A feledés fátyla mögött 2.

A minden lében katolikus

Mihelics Vid (1899-1968)

Révész Sándor | 2022.05.29. 09:15

Olvasási idő kb. 21 perc

A keresztényszocializmus legjelentősebb magyar ideológusa, szociológusa és legjobb tollú szószólója mindig úgy kereste a kiutat a népnyomorból és az attól szerinte elválaszthatatlan liberális kapitalizmusból, ahogy éppen történelmileg adódott. A hungarizmustól Salazaron át Kádárig. Csillogó értelmével mindig megokolta, miért támogatja azokat, akik az ő kereszténységével összeegyeztethetetlen nézeteket vallanak.

 A milliókat emberhez méltatlan létben tartó nyomor ellen a legkülönbözőbb világnézetek nevében léptek föl, akik fölléptek. Szociáldemokraták, kommunisták, keresztényszocialisták, hungaristák, nyilasok, harmadik utas népiek, szindikalisták, anarchisták, polgári radikálisok, szociálliberálisok. A szociális elkötelezettség vonalán különös kapcsolatok, szövetségek, átjárások keletkeztek. A leegyszerűsített történelemszemlélet ezzel nem tud mit kezdeni. Mihelics Viddel sem.

Bács vármegyében, Csátalján született 1889. január 7-én a jegyző Bélának keresztelt gyermekeként. Szüleit kis korában elvesztette. Nagybátyja, a makói gimnázium tanára vette magához. Az ő gimnáziumában tanult, amíg a hatodik osztály elvégzése után föl nem vették novíciusnak a ciszterciták zirci apátságába. Közben a fiumei tengerészeti akadémián is eltöltött egy évet. Novíciusként kapta a származására utaló Vid nevet, a szófogadó jelentésű Vitus horvát változatát. A ciszterciták gimnáziumának jeles tanulójaként érettségizett le Egerben. A gimnáziumban önképzőköri elnök volt, Dante, il dolce poeta című önképzőköri dolgozatát kiemelték. Alapítványi jutalmakat kapott.

„Nem bír a szívében lakó hévvel, csak úgy hömpölyög ajkáról a nagyot mondó szavak áradata. De sok poézis is van benne.” Így értékelték a tizennyolc éves ifjú beküldött verseit a Regnum Marianum ifjúsági lapjában, a Zászlónkban 1917 elején.

1917-1919-ben egy sor műfordítása jelent meg különböző lapokban. Fordított spanyolból, franciából (a nem igazán Istennek tetsző életet élő Verlaint), Frederic Mistralt provanszálból (róla tanulmányt is írt), Ibsent stb.

Számos kisebb és nagyobb, élő és holt nyelvet sajátított el.

A rend egri hittudományi főiskoláján szerezte első diplomáját. Kilépett a rendből (később családot is alapított), folytatta tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészettudományi karán, aztán a párizsi katolikus egyetemen szociológiát és erkölcsbölcseletet hallgatott, majd ismét Budapesten jogi diplomát szerzett. A harmincas években még a Pázmány közgazdaság-tudományi karára is beiratkozott, és ott szociálpolitikából és társadalombölcseletből szerzett magántanári képesítést. A nagy nyelv- és diplomagyűjtő ezután tanulta hozzá a többi nyelvhez a portugált, hogy alaposan tanulmányozhassa a számára legkedvesebb rendi diktatúrát Portugáliában.

Tanulmányaival párhuzamosan, húszas éveinek elejétől újságíróként és szerkesztőként tevékenykedett az Új Nemzedéknél, a Nemzeti Újságnál, a Korunk Szavánál, a Vox Academicánál, az Új Kornál, a Katolikus Szemlénél. A világháború éveiben a Sajtótudományi Társaság újságíróiskoláját vezette és az Iparügyi Minisztériumban volt sajtóelőadó.

Mindemellett jó néhány fontos ideológiai és szociálpolitikai tárgyú könyvet és tanulmányt írt.

Olyan hivatásrendi társadalomban hitt, amelyben a rendeket összefogó korporációk biztosítják a társadalmi békét, elűzik a forradalom, a felforgatás átkos szellemét – olyan állam keretében, amely mindenkinek biztosítja a létminimumot, a közjó szempontjai szerint szabályozza a gazdaságot, a magántulajdont pedig – Aquinói Szent Tamás tanai szerint – annyiban ismeri el, amennyiben az saját munka gyümölcse. Ilyen állam eredeti felfogása szerint csak a egyházzal összeforrva, annak szellemében működhet, mivel az igazi szociális gondolat csakis a keresztény elveken alapulhat. Mihelics, miként a kor ifjú, reformer katolikusai általában, a két pápai enciklikában, az 1891-es Rerum Novarum-ban és az azt kiterjesztő 1931-es Quadragesimo Anno-ban kifejtett keresztény szociális gondolat elkötelezettje volt.

