Kaló Máté A végtelenben találkozó párhuzamosok? – Az Egyesült Királyság és az Európai Unió Brexit utáni keringője

Lassan öt éve, hogy a britek kis többséggel az EU elhagyása mellett tették le voksukat. Hosszas huzavonát követően tavaly év elején történt meg a formális kilépés, azóta pedig a már meglevő konfliktusok a Covid-válsággal is súlyosbodtak. A britek és az uniós országok egymásra vannak utalva, de milyen feltételek mellett alakulhat ki a modus vivendi?

Múlt héten, éppen Erzsébet királynő kilencvenötödik születésnapján rendezte meg a Brexit utáni brit-európai kapcsolatokat vizsgáló online panelbeszélgetést a német Friedrich Ebert Stiftung, a Political Capital, valamint hetilapunk, a Jelen. Az érintett felek hivatalos képviselői, Paul Fox nemrégiben kinevezett brit nagykövet, Zupkó Gábor, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője, valamint az Európai Külkapcsolati Tanács (ECFR) programigazgatója, Susi Dennison próbált árnyalt képet festeni a kialakult helyzetről.

Aligha ér bárkit meglepetésként az a megállapítás, hogy az Unió és az Egyesült Királyság sem fennállásának legsikeresebb egy évét tudhatja maga mögött. Az egyezség nélküli Brexit élesedése után szinte azonnal kitört a világjárvány. A gazdaság, kiváltképp az EU-val folytatott kereskedelem megtorpanása és a lezárások miatti teljesítménykiesés, meglékelte a brit gazdaságot. Háromszáz éves negatív rekordot döntött meg a tavalyi évre számított közel 10 százalékos recesszió. Csekély öröm lehet az ürömben Boris Johnson kabinetjének, hogy szinte kibogozhatatlan a Brexit és a koronavírus egyenkénti hatóereje, ami alaposan eltörpíti a magukon hordozott politikai céltábla méretét.

A Tory kormány – kiváltképp a járvány korai szakaszában tanúsított – következetlen válságkezelése világszerte elrettentő példaként repítette a világsajtó címlapjaira a britek fertőzési és halálozási mutatóit. A vakcinafejlesztés és a tömeges oltások terén viszont kiemelkedően teljesítettek a brit kutatók és a méltán híres Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS). A magasfokú átoltottságnak köszönhetően véget ért a hosszú lezárások időszaka, és kinyithattak a brit élet egyik fő szimbólumának számító pubok is, amit igen vakmerően utánoz le éppen a magyar kormány idehaza.

Bár az Egyesült Királyság gazdasági mentőcsomagjai és az oltási kampány sikertörténetként írható le, és sokak számára adja magát a csábító kontraszt az EU botladozó vakcinabeszerzésével és lassú gazdasági mentőcsomagjával, ez téves összehasonlítási alap. Az EU-n belül ugyanis, csakúgy, mint az Egyesült Királyságban, az azonnali válságkezelés állami szinten valósult meg. Ennek pedig vannak a szigetországéhoz hasonlóan sikeres példái a kontinensen – hívta fel a figyelmet a brit állampolgárként Franciaországban élő Susi Dennison, aki nem csak kutatóként, de lakosként is rálátással bír a helyi intézkedésekre.

Zupkó Gábor uniós diplomata védelmébe vette az EU vakcinabeszerzési és elosztási mechanizmusát. A képviselet-vezető elismerte ugyan a procedúra gyengeségeit, de emlékeztetett: amennyiben a tagállamok egymással versengve próbálták volna beszerezni az oltásokat, akkor a kisebb, gazdaságilag kevésbé alkuképes államok ledolgozhatatlan hátrányba kerültek volna gazdagabb szomszédjaikhoz képest. Ez következésképp tartós egyenlőtlenségeket és ebből adódóan feszültségeket idézett volna elő, tovább erodálva a már így is viharvert európai belső kohéziót.

