Lakner Zoltán A gazdasági válságkezelés kritikájával nyerhet az ellenzék

A fideszesek is bizalmatlanabbak a keleti vakcinák iránt

Politikai elkötelezettség kérdése a kormányzati járványkezelés megítélése, habár az egyik oldalhoz sem tartozó szavazók inkább kritikusan ítélik meg. Még inkább ez a helyzet a gazdasági válságra adott kormányzati válaszok társadalmi fogadtatásával, azzal az eltéréssel, hogy a gazdasági intézkedésekkel még a Fidesz-szavazók egy markáns kisebbsége is elégedetlen. A Policy Solutions (PS) elemző intézet a Friedrich Ebert Alapítvány partnerségével és a Závecz Research (ZRI) módszertani közreműködésével végzett sokrétű felmérést a járvány eddigi egy évének hazai társadalmi-politikai tapasztalatairól, aminek alapjául ezer fős reprezentatív minta 2021. márciusi lekérdezése szolgált.

Egy héttel a PS friss, közel százoldalas kutatási jelentését megelőzően látott napvilágot a Medián felmérése – ennek adatfelvételére április elején került sor –, amelynek egyik nagy feltűnést keltő eleme volt, hogy a megkérdezetteknek alig több mint egyharmada tudta helyesen megbecsülni a koronavírus-járvány magyarországi halálos áldozatainak számát (ami akkor még a 20-25 ezer fő közötti sávba esett, azóta már meghaladta a 25 ezret). A válaszadók tizenöt százaléka a nagyságrendet sem találta el, másik bő egyharmad nem válaszolt a kérdésre, tíz százalék pedig alábecsülte a halottak számát. Első ránézésre meghökkentő válaszok születtek a tekintetben is, hogy másokhoz képest miként kell megítélni a hazai halálozási adatokat: a megkérdezettek 36 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartotta a járvány hazai halálozási mutatóit, holott Magyarország sajnos hónapok óta a legrosszabb lakosságarányos mortalitást produkáló országok közé tartozik.

Mindez sok kérdést felvet azzal kapcsolatban, hogyan tájékozódik a lakosság azon jelentékenyen nagyobb része, amely nem professzionális hírfogyasztó és hírfelhasználó. Lehet őket tájékozatlansággal vádolni, de kérdés, dolguk-e hogy naprakészek legyenek a járványadatokból és különösen azok nemzetközi összevetéséből. A számok megismerése és megítélése óhatatlanul a tájékozódás szokásos szűrőin keresztül történik, tehát ugyanonnan fogják megtudni, hányan betegedtek vagy haltak meg, vagy hány embert oltottak be, s hogy ez jónak vagy rossznak számít, ahonnan amúgy is szerzik az információikat.

Ugyanakkor a halálozási számok alábecsülése és a nemzetközi összevetés téves megítélése nem jelenti azt, hogy az emberek a Covid kockázataival se volnának tisztában. A PS felmérésből éppenséggel az derül ki, hogy ha nem konkrét számokat várnak a megkérdezettektől, hanem csupán a vírus veszélyességének megítélését, akkor az eredmények sokkal egyértelműbbek. A válaszadók 83 százaléka szerint komoly veszélyt jelent a koronavírus, 79 százalék aggódik családja egészsége miatt – általában véve pedig az emberek jobban aggódnak a szeretteik megbetegedése miatt, mint saját magukért.

A lakosság 74 százaléka tart a megfertőződés utáni hosszú távú szövődmények lehetőségétől. A szövődményektől nem a tájékozottabb, több információt fogyasztó diplomások, hanem a 8 általánost és szakmunkásképzőt végzettek tartanak a legnagyobb arányban, valamint az életkor előrehaladtával együtt is növekszik az ez irányú aggodalom. Az emberek több mint nyolcvan százaléka mos kezet, fertőtlenít, illetve hord maszkot a vírus elkerülése érdekében, több mint háromnegyedük kerüli még a barátokkal, közeli ismerősökkel is a testi kontaktust, valamint igyekeznek nem találkozni a különösen veszélyeztetett csoportokba tartozó emberekkel.

A kérdéssorban szereplő óvintézkedések közül a legkevesebben azt tartják be, hogy csak a legszükségesebb esetekben mennek el otthonról, de erre a kérdésre is 69 százalék felelte, hogy ekként viselkedik. Az talán kevéssé meglepő, hogy más településtípusokkal összevetve a fővárosban vannak a legkevesebben, akik mellőzni tudják a közösségi közlekedést. A válaszadók több mint fele elfogadhatónak tartaná, ha a pandémia utáni időkben is, például influenzaszezonban maszkot kellene viselni a tömegközlekedési eszközökön vagy a bevásárlás során.