Cikkeiben azt bizonygatta, hogy a szociáldemokrácia és a szekuláris szakszervezetek csillaga leáldozott, hívei a keresztény munkásszervezetekhez áramlanak, a kapitalizmus és a féktelen szabadverseny kegyetlen valóságát csak a keresztény szociális gondolat jegyében lehet megváltoztatni. A „kegyetlen kapitalizmus”, a szekularizáció, a szociáldemokrata felforgatás, az állam és egyház szétválasztásának liberális ideája a Prohászka Ottokár zászlaját vivő reformer katolikusok szemében (is) a zsidókhoz kötődött, akikkel szemben meg kell védeni a népet, az egyházat.

Mihelics írta a nekrológot Prohászkáról a Társadalomtudományban (1927/1-2.), később pedig ő lett a Prohászka Társaság főtitkára. Többek között ezeket írja:

„Egy pillanatig sem szűnik meg ráirányítani a magyar társadalom figyelmét a szociáldemokrácia párthatalmi taktikájára s különösen arra a veszedelemre, hogy a magyarországi szocialista szervezetek a szemét-zsidóság vezetése alá kerültek./…/ A munkásoknak is szervezkedniök kell, s az igazi kulturprogramm, amelynek jegyében a szervezkedésnek történnie kell, a keresztényszocializmus./…/ A földreform épp olyan sarkalatos pontja volt Prohászka keresztény nemzeti politikájának, mint az a fajvédelem, amelyet antiszemitizmusnak próbáltak feltüntetni. Pedig Prohászka igen helyesen tiltakozott az ellen, mintha a zsidók ellen való uszítást és gyűlölködést pártolná. Nem antiszemitizmus, hanem ‘hungarizmus’, amely egyet jelent a nemzet emelésével és a keresztény szellem ébresztésével. ‘Három pontban összegezem azt — írta 1918-ban — hogy mit akarunk: az első, hogy meg akarjuk akadályozni a keresztény ifjúság letörését, a második, hogy meg akarjuk akadályozni Magyarország elzsidósodását, a harmadik, hogy rá akarjuk segíteni a jóakaratú és nemzeti érzésű zsidóságot a nemzeti keresztény társadalommal való összeforrásra. Nem volnánk nemzet s nem volnánk öntudatos faj, hanem ellenkezőleg végpusztulásra ítélt faj s vágóhidra felhajtott birkanyáj, ha másként éreznénk s mást akarnánk.’ Prohászka sok vonatkozásban próféta volt, de amit erre az önvédelemre vonatkozóan mondott, igen gyorsan és megdöbbentő módon eleven valósággá vált. Krisztianizmus és hungarizmus.” 

1927-ben Olaszországban a Fasiszta Nagytanács kihirdette a munka alkotmányát, a Carta del Lavoro-t. A „fasiszta forradalomnak” ezt az „alapvető okmányát” Mihelics elemezte először részletesen Magyarországon. Úgy vélte, a jövő fogja majd igazolni, hogy „a fasizmus megtalálta-e azt a ‘széles és ragyogó, a demokratikus hagyomány perfid árnyékából kivezető utat, amelyen munkaadók és munkások… szövetségeikbe tömörülve, zárt sorokban és egyetértésben haladhatnak’. Már maga a kísérlet azonban elgondolásaiban kétségkívül annyira nagyszerű és annyira általános érdekű, hogy az egész emberiségnek tudomást kell róla vennie.” Mihelics azonosul azzal a felfogással, hogy „a termelés komplexuma nemzeti szempontból egységes egész”, amelyet az államnak kell irányítania. A Carta del Lavoro munkakötelezettséget, sztrájktilalmat vezetett be, felszámolta a szakszervezeti pluralizmust, s mindezzel kifejezte „azt a törhetetlen hitet, hogy a tőke és a munka érdekeit össze lehet és össze kell egyeztetni”. Ez a rendszer Mihelics szerint „részt juttat a népnek a nemzet ügyeinek intézésében, de nem az általános szavazati jog fikciójával, hanem azzal, hogy a dolgozókat közvetlenül beleviszi az államéletbe, végül megvédi a gyengébb társadalmi osztályok érdekeit is, de mérsékli követeléseiket”. Ezzel együtt megállapítja azt is, hogy „a keresztény szolidarizmus, amely a természetjogban gyökerezik, elveti a fasizmus bölcseletét”, de ez a különbség „inkább csak az elvi megalapozottságban nyilvánul meg, mert a fasiszta formula: ‘a nemzet érdekei’ és a skolasztikus ‘közjó’ a gyakorlati életben ugyanazt jelenti”. Ahhoz azonban, hogy ez az elvi különbség a gyakorlati együttműködésnek ne legyen akadálya, a társadalmi rendeket összefogó intézményeket világnézetileg semlegessé kell tenni, nem szabad kisajátítani a fasiszta világnézet számára. (Társadalomtudomány, 1927/3-5.)

