Babiš elviselhetetlen kampánya

Bőtös Botond | 2021.09.01. 18:15

Olvasási idő kb. 15 perc

A Jelen tavaszi cseh belpolitikai elemzése a Kalózpárt diadalmenetéről szólt. A legnagyobb ellenzéki párt ugyanis hét év után, idén februárjában nemcsak megelőzte Andrej Babiš pártját a népszerűségi listákon, de folyamatosan növelte előnyét. Ivan Bartošról, a Kalózpárt elnökéről már mint Csehország új miniszterelnökéről beszéltek. (A pártelnökről a Jelen is közölt portrét.) E felfutó időszakban döntött úgy a Kalózpárt elnöke, hogy a számára biztos parlamenti bejutást ígérő közép-cseh régió helyett az észak-csehországi Ústy régióban indul el, amely az ország egyik legszegényebb területe. Az egykori szudétanémet vidékről a második világháború után hárommillió német nemzetiségű csehszlovák állampolgárt utasítottak ki és űztek el. A szovjet időszakban ipari övezetté alakult át, ahová az ország minden területéről érkeztek munkát vállalni az emberek. Csakhogy az újonnan betelepülő csehek, szlovákok, romák, magyarok egyáltalán nem kötődtek a környékhez. A rendszerváltás után pedig a helyi szénbányászat és az ipari szektor is visszaesett, sokan elvesztették állásukat is. Ma az ott élő emberek gyakran apolitikusak, nem érdekli őket a jövő. A fiatalok tanulmányaik elvégzése után elvándorolnak. A legutóbbi 2017-es országgyűlési választásokon Babiš ANO mozgalma 37 százalékot, a Kalózpárt mindössze 12 százalékot ért el. 

Bartošék tavasszal offenzívában voltak és azt mondták, ha itt legyőzik az ANO-t, akkor országosan is megnőnek az esélyeik. Az ötlet jónak tűnt. Amikor Bartoš bejelentette indulását, Babiš népszerűsége a Covid-19 sokadik hulláma idején folyamatosan csökkent. Olyan régióban, ahol Babiš, a Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD), továbbá a kommunisták nagyon erősek, a Kalózok azt gondolták, kihívóként lerabolhatják az ellenfél szavazótáborát. A győzelemhez az ellenzéki pártoknak ugyanis Csehországban is muszáj megszólítaniuk a kormánypárti szavazók egy részét a győzelemhez. Csakhogy májusban a Kalózpárt gyengülni kezdett és júniusban már újra az ANO volt Csehország legnépszerűbb pártja. Babiš ellentámadásba lendült. Július végén bejelentette, hogy ő is Ústy régióban indul el régiós listavezetőként. A lépéssel, amelyről akkor már hetek óta pletykáltak a közélet digitális fórumain is, gyakorlatilag kihívta Bartošt és a pártjából, valamint a Polgármesterek Pártjából (STAN) álló progresszív választási blokk vezetőjét. Mindez a Babiš kampánystáb részéről tudatosan felépített akció és választott ellenfél lehetett. 

Orbán Viktorhoz hasonlóan Babiš politikájának lényege is az ellenség állandó felmutatásában nyilvánul meg. A két rivális párt szavazótáborának metszése minimális, és könnyen meghatározhatók az ANO kommunikációjában a Kalózpárthoz társított hazug és túlzó állítások. A nyugdíjak csökkentése, a lakások megadóztatása, a drogok legalizálása, a menekültek korlátlan beengedése a leggyakoribb hazugságok a Kalózokról. Ebbe a modellbe egy Babiš kontra Bartoš személyes megmérettetés adta magát. A kormánypárt kitalált ügyek mentén irányítja a közbeszédet, és ezzel ügyesen eltereli a figyelmet a koronavírus világjárványról, amely tavaly Babišt térdre kényszerítette. De a jelenlegi miniszterelnök idén nyáron ráérzett a kampányra: a Kalózpárt régóta meghirdetett első régiós személyes találkozójára és választási kampányműsorára a jelenlegi kormányfő rászervezte saját debütálását is. Aznap este a tévében azt látták, az újságban és az interneten azt olvasták az emberek, hogy amíg a város főterén Babiš nagy tömeg előtt beszél, addig a tér sarkában a Kalózpárt elnöke egy-két ember előtt harmonikázik. 

