Választások Magyarországon 6.: A gyorsvonat és a gyalogosok

Az országot terrorizáló hatalom az ellenzéket vádolta az ország terrorizálásával. Egy ellenzéki napilap meg is írta: eddig úgy tudtuk, a sorompó arra való, hogy a gyalogosokat védje a gyorsvonattól. Most megtudtuk, hogy annak a gyorsvonatot kell megvédenie a gyalogosoktól. Ebben a szellemben eresztették le a sorompókat a pénztelen gyalogellenzék előtt az 1926-os választásokon. A kormány-expressz már az indulás előtt célba ért.

 

Az új, egyharmad-ország élete stabilizálódott. A gazdaság most sokkal jobb helyzetben volt, mint az előző és a világválság kitörése után tartott következő választások idején. Inflációs konjunktúrában bővült a termelés. A régió valamennyi országa markáns protekcionista gazdaságpolitikát folytatott. Védővámokkal támogatták a hazai ipart, leginkább egymás ellen, mert a versenyképesebb nyugat-európai cégek sokkal inkább elbírták a védővámokat.

Az inflációt Magyarországon tudatosan gerjesztették, nyakló nélkül nyomtatták a bankjegyeket. 1921 nyarán 17,3 milliárd, 1923 nyarán már 400 milliárd korona volt forgalomban. A bankok a magángazdaságba nyomták a sok friss bankót. A hiteleket nem valorizálták, azokat névértékben – töredék értéken – fizették vissza. Az infláció a földbirtokosokat is megszabadította az adósságuktól. A pénzeső valamelyest a kisvállalkozásokat és kisbirtokokat is elérte, és mindennek az árát a munkavállalók fizették meg. A világháború kezdete, 1914 és az infláció csúcspontja, 1924 nyara között az árak a 8 ezerszeresükre, miközben a bérek csupán 3,5 ezerszeresükre emelkedtek, úgy, hogy az ipari bérek a világháború alatt a munkarerőhiány miatt megugrottak, tehát a húszas években ennél is sokkal nagyobb mértékben csökkent a bérek reálértéke.

Az inflációs nyereség összetartotta a nagytőke és a nagybirtok (köztük a legnagyobb földbirtokos, a katolikus egyház) szövetségét, ellenben a vámpolitika szembeállította őket, mivel az exportorientált nagybirtok az alacsony vámokban lett volna érdekelt.

Magyarországon a felhalmozás, a beruházás forrásai ekkor még szerényebbek voltak, mint a világháború előtt. Az ország csak a nyugat-európai tőkére számíthatott. A nyugati hatalmak abban voltak érdekeltek, hogy a régióban rend legyen és piaci, befektetési lehetőségek. Így aztán Magyarország nagyon rossz pénzügyi feltételekkel ugyan, de politikai (demokratizálási) feltételek nélkül megkapta a népszövetségi kölcsönt, amelyet ugyan kis részben fordítottak csak termelő beruházásokra, de a Népszövetség kölcsöne és az infláció annak köszönhető megfékezése után már dőltek nyugatról a bankkölcsönök. Magyarország gazdasága két évre népszövetségi ellenőrzés alá került, de mire elérkezett a választások ideje, ez már megszűnt, az infláció megállt, a jegyrendszert kivezették, elfogadták a pengő bevezetéséről szóló törvényt, s a választások közvetlenül megelőzték az átállást.

A kormány baloldali és jobboldali ellenzéke egyaránt tiltakozott a kormány gazdaságpolitikája ellen. A baloldal a munkavállalókkal való kicseszés miatt, a fajvédő jobboldal pedig az ipartámogató politikát, a bankok allokációs hatalmának növekedését és a nyugati tőke befolyását a zsidó térfoglalás kiszolgálásának tekintette. Gömbös vezetésével ki is vált a kormánypártból Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt néven egy fajvédő alakulat, de az 1926-os választásokig a legbefolyásosabb fajvédőket sikerült visszarángatni a kormányoldalra, s ez a párt nem is ért el számottevő eredményt a választásokon.

A Szociáldemokrata Pártról levált annak kommunistabarát szárnya, amely Magyarországi Szocialista Munkáspárt néven a kommunisták tevékenységének legális kereteként szolgált volna, de tagjait a hatóságok kommunistaként kezelték, az illegális kommunistákkal együtt fogdosták össze őket, és együtt ültek Rákosi Mátyással és Vas Zoltánnal a vádlottak padján. Ez az epizód nem használt a szocdemeknek, kiknek gyűléseit titkosszolgálati megfigyelés alá vonták, 1924 végén pedig elrendelték mindenki megfigyelését, aki a szociáldemokratákkal kapcsolatba került.

A Szociáldemokrata Párt első parlamenti ciklusa felemás eredményt hozott. Volt ugyan egy-két szociálpolitikai javaslatuk, amelyet elfogadtak, de a kormánypárti gőzhengert nem tudták feltartóztatni. A Házszabály ellenzékellenes szigorítása után egy időre a liberálisokkal együtt ki is vonultak a Nemzetgyűlésből, de aztán csak vissza kellett oldalogniuk.

1924 októberében a szociáldemokraták és a liberálisok megalakították az Országos Demokratikus Szövetséget, amely közreadta 12 pontját. Általános és titkos választójogot követeltek pártatlan választási bíráskodással; népszavazást az államfő kérdésében; önkormányzati szabadságot; „a jogszerűség és a közszabadságok” biztosítását, különös tekintettel a sajtó-, az egyesülés és gyülekezési szabadságra; az internálás és rendőri felügyelet megszüntetését; a létminimumot biztosító, igazságos adórendszert; az „életet drágító” vámok eltörlését; radikális földreformot; hatékony szociálpolitikát; demokratikus külpolitikát, mely „alkalmas arra, hogy az európai államok demokráciáját közelebb hozza országunkhoz”, ami az egyetlen célravezető út arra, hogy „a trianoni béke igazságtalanságai az európai demokrácia segítségével orvosoltassanak”.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

Az egy éves születésnapját ünneplő Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A Jelen újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók segítségével maradhat fent.

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének munkájához. Az előfizetésért cserébe színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!