Kormos Lili Egy apa hiányzik

Haász János / Apám óriás lesz

Amennyire hétköznapi, egyszerű esemény a halál, hisz tudjuk, ami születik, el is múlik, annyira felfoghatatlan is, mert azt nem lehet ésszel felérni, hogy ami tegnap még volt, az ma már nincs. Azt, hogy egy szuperhősnek tűnő apa egyszer csak nincs, nem lehet ésszel felérni. Az olyan, hogy az ő életén áll vagy bukik a magyar foci jövőjének dicsősége. Az apa elment. A foci meg, hát azt látjuk.

Van bennem valami eredendő idegenkedés azokkal a könyvekkel kapcsolatban, amiket felnőtt szerzők jegyeznek (ki más jegyezné, a könyveket többé-kevésbé felnőttek írják), de egy gyereket választanak a történet elbeszélőjéül. Nagyon kockázatos vállalkozás ez, mert ha csak egy kicsit is kibillen a hangsúly, ha a szóhasználat, a tónus nem stimmel, akkor egyből hamissá válik az egész, és onnantól kezdve nem lehet nem arra gondolni, hogy ez nem gyerek, ez egy felnőtt, aki elképzeli, hogyan beszél egy gyerek.

Haász János viszont már a Mire felnövünk című gyerekvers-kötetében is bizonyította, hogy tud gyerekül, első prózakötetében pedig, az Apám óriás lesz címűben ismét gyerekkori önmagát választja a történetek narrátorául. Ő úgy fogalmazott, azért szeret a gyerek pozíciójából mesélni, mert ő sem nőtt fel teljesen, és ezzel talán meg is ragadta a története lényegét, de erről majd később.

Az Apám óriás lesz olyan gyerekkort mutat az olvasóknak, amelyben benne lenni jó lehetett. Ahol a szülők szeretnek, ahol a tesónkkal nincs baj, ahol van óvodában kötött legjobb barátság, kakaó reggelire, főzős nagymama, mesék, óriási gombfocicsaták. Ahol apa ott van, sőt nem csak úgy ott van, hanem a magyar irodalom apáinak többségével szemben, szeretettel van ott. Egy olyan apa, aki tudja a válaszokat, akinek lehet adni a szavára, aki egyensúlyban tartja a világot, és akinek a halála olyan, mint egy rossz ómen. A veszteség nyomán minden felborul, nincs már, aki otthonossá tegye a világot, aki feleljen, ha kérdezik. És nincs, akivel meg lehetne küzdeni. Mert egy apa-fiú kapcsolatnak, de egyszerűsíthetjük, egy szülő-gyerek kapcsolatnak, mindig eljön, el kell, hogy jöjjön a harcos része. Amikor megkérdőjeleződnek a válaszok, amikor ki-ki megvívja a másikkal a maga harcát, amikor lemennek a helyosztók, és beáll az a családi dinamika, amiben már nem felnőttek és gyerekek, hanem felnőttek és felnőttek vannak.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!