Láng Zsuzsa A dolgok hűlt helye

Haumann Péter (1941-2022)

A szakma szerint már a bemutatkozó budapesti alakítása, a Szókratész védőbeszéde után, 29 évesen is a Halhatatlanok Társulatában lett volna a helye, de hosszú út vezetett a macskaköves Angyalföldről a Vas utcai főiskola flaszteréig. A frissiben alakult 25. Színház – afféle gőzkieresztőnek szánva, Gyurkó László igazgatásával – érzékelhetően felkeltette az értelmiség érdeklődését, olyan korabeli sztárok, mint Psota Irén, Pécsi Sándor és Tolnay Klári zarándokoltak el a hajdan volt MÚOSZ-székház első emeletére, csak mert kíváncsiak voltak rá. Pécsi Sándor az előadás után rohant föl az öltözőjébe, de már azt kiabálta, hogy egy főpap celebrált itt nekünk egy misét, majd mikor fölért, és lerogyott egy székre, azt kérdezte: hogy volt pofátok ezt előadni.

Kapott is rá egy Jászai Mari-díjat kisvártatva, de akkoriban annak még három fokozata volt.

Mindez, persze, egy áldott emlékű, és vélhetőleg jószemű tanárnak köszönhető, aki a Toldy gimnázium diákjában meglátta a – mit is?

Valami soha nem öregedő csibészséget, ami egyáltalán nem csorbítja a vallásosan komolyan vett koncentrációt, és alighanem ez juttatta be már a főiskolára is. Ádám Ottó, Gellért Endre, Major Tamás, Olthy Magda az iránt érdeklődött, milyen drámai jelenetet hozott, és amikor kiderült, hogy nem hozott, azt kérdezték: akkor mit lehet magával csinálni? „Azt majd a végén megmondom”, válaszolta a vizsgázó, és bejelentette, hogy Petőfi Sándor Ivás közben című versét kívánja dramatizálni. Már ez sem volt mindennapi, de amikor a jelölt odaült a méltóságteljes zsűri asztalára, az minden képzeletet felülmúlt. A cérna akkor szakadt el, amikor a vers egy pontján megnyomta Olthy Magda (rektor) orrát.

A „fejezze be!” parancsnak engedelmeskedve elhagyta a termet, majd az eredményhirdetésre visszatérve megtudta, hogy felvették. De aztán jött a neheze. Ádám Ottó osztályában nem adták ingyen a tudást. „Ha maga így folytatja, nemsokára az alsóbörgözdi beretvás kocsma asztalán fog szteppelni és tamburázni”, és ez annyira megijesztette, hogy egy életen át cipelendő zsákot rakott a hátára. Mert tényleg nem szabad olcsónak lenni.

Hét év vidék után nyílt fel az áhított Budapest-sorompó, bár a Debrecenben – ahol konkrétan meg akart dögleni, de végül is szép emlékei maradtak róla – és a Pécsett töltött esztendők sem múltak el nyomtalanul. Ott kapta meg az Állítsátok meg Arturo Ui-t alakításáért a legjobb férfi főszereplő díját, és Dobai Vilmos elég bátran ráosztotta a nála tizenöt évvel idősebb karakter, Eddie szerepét a Pillantás a hídról előadásában, és akkor tapasztalta meg: milyen jó érzés, ha hisznek az emberben. Ő abban hitt, hogy a hiteles alakításhoz nem csak a történetet, a kort kell ismerni, de nem árt tudni, mit látott III. Richárd, amikor kinézett ablakon, ezért Angliából hozatott autentikus forrást bizonyítékként – ha már ráosztották a szerepét. A holtbiztos szakmai tudás, és egy bizonyos, konzervatív jó ízlés tarthatta távol (fizikailag és mentálisan) mindenféle zajongástól, kulisszahasogató fals hangoktól.

A szegény kiszolgáltatott Safranek hangján meggyőzően biztosította főnökét arról, jól látja, hogy mi a főnök és a beosztott közötti harmonikus kapcsolat záloga – de maga mindig a saját útját járta. Volt konfliktusa a pályán, nem is kevés. Ugyan figyelt a rendezőkre, de csak nehezen tudott egyezkedni velük, és inkább előbb, mint utóbb, elköszönt. Debrecen, Pécs, 25., József Attila, Madách, Nemzeti, Radnóti, Katona, Magyar Színház. Azt mondta, ez csak azért van, mert egyedülálló a lelki alkata, minden instrukciót hálásan elfogad, amit be tud építeni a saját gondolatrendszerébe, de többet egy tapodtat sem enged. Nem csoda, hogy gyakran volt magányos a pályán, olykor társulatban is.

Tavaly visszavonult Paloznakra, a majdhogynem remete életbe, kicsit távolabbról hallgatva a közéleti lármát, és annyi (50) évnyi nézőtér-látvány után végre messzire nézhetett a Balaton-felvidéki ház magasából, és tovább élvezte kedves időtöltését: meglopni a pillanatot. Azt, ami akkor, ott történt, és akkor is, ha soha nem történt meg. A dolgok hűlt helyét kutatta, bármerre járt is a világban, évezredek krónikáját látta feltárulni egy rómaiútburkolat-javítás vagy Dél-Amerika ősi kövei láttán, hogy a szemtanú bizonyosságával közvetíthesse mindannyiunknak.

Tényleg olyan, mintha emberemlékezet óta velünk lett volna.

És már velünk is marad.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.