Ami az emberi kapcsolatokat illeti, a baráti kapcsolatok sínylették meg leginkább az elmaradó találkozásokat, a válaszadók egyötöde viszont a családi kapcsolatok megerősödéséről számolt be. Különösen a budapestiek és a diplomások körében mondták sokan, hogy az együttélő párok viszonya még szorosabbá is vált a járvány időszaka alatt. Ez talán összefüggésben lehet azzal, hogy éppen e közegekben van mód az otthoni munkára, ezzel párhuzamosan a félelmek és remények közös átélésére, a folyamatos egymás közötti interakcióra. Az is igaz viszont, hogy ezzel együtt a családi és munkahelyi feladatok összeegyeztetése is a diplomás családoknak jelentette a legnagyobb problémát, vagy legalábbis ők élték meg ezt a leginkább nehézségként.

A megkérdezettek 36 százaléka tart attól, hogy a bezártság következtében a párja agresszívabbá válhat. Ez a félelem különösen azoknál erős, akiknek a családjában a válság munkahelyvesztéshez vezetett. Két százalék esetében az agresszió már be is következett, ami a lakosság létszámára vetítve körülbelül százezer embert érinthet.

Mindössze a megkérdezettek két százaléka értékelte úgy, hogy háztartásának helyzete javult az elmúlt egy évben, 59 százalék esetében nem változott, ám a háztartások 39 százalékának anyagi helyzete romlott a járvány alatt. Ennek megítélése kőkemény pártpolitikai kérdés. A Fidesz-szavazók körében csak 30, az ellenzéki szavazók körében viszont 43 százalék észlelt romlást saját háztartása anyagi helyzetében. A közhangulatot azonban jellemzi, hogy a pártpolitikai értelemben bizonytalan szavazóknak is 43 százaléka tapasztalta anyagi helyzete romlását 2020 márciusa óta. A nyugdíjasok körében vannak a legkevesebben, akik romló anyagi helyzetről számoltak be, ami érthető, mert ha például az élelmiszer-infláció sújtja is őket, jövedelmük nem a munkaerő-piaci változásoktól függ, ellentétben az aktív korosztályokkal. Az átlagosnál többen vannak a romló anyagi helyzetet érzékelők az alacsony iskolai végzettségűek és a megyeszékhelyeken lakók körében.

A PS felmérésében a válaszadók tíz százaléka mondta, hogy a járványválság során elvesztette az állását, egyharmaduknak csökkent a fizetése és több mint ötödük tart attól, hogy el fogja veszíteni a munkáját. Ezek a számok sokkal kedvezőtlenebb képet festenek a válság gazdasági és szociális hatásairól, mint a hivatalos adatok és a kormányzati nyilatkozatok. A fizetéscsökkenés a legnagyobb mértékben ugyancsak az alacsony végzettségűeket érintette, egyúttal ők azok, akik csak minimális mértékben tehették át munkavégzésüket otthonra: feltehetően arról van szó, hogy ha a járvány miatt lehetetlenné vált a munkahelyi fizikai tevékenység, akkor átszervezési lehetőség híján nekik meg is szűnt az állásuk.

Magának a válságkezelésének a megítélése egyértelműen és szinte kizárólagosan politikai kérdés. A kutatók arra kérték a megkérdezetteket, hogy az iskolai ötfokozatú osztályozással értékeljék a kormány egészségügyi válságkezelését. Az összérték 3,0 lett, vagyis közepes, ami azonban úgy oszlik el, hogy a kormány Fidesz-szavazóktól kapott átlaga 4,1, az ellenzéki szavazóké csupán 2,2, a bizonytalanoké 2,9.

A gazdasági válságkezelés esetében minden csoport szigorúbbnak bizonyult. Itt a társadalmi átlag csak 2,8, és a fideszesek is csak 3,8-ra értékelték saját pártjuk teljesítményét. Az ellenzékiek tolla fogott a legkeményebben, kettesre értékelték azt, amit a kormány gazdasági téren produkált tavaly március óta. A bizonytalanok itt is kicsivel az átlagérték alatt vannak, egyúttal a kormánypárti és ellenzéki szavazók között, 2,6-es osztályzattal. Olyannyira politikai jellegű a megoszlás, hogy a lakóhelyi, életkori vagy iskolai végzettségi bontásban vizsgálva az „osztályzatokat”, alig találunk eltéréseket – nem úgy, mint az előbb látott pártblokk alapú kategorizálásban. Különös azonban, hogy a kormány gazdasági válságkezelésének településtípusok szerint az ellenzéki fellegvárnak számító fővárosban a legpozitívabb a megítélése.

A gazdasági válságkezelés értékelését tovább árnyalja, hogy amikor a kutatók azt kérdezték, a kormány megtett-e mindent, amire lehetősége volt a munkahelyek védelmében, akkor még a Fidesz-szavazók 28 százaléka is nemmel válaszolt. Az ellenzékiek 85, a pártválasztásukban bizonytalanok 62 százaléka helyezkedett kritikus álláspontra. Összességében a társadalom egészének 59 százaléka szerint a kormány nem tudott megfelelni saját legfőbb gazdaságkezelési célkitűzésének, miszerint szociális juttatások helyett a munkahelyeket védi meg. Ezzel szemben arra a kérdésre, hogy szükség lenne-e egy megélhetési minimum biztosítására, a megkérdezettek 65 százaléka felelt igennel, és még a Fidesz-szavazók többsége is, 55 százalék, holott ez homlokegyenest szemben áll a miniszterelnök által többször is személyesen deklarált kormányzati filozófiával. A megélhetési minimum (alapjövedelemszerű alsó küszöb) támogatottsága az ellenzéki szavazók körében 75, a bizonytalanoknál 66 százalék.

