Ónody-Molnár Dóra Balog Zoltán és a szeretet

10 éves a keresztény szakkollégiumi hálózat – nagyon szubjektív tudósítás az évforduló kapcsán megrendezett ünnepi konferenciáról.

Online konferencia keretében ünnepelték a keresztény roma szakkollégiumi hálózat létrehozásának tíz éves évfordulóját az alapítók és a roma ügyekért is felelős helyettes államtitkárság. Az esemény annyira kenetteljes volt, hogy a másfél óra múltán majdnem leolvadt a számítógépem. Az ünneplés főszereplői Balog Zoltán református püspök, volt emberi-erőforrás miniszter, Fabiny Tamás evangélikus püspök, Forrai Tamás volt jezsuita provinciális, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita és Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár voltak. Ők értékelték az elmúlt tíz évet, amely csupa szépről és jóról, valamint néhány áthidalható nehézségről szólt.

A szenteskedéstől túlcsorduló beszédek azért is teremtettek feszítően kényelmetlen érzést a hallgatóban, mert éppen azok a szereplők beszéltek társadalmi mobilitásról és a jövő roma értelmiségéről, akiknek a legnagyobb a felelősségük abban, hogy Magyarországon az elmúlt évtizedben radikálisan szűkültek a társadalmi mobilitási csatornák, akik mélyszegénységbe születő roma fiatalok tömegeitől vették és veszik el egy jobb élet esélyét. 

A szakkollégiumi hálózatot alapító Balog Zoltán református püspököt, egykori humánminisztert, illetve az évfordulót ünneplő egyházak közül jó párat súlyos felelősség terhel abban, hogy a 2010 előtt is súlyosan szegregáló magyar közoktatás helyzete tovább romlott és lényegében apartheid-rendszer jött létre, ahol az alapfokú oktatásban roma és nem roma gyerekek már nemigen találkoznak egymással.

Míg hallgattam az egyházi méltóságok felszólalásait, felidéződött bennem az a pillanat, amikor 2015-ben civilek megpróbálták felhívni a kormányzat figyelmét arra, hogy egy Hajdú-Bihar megyei kisvárosban, Komádiban, a reformátusok iskolát akarnak nyitni azzal a nem is titkolt szándékkal, hogy a helyi elit gyerekei menjenek az újonnan nyíló intézménybe. Teljesen világos volt, hogy református iskola megnyitását követően a helyi állami iskola szegregálódni fog, de ez sem a reformátusokat nem hatotta meg, hiszen ez volt a cél, a kormányhivatal pedig – az iskola engedélyének kiadásával – jóváhagyta a nyílt szegregáló szándékot. (Jelzi a kormányzaton belül a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság súlyát, hogy Langerné Victor Katalin is felemelte a szavát anno ennek az iskolának a megnyitása ellen, de hiába, a saját kormányát nem tudta meggyőzni.) És ez csak egy momentum abból a folyamatból, amely az elmúlt évtizedben végbement a közoktatásban az egyházi fenntartású iskolák számának hatalmas növekedésével.

Nyilván nem volt jó kezdet az sem, hogy 2013-ban Balog Zoltán önként vállalva kapcsolódott be a nyíregyházi Huszár-telepen újranyitott romaiskola miatt indított perbe, és tanúvallomásával támogatta a szegregáló egyházi iskolafenntartót. Amikor egy miniszter beáll egy ügy mögé, annak vannak következményei. Ma már pontosan látjuk a számokban is ezeket a következményeket: az egyház lett a szegény és jobb módú, roma és nem roma gyerekek elkülönítésének egyik fő felelőse. És akkor még nem beszéltünk azokról a rendkívül káros kormánydöntésekről, amelyek a szegény gyerekek minőségi oktatásból való kiszorulását és a lemorzsolódás növekedését hozták. Adott valamiféle stichet az eseménynek az is, hogy az a Kocsis Fülöp atya a jelenlegi elnöke a szakkollégiumi hálózatnak, aki a nyíregyházi Huszár-telep egykori cigányiskoláját görögkatolikus egyházi fenntartásban újranyitotta.

Azóta is nyilván nagy szeretetben és törődéssel oktatják ott a gyerekeket, csak épp az országos kompetenciamérési eredmények alapján nem túl nagy sikerrel.

