Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki- Zay Péter már jelezte, hogy a Fidesz részéről szervezett választási csalásra kell számítanunk. Ön, mint tapasztalt választási megfigyelő osztja ezt a véleményt?

Igen a válaszom. Örvendetes, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt néven nevezi a veszélyt.

Vagyis csak az történik, ami az előző két ciklusban, tehát 2014-ben és 18-ban is jeleztek a nemzetközi megfigyelők. A civilek odáig mentek, hogy a tömeges csalás lehetőségét is felvetették. Lehet ezt még fokozni?

Bizonyára, hisz Orbán Viktor kormánya 2011-óta folyamatosan módosítgatja a választási törvényt. Márpedig a törvényi feltételek állandó átigazítása a Fidesz javára a választás lényegét, az esélyek egyenlőségét rombolja, nevezhetjük ezért strukturális csalásnak. Az egyik legismertebb trükk a második forduló megszüntetése volt. Tíz évig eltartott, mire a különböző ideológiájú választókat képviselő pártok felismerték, hogy nem viselkedhetnek úgy, ahogyan a demokráciában szokás, tehát, hogy jelentős mértékben fel kell adniuk az egymás közti versenyüket. A strukturális csaláson kívül van még a hagyományos csalás, a „kézimunka” a leadott szavazatokkal, mindaz, ami a választás napján történik. Mindezek segítségével a Fidesz már 2014-ben ismét a parlamenti helyek 67 százalékához jutott, pedig csak 40 százalékot [egész pontosan: 43,55 százalékot] szerzett. 

Ezeket a beavatkozásokat a magyar társadalom miért vette tudomásul?

Volt azért némi ellenállás. Amikor a Fidesz 2011 után először változtatott a egyoldalúan a választási törvényen, akkor Karácsony Gergely kezdeményezésére a Lehet Más a Politika képviselői – Schiffer András kivételével – odaláncolták magukat a parlament elé. De az ellenzék végülis belesodródott a választásokba. Így a Fidesz annak ellenére szerzett újra kétharmados többséget, hogy 2014-ben és 2018-ban már a választók többsége a Fidesz távozására szavazott.

Ennek ismeretében furcsa, hogy az ellenzék nem vonult utcára, hanem tudomásul vette a Fidesz törvénymódosításait, a csalási lehetőségek rendszerbe betonozását. A választási törvényt nem konszenzussal illik módosítani?

Csak az a választási törvény demokratikus, amelyik közös. A Fidesz alatt először történt meg a kommunizmus bukása óta, hogy egypárti diktátummal alkottak választási törvényt. Ahogy később alkotmányt is, s ezzel az egész rendszert. 

Ezzel azt állítja, hogy az ismételt kétharmados győzelmet a Fidesz már korábban is választási csalással szerezte meg?

Igen – persze nem a büntetőjogászi, hanem a demokratikus norma szerint. Ahogy a lopás is lopás marad, még ha törvényt hoztak is róla maguknak. Ilyen értelemben csalás a körzethatárok átrajzolása, s ezzel a Fidesz szavazók nyerhető körzetekbe szervezése. Csalás például az állampolgári egyenlőséget nyíltan tagadó diszkrimináció a határokon túl élő és a Nyugaton dolgozó magyarok között, akik nem szavazhatnak levélben. Hasonlóan csaló trükk a kamupártok gyakorlatilag meghívásnak nevezhető finanszírozása. További szervezett esélyegyenlőtlenségek vannak a pártfinanszírozásban és a médiához való hozzáférésben. A nyomtatott sajtó, a rádió és a televízió szinte totális propagandagépezetté változtatása szintén választási célú visszaélés. Vagy például a tény, hogy Fideszen kívül minden más pártot megbüntetett az Állami Számvevőszék olyan pártfinanszírozási szabálytalanságokért, amelyek sokszorosát észrevétlenül hagyta a kormányzópárt esetében. 

Példátlan csalásra ad lehetőséget a szavazatszámlálás közben elkövetett csalás, ezt is tudomásul kell venni?

Ezek már a szavazásnapi “kézimunkák”, a hagyományosabb csalások közé tartoznak, de hatásukban nem kevésbé súlyosak, mint a törvényhozásiak. Az ellenzék ezeket szinte meghívta azzal, hogy eddig nem mindenhol voltak szavazatszámláló delegáltjaik. Gyakoriak a láncszavazások, a szavazatvásárlások, az „urnatömések”, a szavazatok lefényképeztetése, a szavazók csalárd bejelentése fiktív lakcímekre, a szavazók utaztatása. Ez utóbbi egyébként pontos másolata a kommunizmusnak is megágyazó kékcédulás módszernek.