Kormos Lili A majdnem tökéletes trükk

Hervé Le Tellier / Anomália

Vannak azok a filmek, amelyek díjat nyerni születtek. Nem rossz mozik ezek, sőt akadnak köztük kifejezetten kellemes darabok is, de a kedves néző már az első néhány kocka után tudja, hogy minden dialógus, minden fordulat, minden karakter úgy lett kitalálva, hogy a végén majd ne győzzék hazatalicskázni az elismeréseket. Amikor olvastam Hervé Le ­Tellier Anomália című könyvét, ezt éreztem: ez a regény díjat nyerni született. Csak azt nem tudtam eldönteni, hogy eleve ez volt a szándék, vagy egyszerűen így sikerült? Most, hogy elolvastam, azt mondanám, is-is.

Szögezzük le mindjárt az elején, az Anomália jó könyv. Olvasmányos, izgalmas, az ember szeretné tudni, hova fut ki a történet, a jelek szerint Le Telliernek jó a humora, ráadásul tele van mindenféle izgalmas referenciával, amelyekre olvasás közben rá-rá lehet csodálkozni.

Rácsodálkozás alatt most azt értem, hogy a kedves olvasó, például én, vállon veregetheti magát széleskörű műveltségéért, amikor felismer egy bibliai idézetet, vagy egy Brecht-történetet vél felfedezni az egyik cselekményszálban. Nem viccelek, amikor ilyeneket kiszúrok egy szövegben, úgy érzem, én vagyok Hercules Poirot, és épp most jöttem rá egy nagyon agyafúrt bűntény megoldására.

2021. március 21-én az Air France 006-os Párizs-New York járata 240 utassal a fedélzetén hatalmas viharfelhőbe kerül, egy kicsit megrongálódik, de sikeresen leszáll. Ugyanaz a Boeing-787 ugyanazokkal az utasokkal 106 nap múlva ismét leszáll. Az utasok közül megismerünk egy tiszteletreméltó családapát, aki egyben bérgyilkos, egy írót, egy ambiciózus ügyvédnőt, egy nigériai popsztárt és egy teljesen átlagosnak tűnő amerikai családot.

Az Anomália tehát egy tipikus, több szálon futó történet, amelyben a szereplők sorsa a repülőút által összefonódik, és miközben az egyik vonalon azért izgulunk, hogy mire fut ki ez a sci-fibe illő történet, a másik vonalon annak drukkolunk, hogy ezek a tökéletlen, de azért meglehetősen szerethető karakterek boldogulhassanak az életükben.

Minden szereplő külön világot, nyelvi univerzumot kapott, mindegyikük életét olyan kérdések bonyolítják, amelyeken mi, földi halandók is elrágódunk időről-időre. Ki vagyok én? Meddig tudok irányítást gyakorolni az életem fölött? Mi a jobb: a tudás, vagy a tudatlanság? Mi vár ránk? Mi lesz a világ sorsa? Milyen érzés az öregedés? Milyen érzés a reménytelen szerelem? És így tovább. Ezek banálisnak tűnő kérdések, de lássuk be, a legtöbben, a legtöbbször nem a hidegfúzión rágódunk, hanem ilyen banalitásokon, és ez rendben is van így. Mert minden látszat ellenére ezek fontos kérdések, ahogy az is fontos, melyik életszakaszunkban épp milyen válaszokat adunk rájuk.

E könyvvel, számomra legalábbis, az a probléma, hogy Le Tellier nem éri be ezekkel a kérdésekkel. A történetbe egy ponton behoz egy családon belüli szexuális abúzust elszenvedő kislányt és egy nigériai popsztárt, akinek titkolnia kell a homoszexualitását, ha nem akarja, hogy elevenen elégessék, ahogy azt megtették a szeme láttára az első szerelmével.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!