Zupkó és Paul Fox brit nagykövet egyaránt jószomszédi, baráti viszonynak nevezte a brit-EU kapcsolatokat. A nagykövet ugyanakkor finoman utalt a brit kormánynak sérelmes európai hozzáállásra a vakcinaexport befagyasztásának belengetése kapcsán és a brit pénzügyi szektor európai pénzpiacokhoz való hozzáférésének korlátozása miatt. A földrajzi és gazdasági közelség miatti egymásra utaltságot tudomásul véve azonban óvatosan bizakodva látják a jövőt a felek – a kölcsönös sérelmek ellenére is. A mostani konfliktusokra jóhiszeműen a tranzíció részét képező, kikalapálandó csorbaként tekintenek, közép- és hosszú távon pedig gördülékenyebb együttműködést jósolnak a gazdasági, külkapcsolati és védelmi kihívások terén is.

A külpolitika terén az EU és a britek számára egyaránt Kína és Oroszország okozza a legnagyobb fejtörést, de itt is nehéz a közös összehasonlítási alapot megragadni. Talán itt érződik legmarkánsabban a brit kilépés és az önálló, kötöttségek nélküli külpolitika nyújtotta szabadság, még ha ez értelemszerűen nem lesz már soha hasonlatos a britek egykor természetesnek vett világbirodalmi státuszához. Fox nagykövet igen világosan nevezte Oroszországot közvetlen fenyegetésnek Európa és az Egyesült Királyság számára. Kínát pedig rendszerszintű versenytársként aposztrofálta, amelynek irányába az árnyalt viszonyrendszer kialakításához az EU-val való szoros koordináció fontosságát is kiemelte. Kérdésünkre válaszolva azonban a kontinensünket érintő védelmi együttműködést szigorúan a NATO keretein belül látja csak elképzelhetőnek, ellenezve a párhuzamos struktúrákat, amely egyértelmű utalás lehet az EU-n belül régóta sürgetett közös haderő esetleges felállítására.

Zupkó Gábor ugyan egyetértett a nagykövet megállapításaival, de emlékeztetett a közös uniós külpolitika konszenzuskényszerére, amelyben pár renitens tagállam az egész Unió egységes fellépését képes elszabotálni. Ezt kimondatlanul is magára veheti a magyar kormány, amely gyakorlott kerékkötője az Oroszországgal és Kínával szembeni közös kiállásnak. Hogy mekkora a szakadék bizonyos esetekben az állami szinteken képviselt és az uniós külpolitika között, azt szintén jól illusztrálja az Orbán-kormány, amely inkább szövetségesként tekint a távol-keleti óriásra, messze kilógva a jóval árnyaltabb európai kánonból.

Bár mind gazdasági, mind külpolitikai szempontból megnőtt Németország és Franciaország befolyása a Brexit után, ezen államok politikai vezetésében a következő egy év választásain esetlegesen bekövetkező változások komoly következményekkel bírhatnak. Ha például az európai projekt egyik utolsó katalizátoraként számon tartott Emmanuel Macron francia elnök vereséget szenvedne Marine Le Pennel szemben, a német-francia tandem akkora széthúzást produkálhatna, mint amilyet az EU és az Egyesült Királyság között tapasztalhatunk jelenleg. Míg a konszenzus felől a többségi álláspontok irányába való elmozdulást működőképes megoldásnak tartja az uniós diplomata, ez önmagában aligha fog elvezetni az erős, egységes uniós külpolitikához.

Ahogy a járvánnyal kapcsolatos válságkezelés kapcsán is láthattuk, az EU-n belül egyértelműen a tagállami szinten összpontosult a politikai cselekvés fókusza, nem pedig a közösségi szinten. Ezt absztrakt szinten is alátámasztani látszik a Susi Dennison által idézett ECFR-kutatások konklúziója, amely szerint a polgárok a nemzeti érdekek közvetlen képviseletét a kormányaiktól várják, míg az univerzálisabb problémák, mint a klímaváltozás vagy az emberi jogok területén számítanak inkább az EU-ra. Kérdés persze, mit gondolnak a választók arról, ha ez a két szint adott esetben konfliktusban áll egymással. Az az EU által képviselt politikai egyenes, melynek a britekével való együttállását vizsgáltuk, valójában sok nemzetállami vektor eredője, ami dinamikusan változik, így nehéz megmondani, hol fog összetalálkozni a szigetországéval, ha fog egyáltalán a jövőben.

 

 

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmeradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.