Szabó Brigitta Krémer Balázs: Az önzés világának kudarcát éljük

A valakik társadalma címen jelent meg Krémer Balázs könyve, amellyel a szociológus egyik legfontosabb célja, hogy az olvasói kezdjenek el gondolkodni a felvetésein. Szerinte abban, hogy jelenleg egyszerre vannak válságban a nagy rendszerek és az egyének, komoly szerepe van annak, hogy az emberek nem gondolkoznak, nem beszélgetnek, nem akarják megérteni egymást és a világot. Már ettől is bizonytalanságban élnek, s kevésbé a józan eszük alapján tájékozódnak a világban. Helyette elfogadják, hogy a hatalom úgy lépjen föl, mint az egyetlen bizonyosság, s a hozzá való igazodás legyen a legkönnyebb tájékozódási pont. Krémer Balázs szerint valakivé kellene tenni magunkat és egymást. Az ellensúlyt egy ilyen társadalom tudja kitermelni.

Azt írja a könyvében, az elmúlt évtizedek válságai során kiderült, hogy az egyén egyre kevésbé számít. Ugyanakkor az, hogy az emberek jelentősége csökken, oka is a társadalom, a politika, gazdaság válságainak. Hogyan értsük ezt?

Nyolc éve, amikor írni kezdtem a könyvet, én is próbáltam megérteni, hogy miért más ez a válság, mint a korábbiak. A legtöbb válság érkezik, aztán elmúlik, s minden visszaáll a normál állapotba. Most azonban túl sok minden sérül egyszerre. Egymásra rakódnak a gazdasági és a pénzügyi válságjelek, a politikai populizmusok, a tudomány érdektelenné válása, a környezeti válság, az egészségügyi világjárvány, sorolhatnám. A könyvben kísérletet tettem arra, hogy megtaláljam a közös kiváltó okot.

Megtalálta?

Az egyiket akörül kerestem, hogy miként gondolkodunk az emberről, magunkról, mit feltételezünk a többiekről, mi koordinálja a cselekedeteinket, az együttműködéseinket. Ennek az eszmetörténeti eredete a reneszánszig, Machiavelliig nyúlik vissza, tőle ered, hogy az ember alapvetően az érdekeit követő, a hasznait racionálisan mérlegelő lény. A modern világban ez az elv határozza meg az emberek közötti együttműködést, erre épültek ki a modernitás intézményei.

A korábbi, szenvedélyek hajtotta kiszámíthatatlansággal szemben a racionális haszonelvűség feltételezésére magunkról és másokról. Ez egyfelől a békés egymás mellett élés alapja, másfelől hihetetlenül lecsupaszítja az embert. Az ember ugyanis nem kizárólag haszonmaximalizáló automata, hanem összetett, komplex lény, aki nem mindenben csak az önző érdekeit követi. A válság egyik forrása tehát szerintem az, hogy csődbe jutottak azok az önző érdekekre építő koordinációs mechanizmusok, intézmények, amelyek az emberek együttműködését szervezik, rendezik. A válság másik közös okát ott kerestem, hogy bármilyen rendszer is csak akkor működik, ha abban egyéniségek, önmagukat vállaló, vagány valakik léteznek. Emberek, akik nem a rendszer által programozott droidok, hanem egyéni karakterek, akik be tudják lakni, a saját képükre formázzák a világukat, bele tudnak nyúlni a rosszul működő mechanizmusokba, ha baj van, jobbat tudnak csinálni annál, mint amit a rendszer előír számukra. Akik reagálni tudnak egymásra, társadalmi lényekként formálják egymást, elismerik a másik valakiségét, s magukat is valakinek tartják. Amikor ez nincs, akkor az emberek birka néppé, arctalan, másokkal behelyettesíthető senkikké válnak.

Akkor most az van, hogy bár elvileg az ember szereti magáról azt hinni, hogy racionális, okos, a hasznait gyarapítja, de mégsem tud vagy akar dönteni a saját ügyeiben?

Igen, az emberben benne vannak a döntésképtelenségek, a mindenféle torzulások és tévedések a racionális döntésekhez képest, hatnak rá a bizonytalanságok. Amikor bármiben szűkösségeket él meg, akkor csőlátó lesz, megroggyan az önbizalmában, a többiek iránti bizalomban. Úgy tűnik, ilyen rossz passzokban még kevésbé képesek józanul reagálni magukra és környezetükre, még kevésbé akarják formálni magukat és a környezetüket, emiatt minden sokkal sérülékenyebb.

