Tóth Ákos Gulyás József: Nem működik a titkosszolgálatok törvényességi kontrollja

Rogán Antal új szerepére tekintettel azt gondolom, fel van adva a lecke az átvilágításért felelős kockázatértékelőknek – nyilatkozza lapunknak Gulyás József egykori szabaddemokrata politikus, aki a romagyilkosságok tényfeltárása során, valamint a nemzetbiztonsági bizottság egykori tagjaként szerzett tapasztalatai révén rálát a szolgálatok működésére. Az, hogy a szolgálatok Rogán Antal alá kerülnek, szerinte biztonsági kérdéseket vet föl, ahogy az is, hogy a létező szövetségi rendszerünk érdekeivel számos ponton ellentétes politikát folytat az Orbán-kormány.

A Magyar Nemzet közzétett egy szöveget, amelyben Horváth József, a NER korábbi titkosszolgálati vezetője arról beszél, ideje módosítani a nemzetbiztonsági törvényt, s újradefiniálni a nemzetbiztonsági kockázat fogalmát, majd ennek kapcsán szóba hozza a képviselők előzetes átvilágításának szükségességét, illetve a civil szervezetek működésének állítólagos nemzetbiztonsági veszélyeit is. Mi következik ezekből az állításokból?

Nem újkeletű, hogy a Fidesz politikusai és a kormánypártokhoz egyértelműen kötődő úgynevezett szakértők a civil szervezeteket igyekeznek idegen érdekek ügynökeiként, nemzetbiztonsági kockázatként láttatni. Pedig 2010 előtt Balog Zoltán, Navracsics Tibor, Varga Mihály mellett számos más fideszes politikus is előszeretettel hivatkozott a Gyurcsány-kormánnyal szemben például a Helsinki Bizottságnak vagy a TASZ-nak a kormányt és szerveit bíráló jelentéseire. Horváth szerint a nemzetbiztonsági kockázat definícióját hozzá kéne igazítani a kor elvárásaihoz. Csakhogy a nemzetbiztonsági kockázatot nem definiálta a törvény, tehát nem mondja ki, mi minősül annak és mi nem. Természetesen a szolgálatok különböző szintű kockázatokat állapíthatnak meg az ellenőrző tevékenységük során, de a nemzetbiztonsági kockázat meghatározása, ahogy azt a szakirodalom is rögzíti, összefüggéseiben értelmezendő.

Jelesül abban, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja?

Pontosan. Részesei vagyunk egy szövetségi rendszernek, mégis nap mint nap azt látjuk, hogy a kormány retorikájában, politikai gyakorlatában, egyes intézkedéseivel is, folyamatosan konfrontálódik azzal a két szövetségesi értékközösséggel, amelynek hazánk szabad akaratából lett a tagja. A közmédiából – a kormány politikai szándékaitól egyáltalán nem függetlenül – rendre visszaköszön az a narratíva, hogy Magyarország Brüsszel támadása alatt áll, az Egyesült Államok pedig a világ problémáinak okozója.

Az USA külpolitikája is bírálható természetesen, de azért az mégiscsak furcsa, hogy miközben formálisan stratégiai szövetségesünk és tagjai vagyunk az EU-nak, eközben rendre csak negatív összefüggésben jelenhet meg az USA és folyamatos a brüsszelezés is. A megtámadott Ukrajna esetében Orbán Viktor kénytelen-kelletlen kimondta ugyan, hogy Oroszország az agresszor, de a globális biztonságot veszélyeztető Putyin egyértelmű bírálatával adós maradt. A kormányzati propagandát áthatja az azonosulás az orosz narratívával, Ukrajna pedig a bűnbak szerepében jelenik meg. Az évtizedes propaganda következményeként egyre több választópolgár azonosul a közös Uniós politikával való szembefordulással, és a szomszédunkban zajló, szörnyű áldozatokkal járó háborúért egyre inkább Ukrajnát teszi felelőssé az agresszor helyett. Az értékalapú, reálpolitikai megközelítést szembeállítják a haszonelvűvel és az „okosba ügyeskedéssel”.

