A jászok túl nyakasok voltak a Fidesznek

Tóth Ákos | 2023.01.20. 09:00

Olvasási idő kb. 18 perc

Azt mondják, a jászok keményfejű emberek, de azért annyira mégsem, hogy a Jászberény központjában egyetlenként megmaradt helyi hírlapárus előtt álldogáló férfi meg merné kockáztatni, hogy a pult mögött lévő eladónő rosszallását kivívja. Márpedig a középkorú, vékony, szigorú tekintetű asszony igencsak vehemensen szól rá, amikor arról kérdezzük, mit szól ahhoz, hogy az időközi önkormányzati választáson tönkrezúzták a Fidesz jelöltjeit.

– Hát nagyon örülünk – mondja a rendkívül kellemetlen időben az újságárus előtt reszkető jumbósapkás férfi –, számítottunk a győzelemre, de ekkora nagyra még mi sem. Ám a férfi, úgy látszik, nemcsak a szitáló eső és a hűvös szél miatt reszket, mert amikor az asszony rászól, hogy „hagyd már abba”, csak jelentőségteljesen néz, de nem akar többet mondani.

– És miért örül ennyire? – faggatjuk tovább, s tán válaszolna is, de az újságárus azonnal rászól:

– Ne beszéld ki őket!

– Mármint: kiket, a korábbi vezetőket?

A férfi bizonytalanul bólint, s helyette az asszony válaszol:

– Mi a helyi ügyekről csak helyiekkel beszélünk.

Igen, a helyiek az utóbbi időszakban megtanulták fölismerni a messziről jötteket, ami persze nem csoda, hiszen a Jászság 27 ezres fővárosát az elmúlt időszakban ellepték mindenféle népek, aktivisták, újságírók, rejtélyes idegenek, s egyáltalán nem meglepő látvány, ha valaki kamerával vagy – ahogy mi is a kolléganőmmel – fényképezőgéppel a kezében járja a települést; az ilyen látvány annyira megszokottá vált, hogy az iskolából kifelé áradó fiatalok egy csoportja arra kér bennünket, ugyan, készítsünk már róluk is képet, összeállnak az iskolával szemközti téren, épp egy uniós pénzből fölépített játszótér mellett, összeszokottan mosolyognak a kamerába, majd pózolnak, a helyi kínai boltból beszerzett vattakabátjuk elfedi, ahogy megfeszítik bicepszeiket.

Ahogy megfeszítette magát az országos ellenzék is, amely a Közösen Jászberényért pártszövetségben – ebben az MSZP, a Jobbik, a Momentum és a Kossuth Kör állt össze – lényegében megsemmisítette a Fideszt.

Ezt olvashatja még a cikkben:

Milyen eredménnyel zárult az időközi választás?

Mi volt a szerepe a testület feloszlatásában a DK-s Gedei Józsefnek?

Hogyan működött az önkormányzat a fideszes polgármester idején?

Mi volt a szerepe Pócs Jánosnak a Fidesz országgyűlési képviselőjének?

Mit lehet tudni a helyi Fidesz-DK együttműködésről?

Mi a titka Budai Lóránt sikerének?

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában.

Lelátó

Tamás Ervin 

„Ezek az emberek valószínűleg még nem élveztek egyetlen futballmeccset sem, sosem azért mennek ki a stadionokba, hogy jól érezzék magukat, hanem hogy nézzék, mit lehet feljelenteni” – vélekedett a miniszter”.

Elolvasom

A mai napig őrizzük a könyvtárban a CEU szellemiségét

Tóth Bea

Ha diplomát adó képzést nem is végezhet, a magyarországi küldetését nem adta föl a CEU. Egyre többen keresik föl az intézmény magyarországi könyvtárát a kutatásaikhoz, ami nem is csoda, hiszen számos hasonló intézmény zárt be a rezsiemelések miatt.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Kortársaink öröksége – gondolatkísérlet nekrológra

Lakner Zoltán

Sokan és sokféleképpen emlékeztek meg a 74 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklósról és a 89 éves korában elhunyt Mécs Imréről. Személyiségük, életútjuk sokszínűsége indokolja is ezt a sokféleséget. A két eltérő pályát összeköti a demokratikus rendszerváltás, meg az, hogy mindketten megélték a harmadik köztársaság összeroskadását és elpusztítását, még ha ennek kapcsán különböző következtetésekre jutottak is. Ami azonban végső soron közös bennük, az az önkény elutasítása és az emberi méltóság mindenek elé helyezése. Ez az írás szerény adalék Tamás Gáspár Miklós és Mécs Imre közéleti örökségének megfogalmazásához.

Elolvasom

Egy választás anatómiája

Szekeres Imre

Sokan sokféleképp értelmezik a jászberényi időközi választáson történteket, ahol az ellenzék tönkreverte a Fideszt. Szekeres Imre egyike volt a Közösen Jászberényért Egyesület kampánycsapatának. A Jelennek küldött cikkében leírja, mi vezetett ehhez a győzelemhez.

Elolvasom
Keresés