Andrà tutto bene – Beoltott Itália

Török F. László | 2021.10.11. 17:20

Olvasási idő kb. 15 perc

Nyugat-Európa kisebb államai (Dánia, Portugália) a kiváló oltottsági adatoknak köszönhetően nyitnak, Kelet-Európa egésze pedig rettegve és rossz prognózisokkal várja a negyedik hullámot. Ezeket a híreket megszokhattuk már, de amikor Dr. Anthony Fauci, az Egyesült Államok járványügyi hatóságának mára méltán elhíresült elnöke szeptember elején azt nyilatkozta, hogy Olaszország a járvány elleni harc élharcosa, és példát mutat mindenkinek, beleértve Amerikát – nos ezen magam is felkaptam a fejem. Hogyan lett a járvány első hullámától leginkább sújtott, a Covid európai kapujának minősített és lesajnált ország példakép mindenki számára úgy, hogy közben a járvány nem, hogy negatívan érintette az olasz belpolitikát, hanem végső soron évtizedek óta alig látott politikai és gazdasági stabilitást hozott az ország életébe?

Nem volt tán szomorúbb dolog annál, mint tavaly március-június között Olaszországban élni, és saját szemmel látni, ahogy a járvány pillanatok alatt térdre kényszeríti az egész országot. Az első hullám nem kellemetlenségeket és gondokat, hanem súlyos tragédiákat és szinte értelmezhetetlen sokkot okozott, amikor szinte egyik napról a másikra gyökeresen változott meg mindenki élete, amikor a teljes gazdaságnak hetekig le kellett állnia, és az emberek hónapokra kényszerültek szó szerin lakásaik börtönébe a létbizonytalansággal küzdve, mindenféle előzmény nélkül.

Európa és a nyugati világ nagyrésze egyformán megszenvedte az első hullám hatásait is, de az a fajta sokk, amely Olaszországot érte, tényleg egyedi volt, talán pont azért is, mert először mutatott rá: hiába a gazdag nyugati jólét, hiába nincsenek háborúk, sehol sem vagyunk biztonságban, és van, ami mindannyiunk életét a feje tetejére állíthatja nagyon rövid idő alatt. A máskor élettel teli, de hirtelen teljesen kiürült városok és autópályák, a kórházakból érkező látványos képek és hírek az egész világot sokkolták, a szabadságszerető olaszoknak pedig az első sokkon túl a következő reménytelen hónapokban tán leginkább a valós világvége érzését is elhozták: itt az Armageddon, és nem tudjuk hogyan éljük túl. Persze, az olaszok nem lennének olaszok, ha már a legelején nem csillantak volna fel az örök remény szikrái, a balkonkoncertek, az online egymásra találások, majd az „Andrà tutto bene” (minden rendben lesz) világszerte ismertté lett szlogenje voltak azok az első fecskék, amelyek előrevetítették, hogy ez az ország nem fogja megadni magát a Covidnak.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Fizess elő a Jelen online cikkeire,
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában

Kormos Lili

Hiába trükközik a KSH, az emberek 100 százalékos inflációt érzékelnek

Csak a kenyér több, mint 60 százalékkal drágult

Szabó Brigitta

Láng Zsuzsa

Cser-Palkovics András: Kulcskérdés, hogy megjöjjenek az EU-s pénzek

Energiacsúcs összehívását és a fűtési szezon végéig ársapka bevezetését kérik a kormánytól az önkormányzatok.

Tóth Ákos

Ónody-Molnár Dóra

Kvótát a magyar cigányságnak!

A faj szó átírását kezdeményezik a magyar joganyagban az Ámbédkar Technikum vezetői

Ónody-Molnár Dóra

Paul a pult mögött

McCartney, 3, 2, 1.

Benedek Szabolcs

Árnyékkormány angol és magyar módra

Őfelsége leghűségesebb ellenzéke

Szabó Barnabás

Mindenki hazaárulója

Eckhardt Tibor (1888-1972)

Révész Sándor

Vásárhelyi Mária

Ipsos: A magyarok tartanak a legjobban az áremelkedéstől

Többen hibáztatják a háborút, mint a kormányt

Lakner Zoltán

Lakner Zoltán

Tamás Ervin 

Folytatódik Iványi Gáborék zaklatása

A BM-ben nem tudja a bal kéz, mit csinál a jobb

Ónody-Molnár Dóra

Baljós tanévkezdés

Csak irracionális racionalizálás képzelhető el

Ónody-Molnár Dóra

Keresés