Ami viszont a tényleges segítséget illeti, amire az emberek támaszkodhattak a válság eddigi időszakában, a helyzet meglehetősen drámai: 44 százalék kapott segítséget a családjától, és csupán 10 százalék a munkáltatótól (jobbára a diplomások), 7 százalék látta úgy, hogy segített neki a kormány és 6 százalék érezte, hogy az önkormányzatokra támaszkodhatott. Itt, persze, nehéz eldönteni, milyen konkrét segítségekről van szó, s hogy vajon az állampolgárok tudják-e pontosan, mi az állam és mi az önkormányzatok reszortja, de a közmegítélés szemszögéből így látszódnak a szereplők. A kormány és az önkormányzatok vitájában a többség a kormányt hibáztatja, de figyelemre méltó, hogy a legfőbb fronttelepüléseken, a fővárosban és a megyeszékhelyeken csak minimális többségben vannak azok, akik az elvonásokat az önkormányzatok kormányzati megbüntetésének tartják. Úgy tűnik, a politikai küzdelem maximálisan aktivizálja a politikai oldalakat ott, ahol a harc a legintenzívebb.

Az oltási hajlandóságot is érintette a kutatás, amely, hangsúlyozzuk, március első hetében készült. Ekkor lakosságarányosan 62 százalékos oltási kedvet mértek, amely az idősebb korosztályok körében, valamint Budapesten és a községekben a legerősebb. Továbbá jóval erősebb a kormánypárti szavazók esetében (71 százalék), mint az ellenzékieknél (59 százalék), míg a pártválasztásukban bizonytalanoknál csak 55 százalék. A kutatásból arra következtethetünk, hogy ez a megoszlás összefüggésben állhat az egyes vakcinák körüli vitákkal, hiszen az európai és amerikai vakcinák elfogadottsága jóval magasabb az egész társadalomban, de itt is igaz, hogy a kormánypártiak elfogadó attitűdje a legerősebb. A kínai és az orosz vakcinák iránt a fideszesek bizalma is kisebb – ami magyarázhatja a kormánypárt egyoldalú propaganda-kampányát ezen oltóanyagok érdekében: a sajátjait akarja meggyőzni –, de azért így is sokkal több kormánypárti adatná be magának a keleti vakcinákat, mint ahány ellenzéki vagy bizonytalan pártpreferenciájú.

Úgy tűnik tehát, hogy a kormánypárti szavazók valóban szorosan „lekövetik” az aktuális kormányzati álláspontot: kicsivel többen vannak a körükben, akik nagy veszélynek látják a vírust és kimutathatóan többen, akik az oltást látják ellene a legjobb megoldásnak. Az ellenzéki tábor véleményét meghatározza, hogy alapállása a kormány véleményének elutasítása. Ugyanakkor szó sincs általános oltásellenességről, ellenkezőleg az ellenzéki tábor nagyobb része egyértelműen oltáspárti. Az oltási kedvet azonban lerontják a keleti vakcinák körüli bizonytalanságok – habár ezzel együtt figyelemre méltó, hogy a kormánypártiak oltási kedve a nyugati vakcinák esetében is felülmúlja ez ellenzékiekét. A bizonytalanok húzódozása az oltásoktól (30 százalék nem adatná be a nyugati vakcinákat, 42 százalék a kínait és 39 az oroszt) talán összefügghet pártválasztási ingadozásukkal is.

Mindebből úgy tűnik, hogy a járványkezelés és az oltási folyamat megítélése terén sem a kormány, sem az ellenzék nem tudta feltörni a pártpolitikai megosztottságot. A bizonytalanok az ellenzék szempontjából „nem eléggé” kritikusak a járvány kormányzati kezelése kapcsán, az oltásokat illetően pedig az ellenzéki és a pártválasztásában bizonytalan közvélemény szkeptikusabbnak tűnik, mint az ellenzéki politikusok nagy része. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az oltásokról a kormány a legkevésbé a bizonytalanokat tudta meggyőzni. Leghatásosabban a sajátjainak kommunikál, ami azonban az átoltottság célszámai szempontjából kevés.

Ily módon, szigorúan politikai értelemben, az ellenzék számára a kormányzati gazdasági válságkezelés megítélése, és azzal szemben az alternatív javaslatok megfogalmazása lehetne a legfontosabb téma. Itt a társadalom többségét – beleértve a választásokon sorsdöntőnek ígérkező bizonytalanokat – maga mellé állíthatná. Szociális válság van, miközben a kormányzati válságkezelésnek nincs szociális dimenziója: ez lehet egy ellenzéki ajánlat igazi terepe.

Tisztelt Olvasónk!

Ön az elmúlt percekben a Jelen cikkét olvasta. Köszönjük érdeklődését!
Ha tetszett, olvassa el a többi cikkünket is, amelyek előfizetéssel érhetők el.