De például egy a Magyar Nemzetben megjelent cikket mennyire kell komolyan venni? Lehet ez egyfajta megrendelés vagy üzenet?

Szeretnék hinni abban, hogy nem kell komolyan venni, de attól tartok, ennél többről van szó. Valamennyien emlékezhetünk Kövér László tavaly novemberben nyilvánosságra került, 2020 elején, az Alkotmányvédelmi Hivatal állománya előtt elhangzott beszédére. A házelnök ott a legfőbb nemzetbiztonsági kockázatnak lényegében az ellenzéket minősítette.

A rendszerváltás előtt a BM-ben az elhajló baloldali ellenzékkel foglalkozó Horváth Józsefnek elég komoly gyakorlata van az „ellenséges képviselők” megfigyelésében.

Szeretnék bízni abban, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok Kövér László mellett Horváth József, Földi László vagy Georg Spöttle szakértő urak egy-egy kijelentése után nem kezdenek el olyan irányokba dolgozni, amelyek ellentétesek az alaptörvényünkkel, illetve a NATO- és az Uniós tagságunkkal.

Egyébként a rendszer megengedné az ilyen irányváltást?

Alapesetben ilyesmi nem fordulhat elő. 2017-ben már Németh Szilárd is megfogalmazta, hogy bizonyos civil szervezeteket nemzetbiztonsági kockázatként kell értékelni, de az alkotmányos berendezkedésből és a nemzetbiztonsági törvényből is az következik, hogy az ilyen típusú politikai kommunikációs megnyilatkozások nem jelentenek feladatszabást a szolgálatoknak.

De senki nem lát rá a tényleges működésükre.

Valóban, hiszen nem működik a titkosszolgálatok törvényességi kontrollja. A parlament nemzetbiztonsági bizottsága 2010 után lépésről lépésre, de végül elveszítette ezt a funkcióját. Utalni szeretnék arra, hogy számtalan botrány volt a titkosszolgálatok körül, gondoljunk csak a Black Cube-ügyre, a Yandex-botrányra, Nemzetközi Beruházási Bank ügyére, a külügy informatikai rendszerében az orosz jelenlétre vagy a Pegasusra, ám a nemzetbiztonsági bizottság egyik esetben sem tudott eljutni az elégséges rálátásig sem, nemhogy a feltárásig.

Számomra szimbolikus fejlemény volt, amikor lényegében egyik napról a másikra arra ébredtünk, hogy Orbán Viktor megállapodást kötött Putyin elnökkel Paks 2-ről. Ám senki nem beszélt arról, milyen kockázatelemzések előzték meg a megállapodást. Látta-e, tárgyalta-e azokat a nemzetbiztonsági bizottság. Sőt az látszik, hogy az egyébként ellenzéki vezetésű bizottság sem Paks 2, sem a Fudan egyetem esetében nem is kezdeményezte a betekintést az egyébként nyilvánvalóan létező kockázatelemzésekbe. És miközben Finnország éppen fölbontja a Roszatommal kötött megállapodását, továbbá az egész kontinensünket érintően pontosan érzékeljük, milyen problémákhoz vezet az orosz energiafüggőség, aközben nem látjuk, hogy a kormány törekedne az Oroszországtól való függés érdemi lazítására. Ellenkezőleg, épp most készül arra, hogy hosszú évtizedekre lebetonozza az orosz nukleáris függőségünket. Ha van magas szintű nemzetbiztonsági kockázat, akkor ez az, és természetesen nem a civil szervezetek vagy az ellenzéki képviselők.

Nemrégiben tudtuk meg, hogy Oroszország megtámadta és föltörte a magyar külügy informatikai rendszereit. Tud arról, hogy ez kiváltott volna valamilyen hivatalos reakciót, miközben a propaganda azt sugallja, hogy nekünk Brüsszel az ellenségünk, s onnan fenyegetnek bennünket úgymond nemzetbiztonsági kockázatok?