Pedig akár tényleg lehetne ünnepelni is, hiszen 2011-ben bontott zászlót a keresztény roma szakkollégiumi hálózat egy evangélikus, egy református, egy jezsuita és egy görögkatolikus szakkollégiummal. Mára 18 kollégium működik, többségében mind egyházi fenntartásúak.

Nyitókérdésként Varró Szilvia, az esemény Pulitzer-emlékdíjas újságíró-moderátora azt kérdezte, ha ő egy 19 éves hodászi roma lány lenne, akkor mit mondana neki most Kocsis Fülöp atya, mivel győzné meg, mit adna neki a roma szakkollégium. (Nem ünneprontásból, csak a tények miatt jegyezném meg: jelenleg olyan a közoktatás Magyarországon, hogy a 19 éves hodászi roma lányok jellemzően nem jutnak el az érettségiig, ami előfeltétele a felsőoktásba lépésnek.)

– Kedves Szilvia! Először is szeretném kifejezni az elismerésemet, hogy az érettségiig sikerült eljutni, pedig tudom, hogy nagyon nehéz körülmények között küzdötted el magad idáig, mert nem mindenki segített a családban a háttérben, tudom, hogy sok ilyen helyzet van. De nem szabad itt megállni, mert aki tanul, az nem csak hogy saját magát gazdagítja, hanem lehetőséget talál arra, hogy másoknak is segítsen. Mert az az ember boldog igazán, aki úgy éli az életét, hogy másoknak akar segíteni. Ezt a tanulással sokkal hatékonyabbá lehet tenni. Tanulni kell, mert a tanulás élet, a tanulás fejlődés, a tanulás felelőssé tesz. Nem szabad megállni az érettséginél. Lehet, hogy úgy érezted, hogy elfáradtál, Szilvia, az eddigi tanulásban, nem is nagyon ment, nem segítettek, de mi olyan közeget kínálunk neked, ahol segítünk a tanulásban. Küzdeni kell, hogy bejuss az egyetemre, de összefogással, nem hagyjuk, hogy kiessél és melletted állunk, mert együtt vannak cigány és magyar fiatalok egyaránt – felelte Kocsis Fülöp a kérdésre. (Beszédes az is, hogy a „cigányok és magyarok” különbségtétel milyen mélyen beívódott a köznyelvbe, és kiszorította a „cigány és nem cigány magyarok” használatát.)

– Lehet, hogy rossz tapasztalataid voltak. Kinéztek az iskolából azért, mert más színű az arcod, vagy más miatt, viszont a mi közösségünkben azt tapasztalhatod meg, hogy lehet magyarnak és cigánynak békésen együtt, örömmel élni, dolgozni. Még az imádságban is tudunk téged vezetni. Abban is fejlődni kell. Ugyanúgy, ahogy a tanulásban fejlődni kell, a személyiségben fejlődni kell, az Isten-kapcsolatban is fejlődni kell. Szóval, ha rászánod magad, hogy a mi szakkollégiumunkba jelentkezzél, az egyetemre való bejutás után, meg fogod tapasztalni, micsoda új távlatok nyílnak meg – folytatta a választ Kocsis Fülöp a képzeletbeli hodászi romalánynak.

A moderátor az alapító Balog Zoltánhoz fordult, azt kérve, idézze fel, miért érezték anno szükségét annak, hogy a roma fiataloknak egy ilyen szakkollégiumi hálózatot alakítsanak ki.

– Próbáltam visszaemlékezni most, hogy kicsit készültem a mai beszélgetésre. Azt hiszem, Forrai Tamás atya keresett meg először ezzel a gondolattal – idézte fel Balog Zoltán, aki elmondta, az ő életében a roma közösség iránti érdeklődés, kíváncsiság mindig is jelen volt. Sőt, kicsit a szabadságvágy is, mert úgy érezte, „hú, nekik a legjobb, nem kell hazamenni este 8-ra, nem kell állandóan kezet mosni, nem kell szépen ülni az asztalnál, olyan szabadon élnek a természetben, akkor mennek ki, amikor akarnak”. Szülei példája is utat mutatott neki, különösen édesanyjáé, aki elmondása szerint elkötelezett volt, mint „egy pici kis falu református lelkipásztorának felesége”, s vasárnap délutánonként összehívta a roma közösségek gyerekeit, és játszott, beszélgetett velük.

