Az első szoclib

Gratz Gusztáv (1875-1946)

Ő volt a szociális liberalizmus első tudatos képviselője Magyarországon. Politikai pályája kanyargós volt, szellemi pályája egyenes. Különböző helyzetekben, különböző szövetségesekkel, különböző kompromisszumokkal, különböző ellenfelekkel harcolt ugyanazért a célért. Sikertelenül.­

Akció

A 18. századi vallásüldözések elől Magyarországra menekült osztrák protestánsok voltak az ősei. Identitása a német etnikumhoz és a magyar politikai nemzethez kötötte. Apja evangélikus lelkész volt. Egy szepességi bányásztelepülésen, Gölnicbányán született. Ott lakott és ott járt iskolába, ahová apját a lelkészi szolgálat szólította. A kolozsvári unitárius gimnáziumban érettségizett. Éltanuló volt, önképzőköri elnök.

A kolozsvári egyetem joghallgatójaként vezető funkciókat viselt a ­Diákszövetségben és az Egyetemi Körben. Közéleti főnyüzsgönc volt már kora ifjúságában is. Diákként előadásokat tartott a halálbüntetésről, a modern irodalomról, Ibsen szerelemfelfogásáról, a gabonaárak alakulásáról. Minden érdekelte, minden lében kanál volt. Húszéves diákként már egy erdélyi lap munkatársaként ontotta a cikkeket. Onnan került Pestre, a Pester Lloyd szerkesztőjeként és német lapok tudósítójaként. Huszonnégy-huszonöt éves korában kézikönyvként használható füzeteket publikált a nemzetközi jogról és az alkotmányjogról.

A 19. század utolsó éveiben összeverődtek és folyóiratot alapítottak a modern társadalomtudomány zászlaját vivő, világmegváltásra készülő ifjak. A Huszadik Század két fő kezdeményezője és oszlopa Jászi Oszkár és Gratz Gusztáv voltak. Akkor még közeli barátok. A folyóirat vonzásköréhez tartozók megalakították a Társadalomtudományi Társaságot, mely a Nyugattól elmaradt, konzervatív tudományos és kulturális közgondolkodás megújításáért és annak alapján az ország megújításáért tevékenykedett. Gratz a rendszer korrekciójáért küzdő, aktuális problémákat tudományos mélységgel felvető lapot kívánt szerkeszteni, Jászi pedig a radikális rendszerkritika fórumát kívánta megteremteni. A kötélhúzás három évig tartott, akkor Gratz lemondott a főszerkesztőségről.

1904-ben a Társadalomtudományi Társaság vitát rendezett a társaságon belüli irányzatok képviselői között. Gratz képviselte a liberalizmust. A régi liberalizmus és a szocializmus helyett ajánlotta a szociális liberalizmust. „Én szociális liberalizmusnak nevezném, de nevezzük bárhogyan, az teljesen mindegy, abban az egyben erősen hiszek, hogy ezen az úton a liberalizmus elveinek épen tartásával s a gyakorlati liberális politikának szociális tartalommal való kibővítésével a társadalmi bajokat meg lehet gyógyítani annyira, amennyire ez emberileg lehetséges." Az őt élesen bíráló Szabó Ervin ellenében azzal érvelt, hogy az egyéni szabadság sokkal becsesebb, „mint a kikényszerített gazdasági egyenlőség, melyet a szocializmus tudna az emberiségnek nyújtani az egyéni szabadság mai formáinak elsöprésével." Gratzot konzervatív liberálisnak szokták minősíteni, holott reformliberális volt.

1905 fejleményei, az ellenzék választási győzelme, az általános választójogért vívott harc még összetartotta, 1906-ban azonban a darabontkormány, illetve az azt leváltó áprilisi paktum eltérő megítélése szétvetette a Társadalomtudományi Társaságot. Gratzék megpróbálták kipuccsolni a radikálisokat, végül nekik kellett távozniuk.

A távozók beépültek az establishmentbe. Gratz az 1906-os választásokon mandátumot szerzett, és az erdélyi szászok parlamenti csoportjához csatlakozott.

Újságíróként szoros kapcsolatba került vezető politikusokkal. Jeles közgazdasági szakértőnek (is) számított már. 1912-ben ő lett a Gyáriparosok Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója. Az első világháború éveiben a hadi megrendelések legfőbb irányítói közé tartozott. A hadi gazdálkodási központok potentátjaként egyre nagyobb tekintélyre tett szert. 1917-ben külügyminisztériumi osztályfőnök lett, majd a rövid életű Esterházy-kormány pénzügyminisztere. A Külügyminisztériumba visszatérve ő lett a breszt-litovszki, majd a bukaresti béketárgyalásokon a magyar delegáció esze.

1918-19 forradalmait elutasította, pedig Károlyiék követté kívánták kinevezni. Később úgy összegezte a véleményét, hogy ha a forradalomban, miként az „őszirózsásban”, a többség uralkodik, az káoszt jelent, amikor pedig a forradalmi kisebbség, az terrort és „csőcselékuralmat". Számára a kiegyezés és a dualista monarchia a magyarországi polgárosodás, liberalizmus egyetlen lehetséges kerete volt. 1919-ben egyértelmű volt számára, hogy a bolsevista diktatúrától való megszabadulás a legfőbb prioritás, és ebben, valamint a konszolidáció folyamatában együtt kell működnie azokkal is, akikkel világnézetileg nem azonosul.

A Tanácsköztársaság kikiáltása után Bécsbe ment, és csatlakozott az Antibolsevista Comitéhez. A bukás után ő lett Magyarország bécsi követe, és szorgalmasan küldözgette a Külügyminisztériumba az informátorai által adott jelentéseket egykori barátja, az emigrációba kényszerült Jászi Oszkár ottani tevékenységéről.

1921 januárjában külügyminiszter lett Teleki Pál kormányában, ami éppoly rövid ideig tartott, mint a pénzügyminisztersége 1917-ben. „Gratz Gusztáv külügyminiszter kiesett a magára erőltetett szerepéből. A nagy és kis antanttal szemben — igen helyesen — egész diplomáciai apparátusával a békét szolgálta. Némi sikerei is voltak ellenségeinknél. Meglátta IV. ­Károly volt királyt, sőt beszélt is vele. Rögtön megszédült. Mikor pedig a nemzetgyűlésen kérdőre vonták, majdnem zokogott. De nem azért, hogy IV. Károly volt király megjelenése az országot végromlásba dönthette volna. Nem. Hanem azért, mert fájdalmasan érintette, hogy ellenségeink egységes és fenyegető fellépése miatt IV. Károly volt királynak az országot haladéktalanul el kellett hagynia.” (Csonkamagyarország, 1921. április 12.) Gratznak le kellett mondania.

A király visszatéréséről azonban nem mondott le. Kiutazott hozzá Svájcba, tárgyalt a visszatérés lehetőségéről francia diplomatákkal Karlsbadban, és ez volt a második restaurációs kísérlet kiindulópontja Lehár Antal szerint, amelyben Gratz volt az egyik főszereplő. Ő és Lehár tárgyalt a király nevében Horthyval. A király pénzügyminiszternek kívánta kinevezni őt. A királypuccs többi vezetőjével együtt letartóztatták, tíz hétig fogva tartották. Óvadék fejében szabadult, a lázadás vádját csak évek múltán ejtették vele szemben. Ő volt a legharciasabb legitimista. Számára Trianon revíziója a Monarchia revízióját jelentette volna, amely valamilyen formában ismét összetartja a Kárpát-medence népeit.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!