Ezekben a napokban beszéli rá a kormány a diákokat az ország elhagyására

Krajczár Gyula | 2022.10.17. 16:19

Címkék:

oktatás propaganda

Olvasási idő kb. 5 perc

Az elmúlt héten szokatlan ütemben sorjáztak a miniszterelnök nem annyira szokatlan, egyéninek szánt világértelmezései, mintha egy végtelenített tusványosi beszédet hallgattunk volna.

Az ukrajnai háború 56-ba oltott csavargatása igyekezett olyan értelmezést adni, amelyből a hívei is meg a brüsszeliták is kiolvashatták a maguk – egyébként egymással ellentétes – felfogását. Aztán elhangzott egy perspektivikus kijelentés arról, hogy „mi vagyunk a világ 5. leginkább high-tech országa”. Ez annyira perspektivikus, hogy aki ezt magáévá teszi, abban máris megteremtődött az alapja annak, hogy jövőre a negyedikek legyünk. Ezt követően megtudtuk, hogy kiadta az utasítást: jövőre fele ekkora legyen az infláció.

Ezen elmerengtem, hogy nem lehetett volna-e tavaly kiadni az utasítást, hogy az idén ne legyen ekkora, de hát akkor meg mit csináltak volna most, szóval, nem akarok én ebbe beleszólni.

S végül – legalábbis ameddig figyelni tudtam – érkezett egy intés, hogy ideje lenne magunkban feléleszteni a katona szellemet. Őszintén szólva, én szívesen dolgozom egy kicsit a fizikumomon, ha más is, de nagyon meg lennék lepve, s nagyon aggódnék is, ha felébredne bennem a katona szellem. Én tudom, hogy a katona szellem emlegetésekor csupa pozitív értéket szoktak emlegetni, de a helyzet az, hogy a legmodernebb háborúkban is, amelyeket láttunk, katona szellem ide, katona szellem oda, előbb-utóbb kínoztak, megerőszakolták a nőket, a férfiakat és a gyerekeket is, raboltak, csempésztek, romboltak, s nem utolsó sorban, migrációs hullámokat indítottak el.

Ezt olvashatja még a cikkben:

A high-tech Magyarországról

A műveltebb és kritikusabb közvéleményről

A diákokat fikázó, magukat kereszténynek gondoló emberekről

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Ez is érdekelheti még

Megerősödtek a populisták Európában, de nem sikerült áttörniük

Tóth Ákos

Habár minden jel arra mutatott, hogy Európában számottevően megerősödnek a szélsőjobboldali és populista pártok, de nem valószínű, hogy ezek az erők az Európai Tanácsban blokkoló erőt tudnának képezni a jövőben – hangzott el a Political Capital (PC), a Friedrich-Ebert Alapítvány (FES) és a Jelen közös rendezvényén, ahol Kőváry Sólymos Karin, a Brnoi Egyetem doktori hallgatója és a Jan Kuciak Oknyomozó Alapítvány kutatója, valamint Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont vezetője elemezte a hagyományos pártok számára egyelőre nehezen kezelhető helyzetet a PC és a FES közös tanulmánya alapján, Lakner Zoltán politikai elemző, a Jelen főszerkesztőjének moderálásával.

Elolvasom

Európai Bizottság: a kkv-k számíthatnak a brüsszeli mentőövre

Fóti Tamás

Az Európai Bizottság (EB) minden évben megrendezi – közösen az éppen soros EU elnökséggel – a kis- és középvállalatok találkozóját. Több száz cég tulajdonosa vagy vezetője egyeztethet az európai döntéshozókkal, az Európai Parlament képviselőivel, a résztvevők megosztják egymással tapasztalataikat és elvétve siralmaikat, ha elégedetlenek a kkv-kre vonatkozó direktívákkal, ösztönzőkkel, szabályzókkal.

Elolvasom
Keresés