Kicsit menjünk vissza az időben, az említett év decemberéig, amikor is a kormány elfogadta azt a külföldi boltláncokat büntető törvényt, amely 2018-tól megtiltotta a napi fogyasztási cikkek árusítását azoknak a nagyobb üzleteknek, amelyek nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben. Érintett lett volna az Aldi, az Auchan, a Metro, a Spar, talán még a Tesco és a Lidl is. A cél az volt, ami mindig is, helyzetbe hozni a magyar cégeket. Amikor az újságírók megpróbálták megtudni Kovács Zoltántól, hogy mi motiválta a jogalkotót, hogy történt a döntés-előkészítés, mire alapozták a jogszabály módosítását, kiket érint, mennyi dolgozót kell elbocsátaniuk a cégeknek, meg hasonló indiszkrét kérdések röpködtek, a kormányszóvivő azt válaszolta:

„Ezt majd az érintettek kiszámolják”.

És ez annyira jellemző.

Pedig 2010-ben az Orbán-kormány egyik fő vállalása volt, hogy nemcsak átláthatóbbá teszi a jogalkotást, amely szerinte addig követhetetlen katyvasz volt, hanem arra is külön hangsúlyt fektet, hogy a jogszabályokat rendesen elő is készítsék. Elkészült a Magyary Program, amely részletesen taglalta, hogy például korábban, a jogszabályok előkészítése során a szakértők a problémák megoldására helyezték a hangsúlyt és nem fordítottak elég figyelmet az adott probléma környezetére, „széles értelemben véve az intézkedések által érintett komplex hatásrendszerre”. Plusz, hiányzott az utókövetés, a tapasztalatok beépítése. Lett/van új hatásvizsgálati lap, hogy teljes képet lehessen kapni. A többi között olyanokra kell benne válaszolni, mint az intézkedés pozitív és negatív hatásai, számszerűsíthető előnyök és hátrányok, társadalmi és gazdasági hatások, a költségvetésre gyakorolt hatás, adminisztrációs teher. Többszáz kormánytisztviselőt ki is képeztek arra, hogy jól tudják csinálni a hatásvizsgálatot.

Hangzani jól hangzott és felelősnek látszott, ám a gyakorlatban nem sikerült megvalósítani. Látszat-hatásvizsgálati lapok lepték el a minisztériumok honlapjait, olyan, ha nem velünk történne, viccesnek is vehető dolgokkal, minthogy két órát sikerült foglalkozni egy törvény előkészítésével. Mivel ez is sok macera volt, megoldották, hogy még a látszatra se kelljen adni. Beköszöntött az egyéni képviselői indítványok korszaka, amelyek a Házszabályon kívüli gyorsítósávként működnek. Az ilyen típusú jogszabály-tervezeteket, módosításokat ugyanis nem kell végigvinni a minisztériumok általi és közötti előkészítésen, köröztetésen, véleményeztetésen, társadalmi egyeztetésen.

A veszélyhelyzeti kormányzás pedig végképp lezárt mindenféle külső és belső kontrollt. Lett jó megoldás arra is, hogy a nemzetközi vagy hazai befektetőket úgy támogassa a kormány, ahogy éppen neki kedvez. Továbbfejlesztették a Gyurcsány-kormány által bevezetett „nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás” státuszt. Eredetileg az volt a cél, hogy az Európai Unió által támogatott gigaprojektek esetében rövidüljön az engedélyezési eljárás és gyorsabban megvalósulhasson. A Fidesz felismerte az ebben rejlő lehetőségeket, és a szabályok folyamatos lazításával elérte, hogy az ipari, mezőgazdasági és közlekedési fejlesztéseken kívül sport- és turisztikai beruházások, valamint oktatási, egyházi, kulturális, sőt magánérdekeket szolgáló építkezések is kiemeltnek minősülhetnek.

Mivel szinte megszűnt a minisztériumok közötti együttműködés, az államigazgatáson belül egyszer csak nem tudta a jobb kéz, mit akar a bal. Mindenki tudott az egészből valamit, de összességében senki sem tudta, mi történik. Sőt, külső egyeztetés sincs már. Az érintettek véleménye pláne nem érdekes. A jogszabály-tervezeteket úgy nem hozzák nyilvánosságra, hogy elvileg kötelező lenne megtenni. A komoly jelentőségű, állampolgárok sokaságát érintő törvényjavaslatok, például legutóbb a kata megszüntetése, úgy került az Országgyűlés elé a szavazásra, hogy egyetlen érintett szakmai szervezet vagy civil szervezet sem tudott róla.

Annak, hogy a kormány nem végez számításokat, hogy nincs belső és külső kommunikáció a döntések előtt, súlyos következményei vannak.

Nem véletlenül száguld az infláció, dőlnek be a vállalkozások, szegényedik a társadalom, csúszik le a középosztály, rogyadozik az oktatási rendszer, lélegeztetőgépen teng az egészségügy, gazdagodik a NER – hogy csak a legfontosabbakat mondjam, és ne menjek bele olyan részletkérdésekbe, mint Paks II, CEU, uniós támogatások, civil szervezetek.