Amikor Bartošék a gyenge nyári szereplés okát kutatták, az egyik döntő hatást az ellenük folyó folyamatos lejárató kampányban találták meg. A Kalózpárt ellen indított dezinformációs támadás kiterjedése valóban megdöbbentő méretű. Ugyanakkor a Kalózpárt több hibát is elkövetett az eddigi kampányban. Facebook-kampányuk megbukott, a választóktól gúnyt és kritikát kaptak. A Kalózok két újabb tanácsadót vettek fel, hogy lendítsenek a kissé lassú és unalmas nyári kampányon. Az új terv utcai fagylaltosztás volt. Még el sem kezdték az új akciót, az interneten hamar nevetség tárgyává vált. Nem hagyta ki a lehetőséget Babiš kampánycsapata sem. A progresszív pártszövetség terve szerint a klasszikus fagyik helyett vegán eper sorbet fagylaltot osztottak volna szét. Ellenfeleik azonnal ellenük fordították akciójukat, mondván, hogy a Kalózpárt politikusai „elvakult radikálisok”, akik „marhaságokkal foglalkoznak”. A legjobb reakciót Babišék adták. A kormányfő megüzente a Facebookon, hogy ő is fagylaltot fog osztani. „Ellentétben a Kalózokkal, az én fagyim vaníliás és csokoládés lesz. Tehát ideológiamentes és cseh fagylalt.”

A Kalózok mindebből az a következtetést vonták le, hogy növelni kéne a személyes találkozók számát a választókkal. Ez be is indult augusztus közepétől. Egy másik kritika szerint Bartoš mindenki számára meg szeretne felelni, nem csak egy társadalmi csoportnak politizál, ahogy azt Babiš a nyugdíjas emberek felé teszi. Politikai marketingszakértők szerint ezzel az a baj, hogy egy párt nem tud mindenkit megszólítani. Ráadásul sok energiát fektetnek az álhírek megcáfolására, ami persze fontos, de egy idő után túl sok energiát vonhat el. Ráadásul a nyugdíjasok általában nehezen győzhetők meg egy jó néhány percig tartó Facebook-videóval. Az ígéretek szerint a párt most fordul rá a kampány forró szakaszára, meglátjuk. Több ismerősöm is állítja, hogy a Kalózok elvesztették egykori robbanékonyságukat. Újra érthetően és egyszerűen kellene fogalmazni, hosszú programokat senki nem fog tanulmányozni, gondolják.

A cseh választások végeredményébe beleszólhat a világpolitika is. Valószínű, hogy a tálibok győzelme Afganisztánban is Babiš kampányát segíti. Bár a migráció témája Csehországban sokat vesztett népszerűségéből, a lakosság egy részét a mai napig foglalkoztatja. A koronavírus lecsengése idején, egy júniusi felmérés alapján az emberek 47 százaléka továbbra is komoly veszélynek tekinti még úgy is, hogy a vírus miatt gyakorlatilag megszűnt a határátkelés Csehországban is. Kevesen számítottak már rá, de befolyásolhatja a végeredményt.

A kampányban máris kevesebbet beszélnek a Kalózok által favorizált témákról, például Csehország modernizációjáról, az emberek eladósodásáról, a leszakadó régiókról és a koronavírus világjárvány következményeiről. Ráadásul a Kabul elfoglalása utáni napokban a kormány és a hadsereg evakuálási teljesítménye európai összehasonlításban messze nem a legrosszabb volt. Ez esetben nem arról volt szó, hogy a kormányfő változtatott volna évek óta azonos menekültellenes álláspontján. A gyors afganisztáni fellépésben szerepet játszott a nyilvánosság és a média erőteljes nyomása is. Augusztusban több cikk is megjelent a kabuli cseh nagykövetségen dolgozó, életüket féltő afgán tolmácsokról, amelyek nemcsak a közvélemény egy részét, de a politikusokat is felkavarták. Pedig Kabul elfoglalása után Babiš egy Facebook posztban első választási kampánynyitó utcai fórumán debütáló „Osszátok, míg be nem tiltják!” című új könyvéből idézett: „Nemet mondunk a kötelező kvótákra és a kötelező újraelosztási tervekre. Egyetlen migránst sem fogadunk be, egyszerűen nem.” Mindezt azért teszi, mert kényes helyzetbe került: ha a menekültellenes érzelmű ANO szavazótábor túlzott szolidaritással vádolná meg, szavazatokat veszíthet. Ugyanakkor arra is figyelnie kell, nehogy túlságosan lerabolja a szintén bevándorlásellenes szavazatokra hajtó kisebb pártok támogatását. Az afganisztáni menekültek potenciális európai megjelenése muníciót adhat az utóbbi időben nem túl jól teljesítő bal és jobboldali nacionalista pártok vérszegény és unalmas kampányának. Ami azt is jelentené, hogy a témában a kormánypárt konkurensei lennének. 

