A pornópápa esete a névadással

| 2021.12.18. 19:08

Olvasási idő kb. 3 perc

Mivel a magyar nyelv szókészlete kellően változatos, ezért akár csodálkozni is lehetne azon, hogy az új pártjának nevet kereső pornópápa éppen olyan változat mellett döntött a végtelen számú lehetőség közül, amelynek kezdőbetűi megegyeznek az előválasztást megnyerő ellenzéki jelölt mögött álló szervezet nevének kezdőbetűivel, ily módon a két rivális politikai képződmény rövidítése könnyen összetéveszthető lesz egymással. Pedig ebben nincsen semmi meglepő, a névadásnak ez a technikája a Nyugati téri aluljáróból ismert, ahol eredeti Gukki napszemüvegeket és Nika melegítőket árulnak hasonlóan megnyerő modorú üzletemberek.

A frissen bejelentett Maszturbáció a Megoldás Mozgalom politikai ellenfele ugyanis természetesen nem a Fidesz, hanem a Mindenki Magyarországa Mozgalom – összhangban azzal a pajzán kormánypárti vággyal, hogy az ellenzék az egységes fellépés helyett inkább egy kaotikus gruppen látványát mutassa jövő áprilisban.

Szépen fényképezett, családbarát csók a képernyő kereszténykonzervatív felén, bestiális gang-bang parti a másikon – így képzelte el az Országgyűlési Válaxtás örömei című felnőtt film zárójelenetét Habony Árpád forgatókönyvíró, aki időszerűnek tartotta elkezdeni a forgatáshoz a szereplőválogatást.

A castingot a NAV-ra bízták, hiszen nyilván bármit bevállal az, akinek nem simogatják, hanem szorongatják a tökeit. Most, hogy a pornócézár eljutott a kamuorgazmusoktól a kamupártig, valószínűleg fordítva lesz.

Az ország harmadik leggazdagabb emberéből így lett élethű kialakítású, jellegzetes formájú, diszkréten zümmögő segédeszköz az ország leggazdagabb emberének kezében. Egyedül a médiaszolgáltatóknak kell arra vigyázniuk, hogy mindig kitegyék a 18 pluszos figyelmeztetést, amikor feltűnik a képernyőn, mert ő már a megjelenésével is a miniszterelnök urat kényezteti.

Apropó, azt tudják, hogy mi a közös Gattyán Livejasmin Györgyben és Orbán Pegazus Viktorban? Mindketten online kukkolásban utaznak.

Na jól van, akkor kezeket a paplan fölé, az a legjobb, ha itt a csúcson hagyjuk abba.

*

(A nyitókép az ATV honlapjáról származó képernyőfotó. A 18-as karikát utólag tettük rá.)

Black

Még több olvasnivaló a témában.

Űrverseny 2.0: Amerika és Kína célba vette a Holdat

Krajczár Gyula

Többszöri halasztás után november 16-án Floridából útjára indult az Artemis I nevű Hold-misszió. Ezzel kezdetét vette a 2017-ben indult új amerikai Hold-program első űrbéli szakasza. A küldetésen még nem utazik ember, az Orion űrjárműben rengeteg szenzorral feljavított próbababák foglalnak helyet. A parancsnoki székben ülő test a Commander Moonikin Campos névre hallgat.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Megerősödtek a populisták Európában, de nem sikerült áttörniük

Tóth Ákos

Habár minden jel arra mutatott, hogy Európában számottevően megerősödnek a szélsőjobboldali és populista pártok, de nem valószínű, hogy ezek az erők az Európai Tanácsban blokkoló erőt tudnának képezni a jövőben – hangzott el a Political Capital (PC), a Friedrich-Ebert Alapítvány (FES) és a Jelen közös rendezvényén, ahol Kőváry Sólymos Karin, a Brnoi Egyetem doktori hallgatója és a Jan Kuciak Oknyomozó Alapítvány kutatója, valamint Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont vezetője elemezte a hagyományos pártok számára egyelőre nehezen kezelhető helyzetet a PC és a FES közös tanulmánya alapján, Lakner Zoltán politikai elemző, a Jelen főszerkesztőjének moderálásával.

Elolvasom
Keresés