Nem tudunk róla, hogy elindult volna egy belső vizsgálat, ahogy arról sincsenek információink, milyen konkrét intézkedésekkel hárították el a rendszerszintű problémákat. Nekem az állt össze, hogy amikor a tárca vezetése szembesült a problémával, lényegében negligálta azt. Eközben az oroszok behatolásáról, ami ráadásul nem egyszeri volt és nem szűk időkeretben történt, tudtommal elmaradt a szövetségi rendszerünkhöz tartozó társszolgálatok elvárható gyorsaságú és alaposságú tájékoztatása, ahogy a Nemzetbiztonsági Bizottságé is. Nincs rá magyarázat, hogy egy ilyen súlyú ügyben a politikai és a szakmai reakció miért ilyen gyenge.

Elvileg mit tehet ilyen esetben a kormány és a nemzetbiztonsági bizottság?

Hadd utaljak vissza a roma gyilkosságok idején történtekre, amit modellértékűnek tartok ebből a szempontból. Amikor felmerült a gyanúja annak, hogy gyilkosságsorozat idején hibáztak a hazai titkosszolgálatok, akkor a miniszterelnök, Bajnai Gordon belső vizsgálatot rendelt el. Ezt Balajti László, a nemzetbiztonsági hivatal akkori főigazgatója elindította, és ennek az összegző jelentését behozták a bizottságunk elé. Én addig soha hasonló mélységű feltáró jelentéssel nem találkoztam a nemzetbiztonsági bizottság működése során, ráadásul a jelentés konkrét ­titkosszolgálati műhibákra mutatott rá. Erre tekintettel kezdeményeztem egy úgynevezett ténymegállapító vizsgálatot, hogy a műveleti iratokba történő betekintéssel és meghallgatásokkal legyen mód az egész hibasorozat mélyére látni. Akkor egy ilyen vizsgálat végigment a rendszeren, és a közösen elfogadott jelentésünkkel a nyilvánosság elé tudtuk tárni a Nemzetbiztonsági Hivatalnál elkövetett súlyos hibákat, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy hat halálos áldozattal járt a romák elleni terrorista támadássorozat.

Ezzel szemben most nem tudunk belső vizsgálatokról, ha vannak is, az arról szóló jelentések nem kerülnek a bizottság elé, és amikor a bizottság ellenzéki tagjai kezdeményeznek vizsgálatot, akkor a kormánypárti képviselők úgy döntenek, hogy arra nincs is szükség. Az külön probléma, hogy a bizottság ellenzéki tagjai ezt a rendszeresen lezajló kutyakomédiát tudomásul veszik, miközben ezeket az ügyeket napirenden kellene tartani, civilek bevonásával alternatív vizsgálatokat végezni, azokat követően pedig jelentéseket készíteni. Hamarosan bizottsági meghallgatásra mennek a területért felelős kijelölt miniszterek, az ellenzéki képviselők helyében én visszamenőleg is elővenném az elkent ügyeket. Firtatnám, volt-e, lesz-e belső vizsgálat. Váljon nyilvánvalóvá, hogy készen áll-e bármilyen önreflexióra az új kormány, van-e bármiféle esély a bizottsági kontroll érvényesítésére.

Ez a kérdés költői. És ha nincs önreflexió, akkor mit tehet az ellenzék?

Itt volna az ideje, hogy a konstruktív és a rendszerellenzéki szerep között őrlődő parlamenti ellenzék végre mondja ki, hogy Magyarországon a titkosszolgálatok fölött nem érvényesül a törvényességi kontroll, a nemzetbiztonsági bizottság nem tudja betölteni ezt a szerepét. Ebben az esetben a bizottság elnöki tisztsége csak formális pozíció, amit nem szabad megtartani, mert hamis látszatot táplál. Az ellenzék, ha valóban rendszerellenzéki, demonstratívan engedje el e bizottság elnöki tisztségét, ahogy azt egyébként a Momentum javasolta. Nem azt mondom, hogy vonuljanak ki a bizottságból. Igenis, éljenek a kérdezés, a szakpolitikai tájékozódás, a vita és a nyílt kommunikáció maradék lehetőségével. Azt viszont semmiképpen ne játssza el két ellenzéki képviselő a bizottságban, hogy szakmáznak, mert egyszerűen nem partiképesek.