E cikk írása idején jelent meg Csehországban a legfrissebb közvéleménykutatás. Az ANO tovább növelte népszerűségét és már 30 százalék fölött jár, a Progresszív Blokk tovább vesztett népszerűségéből és bezuhant 20 százalék alá. Babiš viszont még nem dőlhet hátra: a friss felmérés szerint a parlamentbe az összesen 40 százalék körül teljesítő két nagy ellenzéki választási blokkon kívül mindössze a 10 százalékot stabilan hozó szélsőjobboldali SPD jutna be biztosan. Ezzel a párttal a jelenlegi kormányfő saját nemzetközi reputációjának megóvása miatt nem szívesen kötne nyíltan koalíciót. A kis pártok a bejutási küszöb határán mozognak. A választásokat tehát két tényező döntheti el. Az tényleges győztes megválasztásán kívül nagy szerepe lesz annak, hogy a szociáldemokraták, a kommunisták, valamint az új, sokak szerint éppen Babiš által finanszírozott párt, az Eskü (Přísaha), átlépi-e a bejutási küszöböt. A kommunista párt elnöke ráadásul a napokban korrupciós botrányba keveredett. Vallomások szerint pártjának utalt anyagi támogatásért cserébe egy helyi vállalkozónak segített eltéríteni a cége ellen indított vizsgálatokat.

Ha a választások után Babiš nem tud kivel koalíciót kötni, az a jelenlegi ellenzéki pártoknak kedvezhet. A körülmények tehát összességében, két hónappal a választások előtt kiszámíthatatlanná teszik, ki alakíthat majd októberben kormányt. Egy azonban biztos: Miloš Zeman köztársasági elnök nem fogja tiszteletben tartani az alkotmány szellemét és a választási törvényt, és Andrej Babišt nevezi majd ki a következő kormány élére. Hiába végezne az ANO csak a második helyen, Zeman előre bejelentette, hogy a kormányalakításra nem egy választási pártkoalíció vezető pártjának, hanem a választásokon a legjobban szereplő pártnak az elnökét kéri fel. Ez minden bizonnyal Babiš lesz.

Az új német kormánnyal nehezebb lesz

A Jelen megkérdezte a cseh és német parlamenti választások lehetséges hatásáról Martin Ehlt, a Hospodářské noviny gazdasági-politikai napilap külpolitikai rovatvezetőjét, politológust, aki cikkeiben gyakran foglalkozik a közép-európai országokkal is. Ehl elöljáróban megjegyezte, hogy két hónappal a választások előtt nagyon nehéz értékelni, mert a szavazás kimenetele nagyon különböző is lehet attól, amit most valószínűsítünk. 

Mi az, ami ma hiányzik a német-cseh kapcsolatokból külpolitikai szemmel?

Olyan konkrét tartalom és témák, amelyek nemcsak a múlttal, hanem a jövővel is foglalkoznak. Csehország alig élt a lehetőséggel, hogy Németország kancellárját Angela Merkelnek hívták, aki közvetlen, személyes kapcsolatban állt a cseh politikai elittel. Bárki is lesz az új német kancellár, Csehország sokkal nehezebben fog hozzá utat találni és szót érteni vele. 

Mit vár a cseh diplomácia a következő német kormánytól? Egy esetleges zöld fordulat Németországban befolyásolhatja-e például a lengyel területen, de Csehország közvetlen szomszédságában található Turów barnaszén bánya ügyét, amelynek működési engedélyét idén áprilisban a lengyel kormány 2044-ig meghosszabbította, kiváltva ezzel a cseh kormány tiltakozását?

