Az ellenzéki lét elviselhetetlen könnyűsége

Ónody Gomperz Tamás | 2022.10.27. 14:14

Olvasási idő kb. 4 perc

Majdnem 24 órán keresztül nem engedte lezárni az állami szociális gondoskodás megszűnéséről folytatott vitát az LMP a parlamentben. A témaválasztás jó. Az obstrukció technikája szintén. Összességében ügyes akciót láthattunk egy erkölcsi szempontból fontos, tehát a politikai identitást megalapozó kérdésben.

Már éppen megdicsérné az ember a szegények érdekében elszántan küzdő képviselőket, ám ekkor felbukkant az alábbi szelfi. Mit felbukkant, hirdetésben terjesztik, annyira jól sikerültnek tartják.

Pedig ez a fotó minden elemzésnél pontosabban mutatja meg azt, ami a parlamenti ellenzékben elviselhetetlen. Azt, hogy ez az egész számukra csupán egy játék. Elkényeztetett gyerekek politikusost játszanak és közben jól érzik magukat. A téma, amiben – hangsúlyozom: taktikai és erkölcsi szempontból helyesen – akcióznak nem kevésbé drámai, minthogy több tízezer reménytelen helyzetbe kerülő embertől megtagadja az állami gondoskodást az a kormány, amelynek tagjai egy egészen sajtos állami gondoskodás következtében lettek néhány év alatt milliárdosok.

Ezt olvashatja még a cikkben:

Kikre hasonlítanak az akciózó LMP-s képviselők?

Különbözik-e tőlük az EP-választás éjszakáján táncra perdülő Gyurcsány Ferenc?

Mi az ellenzék stratégiája?

Miről tanúskodik Ungár Péter nyilatkozata?

Olvasd el ezt a cikket,
csak 199 Ft!

vagy

Fizessen elő a Jelen online cikkeire, vagy jelentkezzen be
csak havi 1500 Ft!

Még több olvasnivaló a témában.

Lelátó

Tamás Ervin 

„Ezek az emberek valószínűleg még nem élveztek egyetlen futballmeccset sem, sosem azért mennek ki a stadionokba, hogy jól érezzék magukat, hanem hogy nézzék, mit lehet feljelenteni” – vélekedett a miniszter”.

Elolvasom

A mai napig őrizzük a könyvtárban a CEU szellemiségét

Tóth Bea

Ha diplomát adó képzést nem is végezhet, a magyarországi küldetését nem adta föl a CEU. Egyre többen keresik föl az intézmény magyarországi könyvtárát a kutatásaikhoz, ami nem is csoda, hiszen számos hasonló intézmény zárt be a rezsiemelések miatt.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Kortársaink öröksége – gondolatkísérlet nekrológra

Lakner Zoltán

Sokan és sokféleképpen emlékeztek meg a 74 évesen elhunyt Tamás Gáspár Miklósról és a 89 éves korában elhunyt Mécs Imréről. Személyiségük, életútjuk sokszínűsége indokolja is ezt a sokféleséget. A két eltérő pályát összeköti a demokratikus rendszerváltás, meg az, hogy mindketten megélték a harmadik köztársaság összeroskadását és elpusztítását, még ha ennek kapcsán különböző következtetésekre jutottak is. Ami azonban végső soron közös bennük, az az önkény elutasítása és az emberi méltóság mindenek elé helyezése. Ez az írás szerény adalék Tamás Gáspár Miklós és Mécs Imre közéleti örökségének megfogalmazásához.

Elolvasom

Egy választás anatómiája

Szekeres Imre

Sokan sokféleképp értelmezik a jászberényi időközi választáson történteket, ahol az ellenzék tönkreverte a Fideszt. Szekeres Imre egyike volt a Közösen Jászberényért Egyesület kampánycsapatának. A Jelennek küldött cikkében leírja, mi vezetett ehhez a győzelemhez.

Elolvasom
Keresés