Lakner Zoltán Az elhibázott, igazságtalan adórendszer értelmetlenségéről tanúskodik Orbán legújabb ígérete

Két brüsszelezés között a miniszterelnök azt jelentette be péntek reggeli interjújában, hogy jövő évtől a 25 éven aluliaknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük.

Pár órával később a családügyi miniszter megadta a teljes adómentesség szótári alakját: a kereset átlagbér alatti része lesz adómentes

Aki első ránézésre szavazatszerzési okot lát, nyert, bizonyosan arról van szó. Tegyük hozzá, boldog békeidőkben, bejáratott demokráciákban is szokás adóintézkedésekkel megcélozni szavazói csoportokat. Mondhatni, bárcsak ilyen ügyekről szólna a hazai közélet.

Nyilvánvaló, hogy a kormány felismerte – nem volt nehéz –, hogy a fiatalabb korosztályok körében vesztésre áll. Legutóbb a Závecz Research mérte, hogy a Fidesz támogatottsága a 30 év alattiak körében egyharmadról egyötödre esett vissza néhány hónap alatt. Ha pedig az ifjúsági helyettes államtitkár vagy a nagyon menő és fiatalos Pesti TV nem vonzott be ifjúsági tömegeket, akkor talán majd az adózással célt lehet érni.

Vagy nem.

A probléma legfőképpen azzal van, hogy az szja-elengedés egy alapvetően elhibázott, igazságtalan adórendszer keretei között, az ahhoz való dogmatikus ragaszkodással valósul majd meg – miközben éppen ennek az adórendszernek az értelmetlenségéről tanúskodik.

Ha ugyanis a keresetnek van egy 0 kulcsos alsó sávja és egy 16 százalékos felső sávja, akkor az, kérem szépen, már nem egykulcsos adórendszer.

Amikor tíz évvel ezelőtt megszűnt a 32 százalékos felső szja-kulcs, akkor a magasabb keresetűek jelentős jövedelemnövekedést éltek meg, mert immár a teljes keresetük 16 százalékos szja-val adózott. Az alacsony keresetűek viszont adóemelést éltek meg, mivel megszűnt az adójóváírás, és egyszer csak 16 százalékra emelkedett a személyi jövedelemadójuk terhe.

Akkori árakon 450 milliárd forint körüli adóátrendezés ment végbe az alacsony keresetűek kárára, a magasabb keresetűek javára.

Lehet persze azt mondani, hogy az egykulcsos adó többet vesz el a magasabb keresetűektől, hiszen az azóta 15 százalékra mérsékelt adókulcs 150 ezer forintot vesz le egy 1 milliós keresetből és csak 30 ezret egy 200 ezresből. Csakhogy ez a megközelítés nem veszi figyelembe a tehervállalási képességet, azt, hogy az a 30 ezer sokkal jobban hiányzik a 200 ezerből, mint a 150 ezer az 1 millióból.

Most nagyon piciben, a 25 éven aluliak szja-elengedésénél megmutatkozik, hogy az egykulcsos adó logikája téves.

Ugyanakkor nem történik semmi annak érdekében, hogy megváltozzanak azok a munkavállalás pillanatát megelőzően ható mechanizmusok, amelyek miatt a fiatalok nagyon eltérő feltételekkel lépnek be a munkaerőpiacra. Magyarországon a mobilitási utak el vannak torlaszolva, a padló ragadós, vagyis, aki lent van, az lent is marad. Az iskolarendszer nem csökkenti, hanem helyben hagyja, sőt inkább még növeli is az egyenlőtlenségeket. Alapvetően ezt az egyenlőtlenséget erősíti meg az egész egykulcsos szja.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

A Jelen egy pártoktól és médiacégektől független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. Mélyen elkötelezettek vagyunk a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók támogatásával maradhat fent. Mi nem adományt kérünk, hanem színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk az előfizetésért cserébe.

A Jelen oldalán kizárólag a szerzőink saját írásai olvashatók. Nem foglalkozunk hírek utánközlésével és újracsomagolásával. Legfontosabb küldetésünk, hogy színvonalas elemzések, riportok, interjúk és vélemények közlésével segítsük megérteni a közéleti események összefüggéseit. Ha most továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor a Jelen független szerkesztőségének további munkájához is hozzájárul.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!