Eddig törvényességi kontrollról beszéltünk, de van-e szakmai kontroll a szolgálatok fölött? Ha az Orbán-kormány gyakran téves külpolitikai lépéseit tekintjük, gondoljunk csak az unión belüli szélsőjobboldali előretörés elmérésére, a Néppárt reakcióira és sorolhatnánk, de említhetnénk a thaiföldi nagykövet ügyét is, nem feltétlenül.

Kívülről az látszik, hogy olyan politikai megrendeléseket is végrehajtanak a titkosszolgálatok, vagy azokon belül bizonyos részlegek, amelyek egy jogállamban következmények nélkül nem fordulhatnának elő. Azt pedig már kiugrott szakemberek nyilatkozataiból is tudjuk, hogy a titkosszolgálaton belül is zavart okoz az, hogy a legfelsőbb szintű politikai megfontolások miatt nem folyhat valódi elhárító tevékenység a szövetségi rendszerünket és a saját nemzetbiztonsági érdekeinket kikezdő, legyengítő – mondjuk ki – elsősorban orosz és kínai behatolási, befolyásszerzési törekvésekkel szemben. Azt gondolom, az a szakmai képesség továbbra is megvan a magyar titkosszolgálatnál, hogy feltárják a kockázatokat, s olyan jelentéseket tegyenek le a miniszterelnök asztalára, amelyek reális képet tükröznek.

Az másik kérdés, és erről nem tudhatunk bizonyosat, hogy milyen átalakuláson mennek keresztül ezek a jelentések, mire a miniszterelnök asztalára eljutnak, s hogy a miniszterelnök és a külügyminiszter politikai magatartása, megnyilatkozásai milyen mértékű öncenzúrát idéznek elő a szolgálatok vezetőinél és a náluk alacsonyabb szinteken. Szerintem a szolgálatoknál úgymond beárazták azt, hogy itt egyfajta kettős játék folyik, mert ugyan a NATO-hoz és az EU-hoz tartozunk, de a legfőbb kormányzati tényezők másfajta szövetségépítési politikát képviselnek. Ők pedig ehhez igazodnak. Azt gondolom, ha egyszer más felállás lesz, akkor ahhoz a magyar titkosszolgálatok elég gyorsan képesek lesznek alkalmazkodni. Ami viszont nem lesz egyszerű, az a már teret nyert ellenérdekű befolyás kiszorítása a már kiépült pozíciókból.

Korábban három ellenzéki tagja volt a nemzetbiztonsági bizottságnak, most csak kettő. Hogyan történhetett ez meg?

Kocsis Máté frakcióvezető azt mondta a választások után, hogy a Fidesz gáláns lesz, mert fenntartja a korábbi bizottsági arányokat, az ellenzéki pártok pedig egymás között állapodjanak meg. Ehhez képest a nemzetbiztonsági bizottságról szóló előterjesztésben nem hét név szerepel, ahogy korábban, hanem csak hat, ugyanúgy négy kormánypárti képviselővel, ahogy korábban, de csak két ellenzékivel. Vagyis Kövér László házelnök nemcsak úgy döntött, hogy egy jobbikos képviselőnek adja az elnöki posztot, hanem arról is rendelkezett, hogy elvesz egy bizottsági helyet, egyébként a Momentumtól. Az ellenzék viszont magyarázatot sem követel, ahogy Jámbor András vagy éppen Hadházy Ákos esetében sem, ahol ráadásul arról van szó, hogy a Házelnök – rosszul értelmezett pedagógiai céllal – megakadályozza, hogy az egyéni körzetben elnyert mandátumával kapcsolatos jogokat a képviselő gyakorolhassa. Ha ilyen ügyekben nem képes az egységes fellépés megfelelő formáját megtalálni az ellenzék, akkor annak nagyon rossz az üzenete.