Ez a feltétel Olaszországban persze nem teljesült, és a hivatásrendek érdekegyesítő szerepe is formális maradt. Mihelics Vid és köre számára az olasz példa pár év alatt elvesztette vonzerejét. Akkor végképp, amikor Mussolini szoros szövetségre lépett a hatalomra jutott Hitlerrel. Mihelics a Világproblémák és katolicizmus című 1933-as könyvében már így fogalmaz:

„A fasizmusnak állam-, illetve nemzetistenítő elmélete támasztja alá azt a kíméletlen diktatúrát, amely még a szellemi és tudományos életet is gúzsba köti Olaszországban.”

Amint kihunyt az egyik reménysugár, fölfénylett egy másik. 1933-ban új korporatív állam jött létre Portugáliában Antonio Oliveira de Salazar vezérletével. Ezzel már nem voltak Mihelicsnek ideológiai problémái. Bár Salazar Estado Novo-ja sok mindenben hasonlított Mussolini Olaszországára, de nem kötődött a fasiszta ideológiához, nem volt Hitler szövetségese, és, ami a lényeg, a katolikus egyház vezető szerepet kapott benne, annak vezetői lelkesen támogatták.

A portugál kísérlet szerte Európában élénk figyelmet keltett, s Mihelics volt az, aki azt a legalaposabban, a nyelvet elsajátítva a helyszínen tanulmányozta (Imrédy Béla jegybankelnök támogatásával), és két kötetben részletesen és lelkesen ismertette. Ez volt a legolvasottabb, legtöbbet recenzált és idézett műve.

Egyetértéssel nyugtázza, hogy Portugáliában az egyének jogait védő formális demokráciával szembeállítják az organikus demokráciát, amely családokra és közösségekre épül, ahol a családfő a család nevében választhat, ahol nem ismerik az államhatalmak szétválasztásának elvét, ahol nincsenek egymást korlátozó független hatalmi szervek, sem egymással vetélkedő pártok. Nincs is szükség rájuk, mert minden irányzat magáévá tette az „újportugál nacionalizmust”, amely védelmezi az ország „belső békéjét”. Mihelics összegzése szerint: „a portugál nép immár a maga teljességében leküzdötte a pártokra való szakadást és elismeréssel adózik az új állam alkotásainak.” (Mihelics Vid: Az új Portugália I-II., 1938.)

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Fizess elő a Jelen online cikkeire,
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában

Kormos Lili

Hiába trükközik a KSH, az emberek 100 százalékos inflációt érzékelnek

Csak a kenyér több, mint 60 százalékkal drágult

Szabó Brigitta

Láng Zsuzsa

Cser-Palkovics András: Kulcskérdés, hogy megjöjjenek az EU-s pénzek

Energiacsúcs összehívását és a fűtési szezon végéig ársapka bevezetését kérik a kormánytól az önkormányzatok.

Tóth Ákos

Ónody-Molnár Dóra

Kvótát a magyar cigányságnak!

A faj szó átírását kezdeményezik a magyar joganyagban az Ámbédkar Technikum vezetői

Ónody-Molnár Dóra

Paul a pult mögött

McCartney, 3, 2, 1.

Benedek Szabolcs

Árnyékkormány angol és magyar módra

Őfelsége leghűségesebb ellenzéke

Szabó Barnabás

Mindenki hazaárulója

Eckhardt Tibor (1888-1972)

Révész Sándor

Vásárhelyi Mária

Ipsos: A magyarok tartanak a legjobban az áremelkedéstől

Többen hibáztatják a háborút, mint a kormányt

Lakner Zoltán

Lakner Zoltán

Tamás Ervin 

Folytatódik Iványi Gáborék zaklatása

A BM-ben nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb

Ónody-Molnár Dóra

Baljós tanévkezdés

Csak irracionális racionalizálás képzelhető el

Ónody-Molnár Dóra

Keresés