Közelítő jövő

Újra kell gondolni a hatalommegosztást a technológia uralta világban

Lakner Zoltán | 2022.09.16. 09:44

Olvasási idő kb. 12 perc

Nemhogy a közéleti viták hangnemét és szerkezetét, de az egész élet, a közösségi érintkezés, a véleménycsere és vita szó szerint valamennyi területét átalakítja a rohamosan bővülő digitális tér és az önmagát fejlesztő mesterséges intelligencia. Mindez akkor is súlyos kérdéseket vet fel, ha az államé, és akkor is, ha a technológiai óriáscégeké a kontroll az adatok és a befolyásgyakorló eszközök felett. Jamie Susskind Politika a jövőben című könyve ezeknek a változásoknak a demokráciára és az értékválasztásainkra gyakorolt hatásait vizsgálta. Amit Susskind ír, az sem nem utópia, sem nem disztópia, sokkal inkább ösztönzés arra, hogy gondoljuk végig, milyen változás részesei szeretnénk lenni.

Nem csak profitra tesznek szert, hanem politikai hatalomhoz is jutnak azok a technológiai óriásvállalatok, amelyek már ma is a „privatizált agora” tulajdonosai és működtetői. Az általuk épített közösségi felületeken – amelyeknek a jelentősége és státusa a hagyományos közművekéhez hasonlítható – nemcsak helyt adnak a legfontosabb közéleti kérdések megvitatásának, de az itt zajló politikai küzdelem szabályait, az álláspontok elérhetőségét, megismerhetőségét, ellenőrizhetőségét is alapvetően meghatározzák. Hatalmas adattömeget birtokolnak a felhasználókról és ezeket az adatokat gyakran úgyszintén piaci értékesítésre bocsátják.

Már magán a profittermelés legitimációs alapjain is el lehet gondolkodni, egészen pontosan azon, hogy a techcégek fejlesztései mennyire csak a saját befektetéseik eredményének tekinthetők. A 2017-ben elhunyt Anthony Atkinson közgazdász Egyenlőtlenség című, igen inspiráló könyvében sok egyéb szokatlan – de annál inkább lényegbe vágó – kérdés mellett azt is felvetette, hogy a magáncégek innovációit gyakran állami pénzen finanszírozott egyetemi, akadémiai alapkutatások előzik meg, amit több példával is alátámasztott. Ennek alapján a társadalmi felelősségvállalás kérdése is más megvilágításba kerül. Atkinson érvelése alapján elvárható, hogy a profitot realizáló magáncégek a közügyek finanszírozása érdekében nagyobb közterheket vállaljanak, hiszen a profitjuk eredete is legalább részben közpénzekre vezethető vissza.

Forrás / Atheneaum Kiadó

A pénz útja is felvet tehát már politikai kérdéseket. Jamie Susskind – a tekintélyes London School of Economics által a 2019-es év tíz legjobb könyve közé sorolt művében, amely 2022-ben jelent meg magyarul az Athenaeumnál – azonban arra utal, hogy bár a techcégek üzleti kérdésnek tekintik az általuk ellenőrzött technológiák használatát, mégsem lehet a közélet fórumait kizárólag a profit szemszögéből vizsgálni. Susskind szerint „azt mondani, hogy egy techcég politikai hatalmának legitimitását piaci szempontok alapján ítéljük meg, csak mert a piacból ered, olyan, mintha azt mondanánk, hogy egy katonai junta legitimitását katonai szempontok szerint kell megítélni, mivel egy puccsból ered”.

A szerző kiindulópontja, hogy „filozofáló mérnökökre” lenne szükség, vagyis olyan gondolkodókra, akik a technológiai és üzleti újításokat nem csupán önmagukban és önmagukért vizsgálják, hanem hajlandóak és képesek mindezeknek a társadalmi hatásait is végiggondolni. Susskind gondolkodása a demokrácia, a szabadság és az igazságosság bázisán nyugszik, könyvében ezeknek az értékeknek a többféle értelmezését, illetve technológiai alakzatát, lehetséges új gyakorlatait vizsgálja. Ebből a szempontból érdekli a szerzőt a közélet vitatereit szolgáltató, egyúttal azokat szabályozó technológiai cégek politikaivá váló hatalma. Meg az is, amit úgy nevez, „túltöltött állam”, amely az új és még újabb technológiák révén minden korábbinál több információval rendelkezik az állampolgárokról.

