Miklós Gábor Balkáni döglött aknák

Ki emlékszik még a nyugat-balkáni rendezést felvázoló úgynevezett „non-paper”-re, arra a majdnem diplomáciai okiratra, amelyet a szlovén miniszterelnök készített és próbált elfogadtatni az idén tavasszal? Ugyan az internet gyorsan feldobná, de azért röviden összefoglalom. Az EU soros elnökségére készülve Janez Janša szlovén kormányfő, Orbán Viktor szövetségese és jóbarátja úgy gondolta: nagyszabású térkép-átszabással vágja át a térség gordiuszi csomóit (van tucatnyi), terület és lakosságcserével.

Egyesítette volna Albániát és Koszovót, s átpasszolta volna neki Észak-Macedónia albánok lakta nyugati részét. Bosznia szerbek lakta autonóm részét és Észak-Koszovót viszont Belgrád kapta volna meg eszerint, cserében esetleg lemondott volna egy kisebb albánok lakta körzetéről. Boszniának annyi lett volna, mert a horvátok által lakott Hercegovina nagy részét átadták volna Zágrábnak. A bosnyákok rosszul jártak volna ebben az osztozkodásban. Az aláíratlan és nyilvánosan soha nem vállalt tervezetet végül senki sem fogadta el – még azok sem, akik jól jártak volna az átalakítással. A balkáni politikusok nem a status quót őrzik, hanem félnek az elkerülhetetlen konfliktusoktól. Azok ugyanis léteznek, be vannak építve a posztjugoszláv valóságba. Cinikus vélemények szerint Josip Broz Tito titkosrendőrsége, az UDBA tudna csak rendet, vagy ahogy akkoriban hirdették, testvériséget, egységet teremteni a térségben.

Az említett dokumentum nem bukkant fel az október 6-án rendezett EU-Nyugat-Balkán csúcson sem, legalábbis a nyilvánosságot nem tájékoztatták róla. Az értekezlet eredményét úgy lehetne összegezni, hogy az EU biztosította a hat tagságra jelentkező államot, Szerbiát, Albániát, Koszovót, Bosznia-Hercegovinát, Montenegrót és Észak-Macedóniát, hogy a jövőben egyszer majd tagok lehetnek a közösségben. Addig is ajánlottak hét évre 30 milliárd euró fejlesztési pénzt és több közös programot. Koszovó és Bosznia kivételével tagjelöltnek számítanak az országok, s Albániát és Észak-Macedóniát csupán a bolgár vétó akadályozza a csatlakozási tárgyalások megkezdésében. Hogy ilyen akadály felbukkanhatott a folyamat során, az azt mutatja, hogy a térség tele van politikai aknákkal. Ezt nyilván tudják az EU vezetői is, miközben úgy tesznek, mintha csupán a joganyagot kellene összehangolni, meg bizonyos fejlesztéseket végrehajtani, hogy a csatlakozás megvalósuljon. 

Néhány akut konfliktus:

