Könyvajánló

Ha kihoznak egy jó filmet, megjelenik egy jó könyv, egy jó lemez, az mindig jó, de várni a kedvenc rendező vagy a kedvenc író legújabb alkotását, aztán a premier/megjelenés napján megnézni/elkezdeni olvasni az egészen más típusú, libabőrös öröm. Körülbelül olyan érzés, mint hónapok után találkozni a rég nem látott baráttal: az ember már az első pillanatban tudja, hogy jó lesz. Nos, ilyen hangulatban várta világszerte sokezer Nick Hornby rajongó szeptember 15-én, hogy kézbe vehesse az Olyan, mint te című új könyvet.

Nehéz lenne megmondani, hol kezdődik az igaz szeretet, miről ismerszik meg, hogy ez az, de ha egy biztos tényezőt kéne mondanom, akkor az, azt hiszem, az elvárások elengedése lenne. Igen, véleményem szerint az igazi szeretet ott kezdődik, amikor tényleg, egyáltalán, semmit nem várunk cserébe, és ha fájdalommal, dühvel, értetlenséggel vegyesen is, de elfogadjuk a szeretett személy döntéseit. Még akkor is, ha az élete múlik a döntésén.

Vannak egész életek, amelyek annyi fordulatot, annyi kalandot bírtak el, hogy már tulajdon jelenidejükben szerző után kiáltottak. Vannak életek meghatározó fejezetekkel, és vannak, amelyeket egyszerűen csak meg szeretne érteni az, aki leélte. Felfejteni megannyi szálat, vissza-visszalépkedni szülők, nagyszülők, rokonok történeteihez, végig járni régi utcákat, megkeresni valaha állt házak helyét és egy kicsit tisztábban látni azt, ami most van. Térey János Boldogh-ház, Kétmalom utca című memoárja is ilyen válaszkeresés.

A Felnőttek hazug élete nem csak azért különleges könyv a Ferrante-életműben, mert a Nápolyi regények lezárása után mindenki nagyon várta a rejtélyes írónő legújabb alkotását, vagy azért, mert a nemzetközi bemutatót a járványhelyzet miatt szeptemberre halasztották, így 1-én – az iskolakezdés mellett – 26 országot tartott lázban az „újferrante”, hanem azért is, mert számomra Giovanna Trada története lett a belépő Elene Ferrante különleges birodalmába.

Vannak azok a krimisorozatok, amelyekben mindjárt az elején megtudjuk, ki a gyilkos, mert a sztori tétje nem az, hogy kiderül-e, hanem az, hogyan jön rá a nyomozó az igazságra, ami, ugye, végig ott van az orra, pontosabban a nézők orra előtt. Ez is ilyen könyvajánló lesz.

J. M. Coetzee A barbárokra várva című regénye 33 éve jelent meg először magyar fordításban, azóta pedig változó intenzitású érdeklődés övezi a Nobel-díjjal is kitüntetett dél-afrikai szerző könyvét. Az elmúlt, körülbelül öt év eseményei, a folyamatosan napirenden lévő menekültkérdés, a hol fokozódó, hol alábbhagyó idegenellenes hangulat újra és újra reflektorfénybe helyezik a Bíró, Joll ezredes és Mandel történetét.

Ahhoz képest, hogy mindenütt ott van, Hugh Grant és a Wet Wet Wet zenekar szerint ráadásul körül is vesz, nehéz dolog a szerelemről beszélni, írni pláne. Mert a szerelem annyiféle, ahányan megéljük, mert intim tapasztalat, és mert valamiről, ami ennyire zsigeri élmény, nagyon bonyolult az egyszerű, racionális szavak szintjén megnyilvánulni. Nekünk, olvasóknak persze szerencsénk van, hiszen időről-időre akadnak írók, akik mégis megpróbálják.

Baj van emberek, Isten besokallt. Elfáradt, szorong, nem bír velünk, évmilliók alatt sikerült az agyára menni. Terapeutát keres, azonnali kezdéssel, megfelelő díjazás ellenében. Az ideális jelölt pedig épp egy hamburgi kórház sürgősségi osztályán várja sorsa jobbra fordulását, vagy legalábbis azt, hogy kezeljék az orrtörését. Hát így találkozik Isten a pszichológusával Hans Rath regényében.