Azt is írja, a jelentőséggel bíró ember valakiből senkivé válásának van szerepe abban is, hogy a rendszerváltozás után felszabadult, reményteli és katartikus állapotban lévő magyar társadalom a tömeges frusztráltságba, a reménytelenségbe, a csalódottságba süllyedt. Bibó Istvántól is idéz, aki azt mondta, a demokrata nem fél. Magyarországon nincs elég demokrata? Túl sokan félnek?

A félelem bizonytalanságot, beszűkültséget okoz. Amikor úrrá lesz valakin, az onnantól kedve csak a maga szűkösségeit érzékeli, és nem érdeklik a világ fontosabb dolgai. De még ha figyel is kifelé, azt is valahogy a félelméből próbálja értelmezni. Engem nagyon foglalkoztat, hogy milyen társadalmi tényezőkkel magyarázhatjuk azt, hogy az OECD tagországai közül az egyik legrosszabb helyzetben vagyunk abban, hogy az emberek mennyire boldogok, mennyire elégedettek az életükkel. Ha ennek társadalmi okai vannak, akkor az antidepresszáns biztos nem segít. Alapvető problémák vannak a társas és a társadalmi viszonyokkal, amelyeket egyfelől az érdek és az önzés, a másokra való kevéssé odafigyelés, másfelől társadalmilag kódolt kulturális szokások, önmagunknak mesélt torz narratívák és fals mítoszok okoznak. Igazából azt a könyvet akartam előbb megírni, hogy mi történt a magyar emberekkel, de rá kellett jönnöm, hogy ennek kifejtéséhez nem jók a fogalmaink és azok a gondolkodási sémáink, amelyekben értelmezni tudjuk a dolgokat.

Erre mondja, hogy beszűkült a sávszélesség, meg hogy sok magyarnak csőlátása van?

A csőlátás a szűkösség, a beszűkültség következménye. A normális életünk szélessávon megy. Attól, hogy fontos dolgunk van, még nem feledkezünk el a szeretett születésnapjáról, a csekkek befizetéséről. A csőlátás ebben az értelemben egyfelől azt jelenti, hogy mi áldozatként mindig valamiféle szűkösséget élünk meg, másfelől azt, hogy elfeledkezünk mindarról, ami az áldozatként megélt szűkösségünkön kívül esik. Egyszerűen nem is nézünk kifelé abból a problémából, amely elfoglalja az életünket. Mintha nálunk többet fordulnának elő ezek a csőlátó állapotok, mint máshol a világban. Szerintem ennek alapvető mögöttes oka az lehet, hogy túlzón az anyagi érdekeink szervezik a világunkat, de az is, hogy keveset beszélgetünk.

És még kevesebbet gondolkodunk.

És még kevesebbet gondolkodunk. Egy autoriter hatalomnak az érdeke az, hogy ebben a felpörgetett világban az embereket bizonytalanságban tartsa, úgy lépjen föl, mint aki az egyetlen bizonyosság, akitől veszteségeink, szűkösségeink csökkentését várhatjuk. Érdeke, hogy ne jusson idő és mód lelassulni, töprengeni, a józan eszet és a szélessávot visszanyerni, hogy ne beszélgessenek, ne gondolkodjanak az emberek, a hatalomhoz való igazodás legyen a legkönnyebb tájékozódási pont. Hogy az legyen a téma, az legyen a nyelv, a gondolkodás kerete, amit a hatalom kínál, és ne lehessen idő a dolgokat lépésről lépésre haladva, józanul végiggondolni. Hogy mindig azonnali reakciót követelő vészhelyzet és háború legyen – ha nincs ellenség, akkor valami kitalált ellen.

Nem lenne muszáj elfogadni ezt. Nyugodtan meghívhatnánk a haverjainkat egy sörre a kocsmába, és beszélgethetnénk arról, hogy most mi is van. Ez még biztos belefér a felpörgetettségbe. Vagy az, hogy az ember kibeszélje magából a feszültségeket, megbeszélje azokat a dolgokat, amik ellentmondásosak. Csak attól, hogy beszél ezekről, máris tisztábban lát. A beszélgetés gondolkodásra késztet, akár az információcsere nemcsak a tényekről, hanem a többiek érzéseiről, pozícióiról, viszonyairól. A manipulációk ellen az egyetlen védekezési lehetőség, ha valahogy a józan eszünknél vagyunk. Felfogjuk, hogyan működünk, miben vagyunk mi magunk hülyék, és néha emlékeztetjük a többieket is, hogy hát azért ezt már nem kéne.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!