  1. Szerbia-Koszovó. Szerbia nem ismeri el Koszovót független államnak. Legutóbb az okozott feszültséget, hogy Pristina nem engedte szerb rendszámú autók mozgását területén. A szerb kisebbség nem ismeri el a koszovói albánok államát, s szerb rendszámot, szerb pénzt használnak. A konfliktust lecsendesítették, a feszültség maradt. Koszovót nem ismeri el független államnak a kisebbségei önállósodásától tartó Szlovákia, Románia, Spanyolország, Ciprus, s Görögország sem.
  2. Bosznia. A boszniai szerbek vezetője bejelentette, kilépnek a köztársaság intézményeiből, így a hadseregből is. Az ok: az EU lelépő képviselője bűncselekménnyé nyilvánította a bosnyák népirtás tagadását. A szerbek amiatt tiltakoznak, hogy genocídiumnak minősítsék, amikor hadseregük megölt Srebrenicában nyolcezer bosnyák férfit és fiút. Bosznia másik fele, a bosnyák-horvát föderáció is tele van feszültséggel. A horvátok Zágrábra tekintenek, a muszlim bosnyákok pedig egyre inkább Ankarára. A 25 éve az amerikai Daytonban összehozott államszerkezet működésképtelen, az ország az EU finanszírozása nélkül életképtelen. 3. Montenegró. Az egyik legkisebb balkáni államban belpolitikai válság van, amely a Szerbiával és Oroszországgal való viszonnyal kapcsolatos. Montenegróban most olyan koalíció van hatalmon, amely leváltotta a korábbi Nyugat-barát korrupt rezsimet.
  3. Albániának nincs szomszédaival konfliktusa, de az ország önmagában is akna. Elsősorban az albán klánoknak a nemzetközi drogkereskedelemben és cigarettacsempészésben játszott szerepe okoz gondokat. 4. Észak-Macedónia. Az ország hónapok óta verbális identitásháborúban áll Bulgáriával. A bolgárok blokkolják a csatlakozási tárgyalások megkezdését a kívülállók számára nehezen értelmezhető indokokkal. Egyebek között kétségbe vonják az önálló macedón nyelv és történelem létét. Azt követelik, hogy a dokumentumokban csak mint Észak-Macedónia hivatalos nyelve szerepelhessen. Átíratnák az emlékművek feliratait és a történelemkönyveket. Azt is követelik, hogy az ország írja be alkotmányába államalkotó nemzetként a macedóniai bolgárokat. Az elmúlt évtizedben egyébként 70 ezernél több észak-macedóniai kért bolgár útlevelet identitására hivatkozva. Mindez csak ízelítő a hat államban található kül- és belpolitikai robbanásveszélyekből.

Mindezek mellett ott van a térség nehezen megoldható gazdasági problématömege. Az elmaradottság mellett a munkanélküliség is mindenütt súlyos gond. A nyugat-balkániak sokasága vágyik arra, hogy valamelyik fejlett EU-tagállamban telepedjen le, s az uniós cégek nem is utasítják el a jelentkezőket. Az elöregedő EU számára a térség fontos emberforrás, miközben tartanak is a bevándorlóktól. A csúcson előadottak szerint a nyugat-balkániak számára az EU a legfontosabb kereskedelmi és befektető partner. Nyilván számítanak a térségre, mint nyersanyag-forrásra és mezőgazdasági áruk termelőjére. Az új orosz gázvezeték miatt az EU számára fontos lett a Balkán, mint az energiaellátás útvonala.

A Balkán egészének bevonása az Unióba (és a NATO-ba) is biztonságnövelő lépés lenne Európa számára. Önmagában persze nem zárja ki a konfliktus lehetőségét, ha két ellenséges állam az északatlanti szövetség tagja lesz. Ezt szemléltette az elmúlt évtizedekben a török-görög viszony. Mindenesetre a bővítést indokolhatja az a szándék is, hogy visszaszorítsa az orosz és kínai gazdasági és politikai nyomulást a térségben.

Azok az európai stratégák, akik sok éve megnyitották a nyugat-balkáni államok előtt a belépés perspektíváját, arra hivatkoztak, hogy a befogadott és gazdaságilag fejlesztett, politikailag modernizált térség nem lesz újabb háborúk terepe, tehát nem fenyegeti a „mag-Európa” biztonságát. Az európai normák, a jogállamiság bevezetése ebben a gondolati körben úgy jelenik meg, hogy az megoldható a megfelelő törvények meghozatalával és intézmények létrehozásával. A korábbi bővítési gyakorlat bizonyította, hogy a fantasztikusan kitalált intézmények nem szüntetik meg sem a korrupciót, sem a politikai törzsiséget. Az etnonacionalista szemlélet virágzik az új tagállamokban és ez is konfliktusok forrása lehet. Elég a stadionok népére gondolni. Ráadásul az európai fejlesztési alapok az intézményes korrupció fő táplálóivá lettek Bulgáriában, Romániában és Magyarországon. Azt is kénytelenek tudomásul venni Brüsszelben, hogy a demokratikus jogállam és a jogrendszer megszállható és lebontható. Ezért áll most perben az unió Lengyelország és Magyarország jobboldali kormányaival. Ezek olyan jelek, amelyek nagyon is magyarázzák, miért óvakodnak a nyugat-európaiak a további bővítésektől.

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.