A Politika a jövőben első fele azzal foglalkozik, hogy bevezesse olvasóját a digitális információk általi ellenőrzés és ellenőrizhetőség új dimenzióiba. Nem csupán arról van szó, hogy egyre több fogyasztási – köztük a politikai fogyasztási – szokásaink válnak nyitott könyvvé az ezekkel kapcsolatos adatok birtokosai számára. Mindezek alapján már az is befolyásolható, hogy egyáltalán mit érzékelünk a világból, hiszen magát az érzékelésünket is a szokásainkhoz és az adatbirtokos céljaihoz illeszkedő algoritmus határozza meg. Az egyre inkább saját véleménybuborékjukba zárt emberek és csoportok könnyebben kapnak visszaigazolást önmaguk álláspontjáról és egyre inkább képtelenné válnak a sajátjukétól eltérő álláspontok átgondolására vagy akár csak a más vélemények létezésének elgondolására. Ily módon, amikor és ahogyan szembesülnek mégis „a másikkal”, az nem a megértést segíti, hanem az egyre szélsőségesebb politikai polarizáció kialakulását.

Ráadásul ez még csak a demokráciákra jellemző rossz kimenet. Susskind azonban arra is utal, hogy egy autokrácia, s különösen egy totalitárius hajlamokkal rendelkező rendszer még kizárólagosabb, még inkább egyoldalú módon használhatja fel az állampolgárokról rendelkezésére álló információkat.

Az érzékeléskontroll veszélyeinek említése mellett Susskind arra is rámutat, hogy a digitális térben rólunk felgyülemlő adatok révén nem csak lekövethető, de egyre nagyobb pontossággal előre is látható a viselkedésünk. A már önálló tanulásra, önmaga fejlesztésére is képes mesterséges intelligencia által folyamatosan update-elt algoritmusok egyre pontosabban prognosztizálják, mit fogunk tenni, és ehhez igazíthatják hozzá azokat az információkat, amelyekre szerintük ehhez szükségünk van.

További elgondolkodtató felvetés a szerzőtől, hogy a viselkedési normák kikényszerítése is automatikussá válik, nem jogszabály bünteti majd, mondjuk, a gyorshajtást, hanem az egyre inkább elterjedő önvezető autók egész egyszerűen kötelezően betartják majd a szabályokat. Ez jelentősen csökkenti a kockázatokat számos téren, ám azt már nehezebb elgondolni, hogy például egy robotsebész milyen alapon választ ember és ember, beavatkozás és beavatkozás között, s hogy szeretnénk-e ezeket a döntéseket gépekre bízni, egyáltalán, hol ér véget az emberi beavatkozás és honnantól kezdve nyíljon tér az automatizmusok számára.

Susskind egyáltalán nem vitatja, hogy a technológiai változásokból sok jó származhat, de a kritikátlan optimizmus sem jellemzi. Fő mondandója, hogy végig kell gondolni, a kódok hatalma hogyan befolyásolja értékeinket, választásainkat, szabadságunkat, s ezek alapján az emberi mivoltunkról és a társadalmi életről vallott felfogásunkat.

Fontos ismét megjegyezni, hogy ezek a dilemmák a demokráciák világában vetődnek fel – úgy is fogalmazhatunk, hogy csak egy demokráciában áll rendelkezésünkre a morális és gyakorlati kérdések eldöntésének lehetősége –, mert egy totalitárius rendszerben az adattömeg, a viselkedés előrejelzése és a mesterséges intelligencia által működtetett automatizmusok a végzetes szabadságkorlátozás kombinációját adják ki. Szemléletes példájában Susskind azt mutatja be, hogyan akadályozhatja meg a digitális totalitarizmus egy ellenzéki tüntetés megtartását a levelezőrendszerek és közösségi felületek kontrollja, a személyre szabott időjárás-előrejelzés, a közlekedés célhoz kötött szabályozása, a térfigyelő, arc- és járásfelismerő rendszerek puszta léte révén, úgy, hogy egyetlen rendőrt sem vezényelnek ki a tervezett helyszínre. Azonban ez így is az erőszak egyik formája, legalábbis a hatalom birtokában történő kényszerítés, hogy ne tegyünk meg valamit, amit szeretnénk, vagy tegyünk meg valamit, amit nem akarunk.