– Onnan voltak a barátaim. Ezt nem csak magyarázatként mondom el, mert azt hiszem, hogy a gyerekkor és az ifjúkor az, ahol, ha nincs valami pozitív élményünk egymásról, olyanokról, akikről azt gondoljuk, nagyon mások, mint mi vagyunk, akkor utána már nehezebb – mondta el, és nehéz volna e szavaknál jobban kifejezni azt, miért fontos a roma és nem roma gyerekek együtt oktatása az alapfokú oktatásban. Ha ez elmarad, márpedig egy szegregáló oktatásban éppen ez történik, akkor ezek a barátságok, ismeretségek, közös élmények sem tudnak létrejönni, és később ez nem pótolható. A szegregáció – sok más mellett – ezért is borzasztóan káros. E szavak hallatán szinte hihetetlen, hogy Balog Zoltán milyen oktatáspolitikához adta a nevét miniszterként.

Visszakanyarodva az ünnepi beszédéhez, a volt miniszter elmondta, hogy 2010-ben, amikor az a politikai család, amelyhez tartozik, felhatalmazást kapott kormányzásra, elhatározta, hogy a „társadalmi felzárkózás” ügyét beviszi a kormányzásba. Úgy érezte, ebbe a munkába az egyházakat mindenféleképpen be kell vonni. – Szeretet nélkül hiába vannak jó intézkedések. Szeretet nélkül hiába van pénz, szeretet nélkül hiába van jó szabályozás, szeretet nélkül hiába van lobbi, és így tovább. Emberek kellenek elsősorban és kellenek programok, keretek, stratégia és minden más – fogalmazott, hozzátéve, hogy úgy gondolta: az egyházaknak kell ebben a munkában szerepet szánni. Már csak azért is, mert a romákkal kapcsolatos munkát szerinte az egyházak nem akkor kezdték el, amikor kormányzati megbízást kaptak, hanem „amikor ellenszél volt, akkor is, amikor hátszél volt, akkor is”.

– Őket tartottam a legjobb szövetségesnek személyes tapasztalatból és nem csalódtam – szögezte le. Elmondta: a szakkollégiumi hálózat előzményeként lehet tekinteni a harmincas évek népi kollégiumaira, ahol a szegény paraszt származású gyerekeknek nyitottak tanulási lehetőséget, de még korábbi gyökerei is vannak. A református egyházon belül a szociális felelősség ugyanis régebbre nyúlik vissza. – Nem szeretnék rózsaszín képet festeni – fűzte hozzá, miközben felidézett egy gyerekkori történetet, hogy voltak konfliktusok is. Amikor édesanyja a cigány gyerekekkel szervezett egy templomi betlehemest, „a magyar parasztok közölték, hogy »azért a cigányokat ne engedjük be a templomba, a parókia udvarán játszhatnak, a nagytiszteletű asszony kicsit habókos, mert még a szobába is beengedi őket, az az ő dolga, na de a templomba!«. – Apám nem tudta, mi legyen. Édesanyám azt mondta, ő beszél a presbiter urakkal. Bement a presbiteri ülésre, ott ültek a csizmás nagygazdák bajusszal. Megkérdezte tőlük, mi a baj a cigányokkal, miért nem mehetnek a templomba. Senki nem szólt. Egy bácsi vette a bátorságot és azt mondta, azért, mert büdösek. Akkor édesanyám azt mondta, betlehemest fogunk előadni. „Képzeljék el, abban az istállóban, ahol Jézus született, ott milyen illatok lehettek! Ha Jézusnak jó volt, nekünk is jó.” És mintha elvágtak volna mindenfajta ellenállást – mesélte Balog Zoltán azzal a szándékkal, hogy illusztrálja, „a személyes szeretetgesztusból kinőhet közösségi változás is”.

