Az állami gyűlöletkeltéssel szemben indított kampányt a Társaság a Szabadságjogokért

Az elmúlt évtizedekben egymással ellenséges táborokra szakadt a társadalom. Ebben a szomorú folyamatban komoly felelősség terheli azokat a hatalmon lévő politikusokat, akik kezdeményező szerepet vállaltak a gyűlöletkeltésben Magyarországon. Előbb az idegengyűlölet határozta meg a közéletet, mostanra pedig már bárkit megbélyegeznek azok, akik meg akarják mondani, hogy mi a család, mit jelent magyarnak vagy éppen kereszténynek lenni Magyarországon. A gyűlöletkeltés különösen veszélyes akkor, amikor a hatalom nem csillapítja, hanem fokozza az indulatokat.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) azért indított kampányt a gyűlölködő megnyilvánulások ellen, mert kizárólag jogi eszközökkel nem lehet harcolni a kirekesztéssel szemben. „Szükség van arra is, hogy a polgárok se menjenek el szó nélkül a rasszista vagy homofób kijelentések mellett. Mivel a választások közeledtével mindenkiben fokozódik az indulat, félő, hogy még több kirekesztő megnyilvánulással találkozhatunk a következő hónapokban. Súlyos hiba, ha a rövid távú politikai célok érdekében hosszú időre megmérgezik a politikusok a társadalmunkat azzal, hogy embereket rekesztenek ki a nemzetből származásuk, bőrszínük vagy identitásuk miatt.” – olvasható a jogvédő szervezet közleményben.

A #TöbbKötÖssze címmel indított figyelemfelhívó kampányának főszereplője Nagy Zsolt, az Örkény Színház színésze, aki 2021-ben nagykövetként csatlakozott a TASZ-hoz. Nagy Zsolt fontosnak tartja, hogy felszólaljon a gyűlöletkeltéssel szemben, amit az egyik legsúlyosabb problémának tart Magyarországon. A kampányfilm alkotógárdájához operatőr-rendezőként csatlakozott a Kossuth-díjas Erdély Mátyás, az Oscar-díjas Saul fia operatőre. Erdély Mátyás több más stábtaggal együtt önkéntes munkájával járult hozzá a #TöbbKötÖssze kampány sikeréhez.

A TASZ hangsúlyozza: a gyűlöletkeltéssel szemben nem lehet semlegesnek maradni, mert a közömbösség is a probléma része. Fontos együttérezni azokkal, akiket sérelem ér, kiállni mellettük a kirekesztéssel szemben.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.