Lakner Zoltán A fideszes és az ellenzéki szavazók mintha nem egy országban élnének

Az agymosott ellenfél, a propagandagyáros média és a muszlim szomszéd

Előző heti számunkban a Szabó Andrea politológussal készült interjúban került szóba a hazai politikai polarizáció, amely nem múlt el azzal, hogy a szavazatokban kifejeződő erőviszonyok markánsan eltolódtak a Fidesz javára. A Policy Solutions elemző intézet azóta napvilágot látott kutatása szerint továbbra is kézzelfoghatóan jelen vannak a magyar társadalomban az eltérő gondolkodású tömbök, és az ezekhez tartozó állampolgárok – habár a választási küzdelem lecsengésével kissé enyhült a hangulat – teljes értetlenséggel viseltetnek egymással szemben. Abban viszont nagyon is hasonlítanak a kormányt és az ellenzéket támogatók, hogy a többségük nem szeretne sem muszlim, sem roma emberek szomszédságában élni.

Akció

Az 1956-ban Franciaországba emigrált társadalomtudományi kutató, esszéista, Kende Péter 1997-ben írt arról, hogy mind ideológiai értelemben, mind társadalmi szempontból, mind pedig a nemzetfelfogás ügyében kiáltóan hiányzik a konszenzusnak az a minimuma a magyar társadalomból, ami egy politikai közösség működéséhez szükséges lenne.

Több mint egy évtizeddel a NER beköszönte előtt – sőt tulajdonképpen az MSZP és a Fidesz vezette párttömbök versengésének csúcsra járatását is megelőzően – Kende Péter arra a következtetésre jutott, hogy ilyen körülmények között „a politikai akaratképződés előbb-utóbb kiugrik az általa (mármint a lehetséges által) körülhatárolt pályákról, és az irracionalitás síkjára fordul át, ez viszont a demokrácia végét jelentheti”. Kende Péter esszéje mai szemmel talán még érdekesebb, mint keletkezésének korában lehetett, holott a szerző nem borús próféciának szánta, inkább jó szándékkal figyelmeztetni próbált a fiatal demokráciára leselkedő veszélyekre, a megoldás lehetségességének reményében.

Mindez abból a szempontból lényeges, hogy emlékeztessük magunkat rá, a társadalom megosztása és megosztottsága nem az Orbán-rendszer terméke. Nagy erővel határozta meg már a 2010-hez vezető utat is, az őszödi helyzet kialakulásához például az vezetett, hogy a szembenálló politikai oldalak valóban olyan végveszélynek tekintették egymás hatalomra kerülését, illetve hatalomban maradását, hogy a felelősséggel felvállalhatónál sokkal messzebbre mentek az ígéretekben és közhangulat felkorbácsolásában. Ehhez képest a súlyos megosztottságot érhetjük már tetten Kende Péter 1990-es évek közepi esszéjében is, sőt hasonló tapasztalatokra tehetünk szert, ha az 1990-es választási kampány kapcsán a korabeli sajtót olvassuk.

Hozzá kell tenni mindehhez azt is, hogy a legolajozottabban működő konszenzuselvű demokrácia is az ellentétek világa, hiszen egyrészt a politika, pláne a demokratikus politika feladata mégiscsak az, hogy szabályozott viszonyok közé terelje az ellentétes vélemények közötti vitákat, s nem az, hogy az eltérő álláspontokat megszüntesse. Másrészt, a politikának mindig is meghatározó logikája volt és lesz a barát és ellenség, a mi és ők csoportok közötti küzdelem. Hogy aztán a konszenzus köre milyen átmérőjű, és a politikai küzdelem hullámai átcsapnak-e a szabályok, alapelvek gátjain, magukat e gátakat is megrendítve, az már egy másik kérdés. De önmagában a politikának nagyon is alapvető jellemzője bizonyos mértékű megosztottság, és az is tanúskodik egy politikai rendszer minőségéről, hogy lefojtani vagy kihordani próbálja-e ezeket a vitákat.

A mai Magyarország kapcsán a kérdés inkább úgy merül fel, hogy az április 3-i elsöprő Fidesz-győzelem után, amely a szavazatok terén több mint egymilliós különbséget hozott a kormányoldal javára az egyesült ellenzékkel szemben, van-e még értelme megosztottságról beszélni? Ezzel kapcsolatban nyilatkozta lapunknak Szabó Andrea szociológus, politológus, hogy az éles véleménykülönbségek továbbra is kimutathatóan léteznek a magyar társadalomban, s az egy ettől eltérő kérdés, hogy az egymással szembenálló, politikailag egyaránt cselekvőképes pártblokkok rivalizálásában kifejeződnek-e ezek a differenciák. Habár tehát a pártblokkok küzdelme – számos okból – elbillent is a kormányoldal javára, szó sincs arról, hogy a „nemzeti együttműködés rendszere” feloldotta volna a véleménykülönbségeket.

A Policy Solutions Széttartó világok című – a Friedrich Ebert Alapítvány támogatásával és a Závecz Research adatfelvétele révén létrejött – legújabb kutatási anyaga alapján inkább az a kép rajzolódik ki, hogy a politikai táborok szembenállása továbbra is él és virul. A kölcsönös bizalmatlanság, elutasítás, sőt értetlenség mit sem változott attól, hogy az erőviszonyok markánsan elmozdultak. A politikai oldalak hívei nemcsak a másik tábor politikusairól, de az ellenoldal szavazóiról is rossz véleménnyel vannak. Az ellenzéki szavazók közel harmada rosszul viselné azt is, ha fideszes költözne a szomszédba, s a Fidesz-híveinek egyötöde érezne hasonlóképpen az (egykori) egyesült ellenzék híveinek szomszédsága esetén.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!