Tóth Bea Államosított meddőségi centrumok: maradnak a különjáratok

Mára államosították az összes meddőségi centrumot, s a kormány szándéka egyértelműnek tűnik: 150-200 ezer meddőséggel küszködő pár számára tennék elérhetővé ezt a lehetőséget. Szakértők szerint azonban ez a jelenlegi körülmények között nem reális, így továbbra is számítani lehet arra, hogy az érintettek inkább a klasszikus célponttá vált csehországi vagy dániai eljárásokat veszik igénybe.

 

Kásler Miklós miniszter 2019 decemberében jelentette be a Nemzeti Humán Reprodukciós Intézet fölállítását és hat meddőségi centrum államosítását, majd 2,5 milliárd forintos állami támogatással megalakult a Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium is. 2020 januárjától ingyenessé és korlátlanná váltak a meddőségi vizsgálatok. Maradt három meddőségi magánklinika, amelyek az idén május 28-án megjelent törvényjavaslat értelmében hasonló sorsa jutnak – ezzel megszűnik a meddőségi magánellátás. Hogy miért is jó ötlet ezt állami kézbe venni, azt Gulyás Gergely a kormányinfón a hvg.hu-nak azzal indokolta, hogy hatékonyabb, mert a magánellátás finanszírozási vonzata jelentős, egyúttal pedig visszaélésekkel vádolta meg a magáncentrumokat, holott azok a klinikák a versenyhelyzet miatt szükségszerűen az eredményességre törekedtek.

Lantos Gabriella egészségügyi közgazdász szerint ezek a centrumok szinte „a kormány ölébe hullottak” azzal, hogy Kaáli Nagy Géza szülész-nőgyógyász professzor „üzleti ciklusa” úgy kívánta: a centrumait inkább a piacra dobja.

– Életkorából adódóan sem tudta már tovább vinni az intézményeit. Bár voltak külső és külföldi piaci érdeklődők, mégsem bíztak abban, hogy a magyar állam nem fogja bekebelezni azokat. Jól érezték. Kaáli Nagy Géza végül az államnak ajánlotta föl és nyereséggel túllépett a centrumain. Ezt követte a mostani államosítási hullám, ami praktikusan a magánintézmények működési engedélyének a visszavonását jelenti. Ez más egészségügyi intézmények tulajdonosai körében is bizalomvesztéssel járt, hiszen ennyi erővel akár egy gyermek- vagy szemészeti klinika működését is könnyedén el lehet lehetetleníteni.

Lantos Gabriella a Tárki-ban megjelent A párhuzamos valóság című kutatásában világít rá az állami monopólium kártékony hatására az egészségügyi szektorban, s úgy érzi, az elmaradt reformok miatt az állami ellátás már sohasem lesz képes kiszolgálni az egyre öntudatosabb pácienseket. Ami a speciális helyzetet illeti: a mesterséges megtermékenyítés legtöbbször versenyfutás az idővel, ahol a gyorsaság, az időnyerés és a minőség sokszor fontosabb az ingyenességnél. Így az, aki megengedheti magának, inkább választja a magánellátást és kifizeti az milliós nagyságrendű próbálkozást.

– A piac természete – mondja Lantos Gabriella -, hogy a kockázatközösségnek elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy üzleti modellt lehessen kialakítani. Ebből az következik, hogy a ritka vagy nagyon súlyos betegségek – daganatos megbetegedések, idegrendszeri sérülés – esetén magánellátás nem alakítható ki. De az életet nem veszélyeztető betegségek esetén nincs magyarázat és ok arra, hogy az állam kizárólagos szereplővé váljon. Annak ismeretében, hogy a többi piacon milyen pusztításokat és kiszorításokat látunk, itt is világos a folyamat: kitisztítják a piacot, majd végül egy NER-közeli vállalkozó megkapja a meddőségi hálózatot. Korábban a piaci szereplők maguk is megoldották a centrumok felújítását és bővítették felszereléseiket, így most már óriási összegeket leszakítva kiválóan lehet költeni uniós forrásokat erre a célra. Erre látunk példát más szektorban is. Legutóbb pont a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről derült ki, hogy 85 százalékban megalapozatlan költségeket számoltak el.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

Az egy éves születésnapját ünneplő Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A Jelen újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók segítségével maradhat fent.

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor ezzel hozzájárul a Jelen független szerkesztőségének munkájához. Az előfizetésért cserébe színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!