Balog Zoltán egyik hozzászólásából némi önreflexió is kihallható volt. – Miniszterségem alatt nagyon sok minden dolog volt, amiről azt gondoltam, hogy jó lesz, aztán nem lett jó. A roma szakkollégiumi hálózat kivétel – jelentette ki. Utalt az „együtt-külön” vitákra, amellyel kapcsolatban sokadszorra elmondta, hogy ezt ideológiai töltetűnek tartja. A szegregáció problémája kapcsán azon tanakodott, hogy a „külön, az tényleg mindig rossz-e, vagy pedig a külön segíti-e az együtt-et, vagy pedig csak megideologizáljuk, hogy legyenek inkább külön, mert kinyomtuk őket a perifériára”.

Az európai statisztikákban Magyarország egyre rosszabbul teljesít az iskolai lemorzsolódás megfékezésében, ami következménye a kormány oktatáspolitikájának.

Ez érinti a felsőoktatási hallgatók lemorzsolódását, de a legdrámaibb a középfokon, azaz a szakképzésben. Erről Balog Zoltán szintén beszélt a konferencián. – Minden harmadik fiatal a romák közül, aki elkezdi a szakképzést, nem végzi el. Nem szerez szakképesítést. Az egyházak is azért a munkának a könnyebb végét fogták meg, mert ha valakinek érettségije van, akkor olyan nagy tragédia nem történhet vele a munka világában – mondta, amihez érdemes hozzáfűzni, hogy ez a drámai lemorzsolódási arány egyenes következménye számos olyan oktatáspolitikai döntésnek, amelyekért Balog Zoltán személy szerint is felelős. Amikor ezek a döntések születtek, nem volt mértékadó oktatásszociológus, közgazdász, aki ne jelezte volna előre, hogy mennyire súlyos következményei lesznek például a szakképzés 2011-es átalakításának, a tankötelezettség korhatára lecsökkentésének, illetve a súlyosbodó szegregációnak. Mindenki tudta.

Langerné Victor Katalin arról beszélt, mi az, amit a hagyományos felsőoktatás világa nem ad meg a hátrányos helyzetű fiataloknak, de megad a szakkollégiumi hálózat. A helyettes államtitkár azt emelte ki, hogy a fiatalok olyan közösségi kapcsolati hiánnyal érkeznek a szakkollégiumba, amit egyetlen egyetem sem tud igazán pótolni.

– Egy olyan kapcsolati tőke, egy olyan közösség, amit a szakkollégium kialakít, pótolhatatlan az ő életükben – fejtette ki. Kiemelte: a hátrányos helyzet olyan problémákat jelent, amelyek esetén nagy kincs, ha az érintett fiatalok tudnak támaszkodni valakire, valamire. Ez pedig – Langerné Victor Katalin szerint – a közösség és a hit. A kollégiumban azt érezhetik a diákok, hogy támogatva vannak, hogy „ki fogunk tartani mellettetek, fontos vagy nekünk”. Ez az üzenet, amit a helyettes államtitkár pótolhatatlannak tart a szakkollégiumok rendszerében.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy a tíz év alatt négyszáz felett van azoknak a fiataloknak a száma, akik diplomát szereztek a kollégiumi programban. Langerné Victor Katalin büszke rá, hogy ezt a programot 2018-tól már hazai és nem uniós forrásból finanszírozzák. A roma-nem roma arányról elmondta, volt 7 évük a kollégiumoknak, mi az az arány, ami „pont egészséges, az együttélést segíti, de többségében inkább a roma fiatalokat segíti”. Leszögezte: 60 százalék alá nem mehet a romák aránya a kollégisták között. (Balog Zoltán itt jelezte, nem szabadna 70 százalék alá menni, ami az eredeti vállalása is volt a kollégiumi hálózatnak.)

Langerné Victor Katalin szerint 1,4 százalék a felsőoktatásban tanuló romák aránya. – Viszont 2010 környékén ez mérhetetlenül alacsony volt, ilyen 0,4 százalék körüli, ami azt jelenti, mégiscsak emelkedik – fogalmazott.

Megfejthetetlen, honnan van ez a szám, a vonatkozó tudományos szakirodalom szerint csökken arány.