Csehországnak nem hiszem, hogy alapvető elvárásai lennének az új német kormánnyal szemben, de tény, hogy a cseh ipar egy részét félelemmel tölti el a zöld gazdaságra való átállás lehetséges németországi forgatókönyve. Politikai téren is hasonló a helyzet: a politikai elit most azon izgul, hogy a következő német kormány vajon milyen konkrét politikai célokat fogalmaz meg, és hogy a cseh politika képes lesz-e ezt az irányt tartani. A turówi szénbánya körüli vitát az esetleges németországi zöld fordulat nem befolyásolja.

A Magyarország számára fontos visegrádi csoport Csehországban vegyes megítélésű. Milyen kilátásai vannak a V4 márkának az őszi választások után Csehországban?

Amennyiben az új kormányt a mai ellenzék demokratikus pártjai alkotják, akkor az nem lesz olyan nyitott és barátságos Magyarország felé, mint a jelenlegi kormány. Ez a fordulat a V4-es együttműködés meggyengülését is jelentené. Amennyiben Babiš hatalomban marad, visegrádi stratégiája nagyjából hasonló lesz a mostanihoz.

A német szociáldemokraták választási programjának fontos része Németország „újraegyesítése”. Európai dimenzióban mintha élesedne a szembenállás Nyugat- és Kelet-Európa között. Elképzelhető-e változás például a migráció témájában a cseh és német választások után?

Németországban visszatért a volt kelet-német állampolgárok jobb megbecsüléséről szóló közbeszéd. Sokat beszélnek arról, hogy a különböző németországi intézmények élén milyen kevés egykori NDK-s áll. De ez a bizonyos másodrendűség érzése, hasonlóan a volt NDK-hoz, minden posztkommunista országban hasonló. A demográfiai trendek hasonlóak, a volt kelet-német területekhez hasonlóan a kelet-európai országok is elnéptelenednek. Ennek ellenére a német és a cseh politikai pártok közötti véleménykülönbség a migráció témájában alapvetően nem fog változni, függetlenül attól, ki alakít kormányt.

 

 

Még több olvasnivaló a témában.

A törpe minoritás óriása

Révész Sándor

Mi már a haladár Adytól vélünk tudni Magyarország „ázsiai állapotairól”, holott ezt a szóképet a régen elfelejtett „ókonzervatív fekete báró”, Sennyei Pál vitte bele a köztudatba. Amikor a 48-as és a 67-es alapon állók harcáról szólt a politikai élet, egy maroknyi konzervatív arisztokrata 47-es alapon képzelte el Magyarország modernizálását. A lehetetlen küldetés donkihótéi közül magasodott ki Sennyei Pál.

Elolvasom

A gyűlöletkeltő propaganda ellenére nőtt az LMBTQ emberek elfogadása

Petike Áron

Egyre többen merik felvállalni meleg és transznemű identitásukat Magyarországon, és velük kapcsolatban a társadalmi elfogadottság is növekvőben van a Medián tavaly decemberben végzett felmérése szerint. A 2022. áprilisi népszavazási kampány meleg- és transzellenes propagandája, valamint a kormány manipulatív kérdéseire leadott több mint három és fél millió támogató válasz (nem szavazat) ellenére a magyar társadalom jelentős része számára a melegek társadalmi jelenléte és elfogadása a hétköznapok részévé vált.

Elolvasom

Isteni San Diego

Hegyi Iván

Szép telei voltak Tóth Zoltánnak a 2010-es években. A San Diego Sockers 2011 februárjában visszavonultatta 1-es számú mezét, majd 2014 januárjában beválasztották az Indoor Soccer Hall of Fame-be. Kaliforniai klubja szerint ő volt „az amerikai teremfutball legjobb kapusa”. Itthon egyszer játszott a válogatottban és 33 első osztályú mérkőzésen az Újpest csapatában – nagypályán –, majd 1979 augusztusában, alig huszonhárom évesen, a szabad világba szökött.

Elolvasom
Ez is érdekelheti még

Tátrai Annamária: Szerintem a közmunka is megbélyegző

Tóth Ákos

Hatalmas vállalkozás eredményeit tette közzé Tátrai Annamária statisztikus, szociológus a Tárki által jegyzett Társadalmi Riport 2022 című kötetben. A tanulmányában megrajzolta Magyarország szegénységi térképét, s becsléseket tett a szegénységben, illetve a súlyos anyagi nélkülözésben élők arányára az egyes járásokban. Úgy tűnik mintha a kormány lemondott volna a legszegényebb településeken élőkről. A kutatóval beszélgettünk.

Elolvasom
Keresés