A külföldi kézilabdázók találkozása a magyar valósággal

| 2022.01.25. 16:30

Olvasási idő kb. 4 perc

Gyarmattartó arroganciaként emlegette (a kifejezés újabban kiemelt helyet kapott a kormányoldal politikai szótárában) és sértődötten kikérte magának Gulyás Gergely, hogy a kézilabda EB kezdetén a franciák sztárjátékosa kritizálta a magyar szervezőket azért, mert nem biztosítanak megfelelő védelmet a a fertőzés ellen. Azóta többen csatlakoztak a franciák véleményéhez, hiszen rengeteg játékos lett beteg, a német csapatvezetés még azon is gondolkodott, hogy nem áll ki a következő meccsére.

Akció

A külföldi sportolók hetek óta, szilveszterkor is el voltak zárva még a családjuktól is, buborékban éltek, hogy az majd éppen a verseny színhelyén, Magyarországon pattanjon szét. Ezért egyesek nem játszhatnak, mások szokatlan összeállításban kénytelenek pályára lépni, állítólag még a tesztelés sem megy olyan gördülékenyen, ahogy ígérték nekik.

Az EB emiatt veszített fényéből, s nyilván az érmek is fakóbbakká válnak. A Nemzetközi Kézilabda Szövetség dodonai nyilatkozatokat tesz, mint általában a kényelmes, konfliktuskerülő öregekből álló tekintélyes sporttestületek, amelyek egyre üszkösebb történetekkel igazolják egy alapos vérfrissítés, erkölcsi tisztítókúra szükségességét. A magyar sport élén már majd mindenütt NER-káderek osztják a lapokat, nem várható tehát tőlük elfogulatlan hozzáállás, ők a politikai hatalom kiküldöttjei – ahhoz lojálisak, a rájuk bízott sportágat legfeljebb szeretik.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Fizess elő a Jelen online cikkeire,
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában

Kormos Lili

Hiába trükközik a KSH, az emberek 100 százalékos inflációt érzékelnek

Csak a kenyér több, mint 60 százalékkal drágult

Szabó Brigitta

Láng Zsuzsa

Cser-Palkovics András: Kulcskérdés, hogy megjöjjenek az EU-s pénzek

Energiacsúcs összehívását és a fűtési szezon végéig ársapka bevezetését kérik a kormánytól az önkormányzatok.

Tóth Ákos

Ónody-Molnár Dóra

Kvótát a magyar cigányságnak!

A faj szó átírását kezdeményezik a magyar joganyagban az Ámbédkar Technikum vezetői

Ónody-Molnár Dóra

Paul a pult mögött

McCartney, 3, 2, 1.

Benedek Szabolcs

Árnyékkormány angol és magyar módra

Őfelsége leghűségesebb ellenzéke

Szabó Barnabás

Mindenki hazaárulója

Eckhardt Tibor (1888-1972)

Révész Sándor

Vásárhelyi Mária

Ipsos: A magyarok tartanak a legjobban az áremelkedéstől

Többen hibáztatják a háborút, mint a kormányt

Lakner Zoltán

Lakner Zoltán

Tamás Ervin 

Folytatódik Iványi Gáborék zaklatása

A BM-ben nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb

Ónody-Molnár Dóra

Baljós tanévkezdés

Csak irracionális racionalizálás képzelhető el

Ónody-Molnár Dóra

Keresés