Van itt még egy furcsaság. 2010-ig mindig a legerősebb ellenzéki párt adta a nemzetbiztonsági bizottság elnöki tisztségét, azonban 2010 május elején az MSZP az akkori legnagyobb ellenzéki pártként ezt a tisztséget átengedte a Jobbiknak. Ezt én akkor, kisebb botrányt kirobbantva, szóvá tettem, hiszen a Jobbik a szélsőjobboldali radikalizmusa mellett vállaltan Oroszország- és Irán-barát volt, amire a vélelmezett kétes finanszírozási szálon kívül más magyarázat nem volt, továbbá a párt szembement hazánk euroatlanti szövetségi politikájával. Olyan közhangulat alakult ki, hogy az MSZP végül visszavette a bizottsági vezetést, és egy másik bizottságban kompenzálta a Jobbikot. Most is valami hasonló történik, miközben persze elismerem, hogy ez a Jobbik már nem azonos a korábbival. Most éppen a DK és a Jobbik között született egy külön megállapodás, eszerint a legnagyobb ellenzéki párt, vagyis a DK átengedi a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztját a Jobbikos Sas Zoltánnak, akinek az életútja alapján azt feltételezem, hogy kényelmes dolga lesz a bizottságban a Fidesznek. Nagyon örülnék persze, ha Sas Zoltán és a másik ellenzéki bizottsági tag, az MSZP-s Molnár Zsolt be tudná bizonyítani, hogy rendszerkritikus nézőpontból lesz hozzáadott értéke a bizottsági munkájuknak. Ez elég hamar ki fog derülni. Például abból, képesek-e napirendre venni a Pegazus szoftverrel megfigyeltek ügyét, a Paks 2 szerződés kockázatait vizsgáló jelentéseket, vagy Szabó Tímea megfigyelési ügyét.

Arra utalt, hogy a jobbikos Sas Zoltán életútjában lehetnek olyan elemek, amelyek által a Fidesz sakkban tarthatja őt?

Ezt elképzelhetőnek tartom, de nincs módom ­ellenőrizni az ilyen információkat.

A szolgálatok most Rogán Antal felügyelete alá kerültek, akinek, finoman szólva is, akadtak olyan ügyei az elmúlt ciklusokban, amelyek fölvethetik a nemzetbiztonsági kockázat gyanúját. Mit üzen ez?

Tényfeltáró újságírók nem egyszer számba vették a Rogán Antal körüli érdekeltségeket, ügyleteket. Terjedelmi korlátok miatt sem mennék ezeken végig, bár a 2010-es években egyszer már milliós pert indított ellenem a miniszter úr, de azt a pert megnyertem. Nos, az új szerepére tekintettel azt gondolom, fel van adva a lecke az átvilágításért felelős kockázatértékelőknek. Illene kiemelten kell kezelni például a letelepedési kötvények ügyét, ahol az egyik elágazás a több tízmilliárdos extraprofit útja, sorsa, a másik elágazás, a kötvényprogramban pénzért megszerzett tartózkodási, majd letelepedési engedélyesek – köztük befolyásos orosz, szír, kínai szereplők – körének az átvilágítási ügye. Éppen azért, mert szakmányban kellett átvilágítani a kiterjedt körből érkező letelepedési kötvényeseket, eleve tudható volt, hogy ennek a feladatnak a humánerőforrás oldala nem volt biztosított. Ám minden jel szerint ez a politikai döntéshozók, így Rogán Antal részéről sem volt szempont, sőt a nagyra nyitott ellenőrzési résen olyan szereplők is átmentek, például Oroszországból, akiknek nyilvánvalóan illett volna fennakadniuk.

Nem lehet amellett sem elmenni, hogy a kommunikáció tartalmi kérdései évek óta Rogán alá tartoznak. Nélküle a szövetségesi rendszerünk biztonságpolitikai érdekeinek módszeres kikezdése, az orosz propaganda erős jelenléte sem valósulhatott volna meg, és nem zajlana ez a folyamat most is, ha ezt ő személyesen ne akarná. Ráadásul a szomszédunkban zajló háborúra tekintettel kiemelt kérdés, hogy kihez kerül a honvédelmi tárca, és azon belül a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kinevezése is felvet kérdéseket. Ő az állami támogatásoknak, aktivitásoknak köszönhetően egyre kiterjedtebb körben és mértékben építhette üzleti birodalmát a hadiparon és szerencsejátékiparon túl, a vasútgépgyártási piacon is, utóbbi esetben rendesen összefonódva orosz tulajdonosi körökkel. Szóval, van hol vizsgálni azt a bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.