Szabó Brigitta Az újranyitási terv és a valóság

A kormány jogszabályban rögzítette, hogy április 19-én kinyitnak a köznevelési és a szakképző intézmények, vagyis a járvány tetőfokán azt ígéri, hogy több mint 720 ezer általános iskolás, 500 ezer gimnazista és más, középfokú szakképzésben résztvevő diák, valamint 330 ezer óvodás élete térhet vissza a normál kerékvágásba. Pedig a tanárok oltása szinte el sem kezdődött, a Heim Pál Gyermekkórház pedig tele van koronavírusos gyerekekkel.

„Ekkora árral szemben nem lehet úszni, ilyen pici halként” – írta Facebook oldalán az Országos Mentőszolgálat egyik munkatársa, aki néhány nappal ezelőtt egy hosszú posztot tett közzé arról, hogy milyenek a mindennapjaik és mit tapasztalnak a kórházakban, de törölnie kellett a vallomását. Pedig eredetileg közérdekűnek szánta, s ennek megfelelően így is kezdte: „Bátran ajánlom!” Nem ő az egyetlen egészségügyi dolgozó, aki nem bírja annak a nyomását, hogy amit lát és tapasztal, szöges ellentétben van azzal, ami megjelenik a kormányzati kommunikációban. És bár többen is – külső ráhatásra – visszavonják helyzetjelentésüket, azokat mégis elegen olvassák vagy nézik ahhoz, hogy fennmaradjanak. Ilyen a mentős írása is.

„Katasztrófa-medicina van érvényben, ami azt jeleneti, hogy senkinek sem kezdik meg az újraélesztését, ha meghal” – írta, megnevezve konkrét kórházakat, amelyekben bizonyos életkor fölött már nem tesznek lélegeztetőgépre beteget. Ő is igazolja, amit egyre többször hallani, hogy nincs elég ember, akik a kórházakban dolgoznak, a végletekig kimerültek, férfiak-nők egyaránt sírnak a tehetetlenségtől és az átéltektől. Szerinte az, ami a zárt falak között történik, már nem titkolható tovább, az embereknek tudniuk kell, mire számíthatnak, ha kórházba kerülnek. Nem mellékesen jegyzi meg, jó lenne, ha működne a lift a Szent László Kórházban, s nem kellene több emeletnyi lépcsőn cipekedniük a mentősöknek, vagy most igen jól jönne az egy éve el nem készülő oxigénhálózat a Dél-Pesti Kórház Covid-részlegének.

Vidéken sem jobb a helyzet. Vannak kórházak, amelyek már a teljesen amatőr segítőkkel is megelégednének. Ezek olyan hirdetéseket tesznek közzé, amelyekben azt írják, nagyjából négy óra alatt megtanítják a legszükségesebbeket a jelentkezőkkel, hogy azok meg tudják mérni a vérnyomást, a véroxigénszintet, hogy figyelni tudjanak a betegekre, s jelezzenek a szakembereknek, ha valakivel probléma van, s meg tudják etetni azokat, akik maguk képtelenek erre.

Nagy visszhangja lett az ózdi kórházigazgató nyilatkozatának is, aki azt mondta az ózdi tévé kamerájába, hogy náluk most olyan a helyzet, mint amilyen tavaly volt Olaszországban, vagyis katasztrofális. Irtózatos a teher, fizikailag és mentálisan is, mondta. Az intenzív osztályuk korábban hét ággyal működött. Most ez a személyzet lát el 150 covidos és 17 intenzív covidos beteget. A kórházban már nincs előjegyzés, nincs járóbeteg-ellátás úgy, hogy a legtöbb háziorvosi körzetben nincs orvos, tehát eleve sokan mennek a kórházba, ha bármi bajuk van.

„Hazugság, hogy az ózdi kórházban olyan állapotok uralkodnának, mint tavaly tavasszal Észak-Olaszországban” – így reagált erre az emberi erőforrások minisztériuma. Szerintük nincs túlterhelve a kórház.

Egy ottani dolgozó csupán annyit írt a Facebookon, hogy oda kellene menniük a hazai és a nemzetközi tévéstáboknak, és megmutatni a valóságot. Na persze, teszi hozzá, „azért vannak a katonák a kórházakba delegálva, hogy ki ne szökjön az igazság”.

Kérdés, hogy vajon honnan tájékozódik az EMMI, mert ha az érintetteket kérdezné, akkor más kép rajzolódna ki. Akkor arról is tudna, hogy mit él meg például egy orvostanhallgató, aki egyébként ugyancsak közszolgálati célból vállalja fel, hogy közzéteszi mindazt, amit tapasztalt. Ráadásul kifejezetten kéri, hogy senki se vegye politikai állásfoglalásnak, amit leírt, csupán azt szeretné, ha az emberek tudnák, mi történik az egészségügyben. „A vörös zónába belépni olyan, mint besétálni egy állóháború közepébe. Fülsüketítő a kontraszt a rendezett, csendes zsilip és az ajtó túloldalán száguldó szervezett fejetlenség között. Odabent mindenhol betegek, sérültek küzdenek a levegőért, szorongatják az oxigénpalackjaikat, családtagjaikat hívják, miközben űrruhás orvosok, ápolók rohannak el mellettük, meg-megszólítva egy-egy beteget, meg-megigazítva egy-egy orrszondát, maszkot. És sosincs csönd. Valaki mindig köhög, valaki mindig küszködve, kapkodva, hörögve próbál levegőhöz jutni, az oxigén folyamatosan sziszeg, az ápolók egymásnak kiabálnak, hogy a védőfelszerelés kapucniján át is hallják egymást. És valaki mindig sír.”

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

A Jelen egy pártoktól és médiacégektől független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. Mélyen elkötelezettek vagyunk a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók támogatásával maradhat fent. Mi nem adományt kérünk, hanem színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk az előfizetésért cserébe.

A Jelen oldalán kizárólag a szerzőink saját írásai olvashatók. Nem foglalkozunk hírek utánközlésével és újracsomagolásával. Legfontosabb küldetésünk, hogy színvonalas elemzések, riportok, interjúk és vélemények közlésével segítsük megérteni a közéleti események összefüggéseit. Ha most továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor a Jelen független szerkesztőségének további munkájához is hozzájárul.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!