Kormos Lili Kinek az élete?

Donatella Di Pietrantoni / A visszaadott lány

Vannak szövegek, amelyek egyből a szívem közepébe találnak, mint a világ legprecízebb akupunktúrás tűje, és vannak olyanok, amelyeknek a nyomán csak később ébrednek érzések. Mint amikor beütöm a lábam délelőtt, és a helye csak este kezd sajogni, vagy mint egy elvetett mag, amelynek idő kell, hogy igazán megmutathassa magát. Di Pietrantonio szövege az utóbbi kategóriába tartozik: lassan kezd terjedni, de annak azonnal érezni a hatását.

A jó szöveg, azt hiszem legalábbis, úgy működik, mint Tarantino filmjei. Meg lehet nézni, sőt élvezni is lehet a Ponyvaregényt anélkül, hogy tudnád, mi a kapcsolat az olasz utcai árusoknál sorakozó sárgaborítós könyvecskék és a film között, annak is tetszhet a Kill Bill, aki nem nézett fél életében távol-keleti mozikat, ahogy a Volt egyszer egy Hollywoodot is szeretheti az, aki még nem hallott Sharon Tate-ről korábban. Mindazonáltal annál élvezetesebbek ezek a filmek, minél több rétegüket érti a kedves néző.

A könyv is így működik: a felszínen maradva is lehet érteni, élvezni, sőt szeretni a történetet, de minél többet tudsz, annál többet árulnak el az egymás után rendezett szavak.

Donatella Di Pietrantonio regényének is megvannak a maga rétegei, pedig a mondatai nyersek, egyszerűek, néha fájdalmasan őszinték, és mégis van bennük valami különleges, vagy ha nagyobb szavakat szeretnék használni, akkor varázslatos.

Mert hát mi a történet? Van egy kislány, aki tizenhárom évig él egy családdal, úgy tudja, hogy az a férfi az apja és az a nő az anyja, akik nevelik, aztán egyszer csak megfogják, mint egy csomagot, és leteszik egy számára teljesen idegen család ajtajába azzal, hogy igazából ők a szüleid, ezek a gyerekek meg a testvéreid, és mostantól velük fogsz élni.

Mi ez, ha nem tragédia? Belecsöppenni egy világba, ahol semmit és senkit nem ismersz? Elveszíteni mindent és mindenkit, ami otthonos volt számodra, és folyamatosan idegennek lenni abban a közösségben, amely elvileg a családod lenne? Mindezt azonban olyan tárgyilagosan írja le a szerző, hogy első olvasásra fel sem tűnik, mekkora a visszaadott lány vesztesége, hogy az első sokk tompultsága mögött milyen nagy a szenvedés és a fájdalom. Egy-egy szó vagy félmondat árulja csak el, hogy min megy keresztül egy kislány, akit raknak ide, raknak oda, mint egy csomagot, és lassan ér lélekig az anyák tragédiája is.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!