Langerné és a számok

Scharle Ágota közgazdász a roma fiatalok helyzetét elemző tanulmányában rámutat, hogy a tankötelezettség életkorának 2011-ben bevezetett csökkentése a roma és nem roma fiatalok esetében is megnövelte az iskolát korán elhagyók arányát. „Ez a hatás azonban a romák és különösen a roma férfiak esetében lényegesen nagyobb volt. (…) A reform előtt lebonyolított 2011. évi népszámlálás és az öt évvel későbbi 2016. évi mikrocenzus adatait összevetve, a nem romák esetében 4–7 százalékponttal, míg a romák esetében 14 (nők) illetve 27 (férfiak) százalékponttal csökkent a nappalin tanulók aránya a 17 éves korcsoportban. A csökkenés a romák esetében már a 16 évesek körében is jelentős” – olvasható a tanulmányban, ami azt is jelenti, hogy a szakkollégiumi felvételhez elengedhetetlen érettségit még kevesebben szerzik meg, mint 2011-ben. Ez a tény előrevetíti, hogy a felsőoktatásban is csökkent a romák aránya.

„A 2011. és 2016. évi adatok összevetéséből az is látható, hogy a felsőoktatás expanziójában a roma fiatalok kevésbé vesznek részt: a 21–23 éves korcsoportban a nem romák között átlagosan 5 százalékponttal, míg a romák körében csak 3 százalékponttal nőtt öt év alatt a nappali szakon tanulók aránya. Ez azt is jelenti, hogy a felsőoktatásban tanulók arányában nem csökkent, sőt nőtt a romák jelentős lemaradása” – írja a közgazdász kutató, cáfolva a Langerné Viictor Katalin által emlegetett javulást és számokat.

 

 

Fabiny Tamás felidézte azt a nyitó istentiszteletet, amelyt tíz évvel ezelőtt a nyíregyházi szakkollégiumban tartott, ahol a falak lebontásáról beszélt. Egy Pál apostoltól szármató igét választott mondandójához, ami a zsidóság és pogányság együttélésére és Krisztusban való találkozására vonatkozik, hiszen Krisztus a két nemzetséget eggyé tette, lebontotta az elválasztófalakat.

– De mutatis mutandis, használni lehet ezt a képet a cigányok és a nem cigányok – és tudatosan nem mondom, hogy magyarok és cigányok – közti falak lebontására. Ez az igehirdetés tíz évvel ezelőtt tényleg a szívemből jött ki, és úgy érzem, azóta is érdemes ezt a gondolatot idézni – fogalmazott.

Forrai Tamás jezsuita papnak felnőtt tapasztalata volt a ráébredés, hogy valahogyan segíteni kell a hátrányos helyzetű hallgatókat a felsőoktatásban. Ezt papként, jezsuita szerzetesként tapasztalta meg az avasi lakótelepen a jezsuiták által létrehozott gimnáziumban, plébánián és közösségi kulturális központban.

– Ott nem volt értelme kikerülni, mi az, amit tud segíteni egy közösség. Egy valódi integrációt tud építeni. Azt is láttuk, hogy nagyon nehéz. Nyolc évfolyamos gimnáziumként azt láttuk, hogy ha nem tudjuk tízéves gyerekként behozni kollégiumba a kistelepülésről a cigány gyereket, akkorra már nagyon sok lehetőséget elveszít. És minden évvel veszítünk. Ahogy sikerült elvinni sikeres érettségiig és egyetemi felvételiig fiatalokat, akkor felmerült a kérdés, merre tovább. Hogyan tudjuk egy hosszú távú támogató közegben segíteni a fiatalokat, hogy folytassák a tanulást? – mondta a motivációiról.

Tisztelt Olvasónk, a cikknek még nincs vége!

A Jelen egy pártoktól és médiacégektől független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. Mélyen elkötelezettek vagyunk a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. A szabad média ma veszélyben van Magyarországon, a független sajtó kizárólag az olvasók támogatásával maradhat fent. Mi nem adományt kérünk, hanem színvonalas, sokszínű, kritikus tartalmat kínálunk az előfizetésért cserébe.

A Jelen oldalán kizárólag a szerzőink saját írásai olvashatók. Nem foglalkozunk hírek utánközlésével és újracsomagolásával. Legfontosabb küldetésünk, hogy színvonalas elemzések, riportok, interjúk és vélemények közlésével segítsük megérteni a közéleti események összefüggéseit. Ha most továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor a Jelen független szerkesztőségének további munkájához is hozzájárul.

Amennyiben egyetért a céljainkkal, kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Jelentkezzen be, ha már regisztrált előfizető.

Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!