Több mint két éve pattant ki a botrány, amikor kiderült, hogy az FPÖ akkori elnökét, az alkancellári poszt várományosát, Heinz-Christian Strachét egy magát orosz milliomosnak kiadó nő csőbe húzta. A hölgy nagy összegű befektetési tervekről hantált, Strache pedig lépre ment. Az ellazult állapotban folytatott tárgyalásokon a pártelnök késznek mutatkozott stratégiai tanácsokat osztogatni, és nem is rejtette véka alá, hogy ez számára busás politikai hasznot hoz majd, mi több, a párt kasszájába is csurranhat-cseppenhet. A felvételek nyilvánosságra kerülése után az időközben alkancellárrá vált Strache lemondott, és vele együtt bukott a néppárti-szabadságpárti koalíció. Kurz kezdetben hajlandó lett volna folytatni az együttműködést, ám ragaszkodott ahhoz, hogy belügyminisztere, a szintén FPÖ-delegált Herbert Kickl távozzon, aki ezt visszautasította. Strache utódja az FPÖ élén Hofer lett, bár ez nem segített a párton, amely hatalmasat bukott az előrehozott választásokon, amelyet az ÖVP magasan nyert, mert Kurznak sikerült elhitetnie, hogy Strache nagyzolásai csupán blöffök, neki semmi köze az állami kinevezések lezsírozásához. Ezt azonban az ellenzék másként látja, a közéletet azóta is éberen tartó ügy hátterét parlamenti bizottság vizsgálja. És aki keres, az talál.

Egymás után göngyölítették fel a kétes kinevezéseket, az állami részesedéssel is bíró cégekbe a kormánypártok szabályos poszt-kereskedéssel delegáltak tagokat, világossá vált, hogy a színfalak mögött zajlottak az egyezkedések. Erről árulkodott az is, hogy kevés figyelmet fordítottak a szakértelemre, rátermettségre, ha már egyszer eldőlt, melyik posztra melyik párt jelölhet. Ausztriában ez bevett gyakorlat volt, csak éppen a szereplők változtak: évtizedeken át a két nagypárt, a szociáldemokrata SPÖ és a Néppárt egymás közt osztották fel a jól jövedelmező igazgatósági, felügyelőbizottsági tagságokat, vagy éppen a politikai befolyással járó stratégiai pozíciókat.

Az Ibiza-felvétel meghökkentő részletei ennek a mechanizmusára világítottak rá, pőrén láthatóvá vált a leosztások kalmárszemlélete. A vizsgálóbizottság előtt megjelent tanúk pedig egymás után keveredtek ellentmondásba, és fény derült arra, hogy az egész államgépezet érintett. Így jutottak el Thomas Schmidhez, aki sikeresen és céltudatosan építette karrierjét a pénzügyminisztériumban, nem is apró szívességeiért később be is vasalta ezek árát. Így lett belőle a 27 milliárd euró összértékű állami holding elnöke. A korrupciógyanús üzelmeket vizsgáló ügyészség lefoglalta Schmid telefonjait, és hiába törölte több éves kommunikációját, informatikusok sikerrel nyerték vissza az sms-ek mintegy 80 százalékát.

Sokáig tartott, amíg Schmid is rájött, hogy pozíciója tarthatatlan. Előbb szinte koncként azt vetette a közvélemény elé, hogy jövőre nem indul újra a tisztségért, idővel azonban, amikor egyre több sms tartalma vált ismertté, amelyek leleplezték a maffia-üzelmekre hajazó, gátlástalan leosztásokat, bedobta a törülközőt. Schmid kinevezése ugyanis iskolapéldája volt annak, hogy Kurz környezete miként osztogatta a jövedelmező állásokat, és kiderült, hogy maga a kancellár is sáros. Bizottsági meghallgatásán meglehetősen nagyvonalúan bánt a tényekkel, azt állította, hogy Schmid előmenetelét csak felületesen követte – valójában az sms-ekből az derült ki, hogy kulcsszerepet játszott, amit egyelőre tagad.