik előtérbe, ami összességében inkább káros, mint hasznos.

Miért?

Egyrészt azért, mert olyan területeken is támogatja a munkaerő megtartását, amelyek egyáltalán nem biztos, hogy épségben kilábalnak a válságból. S valószínűleg olyan helyekre is kerül bértámogatás, ahol a tulajdonosok, a saját jól felfogott érdekükből kiindulva, amúgy is megtartanák a munkaerőt, egyrészt, mert átmenetinek gondolják a válságot, másrészt azért, mert a korábbi években tisztességes jövedelmet és hasznot tudtak realizálni ahhoz, hogy a képzett, hozzájuk hűséges dolgozókat lejtmenet idején is megtartsák. A kormánynak nem a munkahelyeket kell megvédenie, hanem azokat, akik elveszítik a munkájukat. Ezzel egyfelől jövedelmet és keresletet teremt, mérsékli a visszaesést, másfelől segít a családoknak túlélni a válságot, s lehetőséget teremtene arra, hogy új munkalehetőség után tudjanak nézni. Ez közép- és hosszútávon a gazdaság szerkezeti átalakulását, a versenyképesség helyreállítását is támogatná.

Ezt segítené az a havi nettó 100 ezer forint, amit ön szerint oda kellene adni a munkájukat elveszítőknek?

Igen, és hozzá eltartottanként további nettó 50 ezer forint. Ez az a minimum, ami ahhoz kell, hogy túl lehessen élni. Az összeget a munkahely-keresési támogatáson felül kell érteni. És nem csak alkalmazottaknak, hanem az üzletüket bezárni kényszerülő vállalkozóknak is járna ez a juttatás.

Erre a másfajta támogatásra van működő példa?

Az USA-ban nem bértámogatást adtak, nem a munkahely megtartását támogatták, hanem azokat, akik elveszítették a munkájukat. A nagyvonalú ajánlatnak első körben az lett a következménye, hogy két hónap alatt, 3,3 százalékról 14,8 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta. Az elmúlt három hónapban azonban visszaesett 7,3 százalékra, az európai átlag alá. A növekedés és a csökkenés is rendkívüli mértékű, s azt mutatja, hogy sebesen átstrukturálódott a gazdaság, az emberek új munkahelyeket kerestek, új elgondolásokat valósítottak meg, olyan ágazatokban helyezkedtek el, ahol bővül a tevékenység. A gazdaság dinamikus szerkezetátalakulása szívja fel a munkájukat elveszített embereket. Ezzel szemben Európában elsősorban azt támogatják, hogy a meglévő munkahelyek megmaradjanak.

Vagyis fékezik a gazdaság szerkezeti átalakítását, konzerválják azt az állapotot, amivel belementek a válságba, vagyis, ami eleve nem működött?

Igen, sajnos. Ráadásul az is gond, hogy formailag ugyan a dolgozó kapja a támogatást, de ez közvetve a tulajdonost segíti. Ahol adminisztratív lezárás van, ott ez akár indokolt is lehet. De az üzleti világ kockázatokkal jár, és nem csak akkor van kockázat, amikor felfelé megy a gazdaság és profit van, hanem akkor is, amikor veszteség van. Az adófizetőknek nem a vállalkozásokat kell segíteniük, hanem a társadalmi szolidaritás szintjén azokat, akik elveszítették a munkájukat, ez persze kisvállalkozó is lehet.

A hivatalos statisztikák szerint Magyarországon fél évvel a válság kirobbanása után is csak 4,6 százalékos a munkanélküliségi ráta, vagyis e szerint nem sokan veszítették el a munkájukat. Mi a valóság?

Hogy egy ilyen válságban a munkanélküliségi ráta 3,5 százalékról csupán 4,6 százalékra megy föl, az álomszerű. Csakhogy a valóság nem ilyen szép. Ugyan a regisztrált munkanélküliek száma csak mérsékelten nőtt, ám a munkahelyet keresők 100 ezerrel többen vannak, mint egy éve. A valós helyzetet még jobban mutatja, hogy a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma 250-300 ezerrel kevesebb. Ebből az is adódik, hogy amikor a statisztika azt mutatja, hogy 9,9 százalékkal emelkedtek a nominális bérek, akkor ez egy statisztikailag pontos, ám gazdaságpolitikailag és közgazdaságilag félrevezető szám. Látszólag 5 százalék körüli reálbér-emelkedés volt, miközben a valóság az, hogy 4 százalékos a csökkenés. Mégpedig azért, mert a 9,9 százalékos bérnövekedés az 5 fő fölötti cégek, teljes munkaidőben foglalkoztatottjaira vonatkozik. Ha viszont a teljes bértömeget nézzük, amit az összes alkalmazottnak kifizetnek, akkor összességében stagnál a bértömeg. Van olyan, akinek valóban 5 százalékkal nőtt a reálbére, de aki elveszítette az állását vagy rövidített munkaidőben dolgozik, annak jelentősen is csökkenhetett a reálbére.

Ön az adórendszerbe is belenyúlna, mondván, válságban ott is érvényesíteni kell a szolidaritást.

Erre többen azt mondták, hogy amit javasolok, az megszorítás.

Végülis adóemelést javasol, és azt megszorítás idején szokták meglépni a kormányok.

Ezt tette sokkal szélesebb körben a jelenlegi kormány 2010-2014 között, de részben most is, például a bankadóval. Azt javasoltam, hogy évi hatmillió forint jövedelem fölött átmenetileg vezessen be a kormány egy 5 százalékos szolidaritási adót a munkavállalók körében. Ugyanekkor tízmillió forint árbevétel fölött a cégek is fizessenek plusz 5 százaléknyi társasági adót. Nem az önkormányzatokat kell megszorítani és ellehetetleníteni, amikor éppen ugrásszerűen nő a feladatuk a válságkezelés következtében. Onnan kell elvenni, ahol ez nem okoz különösebb károkat.

Ehhez képest éppen kamarai tagdíjakat hajtanak be kisvállalkozókon.

No comment.

Mivel kellene kezelni az irányváltást?

A magyar társadalomnak van egy jelentős része, amely kiszolgáltatott és reménytelen helyzetben van. Ezek az emberek úgy veszítették el az állásukat, hogy nem igazán volt bejelentett munkájuk. Az ő ellátásuk tompítaná a nyomort és a makrogazdasági szempontból is jót tenne.

Ehhez szembe kellene nézni a valósággal. Hány emberről beszélünk?

Jövedelemszegénységben a statisztika szerint egymillió ember szenved, a társadalom 10 százaléka. Az ő helyzetükön válságtól függetlenül is változtatni kell, de válságban még inkább. Nagyjából 2000 milliárd forinttal növeli a költségvetési hiányt a kormány válságkezelés címén. Ebből bőven futotta volna az előbbi emberek és a munkájukat elvesztők helyzetének javítására, és bőven maradt volna pénz értelmes gazdaságfejlesztési kiadásokra is az egészségügyben, az oktatásban a kutatás-fejlesztésben és az infrastruktúrában is.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmeradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.