Ha mindezek az eszközök üzleti vállalkozások kezében összpontosulnak, akkor még az állam eddig ismert szerepe is megkérdőjeleződik, hiszen az erőszakmonopólium az államiság egyik legfontosabb összetevője. Egy piaci cég esetében nem az állampolgárok szavazzák meg a vezetést, nem dönthetnek az üzletpolitikáról sem, holott a cég által hozott döntéseknek kiterjedt, és mással nem ellensúlyozható társadalmi hatásai vannak. Nyilvánvaló, hogy az állam, a mindenkori kormány döntései esetében is sok probléma merül fel az átláthatósággal, ellenőrizhetőséggel, részvétellel kapcsolatban, de a piaci cégek esetén ezek még csak elvi szinten sem játszanak szerepet a leggyakoribb mai felfogás szerint.

De még ha az állam is a technológiák birtokosa és alkalmazója, akkor is azzal szembesülünk, hogy az új technológiák miatt még az eddiginél is kevésbé világos, mi és miért történik. Azt persze Susskind sem tartja reálisnak, hogy egyik napról a másikra az egész társadalom filozófiában jártas digitális technológiai mérnökökből álljon, felvetései arra utalnak, hogy az algoritmusok feletti kontrollnak, illetve a működésük alapvető szabályszerűségeivel kapcsolatos releváns információknak hozzáférhetővé kell válniuk, és ennek az útján-módján gondolkodni érdemes. Egyszerűbben szólva, olyan helyzet létrehozása lenne a cél, amelyben tisztába jöhetünk a saját döntéseink és a rólunk szóló (akár automatizált) döntések jelentőségével és lehetséges következményeivel.

A vezető informatikai cégeknek túlságosan nagy a hatalmuk felettünk

Susskind a kritikus pontok kimutatásával nem azt üzeni, hogy most aztán „vissza a természetbe”, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy az emberiségnek tisztában kell lennie azzal, milyen változásokat indított el, főként akkor, ha a demokrácia, a szabadság és az igazságosság keretei között gondolja el a jövőjét. Ez utóbbiak értelmezése, működése sokféle alakot öltött már a történelem során, nem meglepő, hogy újabb változások előtt állunk, de a számunkra fontos értékek megőrzéséhez szükség van bizonyos fajta probléma-tudatosságra.

Javaslatainak alapelve az a mondat, amit Susskind a Harvard Egyetem egyik épületében kiállított táblán olvasott a jogi kar hallgatójaként: „Kész vagy rá, hogy segíts a bölcs korlátok formálásában és alkalmazásában, amelyek szabaddá teszik az embereket”.

A szabaddá tevő korlátok olyan szabályozásra utalnak, amelyek, esetünkben, a politikai hatalommal bíró techcégek és a túltöltött állam hatalmát tartják kordában, hogy ezáltal az állampolgárok szabadsága minél inkább védett maradhasson. Susskind arra hívja fel a figyelmet, hogy a technológiai adottságok ahhoz is rendelkezésre állnak, hogy minél szélesebb körben alkalmazhassuk a tanácskozó és a közvetlen demokrácia elveit és módszereit, akár a wikidemokráciát is, vagyis az állampolgárok közvetlen részvételével bonyolított jogszabály-alkotást is. Elgondolkodtató az MI-demokráciával kapcsolatos felvetés is, miszerint bonyolult szakpolitikai kérdésekben az állampolgár nevében a mesterséges intelligencia hozhat döntést, az adott ember érdekei és értékpreferenciái szerint, ugyanakkor helyette dolgozva fel az összetett konkrét információk tömkelegét.

Susskind azt is javasolja, hogy Montesquieu nyomán a hatalmi ágak elválasztásának elvét az új viszonyokra is meg kellene próbálni alkalmazni. Olyan politikai rendszer körvonalait vázolja, amelyben „egyik cég sem szerezhet monopóliumot az erőszak, a megfigyelés és az érzékeléskontroll egyike felett sem”. Emellett, „egyetlen cég sem juthat jelentős mértékű ellenőrzéshez” az előző három közül egynél több szegmensben.

A kiinduló felvetéshez, a filozofáló mérnökökhöz visszatérve Susskind azt is felveti, hogy „a jelentős új technológiákon dolgozó mérnököknek nyilvános vizsgálatnak kellene alávetniük a találmányukat, mielőtt rászabadítják azt a társadalomra”. Ahogy fogalmaz, „a jövő a nyakunkban liheg”, nincs egyszerű, pláne kész válasz ezekre a felvetésekre. A Politika a jövőben üzenete azonban az, hogy a jövő alakítása felett „nagyobb hatalommal bírunk, mint hinnénk”.

A demokrácia, az igazságosság és a szabadság érdekében alapvetően újra kell gondolni az állam, a piac, az állampolgári jogok, az átláthatóság, a szabályozás, a technológia társadalomra gyakorolt hatásának égető kérdéseit, mármint, persze, csak akkor, ha ragaszkodunk a demokráciához, az igazságossághoz és a szabadsághoz.

Még több olvasnivaló a témában.

A szétválás lett az ellenzéki csodafegyver az összefogás helyett

Lakner Zoltán

Tíz hónappal a katasztrofális választási vereséget követően az ellenzéki pártok igyekeznek azt a benyomást kelteni, hogy hamarosan készen állnak a tizenhárom hónap múlva esedékes újabb megmérettetésekre. Az előző parlamenti ciklust meghatározó együttműködési törekvésekkel szemben most az önállóság hangsúlyozása áll a középpontban, az eggyel korábbi, 2014-2018 közötti periódushoz hasonlóan. Az eredmények mindegyik esetben ismertek, s mostanra egy minden korábbinál szűkebb ellenzéki szavazói közeg várja pártjaitól a játszmaváltó fordulatot.

Elolvasom

Léggömbfrász – Blinken nem megy Pekingbe

Krajczár Gyula

A nemzetközi közvélemény feszülten várta, hogy öt év szünet után ismét amerikai külügyminiszter utazik Pekingbe. Hát nem utazik. Montana felett ugyanis nagy magasságban haladó, kínaiként és feltételezhetően hírszerzési célúként azonosított ballont, léggömböt fedeztek fel, s Anthony Blinken útját lemondták, illetve elhalasztották. A kínai fél gyorsan reagált, elismerte, hogy az övék a léggömb, de eltévedt meteorológiai célú eszköznek nevezték.

Elolvasom

Vig Dávid: A kormány bírósági csomagja még rosszabb állapotot teremt

Tóth Ákos

A kormány közzétette azokat a javaslatokat, amelyekkel az Európai Unió által meghatározott feltételeknek kíván eleget tenni az igazságszolgáltatás területén. Az Amnesty International Magyarország, a Magyar Helsinki Bizottság és az Eötvös Károly Intézet azt állítja, hogy ez a csomag messze nem tesz eleget az EU elvárásainak, pedig azok világosan kijelölik azt az utat, amelyen vissza lehet térni a független igazságszolgálatáshoz. Vig Dáviddal, az Amnesty International Magyarország igazgatójával beszélgettünk.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

EU-Ukrajna csúcstalálkozó: örömóda helyett légiriadó

Fóti Tamás

Az EU-Ukrajna kétnapos csúcstalálkozó nem a kijevi reményekkel ért véget: a zárónyilatkozat homályos ígérete a csatlakozási tárgyalások kezdetéről csalódást kelt az ukrán politikusokban és a közvéleményben. Ugyanakkor az uniós vezetők a szolidaritás jegyében további konkrét támogatásokat jelentettek be.

Elolvasom

Grósz Károly, az elfeledett utód

Lakner Zoltán

A Grósz Károlyról szóló könyvén dolgozó Medgyesi Konstantin történész, a szegedi Móra Ferenc Múzeum kutatója és a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa e munka leágazásaként külön könyvben tárja az olvasók elé Kádár János 1988-as menesztésének és Grósz hatalomra kerülésének hátterét. Apagyilkosság című kötetét az Open Books adta ki tavaly év végén, mi pedig arról beszélgettünk vele, miben állt Kádár és Grósz politikusi képessége, s miért csúszott ki mégis a kezükből a hatalom.

Elolvasom
Keresés